Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Ilyenkor, év elején sokan újragondolják saját lehetőségeiket és életmódváltásra való esetleges képességüket. Mindehhez kellő biztatást is kapnak újévi jókívánságok formájában, majd megszületnek az újévi fogadalmak.

Mivégre akarunk változtatni? Hogy elvárásaink vannak saját magunkkal szemben is és másokkal szemben is, az természetes dolog, hovatovább kifejezetten pozitív jelentésű. Gyökössy Endre szerint: Ha még várunk valamit magunktól, másoktól és Istentől, akkor élünk, ellenkező esetben, vagyis ha nem várunk már semmit se magunktól, se másoktól, sem Istentől, akkor halottak vagyunk.

Tehát elvárásaink végső soron életjelek.

Az elvárások vagy elégedetlenségek elvezetnek bennünket valahová, ám egyáltalán nem mindegy, hogy hová. Hiszen ezek eredője lehet önimádat, vagy önutálat, világmegvetés, vagy pantheizmus, voluntarizmus vagy predesztinációs hit.
Mindez azon múlik, hogy az elvárások tekintetében hová, melyik irányba billen bennünk a mérleg nyelve: elvárásaink melyik oldalt terhelik meg leginkább, a személyes szintet, a közösségi szintet vagy az isteni szintet? Ezen utóbbinak a teherbírása messze több, mint a másik kettőé, és ezért a bölcs ember Istentől várja a többet, másoktól és önmagától a kevesebbet.

...

Két egészen különböző vélemény él a köztudatban, már évszázadok, évezredek óta. Az egyik szerint mi döntünk: a mi odaállásunk, a tetteink befolyásolják, sőt, el is döntik az ügyek kimenetelét.
A másik vélemény szerint viszont nem mi döntünk, hanem csak felismerhetjük, hogy a döntés megelőz bennünket.

Az egyik nézőpont megmarad immanens szinten, a másik viszont átlép a transzcendensbe. Nyugodtan azt is mondhatnánk, hogy ez két egymástól teljesen különálló, egymással nem érintkező világ és semmi szükség arra, hogy ütköztessük őket. Hiszen evilági dolgokban tisztességtelen lenne eltolni magunkról a felelősséget egy égi akaratra mutogatva. De másként is lehet gondolkodni, mert minden keresztyén embernek próbálnia kell „két világ polgáraként" élni.

A reformáció előretörésének idején Erasmust, a legjelentősebb humanista írót sikerült rábeszélniük, hogy írjon Luther ellen. Királyok, egyetemi tanárok és maga a pápa is biztatta erre Erasmust, aki azért, hogy ne tartsák protestánsnak, kénytelen volt végül olyan értekezést készíteni, amelyben a jó és rossz, bűn és kényszer, szabadság vagy kötöttség, Isten és ember örök problémájáról írt: Értekezés a szabad akaratról címen. Erasmus a tekintélyre és hagyományra alapozva érvelt a szabad akarat mellett és állította, hogy a szabad akarat elismerése nélkül értelmetlenek az olyan kifejezések, mint isteni igazságszolgáltatás vagy isteni kegyelem.
Erre válaszul született Luther „De Servo Arbitrio", azaz a Szolga Akaratról- címet viselő írása, melyben Erasmussal szemben amellett érvelt, hogy a megváltásban való bárminemű emberi közreműködés Isten dicsőségét sérti.

A legplasztikusabb hasonlat, amelyet az emberi akaratra használ, az egy hátasló képe, amely Isten és az ördög között áll, és vagy az egyik, vagy a másik üli meg.

A perzsa vallás egyik szent könyvében, a Dinkard-ban, annak 6. könyvében a következőket találni: „Amikor az ember felismeri, hogy rendeznie kell viszonyát az égiekhez, és önmagát feladva az égiekkel való egységet óhajtja, attól kezdve az égiek védelmezik és gondozzák őt, pontosan úgy, mint amikor egy embernek van egy tehene, nagy reményeket fűz hozzá, kötelet köt a nyakába, kivezeti a földjére, szánt vele, majd tápláló legelőre hajtja, majd estére visszavezeti maga mellé, biztonságos helyre... Minden embernek napjában háromszor fel kell tennie magában a kérdést: vajon Isten csapatához tartozom, vagy az ördögéhez?"

Néhány apró különbségtől eltekintve nagy mértékű hasonlóságot mutat a két hasonlat. Az egyikben ló szerepel, a másikban tehén, de mindkettő az égi hatalom vezetését ember és igásállatának kapcsolatához hasonlítja. Kizárhatjuk azt a lehetőséget, hogy Luther ismerte volna ezt az ókori perzsa traktátust, inkább arról beszélhetünk, hogy Luther - tudtán kívül - érvelésében egy nagyon régi perzsa gondolat párhuzamosát alkotta meg.

