Istentisztelet 2017. január 18-án (Ökumenikus Imahét)

 

Igehirdetés Ökumenikus Imahét

(Dáni utcai Jezsuita Templom - Kereskényi S.)

 

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2Kor 5,17)

 

Szeretett Testvérek, Ünneplő Gyülekezet!

 

Mit is ünneplünk? Hát mi mást, mint azt, hogy megint együtt vagyunk! Krisztusban újjá teremtett szegediek. Mindazok, akik több mint húsz éve komolyan gondolják, hogy „a régi elmúlt". Pál apostol, aki leírta ezt a merész kijelentést, hosszú küzdelmet folytatott azért, hogy megértse, és megértesse, mit jelent az, hogy „íme: új jött létre."

Olvassuk a Bibliában, hogy az apostol jó néhány gyülekezetet végigjár. Erősíti és bátorítja azokat, akik elfogadták az evangéliumot. Életveszélyes helyzetekből megszabadulva visszatér missziója kiindulóhelyére: Antiókhiába. Ott azonban újabb nehézségekkel kerül szembe. „Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek. Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe." (ApCsel 15,1-2)

Miért is? Azért, mert megerősítést várnak a felől, hogy „a régi elmúlt". A zsidó hagyományok mindegyike nem vihető tovább. Jézust követni, és körülmetélkedni, az ősi zsidó-törvény szerint? Ezen kaptak össze. Erről ma már nemigen nyitunk vitát. Téma volt a keresztyénség bölcsőéig, akkor, amikor az első tanítványok után nem sokkal, körülmetéletlen, nem zsidó emberek is elfogadták az evangéliumot, és elkötelezték magukat Jézus követése mellett.

Mi azt valljuk, hogy Jézus Krisztus mindent elmondott és megtett az üdvösségünk érdekében. Mi már nem foglalkozunk azzal, amit az első apostolok komolyan megtárgyaltak egymás között: Mennyiben kell követniük a nem zsidóknak a zsidó törvényeket?

Egyedül Jézus - mondjuk mi. Aztán kiderül, hogy még valami? Igen. Minden keresztyén felekezet úgy hiszi, hogy Jézushoz még oda kell tennie valamit a hívő embernek: „Úgy áldozzon, úgy úrvacsorázzon az a megtért ember, ahogyan mi! Akkor kereszteljék meg, akkor merítsék be, ha ennek meg ennek az általunk megfogalmazott szabálynak eleget tett! Vagy a szülei...! Úgy gyakorolja a hitét, ahogyan azt a mi őseink fogalmazták meg hitvallásokban, enciklikákban, máglyákon üvöltve, vagy a máglyákat meggyújtva!" Persze: Solus Christus, „Egyedül Krisztus", meg az, amivel még kiegészítjük.

Jézus pedig azóta is ugyanazt mondja: ahhoz, hogy kiderüljön, hogy engem követsz, semmit sem kell hozzárakni ahhoz, amit én mondtam: Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." Ennyi. Mindent elmondott, mindent átadott nekünk. Mit adott?

Kivégzése előtt nem sokkal, még utolsó, nyugodt óráinak egyikében arról számolt be mennyei Atyjának, így imádkozott: „Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek". (Jn 17,22-23)

Na, most, ha ezt Jézus így kijelenti (azon a /görög/ nyelven, ahogy János evangélista lejegyezte: befejezett és jelen igeidőben!: nekik adtam, hogy egyek legyenek... hogy teljesen eggyé legyenek"), akkor nem az a kérdés, hogy mikor leszünk „majd" egyek Krisztusban, hanem az, hogy, ugyan ki meri megtörni a Jézus által már megteremtett egységet? Jézus állítja (én pedig hiszek neki), hogy nekünk adta a dicsőségét, mégpedig azért, hogy egyek legyünk.

A keresztyének közötti egység tehát létezik! Jézus már akkor megteremtette, mielőtt a követői elkezdtek veszekedni. Persze, ezt mi igyekszünk kimagyarázni. Pedig nem lehet. Ha Jézus elvégzett valamit, akkor az úgy marad! Egyek vagyunk!

