Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2017. május 14-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 2Sám 16,1-4

Textus: 2Sám 16,4

 

Szeretett Testvérek!

 

Nem hiszem, hogy ha megrendeznék a keresztyén „Maradj talpon" vetélkedőt, a „Ki volt Cíbá?" kérdés hallatán a versenyzők azonnal a játékvezető szavába vágnának; első hallásra beugrana nekik a helyes válasz. Tényleg, ki volt ez a Cíbá? Izráel első királya, Saul fiának szolgája. A fiú, Mefibóset valamilyen testi rendellenességgel született; mozgásában korlátozott volt. Amikor Dávid sok-sok nyomorúság, bujdosás után végre trónra került, első teendői között gondoskodott Mefibósetről. Az őt üldöző Saul király fiáról. A nyomorék Mefibóset szolgáját, ezt a bizonyos Cíbát megerősítette tisztségében. Cíbának továbbra is az volt a dolga, hogy Mefibóset, az előző király beteg fia semmiben ne szenvedjen hiányt.

Telnek-múlnak az évek. Dávid vallási és politikai szempontból megerősíti az országot. Mint korábban, úgy továbbra is Istenre hangolja magát. Megérti, hol vannak a határai, mik a gyengeségei, mit kell megtennie, és mi nem az ő feladata. Táncolva dicséri az Urat, és összeroskadva vallja meg bűnét, elfogadja büntetését, amikor ösztöneinek engedve bajt hoz magára és azokra, akikre vigyáznia kellett volna.

A Cíbával folytatott beszélgetés idején Dávidnak megint menekülnie kell. Harmadik fia, Absolon azon igyekszik, hogy megszerezze apja trónját. (Zárójelben: a magyarosított Absolon Bibliában található neve: Absálóm /אַבְשָׁל֔וֹם/, jelentése: a békesség atyja.) Dávid betakart fejjel és mezítláb, sírva hagyja el Jeruzsálemet. (2Sám 15,30) Hűséges embereivel kelet felé, a sivatag irányába halad.

Az első bukkanó (az Olajfák hegye) után szembe találkozik Cíbával. Emlékszik rá, de vajon bízhat-e benne? Amikor a fia ellene lázad, kiben bízhat? Ez a Cíbá ráadásul az előző király, Saul fiának, Mefibósetnek a szolgája. Újabb trónkövetelő?

Cíbá két szamarat vezet. Rajtuk „kétszáz kenyér, száz csomó aszú szőlő, száz adag érett gyümölcs és egy tömlő bor". Kijelenti, hogy mindez a királyé és a kíséretéé. Dávid kikérdezi. Miért hagyta magára Mefibósetet? Célba talált. Kiderül, hogy az addig hálás kis herceg, a volt király, Saul kegyelemkenyéren tartott fia most szeretné kihasználni az országban uralkodó káoszt, és bejelenti igényét a trónra.

Dávid ránéz az ajándékba hozott túlélőkészletre, felméri a helyzetet és rendelkezik: „ezt mondta Cíbának: Legyen minden a tied, ami Mefíbóseté volt!"

Mi történik itt? Dávidnak jelenleg alig van pár embere. Az ő jóképű, jó kiállású fia magához csalogatja az ország krémjét. Menekülnie kell. Alig hagyja el a várost, és kiderül, hogy a volt király fia is bejelenti trón-igényét. Elé jön egy szolga (Cíbá), aki azon kevesek közé tartozik, aki jóindulatáról biztosítja Dávidot. Dávid, ebben a helyzetben megjutalmazza Cíbát. Cíbának adja Mefibóset vagyonát.

Cíbá pedig elfogadja hűsége jutalmát. „Leborulok előtted, légy hozzám ezután is jóindulattal, uram, királyom!"

Mit akar mondani Isten ma, nekünk ezzel az Olajfák hegyén lejátszódott, egy perces jelenettel?

Először: Számoljunk a tényekkel! Az érthetetlen kijelentésekkel. Azokkal a bibliai történetekkel, olvasmányainkkal, amikkel nem tudunk mit kezdeni, de a hitünk azt diktálja: Ez is a tied! A többivel együtt! Az érthető kijelentésekkel együtt: „Legyen minden a tied..."!

Olvassuk, értsük Cíbá eszével azt, ami történt! Okos ember, átlátja az ország helyzetét. Dávid király, volt munkaadója éppen menekül. Az igen népszerűvé vált fia, Absolon letaszította a trónjáról. Neki, Cíbának az előző király gyerekére, Mefibósetre kell vigyáznia. Ezzel a munkával az a Dávid bízta meg, akinek most nagyon rosszul áll a szénája. Már csak azért is, mert a zűrzavart kihasználó kegyeltje, Mefibóset is király akar lenni.

Cíbának választania kell. Háromesélyes a dolog. (1) Odaállhat ideiglenes uracskája, Mefibóset mellé. Hátha ő nyeri a trónutódlási választásokat, és ő lesz a király. Az előző rendszer uralkodójának, Saulnak az utódja. (2) Cíbá választhatja Absolont is. Elég esélyesnek tűnik a radikálisok által favorizált jelölt, akit Dávid nevelt fel. Az ő szárnyai alól nőtt ki. Na de (3) ott van a jelenleg búvóhelyet kereső Dávid is. Alakultak a dolgok, ahogy alakultak, Isten mégis csak őt választotta.

Cíbának választani kell. Dávid mellett dönt. Viszi a két szamárra pakolt ajándékot átadja, és már hallja a szót: „Legyen minden a tied..."! Kegyelem. Nem várt, mérhetetlen gazdagságot nyújtó királyi kegyelem.

Cíbá jól választott. Isten egykori döntésére figyelve a nem látható realitásokkal számolt. A tényeket figyelembe véve Absolon vagy Mefibóset mellé kellett volna állnia. Ő azonban emlékezett. Dávidban látta és sejtette meg az ország és a saját jövőjét. Abban a királyban, aki mezítláb, könnyeit törölgetve menekült. Néhány híve fedezte, segítette. És Isten. Aki őt, Dávidot választotta.

Cíbá jól választott. Maga mögött hagyta azt, ami volt, és tovább nézett a megmaradás felé.

Ez ma Isten üzenete számunkra. Cíbá bölcsessége. Hagyd veszni azt, amiben csak az emberi ész keresgéli a megoldást! Válaszd azt, amihez Isten adta az ígéretét! Mert annak lesz folytatása!

Valójában: olyan egyszerű az egész! Akkor is, ha ésszerűtlen. Mert Isten érthető, az ember viszont érthetetlen. Amit Isten megmondott az úgy lesz. Amit az ember csűr-csavar, az rendetlenséget teremt és pusztulást hagy maga után.

Tudom, sokszor ismétlem, de az érvényéből semmit sem veszít, mert igazolást nyer: lapozzátok vissza a történelmet, a saját életeteket! Amit Istenre figyelve kezdett el az ember és hagyta, hogy a folytatásban is Ő diktáljon, az áldást nyert. Amibe úgy vágtunk bele, hogy büszkeségünkre, érdemeinkre és saját bölcsességünkre apelláltunk, annak keseregve, rendszerint másokra mutogatva hordozzuk a következményeit. Az egyház is, a nemzet is, a család is.

Amin túl lépett az idő, amin már beteljesedett Isten akarata, ahhoz nem szabad ragaszkodni. A mellett kell kitartani, amihez Isten ígérete, amihez a jövő kapcsolódik. Akkor is, ha jelenleg éppen az ellenkezőjét látjuk.

A szamarait a király után vonszoló Cíbá, ott, az Olajfák hegyén arról tett bizonyságot, hogy a múlt nem hozható vissza. Saul királysága nem folytatható. Nem Mefibóset a jövő. Cíbá, a mezítlábas Dávidot követve azt hirdette, nem is a fiatalokat átvágó, ostoba felnőtteket felhergelő, apját, Dávidot megtagadó Absoloné a jövő. Nem. A jövő ott fut a házából, városából elkergetett Dávid király személyében. Mert benne Isten él. Isten vele fut. Isten vele tart. Vele van.

Az az egyház él, az az ország él, annak a családnak az utódai élnek, akik Isten ígéreteit hordozzák. Akik nem a múltba kapaszkodnak, nem abban keresik a megoldást, amit Isten befejezettnek nyilvánított, azoknak lesz jövője! Mert azokat maga mellett tartja, mindig friss, aktuális üzenetekkel, tennivalókkal látja el - az egyszer megmondott kijelentések alapján.

Cíbá és Dávid Isten kijelentését alkalmazta a jelen helyzetben. Ők döntöttek helyesen. Mefibóset az ősének, Saulnak adott, de már lejárt, már idejét múlt, elveszett örökséget kántálta magában. Absolon elhitette magával és követőivel, hogy Isten azt akarja, amit ő, Dávid fia. Mefibóset, a múlt gyermeke, és Absolon a jövőt magának tudó gyermek hazudtak maguknak, és becsaptak másokat.

Dávid, a király azt mondta Cíbának: „Legyen minden a tied..."! Cíbá a szolga azt válaszolta a királynak: „Leborulok előtted, légy hozzám ezután is jóindulattal, uram, királyom!"

Ezer esztendővel később, ugyanazon a hegyen, az Olajfák hegyén a királyok Királya imádkozott és szomorkodott. Jézus elsiratta Jeruzsálemet. Isten gyermekei fellázadtak ellene. A választott nép Istene nélkül, saját szája íze szerint értelmezte a múltját és jövőjét.

Az Atya Isten pedig megengedte, hogy Fiát, Jézus Krisztust kitoloncolják saját városából, megkorbácsolják, tövisgallyal koronázzák és keresztre feszítsék.

Miért? Azért, hogy akik utána mennek, akik benne bíznak, azoknak azt mondhassa: „Legyen minden a tied..."! Te, aki a Fiamban bízol, vedd az örök életet! „Legyen minden a tied...", mert Jézus megszerezte neked.

Annyit mondj, mint egykor Cíbá: „Leborulok előtted, légy hozzám ezután is jóindulattal, uram, királyom!"

Köszönjük meg az Úrnak ezt a szabadítást úgy, mint Cíbá. Adjunk vissza neki, és azoknak akik Őt, Jézust követik valamit abból amink van.

Cíbá maga után húzta a két szamarat, és ami azokon átvetve volt: „kétszáz kenyér, száz csomó aszú szőlő, száz adag érett gyümölcs és egy tömlő bor". Cíbá úgy adta, hogy nem számított arra, mit fog kapni érte. „Legyen minden a tied, ami Mefíbóseté volt!" - mondta neki Dávid.

Jézus pedig így imádkozott az őt követőkért; érted és értem: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál". (Jn 17,24)

Kell-e ennél több? Nem. Mert ennél több nincsen. A Jézussal és követőivel eltöltött örök életnél nincsen több!

Válaszd hát az Urat, hogy „Legyen minden a tied..."! Ámen

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 112, összesen: 2269718

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...