Istentisztelet 2024. január 28-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Jn 8,1-11

Textus: Jn 8,7

Énekek: 32/1; 804 ú. ék.; 154; 220/7; 483/1.3.12-14.

 

Szeretett Testvérek!

 

Nincs mit szépíteni rajta. Azt az asszonyt rajtakapták. Megcsalta a férjét. Megtörte a házasságát. Eltört valamit, ami még az esetleges javítások után is maradandó hajszálrepedést okoz majd a lelkiismeretén. De itt még szó sincs erről. A megkövezés általi kivégzése előtt áll.

Rajtakapták, ami kapóra jött a Jézuson fogást kereső farizeusoknak, és írástudóknak. Még azt sem emésztették meg, hogy Jézus szombaton gyógyított, és -saját magyarázatuk szerint - így szegte meg a Törvényt. Lássuk, erre az esetre most mit talál ki! Van mersze ahhoz, hogy kiforgassa a mózesi törvényt, mi szerint „Ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk: a férfinak is, aki az asszonnyal hált, meg az asszonynak is."? (5Móz 22,22) A férfi ugyan nincs ott: Azt nem sikerült elkapni, vagy futni engedték. Oda se neki! Az asszony is elég lesz ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire tiszteli Jézus Izráel Törvényét, és törvénykező, hivatalos testületét.

Mi derült ki?

Az, hogy Jézust nem érdekelték a részletek. Nem követte a hivatalos eljárás menetét. Ellenben: átvette az irányítást. Úgy, hogy hallgatott. Nem kérdezgetett a részletek felől, mert tudta, bármi is ment végbe ott, a házasságtörés helyszínén, az már visszafordíthatatlan. Nem lehet meg nem történtté tenni. A vétkes cselekedet innentől kezdve már nem téma. Megesett. Gyalázatos, szégyent kiáltó, életeket feldúló borzalom, de: már a múlté!

Ugorjunk csak a végére! Mivel zárta le Jézus a nyilvános tárgyalást? Miután ketten maradtak az asszonnyal, elbocsátotta: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" Semmi szépítés. A vétek súlya nem csökkent, mégis felmentő ítéletet született.

„... menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" Micsoda megkönnyebbülés! De: most hová menjen? Jézus felmentette, szabadon engedte az előzetesből, de a folytatásra nem adott útmutatást.

Szeretem Jézusnak ezt a módszerét. Szeretem, és igyekszem követni. Jézus üzenetével úgy engedni el, nem az én, hanem az Ő hallgatóságát az istentiszteletről, bibliaóráról, személyes beszélgetéseinkről, hogy az útravalók átbeszélése után az útirány továbbgondolását az Ige hallgatójára, az Ige alapján történő beszélgetés résztvevőjére bízom.

Jézus felmentő kegyelmének elfogadása után döntsd el! Te döntsd el, mit teszel!

Hová mehetett a Jézustól ítéletfelmentést kapott házasságtörő asszony? Milyen választási lehetőségei voltak?

Menjen a szeretőjéhez? Páros lábbal fogja kirúgni. Épp' most kapták rajta őket. Az a csődör örülhet annak, hogy őt, éppen az idézett mózesi törvény alapján, ez úttal nem kérik számon. A törvény férfi őrei engedékenynek bizonyultak (lehet, hogy egy volt közülük...) de egy strigulát azért kaphatott a csábító! Ettől a naptól fogva másképp néztek rá Jeruzsálemben. A nők kerülték, a férfiak gúnyosan méregették. Ki lesz a következő áldozat? A büntetést megúszó házasságtörők könnyen felbátorodnak, és teszik azt, amit addig. De a most felmentett asszonyka biztosan nem mehet hozzá menedéket kérni.

Kinél kopogtathat még a felmentést kapott házasságtörő asszony? A szüleinél? Valamelyik testvérénél? Nem, nem. Egyikőjük sem venné szívesen, ha szégyenszemre náluk lakna a megkövezést megúszott családtag. És, ami azt illeti: ő sem tudna a szemükbe nézni.

Akkor, ki maradt? Egyvalaki. A férje. Akit megcsalt. Ő van egyedül, aki talán megbocsát neki és visszafogadja. Nincs más megoldás. Ezen kívül minden az ítélet alól felmentett, de az emberek által megvetett asszony tragédiája felé vezet.

Mert ilyenek az emberek. Felülbírálják Isten felmentését, bocsánatát. Isten megbocsáthat, ők nem! Borzasztó, ugye? Pedig akkor is így működünk, amikor Isten előtt megvalljuk a vétkeinket. Jézus nevében bocsánatot kérünk. Meg is kapjuk. Aztán, a következő percben megtörten kifakadunk valakinek: Jaj, de magamnak nem tudok megbocsátani! Mit mondasz ezzel? A Legfelsőbb Szentháromság Bíróságtól felmentést kaptam, de engem ez nem érdekel. Felülbírálom Istent. Én, magamnak nem bocsátok meg! Hányan őrlődnek e miatt? Hányan kergetik magukat őrületbe úgy, hogy felülbírálják Istent azzal, hogy a Krisztus véréért megadott bocsánatot a sarokba vágják, és maguknak nem bocsátanak meg?

Hogy jöttetek erre az istentiszteletre? Mint vádlottak? Mint vádlók? Vagy önmagatokat vádoljátok?