Ha valaki beleszületett egy családba, akkor is a vér szerinti család tagja marad, ha kitagadják. Ha valaki magyarnak született, akkor is magyar vér, és az azzal járó gének folynak az ereiben, ha elhagyja a hazáját, ha elfelejti a nyelvét, vagy ha nem tartják „elég jó" magyarnak.

Az egyháztörténet szégyenletes módon arról szól, hogyan igyekeztek a „régiek" és az őket még mindig lihegve utánzók megtörni az egységet. Pedig Jézus kiontott vérét nem lehet felekezeti fecskendőkbe szívni, és aztán kizárólag azokat tartani igaz hívőknek, akiket a „mi" fecskendőnkkel oltottak be! Jézus vére ugyanaz. Sokan dolgoztak, és dolgoznak ma is a Jézusnak oly kedves egység megtörésén. Hiába, mert higgyétek el, nem kell azoktól félnünk, akik bármikor is kísérletet tettek arra, hogy megbontsák a (nem egyházfők és államfők, hanem) Jézus által teremtett egységet!

Egy újságíró egyszer riportot készített azzal a három ápolóval, akik abban a zárt intézetben dolgoztak, ahol az éjszakai műszakban száz, súlyos pszichiátriai kezelésre szoruló betegre, csak ők, hárman vigyáztak. Többek közt azt kérdezte tőlük: Nem félnek, hogy csak hárman vannak száz veszélyes betegre? Mi lesz, ha megtámadják magukat? Az ápolók összemosolyogtak: Ettől nem kell félnünk. Tudja, az elmebajban szenvedők soha nem tudnak összefogni. Éppen a betegségük akadályozza meg őket abban, hogy bármiben is közös nevezőre jussanak.

Nevező? Matekozzunk egy kicsit! A tört számok vonalon aluli része a nevező. Azt fejezi ki, hogy hány azonos részre osztottunk valamit. A keresztyénség, a keresztyének, már nem sokkal születésüket követően, az első évszázadban több részre akarták szakítani az egyetlen Jézust. Őt, aki a közös nevezőnk. Belőle egy van. Hiába mutat a „számlálónk" immár sok ezret (mert sok ezerféle keresztyén felekezet van), Jézus, a közös nevező hordozza az összes, különböző sorszámú számlálót. Minket. Mindazokat, akik sajátságaik ellenére is Jézust tartják az alapnak. A közös nevezőnek.

Annak a bizonyos intézetnek az ápolói azt mondták, az elmebajban szenvedők nem tudnak összefogni. Így aztán ott is maradnak. Bezárva, Egymás társaságában. Azok a keresztyének, akik a közös nevezőjükre, Jézusra hivatkozva összefognak, gyógyultan távozhatnak küldetésük helyére. A világba, a hívő és nem hívő betegekhez, akik tudják vagy nem, de sóvárogva várják az evangélium szabadító hírét. Mindegyikünktől. Minden, egészséges keresztyéntől.

Tőlünk, akiket az Úr egy testben tart számon. Így tud rólunk. Egy testben hívott el minket. Az Egyházban. Minden címke nélkül: AZ Egyházban. Egy házban. Ez az ökumené. Nem mi csináltuk, nem mi találtuk ki, hanem Ő hozta létre. Készen van. Aki e házon belül, AZ Egyházon belül éli az életét, az megbecsüli a helyét, mert azt is tudja, mibe került oda bejutni. Jézus Krisztus halálába. Majd feltámadásába. Egy test tagjai vagyunk hát mindnyájan, akik otthon érzik magukat a megváltó Jézus házában; Egyházában.

