belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Hancsók Barnabás

Nem ér a nevem

Vadidegen nicknevek

Oscar Wilde szerint „Az ember akkor adja legkevésbé önmagát, amikor a saját személyében beszél. Álarc alól megmondja az igazat.” 

Az internet korában, mikor a társadalom egyre nagyobb része akarva-akaratlanul online éli fél életét, az álarcokat felváltották a nicknevek. A szó szerinti fordításban becenevet jelentő kifejezés azokra a felhasználói nevekre utal, melyeket az emberek maguknak választanak különböző fórumokon, chatfelületeken és egyéb, (inter)aktivitásra buzdító honlapokon. De vajon át- illetve elhárítható-e a felelősség, ha Kovács István helyett Redboy42 szidja a kormányt, vagy ha Nagy Erzsébet helyett Sexylady29 próbál ismerkedni a csevegőszobákban? Tényleg hajlamosak vagyunk őszintébbek, merészebbek és szókimondóbbak lenni, ha nem a saját nevünk szerepel véleményünk alatt? 

Az utóbbi kérdésre a válasz valószínűleg: igen. „Miért ne mernék szókimondóbb és bátrabb lenni, miért ne önteném ki őszintén szívfájdalmam vagy haragom – még ha ezzel másokat esetleg megbántok is –, hisz úgysem juthatnak el hozzám, úgysem tudják, ki vagyok” – gondolják sokan. Ezzel a hozzáállással csupán egyetlen apró gond van – túl azon, hogy nem is nagyon igaz, bár nem szeretnék úgy tenni, mintha tökéletesen tisztában lennék a nemzetbiztonsági szervek vagy épp csak a hackerek működésével. Az igazi probléma az, hogy ez a hozzáállás könnyen szereppé, majd jellemző tulajdonsággá, végül pedig örökre ránk ragadó álarccá válhat… 

A minap láttam a Vadidegen című filmet, amely amellett, hogy csavaros és igen okosan felépített thriller, érdekes gondolatokat vet fel a nicknevek témakörében is. A filmben a Halle Berry által alakított Rowena Price David Shane álnéven ír oknyomozó-lebuktató cikkeket az egyik híres New York-i újságnak, Rocketgirl néven csetel leendő „áldozatával” (akinek Veronica Carterként mutatkozik be), valamint Katherine Pogue álnéven szivárog be és vállal munkát annak cégénél. És ha ez a mondat a film ismeretének hiányában túlzottan zavaros lenne, akkor sincs baj, a lényeg annyi, hogy ezek a nevek mind egyetlen személyt takarnak. De vajon meddig tud egy ennyi álarc mögé bújó ember egyetlen személyiség maradni? 

A film tanulsága szerint nem sokáig. A poénok lelövése ezúttal sem célom, ezért csak annyit árulok el, hogy a sok személyiséggel való takarózás végül olyan lépések megtételére készteti Rowenát, melyek nem csupán erkölcsi, hanem egyetemes emberi mércével mérve is elítélendők… Számomra az egyetlen nagy rejtély a Vadidegennel kapcsolatban nem más, mint a fogadtatása. Noha ötéves filmről beszélünk, amelyet moziban is játszottak, DVD-n is kiadtak és tévében is vetítettek, sokan mégsem ismerik. Aki mégis ismeri, azok többsége pedig nem szereti. Vajon mi lehet ennek az oka? 

Eszem ágában sincs azt állítani, hogy James Foley 2007-es alkotása korszakalkotó, filmtörténeti klasszikus, kultuszfilm, vagy bármi egyéb, nagyotmondóan jól hangzó kategórián belülre esne, ám a tucatszámra készülő amerikai thrillerek közül egész biztosan kiemelkedik. Ha másért nem, legalább önkritikája és őszinte megnyilatkozása miatt, amelyet a világhálón történő személyiség-felvételek témakörében tesz. Leírni, összefoglalni magam sem tudnám jobban ennek veszélyeit, mint ez a film vége környékén hallható monológ teszi: „Kezdetben halk zümmögés, hívogató, üres képernyő. Lépj be – üzeni –, mindig nyitva vagyunk. Olyan világ ez, hinnénk, ahol a tettnek nincsenek következményei, ahol a bűn névtelenség mögé bújik, ahol nincsenek ujjlenyomatok; láthatatlan univerzum tele idegenekkel, akiket összeköt a háló és szétválaszt az élet. Ellopja a titkaidat, elcsúfítja az álmaidat és meghamisítja a lényedet. Mert ebben a világban, ahol akármi lehetsz, akárki lehetsz, könnyű elfelejteni, hogy ki is vagy.” 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Székely Tamás
A nevünk rejt el, vagy mi rejtjük el a nevünket?
Isten és az anonimitás

Gondolkorzó

Pete Violetta
Nevesített erőtlenség
Titokzatosság és spontaneitás versus megaszervezések

Felszín

Géczy Ráhel
Árul(kod)ó családneveink
Lehúz vagy felemel?

B. Tóth Klára
Felmutatás
Milyen képtelen vállalkozás...

Magasság

Dull Krisztina
Más felségterületén
Néhány gondolat a Kilimanjaróhoz

Tóth Sára
Nevek és a lét hasadtsága
Irodalmi kalandozás

Mélység

Réz-Nagy Zoltán
Egy gyakori nevű ember tűnődései
Nem ér a nevem!

Miklya Luzsányi Mónika
X-manek és szuperhősök
Identitásfejlődés képességek és frusztrációk árnyékában

Bella Péter
Kis keresztyén trollhatározó
Netes kellemetlenkedők tipológiája

Teljesség

Koczor Tamás
Ki kicsoda?
Aki megverekedett Istennel…

Üzenet

Miklya Luzsányi Mónika
Névstigma
Jólesz tiszteletes botrányos házassága

Adamek Norbert
Nomen est omen
Tudósító elnevezések

B. Tóth Klára
Hogy nevez minket Isten?
„Nem lehet egy gyereket csak úgy elcserélni!”

Áthallások

Szakács Gergely
Halállista
Listák, melyek az életre, vagy a halálra visznek

Hancsók Barnabás
Nem ér a nevem
Vadidegen nicknevek

Bradák Soma
Név nélkül
Szembetalálkozások

Miklya Zsolt
Táncoló nevek, dúdolt jelentések
A közelmúlt, jelenkor irodalmából

Riport

Kojsza Péter
Meghatároz egy életen át
A névadás lehetőség

Kitekintés

Dull Krisztina
Ezt a buzogányos bronz köcsögöt!
Az egyházi szóhasználat hátulütői

Látogatóink száma a mai napon: 179
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44206611

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat