Bibliaóra - 2020. december 2.

- készítette: Kenyeressy Károly lelkész

Alapige: Jób 24,1 „Miért nincsenek a Mindenhatónál ítéletre fenntartott idők, miért nem láthatják ítéletének napjait, akik őt ismerik?"

A drámai vita három beszédsorozatban zajlik. A harmadik beszédsorozatot a 22-31. fejezetek tartalmazzák. Napi igéinkben Jób Elifáz utolsó szavaira válaszol. Néhány Elifáz utolsó mondataiból: „Bizony sok gonoszságod van, és bűneidnek se vége, se hossza!... Az ősidők törvényét akarod követni, amelyet álnok emberek tapostak?... Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, felépülsz. Ha eltávolítod az álnokságot sátradból, porba dobod az aranyat... akkor a Mindenható lesz az aranyad, és színtiszta ezüstöd... Ha megaláztak, mondd ki, hogy gőgös voltál, mert azon segít Isten, aki lesüti a szemét." (Jób 22,5, 22,23-25 és 22,29) Jób legtekintélyesebb barátja személyeskedően vádaskodik (pl. kizsákmányolással, könyörtelenséggel vádolja őt), fenyegetéssel akarja helyreigazítani Jóbot, és elő akarja csikarni belőle töredelmét. A bajba jutott hívő azonban soha nem alapozhat a maga töredelmére és vezeklésére, hanem csakis Isten irgalmasságára. Válaszában Jób a vádakhoz mérve (azokra visszhangot mondva) ismétli ártatlanságát: „De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok... az ő útján maradok, nem térek le róla... keblembe zártam szája mondásait." (Jób 23,10-12) Ebben az igemagyarázatban azonban nem az erkölcsi vagy teológiai kérdéseket szeretném kiemelni, hanem csak egy szegmensét ennek a beszédsorozatnak. Ez pedig a korabeli emberi társadalom különös jellegzetessége. Egyidejűleg van ugyanis jelen Jób történelmi korában a civilizáció és a degeneráció. A degenerált embercsoportok leírása meghökkentően azonos az ún. „ősemberek" ismert jellemzőivel. Isten engedi, hogy úttalan pusztában bolyongjanak, hogy sötétben tapogatózzanak (Jób 12,24-25). Ezek a degenerált („barlangi") emberek „úgy élnek, mint vadszamarak a pusztában", gyűjtögető életmódot folytatnak, „mezítelenül hálnak, ruhátlanul... zivatar áztatja őket a hegyekben, a sziklához lapulnak, mert nincs más menedékük." (Jób 24,5-10) „Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és sziklák üregeiben. A bokrok között kiáltoznak... esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból." (Jób 30,3-8) 1991 őszén találták meg az Alpokban 3210 méter magasan „Ötzi"-t, a jégbe fagyott embert. A kb. 45 éves rézkori ember holtteste szinte teljesen érintetlenül megmaradt a hóba, jégbe fagyva. Megmaradt ruházata (kabátja, nadrágja - lábszárvédője, cipője, sapkája) és megmaradt felszerelése (rézbaltája, íja, nyílvesszői, csontból készült árja és tűzgyújtási eszközei) is. 2007-ben a kutatók megállapították halála körülményei is. Erőszakos halálát (fejbevágták) megelőzte egy sebesülés is a felső karján. Ezt a sebesülést egy eltérő kultúrából származó - kőhegyű - nyílvessző okozta. Vagyis a civilizált és a degenerált (és egyúttal a túlélésért küzdő) népcsoportok küzdelmének áldozata lett. Istennek jó oka volt, hogy Jóbot egy ilyen meghasadt társadalmú világban bizonyságtételre használja. Egy evangéliumi könyvecskéből idézem: „Kőkorszak egyébként még napjainkban is van. Az ache indiánok Paraguay dzsungelében vagy az afrikai sivatagban élő Hadza törzs a mai napig úgy élnek, mint a több ezer évvel ezelőtti kőkorszaki kultúrák népessége... egyáltalán nem volt törzsfejlődés, csak egyszerűen arról van szó, hogy a különböző embercsoportok, akárcsak most, korábban is egymástól nagyon eltérő módon éltek. Az olvasott fejezetből fent kiemelt igénkre a válasz az, hogy a társadalmak feletti végső ítélettel még vár az Úr, „mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen." (2 Péter 3,9) Erről beszéljünk alkalmas és alkalmatlan időben másoknak! „Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr." (Jakab 5,11)