Istentisztelet 2017. március 12-én

A hangért kattints a képre!

(Kereskényi Sándor)

Böjt II. vasárnapján

Lekció: Mk 7,1-13

Textus: Mk 7,7.8.13/a

Szeretett Testvérek!

Mi jut eszetekbe, amikor meghalljátok ezt a szót: „hagyomány"? Böjt második vasárnapján még visszaemlékszünk a néhány héttel ezelőtti farsangi hagyományokra. Népszokásokra. A magunk által kitalált télűző mulatságokra, és az importált Valentin napi köszöntésekre. Április elején felidézzük a húsvéti hagyományokat. A férfiak, fiúk gondolataiban körvonalazódik, kit szeretnének, és kit kell meglocsolni. A lányok, asszonyok kiszámolják hány tojást kell festeniük, és hányat megvásárolniuk; kinek elég ennyi, és a jó viszony fenntartása érdekében melyik srác zsebébe kell még odanyomni némi készpénzt is. Mert egy-két nemzedék alatt már az is hagyománnyá vált.

Hogy' születik, hogyan fejlődik a hagyomány? Valaki, valahol kitalálja. Többeknek megtetszik. Átveszik. Fejlesztik, mesét körítenek hozzá, tovább adják. Egyre nagyobb körben rászoknak, végül megkerülhetetlenné írják elő a gyakorlását. Aki nem vesz részt benne, azt lenézik, megvetik, mert úgy hiszik, hogy az egykori, már a múlt homályába veszett eredeti, ártatlan kis ötlet hagyománnyá fejlesztett változata a közösség tagjai számára: kötelező. A hagyomány függőséget okoz. Olyan mértékben, hogy a követői szelídebb vagy durvább formában kirekesztik maguk közül azokat, akiket nem tudnak rávenni a hagyomány gyakorlására, de legalább a tiszteletére.

Ez történt Jézus tanítványaival. A városokat, falvakat járó, tereken összegyűlt betegeket gyógyító Mester mellett megpihenve bekapnak néhány falatot. A köréjük gyülekező farizeusok és írástudók azonnal fogást találnak rajtuk, és nekiesnek Jézusnak. „Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyományai szerint, és miért étkeznek tisztátalan kézzel?" Mi bajuk volt? Az, hogy a tanítványok „piszkos" kézzel ettek? Nem egészen. A Jézust támadó farizeusok és írástudó szövetségeseik nem a tanítványok egészsége miatt aggódtak. Az írástudók úgy szétszedték Mózes törvényeit, míg végül több ezer előírással szabályozták az élet minden lehetséges helyzetét. E rendeleteket, komoly memorizálással, sok-sok ismétlés során elsajátították, és nem írták le, hanem szájhagyomány útján adták tovább. Ezeket hívták „a vének hagyományának." Krisztus után a 200-as években aztán mégis csak összefoglalták őket és „Misna" néven rögzítették. Innen tudjuk mit jelentett az a kézmosás, amit Jézus támadói hiányoltak a tanítványoknál. Külön, erre a célra, lezárt kővedrekben tartott (kóser, tiszta) vizet öntöttek az egyik, ujjaival felfelé mutató kézre. Annyit, hogy a csuklóig lecsorogjon. A másik kéz fejével megdörzsölték a tenyeret, kézfejet, és ujjakat, tehát az egyik kéz már tiszta volt, de (!) mivel a másik, tisztátalan kéz ért hozzá, ezért lefordították, és újra leöntötték (a minimum másfél tojáshéjnyi!) kóser vízzel; csuklótól ujjhegyig. Utána, a már tiszta kéz megmosta a másikat.

Jézus annyira felháborodik azon, hogy tanítványain számon kérik az Isten törvényét emberi szabályozássá torzított hagyományt, hogy Ézsaiás prófétát idézve válaszol a tanítványai hitgyakorlatát firtató kegyes zsidóknak: „Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: ... az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok." Jézus héberül idézte a prófétai tekercset, ahol az „emberek hagyománya" így hangzik: "betanult emberi parancsolat". (Ézs 29,13) A „betanult" (לָמַד) még azt is jelenti: „begyakorolt". Ezzel pedig túlmutatott ezen a kis incidensen. A farizeusok szemére vet minden olyan betanult és begyakoroltatott emberi hagyományt, ami ellenkezik az Isten embereket szerető, kímélő, féltő parancsolataival. Mindent eszükbe idézett, ami Isten tiszteletét vallásos ceremóniává alacsonyította. Mindent, ami értelmetlen külsőséggé változtatta Isten tiszteletét, és a merev szabályozással az emberek szívét eltávolította Isten közeléből. Olyan messzire, hogy már csak az ajkukkal tisztelték az Urat. A hagyományok betartásának bűvöletében, Isten értük megfogalmazott akaratát érvénytelenítették, azt kiüresítették, és hatástalanná szabályozták.

Micsoda kísértés ez azóta is! Isten akaratát felcserélni a kitalált és megszeghetetlenné merevedett hagyományokra! Jó lenne ezt átgondolni otthon, a „belső szobában"! Isten akarata és a böjti gyakorlatod. Hagyomány, szokás, vagy: a bibliai útmutatása? Isten akarata és a márciusi forradalom ünneplése. A szívedben és az országban, a tereken és a családodban. Hagyomány, szokás, aktuális politikai állásfoglalás, vagy: azoknak a következtetéseknek a levonása, amikre a történelem Ura tanít az emlékezés napján? Vasárnapi istentisztelet. Hagyomány, szokás, elvárás, vagy: szent és olthatatlan kíváncsiság Isten akaratának megismerésére, annak továbbadására, hiteles megélésére? Vagyis: Isten tisztelete!