Ez a test azonban nem érzi jól magát. Auto-immun betegségben szenved. A helyett, hogy a külső veszedelemmel szemben védekezne, önmagát támadja. Régóta. Vitairatokkal, kiátkozással, fegyverrel és az Egyházon kívüli világi nyavalyák magába szívásával. Azt olvasom a Bibliámban, hogy:

„Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. ... Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta." (1Kor 12,18)

Az auto-immun betegséggel harcoló, önmaga testrészeit két évezrede támadó egyetlen Egyháznak van reménysége a gyógyulásra. Az, ha elfogadja, hogy a testrészeknek nem feladata egymás minősítése. A fülnek nem dolga megmondani a szemnek, hogyan lásson, és a kéznek nem feladata a lábat mozgatni.

Ahogyan minden idegsejtünk az agyból kapja a feladatot, úgy nekünk is a Főre, Jézusra kell összpontosítanunk. Aki alárendeli magát Neki, az szó nélkül végzi azt, amit az Úr rábízott. A Test, az Egyház pedig meggyógyul. És végre megsózza a megízetlenült világot.

Jézus egy sótartóba öntötte a követőit. Ahhoz, hogy ízt vigyünk a világba, meg kell találnunk azt, ami közös bennünk. Akkor is, ha nem egy helyről, nem egy templomból, mégis az egyetlen, Jézus által készített sószórónak, az Egyháznak különböző kis lyukaiból esünk ki a misszió területére.

Látjátok? (kézbe veszek egy sószórót)... Itt, benn /a sótartóban/ ugyanazok vagyunk. Jézus szomorúan, de azért nézi el nekünk, hogy más-más „lyukból" indulunk a világba. Azt „olvasom" a lyukakon, hogy: „református", „evangélikus", „görög katolikus", „baptista", „római Katolikus", „metodista", és még sok más név. Pedig a cél (a tenyerem = a „világ") ugyanaz. Ízt vinni a világba. Innen (sószóró), együtt. Ugyanott van dolgunk (a „világ", /a tenyerem/). Ugyanaz a dolgunk. Tanítvánnyá tenni a még nem tanítványokat.

Olyan sok közös alapunk van ebben a szolgálatban, hogy azon kellene csodálkoznunk, hogy' jöhetett létre annyi különbség. Valamelyik ökumenikus hét egyik estéjén szemben ültem a gyülekezettel. Az éneklés alatt elkalandoztak a gondolataim, és az arcokat figyelve azon törtem a fejemet, vajon mik azok a dolgok, amikre mi, akik itt ülünk, azt mondhatom, hogy feltehetően mindnyájan a magunkénak vallunk?

A következőkre jutottam:

(1) mindnyájan abban reménykedünk, hogy Jézus Krisztus által örök életünk van. Azok között akarjuk tudni magunkat akikről ezt olvassuk a Jelenések könyvében: „maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé".

Aztán (2) mivel ez előbb együtt mondtuk el az Apostoli Hitvallást, bárkik is voltak az olykor egymással farkasszemet néző őseink (ortodoxok, katolikusok, vagy protestánsok), a szócsaták és a véres ütközetek előtt mindegyikőjük ebben a hitben igyekezett megvédeni azt az Igazságot, Jézust, aki nem így, nem egymás gúnyolásával és öldöklésével kérte tőlük a bizonyságtételt. Tehát: egy a hitünk. A hitünk kiindulópontja.

(3) „egy a keresztség" -írja az apostol. Tényleg! Ezer évig vitatkozhatunk arról, hogy kereszteljük-e meg a gyerekeket, vagy ne. Hintsük meg őket vízzel, öntsük le őket, vagy merítsük bele a vízbe a híveket. „egy a keresztség", hiszen a szertartás után mindnyájan az Atya, a Fiú és a Szentlélek közösségében vagyunk benne.

És (4) közös bennünk, hogy: egy Urunk van. Mindnyájan Jézusnak számolunk el a szavainkkal, a mozdulatainkkal és a gondolatainkkal. Tőle kapjuk az irányt és a napi parancsot.

Kedves Testvéreim, „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre."

Már akkor, amikor itt járt a földön. Létrehozta, nekünk adta az egységet. Önnön magában.

Ne akarjuk szétszakítani!

Együtt végezhetjük el a feladatunkat. Ámen