Istentisztelet 217. május 21-én

Hang: hattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 84

Textus: ApCsel 11,27-30

 

Szeretett Testvérek!

 

Cíbá. Emlékeztek rá? Egy héttel ezelőtt vele találkoztunk az igehirdetésben. A Jeruzsálemből menekülő Dávid királynak és társainak vitt annyi élelmet, amennyi ráfért két szamár hátára. Cíbá nem tartozik az Ószövetség nagy alakjai közé, Isten mégis sok mindent ránk bízott a története kapcsán.

Ma is olyasvalaki kerül elénk, aki mindössze kétszer tűnik fel - ezúttal - az Újszövetség lapjain. Agabosznak hívták, és annyit tudunk róla, hogy próféta volt. Jeruzsálemből érkezett Antiókhiába, abba a városba, ahol a világon először nevezték keresztyéneknek a bibliai értelemben vett tanítványokat.

Miben különböztek ők azoktól, akik iskolákban, zsinagógákban, rabbiktól, vagy filozófusoktól tanultak? A keresztyén tanítványok azok voltak, és ma is azok, akik nem csak tudnak Jézus Krisztusról, hanem úgy akarnak élni, ahogyan ő, a Mesterük kéri tőlük. Éppen abban a korban, éppen azon körülmények között, amikor velük, az éppen akkor élő tanítványok szájának, lábának, kezének használatbavételével kívánja megismertetni önmagát a világgal.

Visszatérve a történethez; ez a derék Agabosz társaival együtt megérkezik Antiókhiába. Milyen öröm lehetett az antiókhiai gyülekezetben! Abból a városból érkeznek hozzájuk vendégek, ahol az Úr Jézus járt, ahol megfeszítették, ahol feltámadt! Mennyi mindent fognak elmondani nekik! Talán az apostolok is rájuk bíztak valami üzenetet, útmutatást. Bizonyára így volt, de a Szentlélek Isten ránk annyit hagyott leírva a Bibliában, hogy ez a bizonyos Agabosz előállt, „és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön."

Jó lenne, ha egyértelművé válna bennünk: Agabosz jövendölése nem valami homályos, varázsláshoz hasonló jóslatot jelentett. Agabosz „a Lélek által", a Szentlélek indíttatására jelentette be az eljövendő éhínséget. Egyetlen alkalommal tett még ilyet. Évekkel később Cézáreában jelenti be, hogy Pál apostolt Jeruzsálemben majd megkötözik, és letartóztatják. Akkori próféciája elején is tisztázta, hogy nem ő talált ki valamit, hanem - mondja -: „Így szól a Szentlélek". (ApCsel 21,11)

Agabosz tehát kétszer szólal meg a Bibliában. Nem kap hálás szerepet: éhínségről és letartóztatásról kellett beszélnie. Több mint másfél évezreddel korábban Jákób fia, József megfejtette az egyiptomi fáraó álmát. Akkor ugyancsak éhínségről, egészen pontosan: hét szűk esztendőről (1Móz 41,30) volt szó.

Agabosz próféciája - hallottuk - Klaudiusz császár idején teljesült be; a Krisztus születése utáni 50. év környékén. Történelmi feljegyzésekből tudjuk, hogy az ismert világon pusztító gabonahiány majdnem a császár életébe került. A Júdeában lakó keresztyének azonban segítséget kaptak. Kitől? Azoktól az antiókhiai tanítványoktól, akiknek Agabosz előre jelezte, hogy baj lesz. Az antiókhiai „tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek."

Nem tudom, mert hiteles forrás nem áll a rendelkezésünkre, hogy élt-e valaki, aki „a Lélek által" előre jelezte volna, milyen erők morzsolják szét Magyarországot kilencvenhét évvel ezelőtt? Isten megengedte mindazt, ami történt. Ennek egyik folyamodványaként, a Kolozsvárról Szegedre száműzött Ferencz József Tudományegyetem 1921 októberében megkezdte első tanévét a befogadó városban. A következő esztendőben, a kakasos templomban új református lelkészt iktattak tisztségébe. Elődjéhez, Beretzk Sándorhoz hasonlóan, a fiatal Bakó László vezetésével működő presbitérium szeretettel hívta, pásztorolta az Erdélyből, Bánátból érkező, itt otthonra találó híveket. Hat év múlva úgy döntöttek, hogy új templom építésére lesz szükség, hiszen az ország minden tájáról egyre több református tanuló érkezett az egyetemre. Megkezdődött a gyűjtés. A sok irányból erőre kapó ellenszelek ellenére, 1947-ben a szegedi reformátusok már ezen a helyen adtak hálát Isten megtartó, növekedést adó gondviseléséért.

Mi, ma élő utódok csak csodálkozni tudunk azon, mindez hogyan volt lehetséges? Darabokra szabdalt ország. Megtört lelkek. Széjjelszakadt családok. Gazdasági világválság. Újabb háború. Hadifogság. Éhínség. Talicskákban hordozott, értéktelen pénz. És felépül egy templom. A nemzet, a szegediek, a reformátusok nemhogy túlélik az ínséget, de Istennek állítanak dicsőséget.

Mert ezt is Ő engedte meg. A romlást, a pusztulást, az összeomlást megengedő Isten a nemzetet ért tragédia után 27 évvel nevét magasztaló gyülekezetet hívott egybe, és új templomot állíttatott szegedi, református gyermekeinek.

Az antiókhiai „tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek." A szegedi tanítványok pedig 1928-ban a felől döntöttek, hogy amint kinek-kinek módjában áll, hozzájárul ahhoz, amit Isten jóváhagyott. Az új gyülekezet alapítását, az első szegedi egyetem közelében ég felé mutató templom megépítését.

Ez a gyülekezet megismerte a küldetését. Azóta is befogadja azokat, akik a város szülöttjeiként, az egyetem tanulóiként, vagy oktatóiként, illetve a csonka és nagy Magyarország közeli és távoli vidékeiről érkezett hívekként, e falak között keresik, kérik el Isten akaratát.

E küldetés alapja Isten testté lett Igéjében, Jézus Krisztusban, és Isten írott, és hirdetett Igéjében van jelen. Ez az élő Ige ma délelőtt az évtizedekkel ezelőtt és évszázadokkal korábban élt tanítványok elkötelezettségére emlékeztet minket. Arra, hogy mi a feladatunk. Arra, hogy mi a tanítványok feladata.

A misszió és a diakónia. Vinni, hirdetni az evangéliumot, és szolgálni, szeretni úgy, ahogyan a szükség diktálja.

Az antiókhiai tanítványok tudomásul vették a szomorú és ijesztő hírt: „nagy éhínség lesz az egész földön". Ez, az akkori szóhasználatban a Római Birodalmat, és azon túl azt a területet jelentette, ahová még eljutottak a karavánok. Ezek szerint Antiókhiában is szűkös volt az élelem. És máshol is. Akkor, miért pont' a Júdeában élő keresztyéneknek gyűjtöttek? Azért, mert az ott élő keresztyének voltak az utolsók, akik segítséget remélhettek volna a környezetüktől. A rájuk ellenséges szemmel tekintő zsidóktól.

A születése utáni 70. évben, a Honvéd téri tanítványokat erre a józanságra és bölcsességre tanítja az Ige. Ezernyi helyre kívánkozna a segítség. Mindegyik mellett ott sorakoznak az érvek és ellenérvek. Melyik a legszükségesebb? Mire áldozzam azt, amire Isten indít? Senki sem dönthet helyetted, és senkinek nem mondhatod meg, hogyan döntsön.

Az antiókhiai tanítványok készségét „a Lélek által" elhangzott prófécia indította fel. Isten Szentlelke Szegeden is működik. Neki engedj, a Lélek indításának, és te se befolyásolj senkit! Engedd, hogy mást is a Szentlélek vezessen!

Agabosz nem befolyásolta az antiókhiai testvéreket. Nem mondta, hogy „Figyeljetek! Jeruzsálemből jöttem, elkelne ott a segítség!". Annyit szólt, amennyit a Lélek adott a szájába: „nagy éhínség lesz az egész földön". Júdeában? Nem. Az egész földön.

Isten 1928-ban is tudta, mennyi mindenre lenne szükség. A városban, az országban. A nyolc éve létező mesterséges határok mögött. A szegedi reformátusok mégis a mellett döntöttek, hogy templomot építenek. Tudjuk, mert ránk maradtak a beszámolók, hányan, mennyi oldalról támadták őket.

Ők azonban nem engedtek. Mert Isten Lelke megértette velük, hogy nekik, akkor, ott mi a dolguk. És mert elfogadták, azért ülünk mi, ma, itt! Közelről és távolabbról Isten által ide hívott, ide küldött, adott esetben: ide menekített tanítványok, testvérek. Akik 1947-ben részt vettek az első istentiszteleten, azokat is hívta, küldte, vagy menekültként fogadta az Úr, és a testvérek.

Az antiókhiai „tanítványok... valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget" nyújtanak. Én azt hiszem, könnyű lenne ma, a magyar református egység napján megszámolni azokat a gyülekezeteket szerte e világon, akiknek tagjai között akkora egyetértés van, hogy „valamennyien" képesek elhatározni, meghatározni a közös célt. Már a Biblia lapjain is olvasunk azokról a gyülekezetekről, akiknek tagjai között széthúzás volt. Pedig Pál apostol volt a „lelkészük". Ugyan, miért lennénk mi, magyar reformátusok jobbak, mondjuk a korinthusiaknál? Nem vagyunk.

De lehetünk! Templomot építő elődeink is arra biztatnak minket. Arra, hogy ha Isten Lelkének merünk engedni, akkor úgy, mint ők a háború és az ínség idején, mi is elkérhetjük és megkaphatjuk azt a bölcsességet, ami elhatározást szül bennünk.

A Biblia nyelvén az „elhatározás" (ὁρίζω) azt jelenti: definiálni, meghúzni a körvonalat és ahhoz tartani magamat. Magamat tartom oda Isten útmutatásához.

Ettől kel életre; ettől mozog; ezért képes arra, hogy Isten dicsőségét hirdesse a gyülekezetünk!

Isten áldja meg az Igét, amit tőle kaptunk. Isten áldja meg az ő velünk élő Szentlelkét, aki évtizedek óta vezeti, hordozza, vigasztalja, erősíti mindazokat, akik számára itt nyilvánítja ki akaratát. Ámen