Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bibliaóra - 2020. november 18.

- készítette: Kenyeressy Károly lelkész

 

Alapige: Jób 9,30-31,33 „Ha hóban mosakodnám is, ha lúggal tisztítanám is kezemet, akkor is sárba taszíthatsz, még ruháim is utálnának engem... Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét."

 

Jób válaszát olvashatjuk a Súah-ból való (arám) Bildád szavaira. Bildád ugyanúgy vádolja Jóbot, mint az emelkedettebb beszédű, finomabb lelkületű Elifáz. Bildád azonban nem képes együttérezni Jóbbal, nem képes megérteni és megvigasztalni őt. Nyers, kedvetlen és durva modora még jobban megsebzi a szenvedő embert, akit „még a ruhái is utálnak", hiszen teste fekélyekkel van tele (Jób 2,7). Bildád azt a nézetet képviseli, hogy az ember sorsa tulajdon kezében van, dönthet afelől, hogy az élete földi boldogság lesz-e vagy gyötrelem, vagyis a kegyes, vallásos ember mindig boldogul, az istentelen pedig mindig megnyomorodik.

A csonttá-bőrré romlott Jób nem tudja elhordozni ezt a kioktatást. Kétségbeesetten szól: „Ha igazam lenne is, bűnösnek mondana (az Úr) szája, ha feddhetetlen volnék is, hamisnak tartana." (Jób 9,20) Míg Jób három „vigasztalójának" (barátjának) olyan nézete van Istenről, amely megnyugtatja őket (de ez a nyugalom hamis nyugalom!), addig Jób őszintén kétségbeesett, és éppen a Bildáddal való vitájában viszi el ez a kétségbeesése a vallomásig: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll az én porom fölött." (Jób 19,25) „Ha Isten szolgáit tisztességre méltatja, először porba taszítja azokat, akiket gyógyítani akar, megveri, s amikor életre akarja vezetni, megöli őket, amikor jóságos hozzájuk, némelykor elváltoztatja a tekintetét. Gyalázaton át vezet dicsőségre, harcon keresztül életre, s aggodalmon át örömre." (Johann A. Bengel) Jób útja az éjszakán át vezet világosságra!

Jób tudta, hogy a legtisztább víz és a legerősebb szappan sem képes eltávolítani a bűn foltjait. Egyedül Isten képes erre, Ő adja a legerősebb tisztítószert: „Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem és fehérebb leszek, mint a hó." (Zsoltárok 51,9) „Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú." ((Ézsaiás 1,18) „A skarlátot a görög nyelvben »diabasszon«-nak hívják, mert kétszer merítik a festékbe, és emberi szakértelem nem tudja többé belőle kimosni azt. De ha bűneink skarlátpirosak is, Isten kegyelme meg tud tisztítani belőlük." (Thomas Watson) Engedd, hogy Isten igéje tisztaságot hozzon az életedbe: „Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek." (János 15,3) Kérem a testvéreket, hogy használják a vírusjárvány okozta, otthonra (vagy karanténba) szorulási kényszert „takarítási szünet"-re, azaz elmélyült igeolvasásra és imádkozásra! Én is arra használtam ezév áprilisában. „Egyetlen forrása minden kegynek, / Egyetlen mentsvára a lelkemnek, / Jézus, Te Megváltó s üdvöthozó, / Moss meg és tégy fehérré, mint a hó." (Hallelujah! 37)

Nyugtalankodása közben Jób döntőbírót keres (a héber szó azt jelenti: olyan választ adó bírót, aki megcáfolja beszélgető társait). Nekünk van döntőbírónk: „...egy a közbenjáró Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért" (1 Timóteus 2,6). Ez kifejezett előnyünk Jóbhoz képest! Jézus Krisztus kész arra, hogy közbenjárjon érted is: „üdvözíteni tudja azokat, akik általa járulnak Istenhez" (Zsidók 7,25)

Rahab - Jób könyvében az ellenséges hatalom, „óceáni szörny" (Jób 26,12). „Rettegve lapul meg" Isten előtt (Jób 9,13). Az Úr megsemmisít minden büszkeséget (Ezékiel 28,2,17).

Los Angeles központjában történt. Egy mászó akrobata meghirdette, hogy felmászik egy áruház tetejére az épület homlokzatán. Nagy tömeg gyűlt össze az eseményre. A falramászó az ablakpárkányokon sétált, majd egy-egy kiálló téglára lépett. Már egészen közel volt a tetőhöz, amikor hosszan kinyújtotta végtajait egy faldarab felé. Egy utolsó villámgyors mozdulat - és a falramászó lezuhanva halálra zúzta magát. Ilyen az az ember, aki saját erőfeszítéssel igyekszik feljutni a mennybe! „Bizalmuk olyan, mint a pókháló..." (Jób 8,14)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 88, összesen: 184932

  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...