Digitális igehirdetés – 2020. április 19. vasárnap

Húsvét után I. vasárnap (Quasimodogeniti)

Lekció: 1Pt 1,3-7

Textus: Jn 20,24-29

Az Ünnep kapcsán:

Az ünnepek kapcsán, sokszor előre tekintünk. Nem volt ez másként most sem. Tervezgettük, miként fogjuk ünnepelni, megélni az idei Húsvét napjait. Felötlött bennünk az is, hogy ezeket, az otthon töltött ünnepnapokat kikkel vagy inkább kik nélkül fogjuk eltölteni. Már jó előre elkezdtük alakítani, a magunk igényeire átszabni ezt az ünnepet, ami megfelel a környezetünk elvárásainak is. Azonban,
a beszélgetéseink során igen ritkán került előtérbe, hogy mi is a Húsvét igazi tartalma, mit is ünnepeltünk, ünneplünk igazán. Pedig bennünk van a vágy, hogy Krisztus halálának és feltámadásának nagy titkát megismerjük, hogy megtanítson és megóvjon minket a veszendő és nyomorúságos kicsinyhitűségtől, és attól, hogy Őt bármiféle körülménnyel, a magunk által átszabott ünneppel, vagy az elmúló idővel, átalakuló anyaggal azonosítsuk.

Minden ember vágyik a boldogságra, még ha nem is reménykedik abban, hogy a boldogság valami látványos, óriási csodaként jön el az életébe. A vágyaink ellenére, az ünnep után még mindig sokszor bosszankodunk és tehetetlennek érezzük magunkat, az állandósultnak tűnő nyomorúságos helyzettől, ami megfoszt minket az eddigi közösségi életünktől, a megszokott kapcsolatainktól. Beteljesületlen vágyaink miatt felkiáltottunk: hát nem foglalkozik velem az Úr, nem hallgatja meg imáimat? Egyfajta beletörődő kijelentésként fogalmazzuk meg: „Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem az Isten elé".
A semmiből előlép és ránk telepszik a csüggedés lelke, hogy eltávolítson minket Istentől és a Tőle való boldogságtól. Húsvét után megkérdezted már magadtól, hogy boldognak érzed-e magad? Mire is vágysz igazán, honnan is fakad a te boldogságod?

Van egy művészfilm (a címe „Sztalker"), amiben van egy Zóna, egy olyan hely, ahol nem érvényesek
a fizika törvényei és bármi megtörténhet. Van ott egy titkos szoba, ahova, ha valaki belép, teljesül
a legmélyebb kívánsága. Nem az, amit kér, nem az, amire gondol, amire felszínesen vágyik, hanem az igazi, szívből jövő vágya teljesül. A film legmegdöbbentőbb mozzanata, hogy a szereplők nem mentek be a szobába (nem mertek bemenni vagy nem hittek benne).

Neked keresztyén testvérem, mi a legbenső vágyad?

Én úgy gondolom, a keresztyén ember legmélyebb vágya, hogy a feltámadott Krisztussal legyen, mégpedig a lehető legélőbb kapcsolatban. Erre mutat rá a Húsvét ünnepe is, amikor a Menny és a Föld összeér. Mert van olyan hely a világon, ahol a Menny és a Föld összeér és lecsendesedik a szívünk. Ahol imádhatjuk és dicsőíthetjük az Istent! Ez lehet egy családi otthon vagy a te szíved is, annak valódi küzdelmeivel és örömeivel együtt. Rajtad múlik észre veszed-e, hogy a feltámadott Krisztus odafigyel rád! Ő ad bátorítást és gyengéd megerősítést, a csüggedésből felemel, örömmel és boldogsággal tölt el.
A tehetetlenségből kiutat mutat és célt ad. Jézus mondja: „Isten országa közöttetek van." Elhiszed ezt, vagy neked is bizonyíték kell?

Tamás és a mi hitünk:

Valljuk be őszintén, hogy sokszor vagyunk olyan helyzetben, amikor valami bizonyosságot, megerősítést akarunk keresni, és ideig-óráig erre alapozzuk hitünket és reménységünket. Folyamatosan kételkedünk és megkérdőjelezünk dolgokat úgy, hogy lassan már ránk olvassák: „hitetlen Tamás vagy". Bátorításként tekintsünk az előbb felolvasott igeszakaszra, és lássuk meg benne Tamás viselkedésén túl az ő hitét, ami megszületett Jézus Krisztusban.

Krisztus feltámadt, valóban feltámadt. Sokszor így köszöntjük egymást Húsvétkor, és olyan jó meghallani ennek, a régi keresztyén köszöntésnek a bizonyosságát. Különösen jó ezt hallani, ennek
a rendhagyó húsvéti ünnepnek a végén is, amely megerősítést és bizonyosságot ad a hétköznapokra is. Hiszen annyi minden leng körül bennünket, teli vagyunk bizonytalansággal, kételyekkel, és mindennél jobban vágyunk ennek a köszöntésnek az isteni üzenetére, ami a Krisztust, a Feltámadottat, az Élőt állítja a figyelem középpontjába.

Milyen jó, hogy az evangélium nem egy szlogen, hanem valóságos híradás arról, ami már megtörtént, amit már Jézus tett, hogy az élet győzött a halál, az elmúlás felett. Krisztus győzött! Ezt állítja elénk Tamás és Jézus találkozása is, az előbb felolvasott igeszakaszból.

Mit jelent látni az Urat?

A tanítványok egy nagyon különös átmeneti helyzetben vannak. Miután Jézus meghalt és feltámadt, találkoznak Vele, mint élővel, de még nem rajzolódik ki bennük, hogy ez mit is jelent rájuk nézve, miként is hat ez, az ő életükre. Hogyan kell most az életet folytatni? Már tudják mi történt, már szembesülnek
a feltámadott Jézussal, de még tétován állnak ezzel, az örömüzenettel szemben.

Ebben a köztes állapotban van jelen közöttük Jézus, és olyan örömteli látni, hogy személyesen közli
a tanítványokkal az örömhírt. Olyan jó most ezt hallani karantén idején, hogy Jézusnak nem akadály egy bezárt ajtó, belép közéjük, mint ahogyan belép ma közénk is. Személyesen van jelen
az otthonainkban és nekünk is mondja, hogy „békesség nektek".

Engedi a tanítványoknak, hogy lássák őt, de a testi látáson túl valami sokkal fontosabbat akar nekik megtanítani, a lelki, hitbeli látás fontosságát. Amit Jézus maga fogalmaz meg: „boldogok, akik nem látnak és hisznek." Különösen furcsán csengenek ezek a szavak most, amikor annyit használjuk
a szemünket, a képernyőkre meredünk, az online dolgokra figyelünk. Ebben a helyzetben azt mondja Jézus: „boldogok, akik nem látnak és hisznek". Gondoljunk vissza, amikor Tamás megérkezik,
és a tanítványok fogadják: „láttuk az Urat". Egyszerűen szólnak, nem kezdik el színezni a sztorit,
a lényeget mondják. Nem vonják kérdőre Tamást, nem mondják: hol voltál tegnap este, mert mi már találkoztunk az Úrral. Nem úgy viselkedtek, mint ahogyan ezt mi tennénk: miért nem voltál ott vasárnap
a képernyő előtti istentiszteleten? A tanítványok, a lényeget mondják: láttuk az Urat. Nem gondolod, hogy neked is erre van szükséged?

Személyesen elfogadni Őt:

Nem csak látni, hanem személyesen elfogadni Őt megváltónknak. Annyi személytelen információ és hír ér el minket, bizonyára ezen a héten is sokat hallottatok. Ezt tetézi, hogy mostanság maszkokat viselünk. Hiába megyünk el egy ismerős mellet, lehet, hogy csak utólag jövünk rá, hogy ki is volt ő, mert a maszk megzavarta a látásunkat, a felismerésünket.

Szinte elveszik a személyességünk. Látni az Urat, személyesen elfogadni Őt, megváltónknak. Látni Őt élő személynek, valóságos Istennek, amikor imádkozol, amikor otthonról részt veszel az istentiszteleten. Gondold el, hogy az élő Úrral vagy személyes kapcsolatban most is, Neki énekelsz, Vele vagy közösségben.

Látni az Urat, hogy munkálkodik az életünkben, aminek vannak gyümölcsei, még ha aprók, akkor is. Gondoljunk vissza a gyerekkorunkra, amikor az ajtókereten jelölték szüleink, a „fél centis" növekedésünket.
Észre veszed-e Jézus apró jeleit az életedben? Látni az Urat azt jelenti, hogy megmozdul az életed és elindul a hited növekedése. Jézus a nyomorúságban, a hiányban együtt érző módon van velünk. Jézus nem gyönyörködik a járvány terjedésében, az emberek halálában, az állások elvesztésében,
a depresszióban. Ő tudja mi a tehetetlenség. Ott a keresztfán, amikor még a kezét sem tudta megmozdítani, tudta mit jelent ez a helyzet, amibe most vagyunk. Ő él és megszólíthatjuk, láthatjuk Őt együtt érző Úrnak, aki velünk van ebben a helyzetben is.

Láthatjuk Jézust, a hétköznapok Jézusának. Emlékszünk a történetre? A megrázkódtatás után eltelt nyolc nap, a tanítványok már a hétköznapokat élik meg. Jézus egy ilyen hétköznap lép a tanítványok közé, és azt mondja: „békesség néktek". Mi olyan jól tudunk ünnepelni. De Jézus, nem csak az ünnepünk része akar lenni, hanem részese akar lenni az életünknek, a hétköznapjainknak is. Jézus ott van veled, nemcsak az ünnepnapokon, hanem a mindennapjaidban. Lehet, hogy nem mond semmit, de érezteti
az Ő jelenlétét még akkor is, ha az ajtódat zárva tartod.

Ne térj napirendre azon, ha nem látod, keresd Őt! Ő is keres téged!

Látni a másikat:

Tamás hitbeli megtorpanása jelzi, hogy mennyire nehéz felfogni a legnagyobb csodát: a halál fölötti győzelmet, a feltámadást. Láthatjuk Tamás példáján, hogyan formálódik az ő hite akkor, amikor látja
a feltámadott Urat, amikor nem csak egyedül, hanem a tanítványok közösségében van. Ezzel tanít minket arra, hogy ne csak magunkra figyeljünk, hanem a körülöttünk lévőkre is. Ők is láthatják Jézust, együtt is láthatjuk Jézust. Milyen csodálatos tudni, hogy imádkoznak értünk, és mi is imádkozhatunk másokért.

Jó, hogy nem vagyunk egyformák, és nem gond, ha másképpen látunk dolgokat. Ha Tamás nem torpan meg, és nem kételkedik, akkor Jézus nem mondta volna: „boldogok, akik nem látnak, és hisznek". Micsoda áldás, hogy figyelhetjük egymás életét nem ítélkező módon, hogy meglátjuk mások életében Isten gazdagító kegyelmét. Átélted már, amikor Jézus egy másik emberen keresztül üzent neked?

Sok helyzettel szembesülünk a mindennapokban és sokszor rámondjunk az eseményekre azt, hogy erre nekem nincs időm. Ebben a történetben Jézus nem mondja azt, hogy nekem nincs időm Tamásra, nekem nincs időm bizonygatni dolgokat. Hanem megáll és megmutatja magát, tanítja az övéit. Tanítja, hogy ne legyünk irgalmatlanok, ne legyünk szeretetlenek. Mert nem attól lesz élet a családunkban,
a kapcsolatainkban, hogy mindent és mindenkit lefertőtlenítünk, hanem attól, hogy meglátjuk Tamás példáján, a szeretteink életén keresztül az Urat, aki nem mondja azt, hogy nincs időm rátok.

Látni a világot:

Furcsának hangzik a mostani helyzetben ez a kijelentés, amikor csaknem be vagyunk zárva. Bejárhatjuk virtuálisan a világot, de mégsem mondhatjuk el, hogy én már körbe utaztam a Földet. Kaptam egy képet, de nem voltam ott, nem voltam a részese. Annak ellenére, hogy most csak korlátozottan láthatjuk
a világot, mégis megtanulhatjuk látni a világot, Jézus szemével. Hiszen, azért van most Ő közöttünk, hogy bizonyságot tegyünk Róla. Mert Tamás a megtorpanása ellenére követte Jézust, hirdette
a feltámadás örömhírét, bizonyságot tett Róla: „Én Uram, és én Istenem!"

A kérdés az, hogy te hogyan nézel a világra, hogyan nézel a körülötted élőkre, és azokra, akiknek hirdetni lehet az örömhírt.

Krisztus szeretne tanítani minket arra is, hogy az üzenetünk legyen egyszerű. Lássuk meg Őt a saját életünkben, és ezen keresztül hirdessük a feltámadás örömhírét! Nem erőlködve, nem hiteltelenül, nem bonyolultan, hanem egyszerűen, hogy mindenki megértse: „láttuk az Urat", akivel ma is lehet találkozni!

Jézus él! A teste megtöretett ugyan, de harmadnapon feltámadt és hívogat a Vele való közösségre.

Ámen!

/NR/