belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Vida Viktor

Tuti seft

Krisztus követése a kenőanyag-marketingben

Két középkorú férfi, Phil (Danny DeVito) és Larry (Kevin Spacey), rutinos mozdulatokkal rendez át egy szállodai szobát, hogy minden a helyén legyen, amire az esti parti elkezdődik. A buli nem a magánéletük része, hanem üzleti esemény, a két dörzsölt ügynök ipari kenőanyagokkal kereskedik, a vendégek pedig potenciális vevők lesznek, köztük a leginkább várt cégvezetővel, akit csak „tuti seftnek” neveznek maguk között. Némi változatosságot a munka során csak a csapat harmadik, kezdő tagja jelent, Bob (Peter Facinelli), akit a cég rendelt melléjük a fejlesztési osztályról. A jóképű és fiatal Bobról hamar kiderül, hogy nem csupán gyakorló keresztény, de Jézus és tanítása központi jelentőségű az életében. Az a fajta, aki nem csak elmegy vasárnap a templomba, de a hétköznapjait is a vallása szerint éli. Bob az első pillanattól feszültséget jelent az ügynökök világában, mint egy revolver egy Csehov darabban, ahol a békés arisztokraták kedélyesen teát kortyolgatnak, minden idilli, de tudjuk, hogy a fegyver el fog sülni. 

A Tuti seft című 1999-es amerikai film egyszerű, de zavarba ejtő kérdése az, hogy hol kell meghúznunk a határt a hit és a megélhetés között. 

Ha belegondolunk, hogy ez a kérdés még egy pap vagy lelkész számára is nehéz lehet, amikor az egyházi infrastruktúra fenntartása és a lelkigondozás egyaránt elégséges időt követelnek maguknak a munka során – sokszor egymás rovására –, akkor nem nehéz elképzelni, hogy a forprofit életben dolgozóknak ez mennyire megoldhatatlan. 

Az üzleti parti lezajlik úgy, hogy a tuti seft, a legzsírosabb vevő nem került a két ügynök hálójába, ami nem sok jót ígér a céges jövőjükre nézve. Ám ekkor kiderül, hogy zöldfülű társuk, Bob, az este folyamán éppen Tuti Sefttel beszélgetett órákon át. Üzlet nem köttetett, mert a kuncsaft elpusztult kutyái nyomán a halál és az élet nagy kérdéseit boncolgatták, de a bizalmi viszony és a névjegykártya megvan. Itt jön az a jól ismert dramaturgiai fordulat, amikor a csapat legfiatalabb, legkevésbé tapasztalt tagját kell visszapréselni egy kis nyíláson át a barlangba, hogy kihozza a bent felejtett kincseket és mellesleg megküzdjön az ott lakó szörnnyel. Hiába a sok jó tanács, a leckék kikérdezése, egyszer csak el kell engedni a kezét, és a két ügynöknek csak az idegtépő várakozás marad. 

Képes lesz-e Bob az ipari kenőanyagokról beszélni a cégvezetővel Jézus helyett? Megteheti-e, hogy a keresztény tanításról beszéljen, a maga és kollégái kirúgását kockáztatva? Megteheti-e, hogy kenőanyagokról beszéljen egy idős cégvezetőnek, aki talán életében először fordult a hit tárgyát jelentő nagy kérdések felé? Azt elárulhatjuk, hogy a kérdés élére van állítva, a filmben egyértelmű, hogy a kettő egyszerre nem megy, a helyzet választásra kényszerít. 

A válasz hit és megélhetés határa kapcsán nem egyértelmű – függetlenül az estleges alkotói szándékoktól –, a befejezés talán csak első látásra didaktikus, hiszen a film által fölvetett etikai problémák sokkal messzebbre mutatnak. Ez a kiélezett dilemmán túl annak is köszönhető, hogy a karakterek összetettebbek az átlagos hollywoodi filmnél, ahol van a jó és a rossz, és ahol sokszor a kettő közt annyi csak a különbség, mint egy bosszúfilmben, ahol a nagyon jó főhős lemészárolja a nagyon gonosz bűnözőket, mert a főnökük annak idején kiirtotta hősünk családját. 

Bob annyira lelkesen viszonyul a hitéhez, amennyire lelketlenül két kollégája a saját munkájához. Egyrészt a marketinges világukat természetesen nem éppen a lelkiségtől áthatott célok hatják át, másrészt már ezt sem képesek elég lelkesedéssel művelni, a rutinos ügynökök a kiégés jeleit mutatják. Amíg Bobot várják vissza a hotelszobába, elkezdenek beszélgetni olyan dolgokról, amiket a hosszú évek alatt sohasem hoztak szóba. A hit és megélhetés határát firtató kérdésnek, amelyet a film kapcsán említettünk, ugyanis van egy másik olvasata is. Nem csak arra vonatkozhat, hogy a munkában hol a hit határa, de arra is, hogy a magánéletben, az egyéni személyes fejlődésben hol a határ, jut-e hely mindkettőnek. Ahol a határ szűkre van szabva az ember életének értelmét firtató kérdések számára, ott teljesen váratlanul, elemi erővel képes betörni a megszokott élet szférájába az, ami a választ jelenti. 