Jézus is megfogalmazta azt, amit már régóta szent, és gondosan megtartott „hagyományként", Isten parancsának helyes értelmezéseként kellett volna gyakorolniuk éppen nekik, a farizeusoknak és írástudó zsidóknak, akik nekiestek, mert oly' érzékenyek voltak a - szerintük - istenfélő életfolytatás legapróbb részleteire is.

Az ötödik parancsolatot választja Jézus: „Mózes ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját, vagy anyját, halállal bűnhődjék." A „korbán" gyakorlatát idézi eléjük.

A „korbán" Isten számára elkülönített felajánlás volt. Semmi másra fel nem használható. Eddig szép. A körmönfont zsidók azonban csúnyán kihasználták a felajánlás adta lehetőséget, ráadásul úgy, amibe senki nem köthetett bele. Például, ha valaki fizetésképtelenné vált, annyit mondott a hitelezőjének, hogy a tartozás fedezete ugyan megvan, de már kimondta rá, hogy „korbán", tehát nem adhatja oda a hitelezőjének, mert azt Isten dicsőségére fogja felhasználni. A pénzzel, a kölcsön összegével ő már Istennek tartozik.

Ugyanígy, ha a szülő kérte, hogy segítsen neki a gyerek, az kibújhatott a kötelessége alól azzal az egyszerű magyarázattal, hogy amivel segíthetne a szülőknek, az „korbán", tehát, „sajnos" ez alkalommal elmarad a segítség. Voltam én már tanúja ilyen „modern korbánnak", amikor a szülő kölcsönt kért a számlája kifizetéséhez, de a felnőtt gyereke azonnal helyet talált annak a nyolcezer forintnak, ami miatt „ugye megérted anyu, apu, most nem adhatom oda?".

Jézus, szinte provokatív módon, többször is szembesítette a farizeusokat azzal, hogy az emberért adatott a Törvény, és nem az ember a Törvényért. Leglátványosabban akkor értette meg velük, amikor szombaton, a nyugalom napján gyógyított. Máskor is megtehette volna a krónikus, több éve szenvedő beteggel, de jobbnak tartotta, ha demonstrálja a különbséget az Isten szeretete és az emberi törvényeskedés között.

Isten akaratát nem szabad beöltöztetni még a legnagyobb jóindulattal bíró, de mégis csak az emberi érdekeket, célkitűzéseket, terveket, megoldásokat szolgáló, Isten ütemtervét és módszerét meg sem kérdező politikai, üzleti, egyházi „ruhadarabokba". Még az egyházban is ritka, hogy egy ügyben azért döntöttek másképpen, mert az emberek által finomítgatott egyházi törvényt felülírta „az ember fontosabb" meggyőződés.

Jézus szeretetét nem bénította meg az évszázadok óta betanított és begyakoroltatott hagyomány. Ma sem hagyja, hogy így legyen. Neki bármikor jogában áll felülírni azt, amit az ember helytelenül értelmez.

Jézus Szentlelke ma elvisz minket Galileába. Ott állunk abban a gyűrűben, amit köré és tanítványai köré vontak a szabályokat gyártó, rendelkezések betartásait szigorúan ellenőrző farizeusok. Hallottuk a szavát, hallottuk a tanítását.

Azt kéri tőlünk, hogy ebben a böjti időszakban vizsgáljuk felül régóta berögzült szokásainkat. Vegyük sorra magunkban az isteni kritika nélkül jóváhagyott hagyományainkat, sérthetetlennek tartott meggyőződéseinket. Egyelőre ne változtassunk rajtuk (tudja, hogy nem vagyunk képesek rá), csak annyit kér, hadd szóljon bele a gondolatainkba, hadd ítélje meg Ő, mi az, ami téves, mi az, amit el kellene dobnunk, mi az, amit vissza kellene formálnunk Isten kijelentéséhez. Hitünk és hitéletünk fókuszába hadd állon bele Ő maga, és hadd döntse el, mi maradhat ott: a központban Őt látó élet-látásunk körgyűrűjén.

Ehhez, természetesen hozzá kell adnunk azt a feltételt, hogy: szeretnénk, ha így lenne. Mert szeretnénk neki szolgálni. Mert neki szeretnénk átadni az akaratunkat. Mert nem csak elhadarjuk, hanem már átgondoltuk, és utána is azt kérjük: „Legyen meg a te akaratod"!

Akarod-e, hogy Jézus használható tanítványa legyél, és az is maradj? Ha igen, engedned kell, hogy Isten kihajigáljon belőled mindent, amit megszoktál, amihez hozzászoktál, amire rászoktál, de éppen ezért, te magad, bizonyos, még fel nem fedezett területeken használhatatlan vagy számára. Még az vagy, de abban a pillanatban, ahogy szokások és hagyományok követőjéből azon az úton is Jézus követőjévé válsz, amit már most látsz magad előtt, még inkább teljesebbé válik a tanítványi életed.

Nem lesz könnyű. Tudom, próbáltam. Jézus folyamatosan, újabb és újabb területeken tisztít meg haszontalan szokásaimból és az üres, átírható hagyomány-tiszteleteimből.

Azt is tudom azonban, hogy visszatéréseim során mindig megsegít. Veled is megteszi.

Könyörögjünk hát együtt az új elhatározásaink előtt itt, a testvéri közösségben! Ismételjétek utánam, hangosan azt a hitvallást, amit Pál apostoltól tanultunk: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem!"

Na, még egyszer! „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem!" Ámen