Istentisztelet 2017. január 1-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Thessz 1

Textus: Zsolt 90,12

Szeretett Testvérek!

Van valami tervetek 2017-re? Ami a gyülekezeti teendőket illeti, nekem már félig tele van a naptáram. A másik, vér szerinti családom programjaival kapcsolatban is vannak elképzeléseim. Közben lassan körvonalazódik az a szokásos, már év elején megtervezett, a hét minden egyes napjára kijelölt rendszeres elfoglaltságaim kis vázlata, aminek azt a címet adom, hogy: „erre minden nap időt szakítok". Itt kap helyet többek között az elvonulás, a tanulás, az olvasás, némi mozgás és az igen fontos: „bármi közbejöhet" időszak, ami akármivel felcserélhető.

Miért jó előre tervezni? A szükséges tevékenységeken kívül megtervezni azt is, amiről nem tudunk, ami „bármikor közbejöhet"? Nekem azért hasznos, mert amit előírok magamnak, azzal kapcsolatban sejtem, hogy körülbelül mit érhetek el, meddig juthatok. Az „olvasnivalók" listámról hány könyvet fejezhetek be; amit szeretnék megtanulni, abból mennyit sikerül majd tényleg az eszembe vésni; mikor tudok - nagy szavakkal: sportolni - „kis" szavakkal: átmozgatni magamat. Másrészt, azért jó megtervezni az év rendszeres elfoglaltságait, mert akkor a váratlan események csak pillanatnyi időzavart okoznak majd. Köszönettel annak, hogy minden egyes napra levédek fél órát a naptáramban azzal a címmel, hogy: „bármi közbejöhet". Azzal, hogy számítok a váratlan tennivalókra, ha eljön az ideje (nagyon sokszor eljön), akkor, rövid gondolkodás után át lehet csoportosítani a tennivalóimat. Készülök tehát arra, ami lesz, amit meg akarok csinálni, de készülök arra is, ami „közbejön", ami akkor is be fog következni, ha előző nap, vagy az előző órában még fogalmam se' volt róla, mi lesz az.

Gondolom, vannak, akik ehhez hasonlóan, és nálam sokkal ügyesebben, előrelátóbban ugyanígy készülnek az előttünk álló esztendőre. Megtesszük a szükséges előkészületeket. Arra vonatkozóan, ami várható, és arra vonatkozóan is, ami „közbejöhet". Mert a tapasztalat azt igazolja, hogy azt is figyelembe kell venni. A nem várt eseményeket. Gondoljatok csak a múlt évre. Hány ilyen volt?

A napokra, órákra lebontott részletekkel ugyanígy állunk. Bölcsen, vagy ösztönösen: előre készülünk. Mondjuk: egy finom, bonyolultabb ebéd elkészítésére. Még december elején egy nyulat kaptunk ajándékba. Ma fogjuk megenni. Lívia csütörtökön elővette a mélyhűtőből. Rákérdeztem, hogy miért, hiszen még van előző napi maradékunk. Megtudtam, hogy a nyulat három nappal az étkezés előtt be kell pácolni. Előrelátás? Igen; legalábbis az ő részéről, aki tudta, mit kell tennie... Három nappal ezelőtt kezdtünk készülni (figyeltétek a királyi többest?...) arra, amit ma teszünk az asztalra. Másik példa. Ha „kiemelt időszakban" mozdulunk ki a városból, okos dolog jóval előtte megvásárolni a helyjegyet. Vagy: ha a baráti társaság által megjelölt időpontra szeretnénk elolvasni a kellemes beszélgetés alapjául szolgáló könyvet, akkor azt jobb, ha hetekkel korábban előjegyezzük a könyvtárban.

A kigondolt ebéd, a biztos utazás, a célzott beszélgetésre való készülés, és mindaz, ami közben eszetekbe jutott, jó példa arra, hogy bizony érdemes kiszámítani: Minek az elvégzésére, mire van szükségünk?

Mózes imájából olvastam: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!" Az az ember imádkozott így, aki életének abban a szakaszában már megértette, hogy Isten nélkül kár belevágni abba, ami előtte áll,, és azok előtt, akiket az Úr néhány évtizedre rá bízott.

Mózes esetében, minek az elvégzéséről volt szó, és ahhoz, mire volt szüksége?

Elhívásának egyetlen rendeltetése volt: az Egyiptomból kivezetett, rabszolgaseregből nemzetté formálódott népet bevezetni arra a földre, amit Isten jelölt ki nekik. Ezt a feladatot kellett elvégeznie. Ehhez mire volt szüksége? A Megbízóhoz, az Istenhez igazodó szívre. Bölcs szívre. Megfontolt, értelmes, józan, tanulásra kész, fogékony szívre. Ilyen a „bölcs" szív.

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!" A naptári új év első délelőttjén szedjük szét ezt az imarészletet, aztán engedjük meg Istennek, hogy Ő rakja össze bennünk! Erre van szükségünk! Első olvasásra szép ez a mondat, de akkor értjük meg, hogy Isten miért szánta nekünk ma reggel, ha odafigyelünk rá. Pontosabban: hagyjuk, hogy ebben a néhány percben Isten Szentlelke adjon időt a megértésre. Annak a megértésére, hogy a bibliai részlet él, és működni akar bennünk. Segíteni akar annak újragondolásában, hogy -egyáltalán - mi a dolgunk, és ahhoz, mit kell tőle elkérnünk.

Nyolc szó: „Taníts... úgy... számlálni... napjainkat..., hogy jussunk(ezt most egynek számoljuk) bölcs... szívhez...".

„Taníts...". Az emberek, és nem Isten által kijelölt „új" év kezdetén arra kérjük az Urat, hogy tanítson meg nekünk valamit. Azért kérjük Őt erre, mert már észrevettük, hogy hogyan, milyen hatékony módszerrel tanít minket. Nem rágja a szánkba az anyagot, hanem arra késztet, hogy először, vagy megint felfedezzük azt, amit már addig is tudtunk. Tudtunk, de azt a fajta ismeretünket, tapasztalatunkat nem használtuk. Felfogtuk, beláttuk, hogy jó előre gondolkodni, mégis, visszaeső bűnösökként, hebehurgyán viselkedünk. Annak a tanításnak engedünk, aki azt mondja, és úgy mondja, amit és ahogy' hallani akarunk. „Taníts..." - kérjük Istent. „Taníts..." meg minket arra, hogy felmérjük, mennyi időnk van, és ha már tudjuk, könnyebb lesz megtervezni, hogy mire fordítsuk azt az időt, azokat a napokat. . „Taníts..." minket Urunk, a te szolgáidat, mint a te jókedvű vitézeidet! Képezz ki bennünket, készíts fel arra, amit a - legyen bármennyi is - nekünk adott, hátralévő időben véghez kell vinnünk!

„Taníts... úgy... számlálni... napjainkat...". „úgy...". A második szó. Úgy, annak megfelelően taníts minket a napjaink megszámlálására, hogy az hozzád, a Parancsnokhoz illő legyen! Sokféleképpen lehet számolni. Annak a másfél évnek jó részét, amit annak idején a Magyar (Nép)hadsereg kötelékében töltöttem, cigány bajtársaimmal kellett megosztanom. Nagyon „lazák" voltak. A naponkénti csapatszemle reggelén egyikőjük azt a parancsot kapta, hogy számolja meg, hányan vagyunk. Szobatársam, valami arisztokratikus nagyvonalúsággal körülnézett a századon, aztán odalépett a hadnagy elé és jelentette: „Kb. hetven-nyolcvanan, de azon se' csodálkoznék, ha többen!" A fiatal hadnagy gyorsan bevörösödő arcán látszott, hogy pontosabb számot várt. Higgyétek el, általában mi is elég „lazák" vagyunk. Eszünkbe sem jut „úgy" számba venni a napjainkat, ahogyan, amilyen komolysággal Isten kéri tőlünk.

„Taníts... úgy... számlálni... napjainkat...". Mire gondolhat Isten? Hát honnan tudjam, hány napom van még hátra? Na, pontosan erre akarja felhívni a figyelmünket! Honnan tudod, mennyi időd van még ezen a földön? Ez a „számlálni", Mózes nyelvén azt is jelenti, amit a mi szép magyar nyelvünk előtaggal lát el: megszámolni. Amikor mi Jézust ismerve azt mondjuk, nem tudjuk itt mennyi időnk van, de előttünk az örök élet, akkor Isten örül ennek a hitvallásunknak. De! Tudod-e, hogy mikor lépsz be? Meg tudod-e mondani, mikor hív el az Úr, ebből az életből? Mi lenne, ha azt mondanám: 2017-ben? Nyáron? Februárban? Hogy számlálnád a napjaidat, ha ismernéd az utolsó lélegzetvételed időpontját? Hogyan osztanád be őket? Mit tartanál még fontosnak? ... Ugye, amikor Isten megtanít minket másként felmérni a nekünk adott időt, akkor azonnal hangsúlyosabbá válik minden egyes perce? Hát így kell számot vetni ezzel a január elsejével, aztán másodikával, ha megadja az Úr, a többivel is! Úgy kell szemlét tartanom a napom eddigi és hátralévő teendői felett, mint aki annyira komolyan veszi. Mintha az utolsó lenne! Ez volt a harmadik és negyedik szó: „számlálni... napjainkat...".

Mi a következő? Az ötödik és hatodik: „hogy jussunk bölcs... szívhez...". (A Bibliánkban, helyes magyarsággal ketté van választva: „hogy bölcs szívhez jussunk!" Ízlelgessük meg a mi anyanyelvünk szépségét: jussunk! Gyönyörű szó. Ez adja vissza legszebben a Biblia nyelvét. Azon azt jelenti: odaérni, igazodni, ráilleszkedni. Mózes arra kéri Istent, hogy ő, és a népe eljusson a bölcsességhez, igazítsa magát ahhoz, és illeszkedjen rá, váljon vele eggyé!

Ez a „bölcs szív" (hetedik és nyolcadik szavunk) nem az az izmos falú, üreges tömlő, ami a vért pumpálja az ereinkbe. A szívre utalva, Isten azt a fogalmat adta a  szentíró íróeszközébe, amit abban az időben (és költői nyelven azóta is) az ember akarata, értelme, lényege leírására használunk és értünk. Ez a „szív" pedig akkor bölcs, amikor a korábban említett dolgok jellemzőek rá: megfontolt, értelmes, józan, tanulásra kész, fogékony az isteni üzenet befogadására.

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!" Legyen Mózes imájának része a mi imáink része!

Isten úgy kíván ma nekünk boldog új évet, hogy arra ösztökél: naponta keressük az Ő bölcsességét! Olyan emberekként, akik az Ő, Jézus Krisztusban elhívott és bűneikből megváltott gyermekeihez illően állandóan készen állnak arra, hogy megjelenjenek a színe előtt.

Higgyétek el, így válnak igényessé, mennyei minőséget szem előtt tartó áldássá mind az ünnepnapjaink, és a hétköznapjaink!

Nem is tudunk majd különbséget tenni közöttük.

És ez így jó.

Mert Isten tanított meg minket úgy számlálni a napokat, hogy odaigazodtunk az Ő bölcsességéhez! Ezt érdemes ünnepelnünk. Ezért érdemes hálát adnunk. Ámen