A film elejétől érezhető, hogy a pénz és az önzetlen szeretet hatalmas kontinensei egymásnak fognak feszülni. Nem tudni, hogyan csúsznak el ellentétes irányba, de előre jelezhetők a feszültségek, rengések. Egyik sem marad változatlan, mindhárom karakter más emberként fog kisétálni a szobából. 

Ez a jellemfejlődés is arról árulkodik, amiről a kevés szereplő és az egy helyszín: a film egy színdarab adaptációja. Amilyen nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy a Broadwayről filmre kerüljön valami, olyan nehéz fenntartani a figyelmet egy filmverzióban. Nem fog a kamera alagsori folyosókon követni állig fölfegyverzett kommandósokat az idegenek után vagy elől rohanva, de a jó vagy rossz oldalra elkönyvelt szereplők nagyobb eséllyel indulnak el a túloldalra vagy találkoznak félúton. Emellett a filozofikus eszmefuttatásoknak is több hely jut, ha valaki többre vágyik, mint az olyan mondatokra, hogy „Melyiket, a pirosat, vagy a kéket?”, vagy „Mókás fiú vagy, Sully, bírlak. Ezért téged öllek meg utoljára!".  

Bár a film nem vállal sokat, sajnos a 90 perc is sok. A forgatókönyv ugyanis elbírt volna még néhány csavart, egy csattanót, erősebb párbeszédeket. Nem megoldhatatlan a feladat, elég csak a menedzserekről humorosan és pontosan értekező Top Dogs című színdarabra, vagy a legjobb magyar filmre, a szintén végig majdnem egy helyszínen, egy kocsmában játszódó Az ötödik pecsétre gondolni. Ehelyett sodródnak, sodródnak ellentétes irányba a pénz és hit kőzetlemezei, de nem szakad szét a törésvonal és nem nyeli el fél Amerikát és menti meg a másik felét nagy izgalom közepette, csak fölemelkedik a kamera és belefordul az aranyszínben úszó napsütésbe. Ügyesen fölvázolt alaphelyzet, eredeti megoldások nélkül. 

A filmet természetesen a színészi alakítások bőven a nézhető kategóriába emelik. Kevin Spacey, aki Shakespeare-darabokkal kezdte a pályáját és nem gügye reklámfilmekkel, mindig is vonzódott a kamaradrámákhoz. Ilyen az ínyencek által sokra tartott 1992-es Glengarry Glen Ross, szintén ügynökökkel, ellenben sok káromkodással, ahol Jack Lemmon és Al Pacino mellett játszhatott, vagy az értelmetlen, üres ezredvégi életérzést tolmácsoló Zűrzavar 1998-ból, ahol Sean Penn és Chazz Palminteri volt a partnere. Amúgy is szereti a filozofikus, társadalomkritikus, értékorientált filmeket, említhetnénk még a K-Pax-et vagy az Amerikai szépséget is. A Tuti seft megszületésébenis inkább Spacey játszhatta a főszerepet, mint mondjuk a kevéssé ismert rendező. 

Ellenben a másik húzónév, Danny DeVito egyáltalán nem a szokottat hozza. A félrevezető, vicceskedő hangulatú magyar cím és az ő személye sokban hozzájárulhatott ahhoz, hogy vígjátéknak nézzék, és ne a megfelelő nézőkhöz jusson el. Sok helyen ma is vígjáték műfaji besorolással szerepel dráma helyett. Danny DeVito ugyanis ismeretlen, komoly arcát mutatja, mély és hiteles módon formálja meg töprengő, bölcs, türelmes Phil alakját. 

A harmadik színész, Peter Facinelli nem mérhető a másik kettőhöz, de élete talán legjobb alakítását nyújtja. Facinelli sokféle filmben és szerepben kipróbálhatta már magát, de eddig nem került a filmikonok közé. A bődületes sikerrel futó vámpíros Rómeó és Júlia-utánérzés Alkonyat-szériából lehet ismerős a legtöbbeknek,  a legfiatalabbaknak pedig mint a Cullen-klán Dr. Carlisle Cullenje.  A szerepét, az egyszerű, jóképű, lelkesedő, és törekvő Bobot akár Tom Cruise is játszhatta volna. Nyilván megdobta volna a filmet a büdzsé és a vallási áthallások tekintetében (Tom Cruise a szcientológia egyház első számú arca a világban.) Bár ez a film éppen hogy nem a vallás és üzlet nászáról szól, így az utóbbi áthallás inkább hátrányára lett volna a filmnek. 