A perzsa vallás szemléletére jellemző, hogy az embert a Jó és a Gonosz, Isten és ördög, Ahurmazd és Ahrimán küzdőterének tartja. Ez a Biblia világán kívüli gondolat aztán mélyen hatott a zsidóságra is és például Jób Könyvében, Dániel Könyvében, Zakariás Könyvében, a Jelenések Könyvében találkozhatunk vele. Egy mennyekben lezajlott egyezség, bizonyos előre megírt forgatókönyv feltételezése: ez a fő jellemzője.

Egy fejünk feletti egyezkedés gondolata nyomasztó, sőt kétségbeejtő is lehet. Mégis szembe kell néznünk azzal, hogy a keresztyén hitet meghatározó jelképek között ott szerepel az ún. törvényszéki metafora. Lukács Ev. 22,31-ben ez áll: "Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát..."
Mintha Jób könyvének alkuja ismétlődne meg. Valós emberi tapasztalat keres ezekben a jelképekben magyarázatot arra, hogy néha megmagyarázhatatlanul eltérő életutat futnak be látszólag egyforma esélyekkel induló emberek. És egy derékba tört életút láttán az emberek joggal keresnek magyarázatot: általában születik is magyarázat, persze nagyon is evilági.
De nem minden esetben adódnak rövidzárlatos magyarázatok, és van, hogy hiába keresnénk okokat, és értelmünk nem tud kapaszkodókat nyújtani annak elhordozásához, hogy a számunkra fontos, általunk szeretett emberek élete is ugyanúgy ki van szolgáltatva a romlásnak és a romboló erőknek.

Ebben a helyzetben egy támasz még van megingott és kibillent hitünk számára: a predesztináció pozitív olvasata.
Vegyük Pál apostolnak ezt a mondatát: „Tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van." /Róm 8,28

Itt van ez a „minden". Vajon mekkora a teherbírása ennek a szónak? Nincs az a lelki teher, amelyet ne bírna elhordozni, amelyet ne tartana meg. Mert ha van a szolga-akaratnak, a predesztinációnak pozitívuma, akkor ebben a teherbírásban ragadható meg. Pál mondata azt sugallja, hogy bármilyen történést kell is elszenvednie a hívő embernek, az a javára van. Nem azt mondja Pál, hogy az üdvét szolgálja, mert nem arról van szó, hogy még a szenvedéseken, csapásokon keresztül is formál Isten, hanem arról, hogy semmi sem szakíthat el minket az Isten szeretetétől. Mert Isten már döntött. Életünknek nem az a tétje, hogy Isten végül majd úgy látja-e, hogy megérdemeljük-e az örökkévalóságot, hanem az, hogy felismerjük-e, hogy Isten és köztünk lévő szeretet köteléke elszakíthatatlan. Lényegében ennek felismerése a hit.

Ezt talán a legmeggyőzőbben a svájci teológus, Karl Barth képviselte. Hiába élcelődött - egyébként nagyon szellemesen - vitapartnere, Emil Brunner, Barth predesztinációs tanán: „Nincs lehetőség a kárhozatra. Mert a döntés megtörtént Jézus Krisztusban - az egész emberiségért. Hogy tudják, vagy nem, hogy hiszik, vagy nem, az nem fontos. Olyanok ők, mint azok, akik elpusztulnak egy viharos tengeren. De aztán kiderül, hogy ebbe a tengerbe nem fulladhat bele az ember. A víz sekély, lehetetlen belefulladni. De ők ezt nem tudják."
A kortárs opponens élcelődése azonban nem jogos. Mert igazat kell adnunk Barthnak éppen Pál apostol felolvasott szavai alapján, hogy „Amennyiben az eleve elrendelés NEMet foglal magában, az nem az emberiség ellen kimondott "nem". Amennyiben kizárást és elvettetést foglal magában, nem az emberiség kizárása és elvettetése. Amennyiben a kárhozatra irányul, az nem az emberiség kárhozata és halála." Barth szerint nincs kárhozatra, csak üdvösségre predesztináltság.

Ennek a felismerésnek a tükrében új megvilágításba kerülhetneknek számunkra Pál apostol szavai: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette." /Róm 8,28-30

Megváltozni, elvárásokat érvényesíteni, újat kezdeni az életünkben akkor tudunk, ha az elfogadás biztos talaján állhatunk. Ennek a megingadhatatlan fundamentumnak a tapasztalata legyen velünk 2011-ben is!