Istentisztelet 2017.június 18-án

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: ApCsel 20,7-12

Textus: ApCsel 20,10

Szeretett Testvérek!

Szerintem nem volt egyedül. Pál prédikációja alatt nem csak Eutikhosz aludt el abban a harmadik emeleti kis teremben. Nem kell itt semmit magyarázgatni: hosszú volt az a tanítás. A Biblia így magyarázza a baleset okát. Ez a fiatalember, aki a kései órát sem sajnálta azért, hogy többet tudjon meg Jézusról, rossz helyre ült. Az ablakba. Pál mondta és mondta az evangéliumot. Az egész napi munka után biztos, többen is elérkeztek befogadóképességük határához, és elálmosodtak. Akinek elnehezült a szeme, annak előrebiccent a feje, vagy a mellette ülő vállára. Eutikhosz, aki lehet, hogy éppen az ablakban akart felfrissülni, mély álomba merült, elvesztette az egyensúlyát és kiesett a harmadik szintről. Minimum hat méterről.

A tehetetlenül alázuhanó test súlyos sérüléseket szenvedett. A leírás nem sokat kertel. Akik lerohantak hozzá, elsőként odaértek és megemelték a testét, halottnak nyilvánították. Az apostol természetesen szintén lesietett. Addigra már óriási volt a zűrzavar. Az asszonynép valószínűleg halkan belekezdett a keleten szokásos nyelvpörgetéssel színesített, egyre erősödő sikoltozásba, de Pál apostol még az elején rájuk szólt: „Ne zajongjatok"! Ne veszítsétek el a fejeteket; ne pánikoljatok már!

Feltehetően azonnal csend lett. Az apostol úgy beszélt, hogy közben a sérült fiúra feküdt, és szorosan átölelte. Úgy tett, ahogy korábban, hasonló esetben a nagy zsidó próféta: Illés, és később, annak tanítványa, Elizeus. Pál apostol ráborul a fiúra, lecsendesíti a már gyászoló embereket, és azt is hozzáteszi, miért ne hangoskodjanak ott körülötte. „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van."

Ez nem valami kegyeskedés. Nem a Szentlélekről elmélkedik az apostol, hanem a fiú „pszüché"-jéről. Arról a lélekről, ami születésétől kezdve benne van minden emberben. A fiú, Istentől kapott életét hordozó lelke még benne van. Arról a lélekről beszél Pál apostol. (Van nekünk egy szavunk a lélekről szóló beszédről: pszicho-lógia.) Pál apostol is analizál, kifejti az álláspontját a fennálló helyzetről: „a lelke benne van."

Nem tudjuk, milyen testi sérüléseket szenvedett a fiú. Azt olvassuk, hogy „élve hozták fel". Nem gyógyultan, hanem: élve. Jó esélye lehetett a gyógyulásra is, mert ez a szó, hogy „felhozták", azt is jelenti, hogy felvezették, felkísérték. Ha már az esélyeket latolgatjuk, Eutikhosz neve igen sokatmondó; így fordíthatjuk: sikeres, szerencsés.

Hagyjuk most magára ezt a fiút. A Biblia sem említi többé. A már majdnem gyászba borult troászi gyülekezet is megvigasztalódott.

Felvetődik azonban néhány kérdés. Isten Szentlelke veti fel bennünk, veti fel reánk. Mint a fonalat, a szövés előtt. Annak érdekében, hogy a betűk közül kivett üzenet fonalszálaival szőjük össze azt a magyarázat-szőnyeget, ami kilép a történet helyszíne, Troász falai közül és idáig gurul, Szegedig.

Kezdjük ott, hogy „Pál sokáig tanított". Mi az, hogy „sokáig"? A szokottnál többet beszélt. Amikor Pál többet beszélt, akkor többet is mondott. A több mondanivalóra eltérő reakcióval válaszol az ember. Van, aki bírja, van, aki nem. Van, aki az istentiszteleten is megáll az első üzenetnél, van, aki az összeset veszi, befogadja. Van, aki megfeszített figyelemmel képes végighallgatni az igehirdetést, van, aki belealszik. Nincs ezzel semmi baj. Az, hogy mennyi ideig tudunk figyelni, egyrészt alkati adottság, másrészt nagymértékben befolyásolják az életkörülményeink, és, ugye közrejátszik az érdeklődésünk is.

Én, amikor még többet hallgattam igehirdetést, mint amennyit elmondtam, azt vettem észre magamon, hogy akár egy ötven percig tartó prédikáció lényegét is vissza tudom adni. Feltéve, hogy: készültem rá! Imával, és pihenéssel. Lelkész-tanuló koromban annyira lestem minden szavát egy jól ismert igehirdetőnek, hogy az esti evangélizáció előtt, szokásomtól eltérően 1 órát aludtam, szundikáltam. Előfordult azonban az is, hogy képességeim ellenére kialvatlanul mentem a templomba, és ha nem is aludtam el, de egy szóra nem emlékeztem vissza abból, ami elhangzott a szószéken. És - bevallom-, még ma is előfordul, hogy amikor abban az örömben van részem, hogy prédikációt hallgathatok, néha az igehirdetés első öt mondata után tudom, mi lesz a következő ötven, és: kikapcsolok.

Tehát, Isten üzenetét végighallgatni legalább három összetevő befolyásolja: adottság, tudatos készülés, és az érdeklődés foka. Fogalmam sincs, milyen felkészültségű volt a tróászi, Pál apostolt hallgató Eutikhosz. Fogalmam sincs róla, mennyire készült a késő esti tanításra. Nem tudom, mennyire érdekelte Pál apostol bizonyságtétele, mert az is lehet, hogy fiatal korára való tekintettel, valaki elvitte az esti alkalomra.

A modern lélektan egyik közhellyé vált „felfedezése", hogy az emberi értelem húsz percig képes valami új mondanivalót befogadni. Ezt a lelkészek különösen szeretik alkalmazni a saját igehirdetésük időtartamának megállapítására. Én magam is kb. addig szoktam prédikálni, de ez egyáltalán nem erősíti meg ezt a kierőltetett szabályt. Igenis, fontos az, kit milyen befogadóképességgel áldott meg az Úr. Igenis fontos, hogyan készülünk arra, amit kapni fogunk. Igenis fontos, hogy érdekel-e bennünket az, amiért ide jövünk, vagy csak meg akarjuk mutatni magunkat Isten és a gyülekezet előtt: lám, milyen rendes, templomba járó keresztyének vagyunk?

Aki képes hosszabbítással együtt végigülni a két és félórás futballmeccset, és arra egy hete készül, mert semmi másnál jobban nem érdekli az, hogyan rugdos 22 ember egy gömbölyűre fújt bőrdarabot, amiért akár győznek, akár nem, milliókat tesznek zsebre, nos, ugyanaz az ember lehet, ha másnap eszébe jut, hogy vasárnap van, tíz perc alatt minden további nélkül elalszik a templomban. Istennel szemben fennálló érdektelenség, felkészületlenség és képességhiány miatt.

Hangsúlyozom: nem tudom miért aludt el Eutikhosz (és, esetleg mások is) Pál prédikációja alatt az ablakban. Nehezen tudom elképzelni, hogy az apostol hanghordozása, vagy mondanivalójának tartalma miatt. A történet lényegét tekintve: mindegy.

Eutikhosz úgy aludt el, hogy az evangéliumot hallgatta, és arra ébredt, hogy (feltehetően) összetörte magát. Előfordult már veletek, hogy ép, egészséges értelemmel, hittel fogtátok fel azt, ami körülöttetek történik, aztán arra keltetek fel, arra józanodtatok ki, arra tértetek magatokhoz, hogy nagy baj van? Ez történhetett Eutikhosszal. Úgy aludt el, hogy Jézus közelében volt. Úgy kelt fel, mint sérült ember.

Ez történik velünk. A baj bekövetkezte után jövünk rá arra, hogy rossz helyet választottunk. Kiülünk az ablakba. Jézus üzenetével a szívünkben. Azt hisszük biztonságban van a testünk, lelkünk. Nem számolunk a veszélyhelyzettel. Fiatal barátom ment el az országos hírű, hírhedt rockfesztiválra. Őt baj nem érheti, mert azon kívül, hogy meghallgatja a kedvenc zenekarát, semmi más nem érdekli. A Bibliáját is magával vitte. Az előzenekar játéka alatt evangéliumot olvasott. Aztán előre verekedte magát az első sorokba és végigtombolta, tapsolta a két órás műsort. Közben cukorral kínálták. Legalábbis azt hitte. Irtózatos fejfájásra ébredt. Fehér csempéket látott maga előtt. Megfordult. Még négyen voltak a szobában. Mindenki ágya mellett vödör. Élve megúszta a kábítószeres tablettát.

Ha nem is ily módon, de visszaemlékszünk azokra az ébredésinkre, amikor épp' hogy megúsztuk? Visszaemlékszünk arra, amire Eutikhosz? Megmenekültünk, mert bár kérni sem tudtuk, valaki lejött hozzánk oda, abba a mélységbe, ahová kerültünk. Ránk borult, és átölelt. A karjaival, a szavaival, a tekintetével.

Én emlékszem rá. Igehirdetőkre, barátaimra, életem társára, jobbik felére (régi, magyar kifejezéssel: fele-ségére), a gyerekeimre, keresztyén testvéreimre. Kisebb gödröcskékből és óriási, sötét mély vermekből húztak ki. Isten kegyelmét tolmácsolva, Jézus szeretetével, a Szentlélek erejével.

Itt a templomban mindnyájan kihúzott, és kihúzásra felkészített, kiképzett, de legalábbis, kihúzó-képzésére járó emberek vagyunk. Figyeljük-e azokat, akik a szűkebb és tágabb környezetünkben le-lecsukódó szemekkel, elhomályosult látással, lelki elalváshoz már oly közel, veszélyes helyen ülnek, vagy még vigadozva, önelégülten, borotvaélen táncolnak?

Eutikhosz nem leugrott az ablakból, hanem leesett. Nem hitte ő, hogy baj lehet. És azok sem hitték, mi történik néhány másodperc alatt, akik látták, hogy ott van. Látták, hogy álmosodik.

Az Igét olvasva, hallgatva is ellankadhat az ember. Bárki kerülhet olyan légkörbe, olyan lelki atmoszférába, ahol sem magára, sem másokra nem képes figyelni.

Eutikhosz esete azért került bele a Bibliába, hogy ne feledkezzünk el magunkról, ne feledkezzünk el azokról, akik egy-házban élnek velünk, és ha mégis bekövetkezik a baj, hívjuk segítségül azt, aki bárhová lejön értünk, ránk borul, és gyógyítóan átölel minket. Adott esetben legyünk mi magunk azok, akik Pál apostolhoz hasonlóan, mindent félretéve lemennek az elesettekért, és gyógyító akarattal körülölelik őket.

Jézus irdatlan távolságot tett meg azért, hogy képessé tegyen minket erre! Ő, Jézus, a mennyekben lakó Isten: „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt". (Fil 2,7) Hívjuk segítségül Őt, Jézust, és fogadjuk el azt, akit emberi formában küld hozzánk maga helyett, és ideiglenesen, a segítség idejéig az Ő hatalmával és erejével áld meg!

Minket, felváltva: ablakban ülő, ott ellankadó, mélységbe zuhanó; és ablakból lezuhanókon segítő gyermekeit. Övé legyen érte a hála és a dicsőség. Ámen