Digitális igehirdetés – 2021. május 9. vasárnap

Vasárnapi igehirdetés - 2021. május 9. - Gyöngyös és szórványai

- készítette és közreadja: Kenyeressy Károly lelkipásztor -

VÁGYÓDÁS AZ ISTEN IGÉJÉRE

Alapige: Apostolok Cselekedetei 10,1-5,33

„Ezért nyomban elküldtem hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.”

A fejezet, amelyből ezt a néhány verset felolvastam, határkő az evangélium terjedésében. Ettől kezdve érkezik el a Jézus Krisztus megváltói munkájáról és feltámadásáról szóló üzenet „a föld végső határáig" (ApCsel 1,9). Eddig az evangélium a zsidóknak és azoknak a prozelitáknak szólt, akik felvették a zsidó vallást. Isten kitágítja az elhívás körét (Ézs 49,6), és kiküldi az evangéliumot az egész világba (Mt 28,19). A bibliai fejezet azt is elénk adja, hogy nem személyválogató az Isten, és minden nép kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik (34-35. vers), hogy ne legyünk befelé ragadtak, legyünk készen továbbadni az evangéliumot, mert ez az életünk célja. De most nem erről szeretnék beszélni, hanem arról az egyetlen üzenetről, hogy hogyan szólal meg az evangélium? Isten tehát kitágítja az elhívás körét, és ebben az apostolokat, ennél a határkőnél pedig konkrétan Péter apostolt, „a tudatlan halászt" használja föl. I. Az igehirdetés első pontjában arról szeretnék szólni, hogy ki volt Kornéliusz százados? A római császár római helytartó és katonaság által tartatta fenn a rendet a provinciában, a hadsereg alakulatai révén szerzett érvényt az uralomnak, vagyis az engedelmeskedésnek, az adók behajtásának. Ennek a hadseregnek a tisztje volt Kornéliusz, aki Cézáreában, az Augusztus császár után elnevezett helyőrségi városban állomásozott, amely Júdea tartomány közigazgatási központja volt. Pompás kikötővel büszkélkedhetett, amelyet még Nagy Heródes építtetett. Az előkelő római alapítású székváros modern város volt színházzal, cirkusszal, templomokkal és vízvezetékkel, fényes diadal ünnepségek helyszíne. A mi városunk sem nélkülözi az efféle létesítményeket, hiszen templomok, művelődési ház és rengeteg kulturális helyszín van nálunk is. Mintha mi is ott lennénk ezen a régi, antik helyszínen! És mintha mi is olyan viszonylatok között élnénk, mint Kornéliusz! Egy római százados hatszor száz embernek parancsolt, az egész provinciális légió ennek tízszereséből, hatezer katonából állt. Kornéliusz családi származása szerint patrícius családfő volt, úgynevezett „pater familias". Meglepő tulajdonságot jegyez fel róla Lukács, a történetíró: „kegyes és istenfélő ember volt". A hadsereg nem éppen az a hely, ahol ilyen ember szokott teremni! A mi városi és vidéki laktanyáinkban sem volt jellemző a tömeges hit, az istenfélelem a tisztjeink között. A katonák a hatalom pusztító akaratának végrehajtói voltak, soraikban semmi szükség nem volt szánakozó, kegyes emberekre. Ha egy katona vallásos lett, akkor külön utakon járt. „Istenfélők"-nek az egy igaz Istent, a zsidóság Istenét tisztelőket nevezték akkoriban. Mivel a Római Birodalom államvallása a többistenhites bálványimádás volt, így komoly utat kellett megjárnia és komoly döntést kellett meghoznia egy művelt, előkelő főtisztnek, hogy csatlakozzon a hit dolgában megvetett zsidókhoz. De ilyen utat kell ma is megtennie sokaknak, akiket nem elégítenek ki „a néma bálványok" („amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami a néma bálványokhoz" - 1 Kor 12,2)! Kornéliusznak csömört okozott az üres római vallásosság, az emberi formákra mintázott istenek, a hamis szellemvilágnak bemutatott áldozatok. Kornéliusznak ez az „istenfélő" életmódja előkészítette az ő megtérését. A Szentléleknek, amely a megtérést munkálja a szívben, van ilyen előkészítő munkája! Vannak, akik nem testi, hanem lelki nyomorúsággal jöttek Jézushoz. A gazdagok, az előkelők - ilyenek is voltak, akik Őhozzá jöttek! Gondoljatok Nikodémusra, Arimátiai Józsefre, akik a zsidó Nagytanács tagjai voltak. Ne szégyelljétek, ha eszetekbe jut a gazdag ifjú, vagy mások, akik előkelők voltak! Kornéliusz előkelőként, mint prozelita csatlakozott a zsidókhoz, majd élő hitre jutva a keresztyénekhez. „Istenfélő" család, egység a szolgálatban, a megszentelt életben! Csak azok tudják ezt értékelni, akik otthonukban a meghasonlás terheit hurcolják. Van, ahol akadékoskodnak a szülők, fitymálnak a gyermekek, zsémbeskednek a házastársak, vagy durva istentelenség ütötte fel a fejét. Valami különleges áldást hordozhatott Kornéliusz élete, és ez az áldás átformálta az egész családot. De, drága Testvéreim, még efelett is szomjas volt a szíve! Mert a jó modor, az „istenfélelem" még nem elégíti meg az emberi szívet - Jézus nélkül! Még a vallásos embereknek is szüksége van Jézusra, az Ő áldozatára, a bűnbocsánatra! Egy igehirdető asszonyról olvastam, hogy fiatalon egy orvos-századossal dolgozott együtt egy műtőben. Azt mondta neki a katonaorvos: „Maga most már két hónapja, hogy itt dolgozik nálunk. Maga tényleg azt hiszi, hogy bűnös? Semmi olyat nem csinált, ami bűn volna." Akkor a fiatal hívő nő így válaszolt: „Százados úr, már a gondolat is bűn." Az orvos később megismételte: „Nem mondhatja komolyan!" Pedig Isten az indítékokat nézi! Az ember szívét nem elégíti ki az üres vallásosság. Szükség van az Isten igéjére, az élő igére! Ezért van olyan sok boldogtalan, magát lelki embernek gondoló szív, mert nem kapják meg az élő igét. II. A második gondolatkörbe lépünk. Hogyan vette Kornéliusz százados az élő igét? Nem az igehirdető személye a fontos! Ki volt ez a Péter? Egy igazából észre sem vett, lenézett ember. „Nézzétek csak a ti elhívásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők... Azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket." (1 Kor 1,26,28-29) Ki a te Pétered, akitől vetted az evangéliumot? Emlékszem arra, amikor erősen kopaszodó, meg alacsony emberek élő módon hirdették az igét, és sírva fakadtam. Ne azt nézd, hogy hogy néz ki kívülről az ige hirdetője, hanem azt nézd, hogy Istentől hozta az üzenetet, hogy élő igét mond! Nem emberek tudnak rajtad segíteni! Még a legékesebben szóló ember sem! Hanem az Úr Jézus tud rajtad segíteni, abban a szituációban, abban az élethelyzetben, amiben vagy! Kossuth Lajos hosszú, unalmasnak tűnő beszédeit olvastam, s azon gondolkodtam, hogy mitől voltak azok olyan gyújtó beszédek? A hallgatóság miatt! Mert amikor elérkezett a beszéd a döntő pontig, mindenki megdöbbent, s a hallgatók egy emberként mozdultak meg: „Úgy van! Megadjuk!" Egy tímár házában lakik Joppéban Péter apostol. Mit tett előtte? Meggyógyította Éneászt és feltámasztotta Tábitát. Csodákat tett ott Péter. Ha az árnyéka csak rávetődött, azt is kívánták (ApCsel 5,15)! De nem a maga személye miatt, hanem Jézus miatt, mert Jézust hordozta, az Ő szeretetét vitte! Ne nézd az igehirdető személyét, hanem vedd át az evangéliumot! Ki a te Pétered, akitől meg kell hallanod az igét? Lehet, hogy nem a szószéken álló, hanem valaki más. Isten küldi őt, hogy átvedd az evangéliumot, hogy te is hívő legyél. III. A harmadik gondolatkör: Kornéliuszban és háza népében ott van az elszánás: „mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr" (33. vers). Nem rettennek vissza Péter személyétől, aki egy tímárnál lakik Joppéban. Egy tímár - bőrkikészítő. Megnyúzza az állatokat, ott bűzlik a műhelyében a sok bőr. A zsidók undorodtak ettől a munkásembertől. Oda kell elküldeni az előkelő Kornéliusznak az embereit küldöttségbe: két szolgáját és egy katonáját. Nem angyal viszi az evangéliumot - pedig szerepel az angyal a történetben! Isten küldhetne angyalt - de egy emberen keresztül kell eljutni oda az evangéliumnak. Egyedül az Úr tud segíteni rajtad! „Az ég oly messze van, / Még messzebb tőled én, / De szent igédben írva van, / Hogy irgalmad enyém." (RÉ 460:3,4) Nem elég semmilyen vallásos cselekedet, különleges áldozat! Kornéliuszt nem ejti fogva a saját vallásossága, hanem tudja, hogy ő nem az, akinek lennie kellene! Szörnyű álom üli meg azoknak a szemét, akik nem tudnak különbséget tenni Isten szent akarata és a maguk gyalázatos - bár jónak mutatott - élete között! Kornéliusz és családja igazi megtérést él át!