Vádlók vagytok? Elegendő tudomásotok, mi több: bizonyítékotok van arra, hogy ítéletet mondhassatok barátra, munkatársra, a társatokra, a kisebb-nagyobb család valamelyik tagjára? Biztosak vagytok benne, hogy az írott és íratlan törvény mellettetek áll?

Nos, akkor nincs más hátra, hajítsátok azt a követ! Jó erősen, hadd koppanjon nagyot! Legyen halálos! Itt a lehetőség, számoljatok le végképp' azzal a bizonyos valakivel, valakikkel!

De! Ha már itt vagytok, és tudatosan, vagy sem, de kíváncsiak vagytok a Legfelsőbb Bíró véleményére, akkor figyeljetek!

Jól megalapozott vádjaitokat meghallgatva Jézus lehajol, és valamit ír a földre. Én nem tudom, hogy te mit látsz. Én csak azt figyelem, amit rólam ír. Ott, a lelkiismeretünk táblácskáján valami olvashatóvá válik. Jézus ír rá. Szerintem ezekben a percekben is.

Jézus ujjának nyomai arra utalnak, ami megtörtént az életedben. Nem szeretsz visszagondolni rá. Soha nem derült ki, de téged még mindig nyomaszt. Néha erre riadsz fel éjszaka. Máskor könnyes lesz tőle a szemed. Gyorsan letörlöd, nehogy rákérdezzenek.

Jézus ír. Rólunk. Rólad. És a vádló, ítélkező kő egyre szúrósabb, egyre forróbb lesz a kezünkben. Jézus pedig úgy, mint ott a templom udvarán, felegyenesedik. Szelíd szemével keresi a tekintetünket. Csendesen megszólal: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ." Aztán megint lehajol. Tovább ír. Folytatja a listát. A meg nem vallott bűneinkről. Amit egyedül követtünk el. Amit az egyházban követtünk el. Amit a nemzetünk követett el. Hajításra kész kövekkel a kezünkben, szívünkben bámuljuk Jézus feljegyzését. Ott sorakoznak rajta egyéni és közösen elkövetett bűneink. Vannak, amikről csak én meg Ő tudunk. Vannak, amikről csak te, és Ő tud.

Ott a másikra hajítható kő a kezedben? Ott van még az azt a valakit tönkre tehető érv, bizonyíték a gondolatodban? Még mindig lehet hajigálni! Jézus ott, a jeruzsálemi Templom udvarán egy szóval sem mondta, hogy na, most aztán tegyétek vissza azokat a köveket oda, ahonnan felkaptátok őket! Nem szólt, csak felállított egy sorrendet. Az dobja az első követ, akinek semmi sem terheli a lelkét. A vád egyes sorszámot viselő képviselőjének legyen annyi mersze, hogy az emberek után Isten előtt is vállalja a fedhetetlenségét, és így, mint önmagát makulátlannak tartó ember, kész az első fájdalmat okozó találat kilövésére.

Az első dobás nagyon nehéz. Tömegben könnyebb. Könnyebb egyszerre hajigálni, skandálni. De egyedül? Elsőnek? Arra mindenki figyel. Annak az arcát jól megjegyzik maguknak. A vádlott halála pillanatáig emlékezni fog rá. Jézus pedig nem felejti el.

Ki is vagy te ebben a történetben? Vádló, vagy vádlott? Követ tartasz a kezedben, vagy ítélet előtt állva, riadtan figyeled, ki az, aki az első, legnagyobb fájdalmat okozza neked?

Ha te vagy az utóbbi, az ítéletre beidézett törvényszegő, akkor tudod-e, mit kell tenned? Semmit. Tehetetlen vagy. Meg lehet hallgatni a vádiratot. Össze lehet roppanni a félelemtől. Össze lehet roskadni a szégyen alatt, de utána csak várakozni lehet. Az első kőre. A vádlók célzott lövésére. Beteg, Jézust meg nem talált, Isten bűnbocsánatát el nem fogadó, önvádló fél téglák találatára.

De! Ha még egyik sem zúzott halálra, ha nem veszítetted el, nem merült le teljesen a lelki hallókészüléked, akkor ma nem a fájdalom előtti süvítést, hanem a feloldozás Igéit fogod meghallani: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!"

Ugye, érted, mit jelent? Isten ejtette a vádakat. Valami szent ellentmondásnak megfelelően. Ilyet csak Ő tehet. Erre csak Ő képes. Bár minden vádpontban bűnösnek találtattál, az Atya Isten Lelke megszólal benned: Jézushoz fordultál? Rá hivatkoztál? Rá, aki azért szenvedett a kereszten, hogy te bocsánatot nyerhess Tőlem? Elnyerted! Jézus a te bűneid bocsánatát is megszerezte. Töviskoszorúval a fején, véresre korbácsolt hátának nyílt sebeivel, szögekkel szétvert kezével, lábával, utolsó lélegzetvételével. Megvallott, bocsánatért esedezett bűneid többé sehol sincsenek számon tartva.

Fogd az útravalódat: „menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" Szabad vagy! Hazamehetsz. Nem a bűntársaidhoz, akikkel testedet és lelkedet szennyezed. Az Atyához térj meg! Mostantól újra Vele kelhetsz, az Ő kezébe letéve napodat, este Vele térhetsz nyugovóra.

Vádló vagy? Ejtsd le azt a követ!

Vádlott vagy? Kérj felmentést Jézustól!

Menj, mert Ő nem ítélt el!

Menj, és ne ítélkezz!

Ámen