Istentisztelet 2016. július 17-én

(Kereskényi Sándor)

Istentisztelet 2016. július 17-én

Lekció: 2Móz 22,24; 3Móz 25,35-36; 5Móz 23,20-21

Textus: Lk 16,1-12

Szeretett Testvérek!

Hallottatok már olyan, módosabb emberekről, akik földtulajdont vásárolnak, de nem értenek a műveléséhez, csak a haszon érdekli őket? Rábízzák az erdőt, a szántóföldet, a legelőt, a gyümölcsöskertet valami intézőre, és ameddig reális a tiszta bevétel, nem is nyaggatják a helyszínre telepített emberüket. Egészen addig, amíg valaki meg nem zörgeti a harasztot: „Most már jó lenne odafigyelni, mert a megbízott elég felelőtlenül bánik a vagyonnal!"

Na, ilyen esetek Jézus korában is voltak! Elmesél egyet a tanítványainak. A jelentős olajfa-ültetvénnyel és búzatáblákkal rendelkező uraságot arról értesítik, hogy a sáfárja, a gazdálkodás menetének lefolytatásával megbízott ügyintézője felelőtlenül bánik a javakkal. Már ott tart, hogy szép lassan eltékozolja a tulajdonos vagyonát. Egyéb se kell a gazdának; hívatja a sáfárt. Elszámolásra. Mutassa be a bevételi, kiadási tételeket, vesse össze őket, és jelentse az eredményt! Ha hiány mutatkozik, oda az állás!

Számítógépes nyilvántartás és főkönyvek hiányában, a sáfár kapott néhány napot a beszámoló elkészítésére. Elkezdett gondolkozni. Miből él ezután? Kapálni nem tud, a koldulást pedig szégyelli. Csak meg kéne' maradni sáfárnak! Mit jelentett a sáfárkodása? Kiderül, hogy: kölcsönügyleteket. A gazda pénzét, bizonyos kamat, haszon fejében kölcsön adta. A pénzforgalom minimális volt akkoriban. A kölcsön kapott érméken vásároltak valamit, ami jó befektetésnek tűnt, és a megszokott gyakorlatnak megfelelően, a kölcsönt természetes javakban fizették vissza. Ez a mi sáfárunk feltehetően kölcsön adott a gazdája pénzéből, és meglehetősen nagy, természetben (olajban, búzában) visszafizetendő kamattal kérte vissza. Keresni akart rajta. Az ügyletet írásban rögzítették. Cseréptáblára, vagy papiruszra.

Kissé túlzásba vitte a dolgot, mert a kölcsönadható tőke megfogyatkozott. Erre figyeltek fel a vádlói, akik, valószínűleg nem kedvelték ezt a helyi kiskirályt. Megírták hát a jelentésüket, és elküldték a gazdának. Ezért kellett a sáfárnak raportra mennie. És: vágott az agya, mint a beretva! Kivágta magát!

Gondolatmenete a következő volt. Az adósok most nem tudják kamatostól visszafizetni az árut. Legfeljebb az alaptőkét. Az ő haszna veszni fog, de az állása megmarad. Nem kéri hát vissza a száz korsó olajat, csak ötvenet! Az eredeti kölcsönnel megegyező áru értékét. Milyen hálás lesz érte az adós! Jöhet a következő! Itt csak húsz százalékos haszonnal számolt, de mindegy, nem kell a száz kórus búza, csak nyolcvan. El tud számolni, és újabb, hálás barátot szerzett!

Idáig rendben, de azt is ki kéne' találni, hogy mi lesz, ha minderre rájön a gazda? Megvan! A gazda senkinek sem fogja elmondani mi történt, sőt ki sem rúgja az állásából, hiszen, eredetileg kamatra adott kölcsönt, amit a zsidó törvények nem engednek meg. Ha kitudódna, nem őt, hanem a gazdáját ítélnék el - törvényszegés miatt. Tehát: megmarad az állás, megzsarolható a gazda, de ha valami baj lenne, még mindig ott vannak a kölcsönön, majd kölcsön-elengedésen szerzett jó barátok, akiknek elengedte a tartozását, és ezért, hálából, ha őt, a sáfárt mégis kirúgnák, befogadják magukhoz.

„Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett". Mit is tehetett volna? Nem volt se' vesztesége, se' haragosa, se' feljelentés a tudtán kívüli, de őt terhelő, esetleges uzsorakamat miatt. Mindenki jól járt. A gazdag ember, a sáfára, és az adósok egyaránt.

Jézus pedig azt mondja: „e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai". Figyelem! Jézus NEM a gazda hanyagságát dicséri meg. Jézus NEM a sáfár törvénytelen hitelezési gyakorlatát, majd okirat-hamisítását dicséri meg. Jézus NEM az adósok kapzsi cinkosságát dicséri meg. Jézus azt az éleslátást, jövőbe tekintő, okos, átgondolt tetteket helyezi tanítványai látókörébe, amit „e világ fiai" (szó szerint: e /világ/korszak fiai) ésszerűbben gyakorolnak, mint „a világosság fiai"/ Jézus követői (szó szerint: a világosság fiai a maguk nemzedékében).

Vagyis: mindaz, amit Jézus tanít, akkor válik élő bizonyságtétellé, amikor a követői olyan okos buzgalommal fognak hozzá a megvalósításához, mint amilyen körültekintéssel az Istenre nem figyelők viszik végbe a maguk terveit. Úgy kerülnek ki a bajból, hogy valamicskét mindenki nyer az ügyességükön, veszteséget pedig senki nem könyvel el.

Milyen jó lenne ilyen keresztyénnek lenni: mindenki nyerjen az ügyünkön, és senkit ne érjen kár!

És még itt sem hagyja abba Jézus. Így folytatja: „szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba." Mire gondol? Arra, hogy rendelkezünk bizonyos mennyiségű hamis mammonnal, hamis értékekkel. Olyannal, ami elrozsdásodik, elég, beolvasztható, vagy a moly emészti meg. Ez itt, a földön mérhető vagyon. De mérhető vele a mennyei befektetés is. Hogyan? Annak mértéke szerint, hogy mennyit tartok meg belőle magamnak, és mennyit osztok szét belőle. A megtartott arányában csökken az égi rész; a tovább adott mértéke szerint növekszik a mennyei.

Érdemes osztani? Igen!

Mondok egy példát. Mi, magyarok, elég későn érkeztünk ide, ebbe az Isten által megszentelt Kárpát-medencébe. Az, hogy nem is akármilyen szinten felzárkózhattunk az európai műveltség, tudomány, művészet élvonalába, annak köszönhető, hogy éles eszű diákok, kalandvágyó fiatalok, koruk hazai gondolkodását megelőző, felelős emberek, akiknek volt tehetsége és mersze, elutaztak. Messzire. Tanultak, majd hazatértek, zsákjaikban könyvekkel, fejükben új, elsajátított ismeretekkel, és átadták mindazt, amivel az előttünk több lépéssel járó Európa már felfedezett. Tanítványaik pedig egyre többet raktak hozzá annak az európai, szellemi vagyonnak az összességéhez, amit most újra meg kell védenünk. Csőlátású, orruk hegyéig tekintő hazai, és külföldi vezetőktől, és megvezetett követőiktől.

Másrészről, a megszámlálható mammon: eszköz. Isten megengedte, hogy használjuk. A legkényelmesebb csereeszköznek. Például arra, hogy amit rossz sáfárokként, a magunk hasznára befektettünk, azt újra kalkuláljuk, és juttatunk belőle azoknak, akik - nem is tudják, de - ránk számíthatnak. Mert eladósodtak. Kényszerből, vagy számításból, nem tudom. Ám, ha felismerjük bennük a legkisebbet Jézus testvérei (akiket Ő annak hív!) közül, és enni, inni adunk nekik, ruhát kapnak és látogatást a börtönben, a betegségükben; befogadjuk őket, akkor átvehetjük a  belépőnket az örök hajlékunkba.

Kik ezek az emberek? Kiket tart Jézus testvéreinek? Azokat, akik nem utasítják el az Ő közeledését. Akik Atyjuknak szeretnék tudni azt az Istent, akit Ő mutatott be a világnak. Akik szeretnének - először nem a mi, hanem -: Jézus testvérei lenni. Aztán majd bennünket is megszeretnek. Azzal a feltétellel, ha szerethetővé válunk. Ez rajtunk múlik.

Érdemes ezt végigjátszani az életünkben. Túl rövid ahhoz, hogy ne vágjunk bele idejében. Nincs időnk a hamiskodásra. Meg kell mutatni Jézusnak, hogy ezzel a kevéssel, ami itt jutott nekünk, jól tudunk bánni. „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az." Ez Jézus logikája. Aki ezekkel az időszakos, „egyszer használatos" javakkal nem tud bánni, arra nem bízza rá a maradandót, az égi gazdagságot. „Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit?" - kérdezi. Szerintem azt is hozzáteszi: Mert én, nem!

Akkor pedig, ha nem lenne értékesebb dolog a földi mammonnál, mit keresünk itt? Mi értelme annak, aminek nincsen folytatása? Mi értelme ennyinek, ennek a pár évtizednek, ha beteljesületlen vágyakat hagyunk magunk után? Mi értelme azoknak az ima-kéréseinknek, melyeket nem teljesített Isten? Mi értelme az egésznek, ha nem hinnénk abban, hogy a befejezés nála, az ottani hajlékunkban vár ránk? Ott teljesedik ki az életünk. Nem úgy, mint itt, a másoké. Nem úgy, mint ahogyan itt és most mi álmodjuk meg. Többet és hibátlant kapunk nála. Tőle. Jézustól. Úgy, ahogyan megígérte. Megkapjuk tőle azt, amit a világ kezdete óta elkészített számunkra.

Ezt a történetet csak Lukács evangélista írta le. Mint, ahogy az előzőt is. Azt, amelyik a tékozló fiúról szól. Róla is azt olvassuk, hogy „eltékozolta a vagyonát". Ő magába szállt. Számítgatott. Jobban jár, ha hazamegy, mert ott még a béresek sem halnak éhen. Az apja messziről észrevette, megszánta, elé futott, végighallgatta a bűnvallását, aztán felöltöztette, vígasságot rendezett neki. A hamis sáfárt azzal vádolták, hogy eltékozolta a gazda vagyonát. Végiggondolta a lehetőségeket, aztán nekiállt rendbe hozni az összekuszálódott szálakat, végül úgy jött ki a bajból, hogy senkinek sem ártott és a jövőjét is biztosította.

Jézus most ide, a kenyérhez és a borhoz várja a testvéreit. Azokat, akik Atyjuknak nevezik az Ő Atyját. Bűnbocsánatot kínál nekünk. Tékozló gyermekeknek, hamis sáfároknak. Tud a beteljesedett vágyaink utáni testi, lelki csömöreinkről, a tisztességtelen anyagi és lelki üzletelgetéseinkről.

Minden oldalról körülfog Szentlelkével. Azért, hogy ne szaladj el tőle tékozolni, saját hasznodat kergetni.

A kenyérben és a borban a feloldozásodra feláldoztatott testére; szellemi, és hús-vér undokságainkat lemosó vérére emlékeztet engem és téged. A testvéreit. Minket, akiknek odaígérte a mennyei gazdagságot.

Fogadjuk el tőle; köszönjük meg neki! Ámen