Bibliaóra - 2020. december 9.

- készítette: Kenyeressy Károly lelkész

Alapige: Jób 29,2 „Bárcsak olyan volnék, mint amilyen hajdan, mint mikor még Isten vigyázott rám."

Jób barátai a hosszú vitában kifogynak a szóból. Elifáz és Bildád a korábbiaknál rövidebben beszél, Cófár már meg sem szólal. A beszélgetés levegője egyre „áporodottabbá" válik. Jób szenvedésének kérdése megoldatlan marad, ami arra készteti Jóbot, hogy visszagondoljon a régi szép időkre. Jób utolsó hosszú beszédét mondja el, önmaga tisztázására. Œ Sóvárogva gondol arra, hogy a múltban Isten oltalmazta őt: „... mikor még Isten vigyázott rám! Amikor mécsese világított fejem fölött..." (Jób 29,2-3) Ilyen emlékkép valószínűleg mindannyiunkban felmerül, a gyermekkor és ifjúkor eseményeit, vagy a családalapítást és a korábbi munkás éveket felidézve. Veszélyes pillanatokban, percekben, betegségekben, szükségekben melletted és mellettem volt a mi Urunk és Istenünk! Ne visszafelé és ne lefelé nézzünk (mások felettieknek vélve önmagunkat), hanem felfelé! „Közösségben van az Úr az őt félőkkel" (Zsoltárok 25,14) Sóvárogva gondol arra, hogy a múltban Isten javakkal áldotta meg őt.: „... lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is patakokban ömlött az olaj" (Jób 29,6) A könyv első fejezete Jób vagyonaként 11 500 állatot sorol fel, és hozzáteszi: „Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél." (Jób 1,3) Megajándékozta Isten tíz gyermekkel, akik már önálló életet éltek. Anyagi és családi helyzetünk növekedhet, csökkenhet, terebélyesedhet vagy visszaeshet. Pál apostollal együtt vallhatjuk: „Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is..." (Filippi 4,12). Hányszor énekeltem az utóbbi napokban urnák és koporsók előtt menve: „...Csak azt el ne veszítsem, / Mi benned, ó Úr Isten, / Remélni megtanít!" (RÉ 276:3) Ž Sóvárogva gondol arra, hogy a múltban sokan tisztelték őt: „...amikor a városkapuhoz mente, és elfoglaltam helyemet a téren, ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak... Aki csak hallott rólam, boldognak mondott, és aki csak látott, jó bizonyságot tett rólam." (Jób 29,7-11) Szomorú példák vannak arra, hogy egy megrokkant ember hogyan szegényedik el, hogyan válik elfeledetté, magányossá. Egy idén, szegénységben elhunyt magyar színész sorsa közismert (42 éve szerepelt a híres gyermekfilmben). Jób esetében a köztisztelet helyére a gúny lépett. Erről beszél a leghosszabban, legrészletesebben. Ez a szégyen nagyon fáj neki. Ártatlanságát bizonygatja, hogy megértésre találjon: „Ha emberi módon eltitkoltam vétkeim, keblembe rejtve bűnömet, bizony, akkor tarthatnék a nagy tömegtől, retteghetnék a nemzetségek megvetésétől, hallgatnék, és az ajtón sem lépnék ki." (Jób 31,33-34)

A faluban egy idősebb asszonynak a munkás (egykori kőműves) férjét temettem. Az asszonyt is sokan ismerték, a Községházán (egykori Tanácsházán) dolgozott. A temetésen arról szólt az ige, hogy ne a láthatókra nézzünk (a falu központjában laktak, ahol szinte mindent a férje épített, még a Községházát is). A temetésen az asszony visszagondolt gyermek- és ifjúkorára, adventista édesanyjára, saját egykori hitére. A temetést követően visszatért a gyülekezetbe. Haláláig jártam hozzá, sokszor prédikáltam a nappalijában házi istentiszteleten, vittem neki az úrvacsorát is. Ott a temetésen ragadta meg a szívét (újra) az ige.

A múlt emlékeiből merítve mondjuk ki ma is: „De én bízom benned, Uram, vallom: Te vagy Istenem! Kezedben van sorsom, ments meg ellenségeim és üldözőim kezéből! Ragyogjon rá orcád szolgádra, segíts rajtam hűségesen!" (Zsoltárok 31,15-17)

„Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, és mint a főnixmadár, sokáig élek." - mondja Jób záró monológjában (Jób 29,18). A főnix, a mitikus tűzmadár, az egyiptomi mitológia szerint ötszáz évenként megjelent Héliopoliszban (az egyiptomi Napvárosban). A Nílusnál ezt a madarat Benu madárnak hívták. Református egyházi címerünkben is szerepel ez a madár, aki fészkével együtt elégeti magát, de ötszáz évenként a hamuból megifjodva újra feltámad. Jóbbal ez történt. Megtörténik minden hívővel, egyenként és közösen!