A film két igazi csúcspontja egy vágy-jelenet és egy álomismertetés. Az előbbi kreatív és meglepő része a filmnek, ahol villanásnyi időre megláthatjuk, mire vágyna munka közben igazán a három főszereplő (siker, hatalom és meglepő módon egyiküknél a halál, ami a lelki béke utáni vágy is lehet igazából). A Phil álmáról szóló beszélgetés pedig egyetlen könnyű mozdulattal emeli föl a történéseket a lelkiség szintjére. Bármennyire kárhoztattuk is a forgatókönyvet, maga a tény, hogy a film a hit témájához mert nyúlni, értékelendő. Kevés film készül „a piacra” a hit témájában. A filmben el is hangzik az ügynöki tanács, hogy kuncsaftnak ne beszéljünk olyan vitához vezető témákról, mint a vallás. Ma is elvárás sok multicégnél, hogy a munkatársak a szünetekben se beszéljenek egymással olyan megosztó témákról, mint a vallás, hit vagy a politika. Hollywood sem tesz másképp, hit és vallás helyett legtöbbször csak sematikus egyházi figurákat jelenít meg, legtöbbször a rabbi és az apáca formájában. Érdekes, hogy a szintén kényes nacionalista, hazafias, politikai témák sokkal kevésbé számítanak tabunak Amerikában, és eladhatóak. Talán ezeknél a filmeknél sokkal egyszerűbb az azonosulás annak is, aki nem amerikai. 

A Tuti seft című film egyértelműen rámutat Amerika két teljesen elválasztott oldalára. Az európainál sokkal vallásosabb Amerikára, és a kapitalista piac által sokkal jobban áthatott Amerikára. A film javaslat, első lépés vagy vágy megfogalmazása, hogy ez a két hermetikusan elzárt világ harmonikusabb viszonyra és élő kapcsolatra jusson egymással. A lélektelen üzlet és a vasárnapi vallásosság feloldásra vár. A Kevin Spacey által játszott Larry intellektuális figurája folyamatosan mindent profanizál, anyagi és biológiai szintre rángat le, menekül az élet alapvető értelmére mutató kérdések elől, cinikus, kétségbeesett  világába. Bob pedig félúton jár a hit különböző megélési szintjeinek sorában, zavart és sokszor magát is gúzsba kötő helyzete legalább annyira megoldásért kiált. A két figura között sokkal talányosabb Phil (Danny DeVito) alakja. A film elején úgy tűnhet, hogy az ördögi Larryvel szemben mennyei figura, akik Bob lelkéért harcolnak. Zavarba ejtő áthallása van több mondatának („Ne félj!”, „Szeretsz engem?”), ám ez az olvasat nem érik be a film közepére-végére, inkább torzó marad.   

„Az üzleti siker a dolgok csúcsa” – hirdette kapitalista buzgalommal hosszú éveken át a Vörösmarty tér tetején egy reklámtábla, utalva korunk legnépszerűbb „vallására”. Már Heidegger fölhívta rá a figyelmet, hogy az ember mosóporszerű árucikké vált még a saját élete és halála vonatkozásában is. Erich Fromm „Birtokolni vagy létezni?” című könyvében a létezés és a birtoklás egzisztenciális törekvéseit különböztette meg egymástól. Kavanaugh a „Krisztus követése a fogyasztói társadalomban” című, 1981 óta többször kiadott, magyarul is megjelent művében árucikk létformának nevezi a birtokló létállapotot, amire szerinte csak a kulturális szembenállás lehet az egyedüli válasz.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Kovács Viktor
Hívőnek lenni az információ korában?!
Akarsz-e törlésre kerülő program lenni, vagy kilépsz?

Gondolkorzó

Szakács Gergely
Méltó a munkás a maga bérére?
Gyülekezeti gyakorlat és pénzügyek

Felszín

Szoták Orsolya
Adni vagy nem adni?
A jókedvű és a szorongó

Géczy Ráhel
Az ötödik első találkozásunk
Megújulás a rácsodálkozásban

B. Tóth Klára
Az utolsó tízfilléres
Átjutni a túlsó partra

Magasság

Térey János
James Ensor szponzora voltam,
támogattam a nemes szorongást

Miklya Luzsányi Mónika
Jólét mindenek felett
A szabadság záloga és átverése

Bölcsföldi András
Költő a keresztyén kávéházban
Ady és az elvárások

Mélység

Czapp Enikő
Mert ahol a te kincsed van...
Hiányok, meglopottság, veszteség

Miklya Luzsányi Mónika
Nagycsaládban, szegényen?
Áldatlannak hitt áldott állapotok

Teljesség

Czapp Enikő
A vagy-vagyokon innen, az is-iseken túl
Szeretem Ábrahám történetét, mert...

Üzenet

Tóth Sára
Ha nem adsz neki, az Úrhoz kiált majd miattad
Nem az a baj, ha gazdag vagyok, hanem az, ha bezárul a szívem

Miklya Zsolt
Túlszeretni
Avagy tankolás – árkedvezménnyel

Áthallások

Bradák Soma
Ameddig a szem
Felkínált párbeszéd

Hancsók Barnabás
Kapitalizmus: szeretem!
Az anyagiasság uralja a világot?

Vida Viktor
Tuti seft
Krisztus követése a kenőanyag-marketingben

Riport

B. Tóth Klára
Szószéktől a favágásig
Interjú egy özvegy lelkésznével

Kitekintés

Pete Violetta
Esküvőtervezés kis büdzsére
Hogy ne adóssággal kezdődjön a közös élet

Látogatóink száma a mai napon: 94
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44206526

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat