belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Zsolt

Dömdödöm a határon

Ottlik Géza: Iskola a határon és Lázár Ervin: Dömdödöm meséi - újraolvasva: Melyikünk a Medve?

Újraolvasom éppen. Nem tudom pontosan, talán ötödször. Öt létmeghatározó olvasat. Bár a konkrét szám több is lehet. Előfelvételis katonák voltunk, 1979-80 telén, H. városában. Bölcsészek, színészek, matematikusok és fizikusok, vegyes és intellektuális társaság, abszolút civil. A tét az volt, hogy mielőtt kiforrott civil értelmiség formálódik belőlünk, beletörjenek minket a szocialista embertípus félkatonai-kollektív-adminisztratív rendszerébe, ami párosult a századparancsnok személyes ambícióival, hogy ismételten élenjáró század legyen az övé. Elit és kitüntetett. Így aztán kitüntetett figyelemmel próbálta megtörni civil ellenállásunkat. Sikerrel és kudarccal vegyesen. Amíg a tortúra tartott, formális és informális ellenállásunk növekedett, s egészen a vakmerőségig fokozódott. Mikor a százados megértette, hogy ebből már nem lesz élenjárás, legfeljebb lebukások sorozata, és a botrányt ő sem viheti el szárazon, hirtelen abbahagyta az egészet. Már nem érte meg neki. No, innentől kezdődött a sikere. Dacszövetségünk szétoszlott, felszívódott, mint a köd. Már nem volt ki ellen dacolni. És fontosabbak lettek az egyéni érdekek.

Ekkor adta kezembe András barátom az Iskola a határon-t, majd tette fel a kérdést: Melyikünk volt a Medve? A kérdés minden fontos létszakaszomban, sorsszerű váltásnál - mondhatni, minden léthatáron - újra megismétlődött bennem. Melyikünk volt a Medve? Életfelezőmhöz közelítve értettem meg, hogy nem stimmel így ez a kérdés. Persze, hogy egyikünk sem. Mégis, sokan átéltünk valamit Medve Gábor membránérzékenységéből és tartásából. Valami töredékeset. Aminek egy része szétoszlott, más része csontjainkba szívódott, csontképző anyaggá vált. Az x-edik olvasat után már nem azt kerestem, melyikünk volt a Medve. Megnyílt, teljesen új arcát mutatta meg akkor a szöveg.

Maga Ottlik írja, az elbeszélő Bébé (Both Benedek) szájába adva a gondolatokat, miközben azon morfondírozik, nem tudja kifogástalan időrendbe szedni az eseményeket, hogy „valamilyen - bármilyen, megszokott és ismert - rend mindig ráerőszakolja magát a rendezetlen dolgokra; s talán éppen a lényeget sikkasztja el: a rendezetlen dolgok még ismeretlen, valódibb rendjét". Nos, amíg azon morfondíroztam, vajon melyikünk volt a Medve, nem vettem észre pl. Jaks Kálmánt, a hallgatag Jaksot.

A történet, még ha nem lehet is pontosan rekonstruálni, 1923 szeptemberében kezdődik, amikor is hét új fiú kerül a kőszegi katonai alreálgimnázium második évfolyamába. A fiúk tizenkét évesek, mint a többiek, akik már egy éve ide járnak, és megszokták az iskola rendjét. Az újoncok még civilek. Ismeretlen előttük „a világ belső szerkezete és emberi mivoltunk végső természete". Az otthon ábrándképei töltik be őket, s az a nyelv, amin a barát megérti barátját, barátnőjét, vagy az anya a fiát. Akár szavak nélkül is. Ezt össze kell törni - ez a katonai iskola tisztek, tiszthelyettesek és csatlósaik által kimondatlanul is konszenzussal elfogadott nevelési célja -, meg kell semmisíteni és újra kell írni.

Nem véletlen tehát, hogy az egyik első brutális csapás éppen a nyelvet éri. „Baj van?" - kérdi a tiszthelyettes úr. „Igenis" - felel a sértett újonc, s már mondja is, mi bántja. Pedig a „Baj van?" itt „annyit jelentett, hogy az emberiségnek ez a söpredéke, aki előtte áll, nyilván a testi-lelki nyomorékságnak olyan mélypontjára süllyedt váratlanul, hogy már a legegyszerűbb parancsokat sem képes teljesíteni". Nehéz megtanulni az új nyelvet, szókészletével, szóhasználatával és szerkezetével, ami az újonc számára leginkább kussolással és kussolás közben sajátítható el, s azonnal, még az újonc státusánál is mélyebbre süllyed, aki durván megszegi a szabályait. A szabályokat, vagyis a világ új szerkezetét pedig az a vonalzóval megrajzolt „Szekrényrend" ábrázolja ki, amely minden növendék szekrényajtajára oda van ragasztva belülről, mintegy túlfixálva a dolgok helyét.

Az egyik régi növendék, Öttevényi, aki jeles tanuló ráadásul, és gyönyörű szoprán hangjával elkápráztatja a tiszteket, egyszer végzetesen megszegi a szabályokat. A növendékek között Merényi és csatlósai gyakorolják a hatalmat, mintegy Schulze tiszthelyettes meghosszabbított jobbjaként. Egy-két évvel idősebb, évismétlő fiúkról van szó, akik nemcsak erősebbek, és Merényi személyében rátermett vezérrel rendelkeznek, hanem a tiszthelyettesek által hallgatólagosan elfogadott legitim jogokkal bírnak a többiek fölött. Hol ettől, hol attól vesznek el valamit, illetve kötnek bele az illetőbe. Ez a világ belső szerkezetéhez tartozik. Mindenki ismeri már a helyét ebben a szerkezetben. Az újoncok betörése éppen azt jelenti, hogy felismerjék és elfogadják a helyüket. Egy alkalommal egy régi, de nem a hatalmi klikkhez tartozó növendék, Jaks Kálmán van soron. Erőszakkal elveszik a csavarós Penkala-ceruzáját, s a barátja, Öttevényi noteszét is, aki próbálta őt megvédeni. Öttevényi panaszra jelentkezik. Mindenki tudja, hogy a kihallgatási naplóban van egy panaszrovat, de aki panasszal él, súlyos büntetést kap, és úgysem lehet igaza.

Öttevényi bízott az igazában. Elbízta magát. Végül mindenki ellene vallott, még a barátja, Jaks Kálmán is, aki árva gyerek volt, nagyanyja nevelte, nem tellett civil gimnáziumra, itt államköltségen tanulhatott. Ha kicsapják, nem járhatott volna iskolába. Öttevényit kicsapták. Jaks pedig „úgy elszótlanodott abban az órában, hogy később is, örökre szűkszavú maradt". A világ valódi szerkezetében a hatalom a nyelv birtokosa: forrása, szuverén alakítója és használója. Öttevényi ezt nem értette meg. „Kétségtelen, hogy igaza volt - írja visszaemlékezésében Medve -, de miként a mattfenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak."

Jó húsz évvel később, 1944 nyarán, Váradon, a front közelében Szeredy vezérkari századost bajtársa, Jaks százados szökéshez segíti a hadbíróság ítélete elől. Pár órán múlik a dolog. Szeredy Dani, aki Jaks Kálmánnal, Bébével, Medvével együtt élte át a Schulze-Merényi-korszakot, bajba kerül. Bébét hívja, és Jaks Kálmán is segít. Jaks éjféltájban jelenik meg Szeredy szállásán, s „két végletes szót" mond: „Dödöm. Dömdödöm." Csak Szeredy hallja, de a jelenlévő Bébé is tudja, mit jelent: „megoldódott valami". Szeredy megszökik a hadbíróság halálos ítélete elől.

„Dödöm. Dömdödöm" - hangzik a morgásféle dörmögés Jaks Kálmán szájából. Ez jelentés-szökést jelent ugyan, de valóságos szökést is: a bajtárs életét. „Dödöm. Dömdödöm." Ugye ismerős? Nincsenek pontos információim, de biztosan nem véletlen, hogy Lázár Ervin mesefigurája, aki elhallgatott, visszavonta a konvencionális nyelvet, és csak ezt az egyetlen hangutánzót mondja, ismételi, épp a Dömdödöm nevet kapta, a dömdödöm-nyelvet beszéli. Dömdödöm is szökésben van, nem véletlenül kerül a Négyszögletű Kerek Erdőbe. „Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek." Igen ám, de útközben kiderült, mennyire mást jelent ez a szó a perlekedő asszonyok, a haragos poroszló, a pirított tökmagot rágcsáló fiú vagy a szerelmes lány szájából. S amikor végre találkozott azzal, akit megszeretett, csak annyit mondott: „Dömdödöm." (A Négyszögletű kerek Erdő: Bemutatkozunk) Azóta se hajlandó mást mondani. Csak a Négyszögletű Kerek Erdő lakói ismerik Dömdödöm új nyelvét, ami végtelenül egyszerű és nehéz. Azt jelenti, hogy a világ szerkezete és emberi mivoltunk ellenére ő „mindannyiunkat nagyon szeret" (Dömdö-dömdö-dömdödöm).

Ottlik és Lázár Dömdödömje ott feküdt egymáson 1980 nyarán, H. városában, katonai szekrényemben, aminek a rendjét már nemigen ellenőrizte senki. Én meg azon tűnődtem, melyikünk volt a Medve.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 21., csütörtök,
Olivér napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bella Péter
Szegény január
Esélyegyenlőséget - de legalábbis empátiát - az év első hónapjának!

Felszín

Nagy László
Új söprű jól seper!
Szolgálati közlemény: Kovács Kázmért munkaeszköz átvételre kérjük a főmenedzseri irodába!

Turcsik Ferenc
Fa, madár, lélegzés
Mese a dombok közül

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A döntés megelőz Téged!
Újévi fogadalmak előtt és után

Mélység

Bölcsföldi András
Három banán
Szimbólumból a kukába: egy déligyümölcs átértékelt élete

Hegedűs Márk
Visszaülni a lóra - megújult hittel
Isteni biztatás koszos rendszámtáblákon keresztül.

Szakács Gergely
A gyász
"Az életem szétvált azelőttre és azutánra."

Teljesség

Tóth Sára
Az új és a régi
Hogy lehet, hogy Isten nem változik, mégsem unalmas?

Dull Krisztina
Posztmodern zsoltárok
A karmesternek, Krisztáé

Üzenet

Miklya Luzsányi Mónika
Amikor csak az új az érték
Patchwork-család nevelte konzum-fogyasztó

Pete Violetta
Újfüggők és felújítók
A Bibliának ne fogyasztója, hanem megélője légy!

Áthallások

Miklya Zsolt
Dömdödöm a határon
Melyikünk a Medve?

Miklya Luzsányi Mónika
Új világok felfedezése
Achetípusok: Avatar, Pocahontas, Szegény Dzsoni és Jézus Krisztus

Kitekintés

Dobóczky László
Új munkahely
Zöldfülűből elfogadottá - talán nem is olyan hosszú az út, ha tudatosak vagyunk

Pete Violetta
Ha küldhetnél egy kérdést Istennek, mi lenne az?
Isten GYIK-ja: egykerdes.hu

Látogatóink száma a mai napon: 4145
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45792824

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat