belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Géczy Katalin

Melyik dallam vezet hozzá?

A Kékszakállú-elemzések margójára

Bartók Béla: A készakállú herceg vára c. operájában két ember párbeszédének vagyunk tanúi. A beszélgetés nem érzelemmentes, „suttogások és sikolyok" telítik, robbantják a szétfeszülő belső energiákat, de mindezen túl még egy zenei eszköz láttatja a mondatok mögött rejtőzködő két embert. Még egy zenei alkotóelem, amely többet árul el, mint a ritmus, a hangsúlyok, a forték és a pianissimók: ez pedig a dallamvezetés. Merthogy mindkét szereplő más-más dallamvilágban szólal meg, s ahogy közelítenek egymáshoz, úgy vezet a dallamuk valamiféle közös nevező felé. Végül is merre vezet minket Bartók különös dallamvilága? Talán belső énünk mélyén legrejtettebb vágyainkat, reményeinket, tévedéseinket kellene meglátnunk, egy átlátszóan tiszta pillanatban tetten érnünk, hogy mindjárt el is forduljunk: ez nem én vagyok. Vagy mégis?

Kékszakállú: Megérkeztünk.
Íme, lássad, ez a Kékszakállú vára. (m-r-d-l-s-l: tiszta pentatónia, szépség, rendezettség, várakozás, fisz alaphang)
Nem tündököl, mint Atyádé. (d-t-l-fi-m-fi: ugyanaz egy terccel mélyebben, de így elveszti pentaton jellegét, valami bizonytalan aggódás tűnik fel benne)
Judit, jössz-e még utánam? (sostenuto: visszafogottan)
Judit: Megyek, megyek, Kékszakállú. (si-m-d-l: ez valami egészen más, hypermoll négyeshangzat, gesz alaphangon, ami enharmonikus a fisz-szel, mégis egészen más)

Hogyan is kapcsolódik össze ez a két ember? Valami elképesztő távolság van köztük. Áthidalható ez, közeledhetnek és megérkezhetnek egymáshoz? A dallamvezetés segít felismerni a közeledési pontokat, mégis újra meg újra idegenség és ismeretlen félelmek rebbentik szét a remény harmóniáit. Lássuk, mi is történik. Miután minden észérv ellenére követi Judit választottját, bezárul a várkapu. Majdnem teljes a sötétség, csak a két alak és a hét bezárt ajtó látható. Judit alig hallhatóan (pp) szólal meg, ezúttal már egy disz alapú lá-pentaton dallammal:

Judit: Ez a Kékszakállú vára! (l-l-l-l-d-s,-l-l)
Nincsen ablak? (d-s-l-l: ugyanaz a dallam)
Nincsen erkély? (d-s-l-l: ugyanaz mégegyszer, mint valami halott, dermedt lélek rebegése)
Kékszakállú: Nincsen. (l-l)
Judit: Hiába is süt kint a nap (l-l-l-l-l-d-s,-l: ugyanazt recitálja tovább)
Hideg marad (d-d-d-l: Ugyanazok a hangok felülről indítva)
Sötét marad (d-d-d-l: és még egyszer)
Kékszakállú: Hideg, sötét. (s,-l-s,-l: dermesztően konstatálja a két alaphangra záró hangpár)
Hirtelen nyílik a dallam.
Judit: Ki ezt látná, jaj, nem szólna (l-m-m-m-r-m-r-l-m,: kvintre nyílik a dallam, a pentatóniát még őrzi)
Suttogó hír elhalkulna. (l-m-m-m-r-m-r-l-m,: ismétli a megnyíló dallamot)
Ekkor Kékszakállú hangolódik el a disz lá-pentatontól, h-cisz hangokon kérdezi:
Kékszakállú: Hírt hallottál?
Válasz nincs. Én tudom, amit te is tudsz. Amit mindketten tudunk, nem kibeszélhető, nem elfogadható, nem magyarázható.
Judit: Milyen sötét a te várad! (fisz alaphangon ugrás újra az ismeretlenbe: szűkített hármas, majd jön egy szűkített kvárt, utána bő szekund, különös, rémisztő dallamvezetés) Vizes a fal, Kékszakállú! Milyen víz hull a kezemre? Sír a várad! Sír a várad! (l-f-r-t: submoll négyeshangzat, mélységes fájdalom)

Hogy itt miképpen reagál a férfi, az elég kétértelmű.
Kékszakállú: Ugye, Judit, jobb volna most Vőlegényed kastélyában:
Fehér falon fut a rózsa, Cseréptetőn táncol a nap.
(szerkezetében már-már népdalszerű, de a pentaton fordulatokba furcsa, idegen hangok vegyülnek, mintha maga sem tudná, hogy gúnyolódik, vagy tényleg sajnálja Juditot)
Judit: Ne bánts, ne bánts Kékszakállú! (nagyon halk pentaton zárlat, őszinte bánatot érzünk benne) És Judit belekezd a legnagyobb öncsalás hősi ódájába, szinte belelovalja magát:
Nem kell rózsa, nem kell napfény! (Dehogynem, hogyne kellene)
Nem kell rózsa, nem kell napfény! (Emelkedő dallamvezetés, a ritartando miatt szélesedő ívek)
Nem kell, nem kell...
Milyen sötét a te várad! (recitálva egy hangon, majd lehajlik a dallam)
Milyen sötét a te várad! (még recitál, de már fellép)
Milyen sötét... (még magasabbra ível, s zokogva borul Kékszakállú elé:)
Szegény, szegény Kékszakállú!
Most érthető a férfi őszinte reakciója.
Kékszakállú: Miért jöttél hozzám, Judit?
(Miért is? Mi vezetett arra, hogy az életem része legyél? Mire gondoltál, miben bíztál, hiszen tudtad, amit mindketten tudunk, amit kimondani, feltárni nem lehet. Miért jöttél hát, Judit?) Most ugrik fel és kiáltja a világba az öncsalás igazi nagy sikolyát:
Judit: Nedves falát felszárítom,
Ajakammal szárítom fel,
Hideg kövét melegítem,
A testemmel melegítem,
Ugye szabad, ugye szabad?
Kékszakállú!
Az érzelmi kitörés csúcspontján C-dúrban nyitja szélesre karjait:
Nem lesz sötét a te várad,
Megnyitjuk a falat ketten,
Szél bejárjon, nap besüssön, nap besüssön,
Tündököljön a te várad!
S a válasz a csöndes realitás hangja:
Kékszakállú: Nem tündököl az én váram.

Megválthatja Judit Kékszakállút? Lehetek megváltója, szabadítója, megtisztítója a másik embernek? A kérdés a mű bevezetésében szegeződik nekünk, s Bartók költői világában a válasz egyértelműen: nem. A fény, az öröm lehetősége feltárul a műben, amikor az ötödik ajtó kinyílik, de Judit nem lehet részese ennek a felhőtlen örömnek, mert ismeri a valóságot, a sötétség tereit. A két ember folyamatosan „elbeszél" egymás mellett, más hangnemben, más dallamvezetésben, s egymásra rá nem találó hangkapcsolatokban távolodnak el egymástól. Juditot nem vezeti egyetlen dallam sem teljesen Kékszakállúhoz, s Kékszakállú sem érkezik meg Judithoz igazán. S ha eddig hittünk az emberi szeretet hatalmában, rá kell döbbenünk, hogy ember embernek megváltója nem lehet. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 18., hétfő,
Sándor , Ede napja van.
Tartalom
Vezércikk

Rácz Róbert
A (vak)vezetőkről
Serpa kerestetik Isten-országa expedícióra

Gondolkorzó

Szabados Tamás
Egy marslakó a keresztény vezetőkről
Így néz ki az akváriumon kívülről

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Nagytiszteletűek
Gyülekezetvezetői karakterológia kánikulai napokra.

Géczy Ráhel
Fiatalkori tapogatózások és túlkapások
Jézus követése ésszel és ész nélkül

Magasság

Tóth Sára
Isten vezetése és az önrendelkezés
Átadni az irányítást – megy ez nekünk?

B. Tóth Klára
A tanárság nem múló állapot
Van, amit nem tanít meg az internet?

Mélység

Nagy László
Kettő az egyben: vezető és vezetett
Tudsz-e kicsiből naggyá lenni, vagy nagyból kicsivé ha kell?

Szakács Gergely
Ki a főnök?
Családi kötélhúzósdi

Teljesség

Czapp Enikő
NapKrisztus
M. S. mester és Isten közös alkotása

Nagy Dávid
Érdemes követni a „nagy mókamestert”?
Nem ver, nem rugdal, nem gúnyol – előtted megy

Üzenet

Turcsik Ferenc
(Ko)ordináció
Az ismeretlenek barátok és a pohár félig tele van…

Miklya Zsolt
Sziget ünnepi díszben
Molnár Mária emlékére

Réz-Nagy Zoltán
Shackleton – parabolák a jég hátáról
Néha létkérdés, hogy kinél van az irányítás

Áthallások

Géczy Katalin
Melyik dallam vezet hozzá?
A Kékszakállú-elemzések margójára

Miklya Zsolt
Ha lépések neszét hallod...
A sztalker, a király és a költő

Hancsók Barnabás
„Ha hibáznék, Önök majd kijavítanak!”
Két film a világ egyik legnagyobb vezetőjéről

Bölcsföldi András
Rutin
Szokások, melyek átveszik a hatalmat a gondolkodásunk felett

Riport

Pete Violetta
A hangember (2) – ahogy szavakból híd épül
Horváth Gergely a rádió missziós lehetőségeiről

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Byte-agyú gyerekek
Otthon, az iskolában, a templomban. Like-oljuk őket vagy sem?

Látogatóink száma a mai napon: 6569
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43891558

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat