belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika

Belső tenger

Film az eutanáziáról. Mellette vagy ellene érvel?

Alejandro Amenábar A belső tenger című filmje olyan alapvető etikai kérdéseket feszeget, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül.
Mert lehet, hogy minket személyesen ugyan nem érint az eutanázia kérdése, eszünkbe sem jut mint lehetséges alternatíva, a 20. század végére azonban széles körű mozgalmak indultak el az „emberhez méltó halál” jogának törvényessé tételéért. 



Korunk kérdése az eutanázia 

Az aktív eutanázia kérdésében az Európai Emberi Jogi Bíróság egyértelműnek tekinti, hogy a „kegyes halálba segítés” gyakorlatilag gyilkosság. A különböző országok orvosi kamarái szerint az orvosokat a hippokratészi eskü kötelezi arra, hogy az élet megőrzéséért tegyenek meg mindent. Az Orvosi Etikai Kódex így határozottan elítéli az aktív eutanáziát, de utat enged (szigorúan ellenőrzött keretek között) a passzív eutanáziának. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az orvosnak mindent meg kell tennie a beteg gyógyulásáért, még akkor is, ha tudja, hogy erre nincs semmi esély. A betegnek viszont joga van elutasítani a gyógykezelést (megtagadni a kemoterápiát, kikapcsoltatni a lélegeztetőgépet). A hospice szervezetek is az aktív eutanázia ellen hozzák fel érveiket, amikor kimondják, hogy mai orvosi módszerekkel hosszan fenntartható a minőségi emberi létezés. A keresztyén egyházak egyértelműen elutasítják az eutanáziát, mivel az életet Istentől eredeztetik, és bűnnek tartják annak kioltását.
Mindezek ellenére az eutanázia kérdése folyamatosan nagy vitákat kavar, mivel a humanitárius szervezetek szerint az embernek joga van eldönteni, hogy meddig akar élni, pontosabban milyen életminőség-romlást képes elviselni.
A legutóbbi ilyen perben a gyógyíthatatlan izomsorvadásban szenvedő Diane Pretty fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz, azt panaszolva, hogy az Egyesült Királyság megsértette az egyezményben biztosított alapvető jogait, amikor nem engedélyezte számára az aktív eutanáziát. Pretty az élethez való jogot kimondó 2. cikk, a kínzás, embertelen és megalázó bánásmód tilalmát rögzítő 3. cikk, a magán- és családi élet, a lakás és a levelezés tiszteletben tartásáról szóló 8. cikk, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságát deklaráló 9. cikk, valamint a diszkrimináció tilalmát rögzítő 14. cikk határozataira hivatkozva kérte, hogy engedélyezzék a férje keze által elkövetett öngyilkosságot. Az Emberi Jogi Bizottság elutasította az asszony kérelmét, így nemet mondott az aktív eutanázia gyakorlására Európában. 


A kegyes halál didaxisa 

Amenábar A belső tenger című filmje – amely elnyerte mind az Európai Filmakadémia, mind a Velencei Filmfesztivál díját, valamit a legjobb külföldi alkotásnak kijáró Oscar-díjat is 2005-ben –hasonló, valós történetet dolgoz fel. Ramón Sampedro egy baleset következtében nyaktól lefelé lebénult, és élete 29 évét mozgásképtelenként, ágyhoz kötve volt kénytelen eltölteni.
A férfinek meggyőződésévé vált, hogy az élet vállalása nem kötelezettség, hanem jog, így saját maga eldöntheti, akar-e ezzel a jogával élni. Mozgásképtelensége miatt azonban képtelen volt külső segítség nélkül öngyilkosságot elkövetni. Az Európai Bizottság emberi jogokért felelős spanyol szervezetének támogatásával kérvényt adott be a spanyol legfelsőbb bírósághoz annak érdekében, hogy ne ítéljék el azokat, akik segítenek neki végrehajtani az öngyilkosságot.

A film elsősorban Ramón szempontjából közvetíti a történetet, s azt próbálja megértetni velünk, hogy lehet tiszta elmével, felelősen is nemet mondani az életre és a halált választani. A film kifejezetten didaktikus, határozottan az eutanázia mellett érvel. A rendező fekete-fehérben gondolkozik. Ramón segítői (az ügyvédnő, sógornője és unokaöccse), akik az eutanázia pártján állnak, a jók. Ők azok, akik képesek egyfajta differenciált gondolkodásra, ők a humanitárius elvek védelmezői, sok esetben fáklyavivői, és ők azok, akik igazi, megélt szeretettel fordulnak a beteg férfi felé. Az eutanázia ellenzői képviselik a sötét erőket, akik a dogmák és paragrafusok mögött nem látják meg az embert és annak szenvedését. A rendező ezeket a szereplőket (Ramón bátyja, apja, a pap) kifejezetten elnagyoltan, sztereotip módon ábrázolja. Az egyetlen kivétel Rosa, Ramón barátnője, aki kapcsolatuk elején még hevesen ellenzi a férfi öngyilkosságát, ám végül ő adja Ramón kezébe a méregpoharat, és ő áll a felvevőgép mögött, amely a beteg ember utolsó mondatait és halálát rögzíti. A férfi halála után Rosa azt nyilatkozta, szerelemből tette mindezt, ugyanis megértette, hogy a férfinak joga van a halálhoz. 


Amikor az élet cáfolja a halált 

Sok mindentől függ, hogy a rendezői szándék és a befogadói megtapasztalás találkozik-e egymással. A belső tenger – legalábbis az én esetemben – nem váltotta ki azt a hatást, amit a rendező el akart érni. Sőt, éppen az ellenkezőjére váltott át. Számomra ez a film nem az eutanázia mellett, hanem ellene érvel. Ennek egyik fő oka az az erőltetett didaxis és sztereotip ábrázolási mód, ahogy Alejandro Amenábar megközelíti a témát. Már az első tíz percben világossá válik, hogy befogadóként éppen arra nincs lehetőségem, amiről maga a film szólna: az önálló, független döntésre. A tendenciózus párbeszédek hamar lerántják a leplet az alkotói szándékról, hogy itt most nagyon meg akarnak győzni engem valamiről. Ami eleve ellenérzést vált ki.
De az ellenérzésen túl a történet adu ászának tartott fegyvere, Ramón tiszta tudata, okos érvelése, vidám, majdhogynem bohókás személyisége, finoman ábrázolt szerelmi kapcsolatai pontosan az ellenkezőjét bizonyítják annak, amit el akarnak érni. Számomra ebből a filmből világosan kiderül, hogy az emberi élet akkor is lehet szép és értelmes, ha 29 éve ágyhoz vagyunk kötve. És hogy az emberi szellem akkor is képes kristálytisztán ragyogni, a lélek képes új gyümölcsöket teremni, a személyiség képes hatni másokra és örömet adni, még akkor is, ha egy összetört, magatehetetlen testbe van zárva. Javier Bardem Ramón szerepében minden gesztusával (pontosabban arcrezdülésével) az élet igenléséről beszél. Ez viszi át a filmet és teszi olyan alkotássá, amit nyugodtan megnézhetnek azok is, akik az életet Istentől kapott ajándéknak tekintik. Olyan kincsnek, amit nincs jogunk eldobni magunktól. 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Tóth Sára
A modern irodalom „NEM”-je
Rituális bűnbak szerep

Felszín

Erbach Viola
Falak, omoljatok!
Csipkerózsika-szindrómás világot építünk

B. Tóth Klára
Nem, ami néha igen
Töredékek a válaszaink mentén

Ligetkuti Amanda
A tékozlóját!
Kudarckerülés

Magasság

Miklya Zsolt
„Eddig jöhetsz, tovább nem!”
Jób és az Iskola netovábbjáról

Mélység

Péter-Szarka Katalin
Dackorszak
Határfeszegetés és idegtépés – ahogy arra csak egy gyerek képes

Adamek Norbert
Ha te balra mész, én jobbra megyek
Amilyen NEM akarok lenni…

Miklya Luzsányi Mónika
Kamaszkor
Lázadnak. De miért?

Szakács Gergely
Elengedés
Kísértő ex-ek és a „mi lett volna, ha…”

Bölcsföldi András
Nincs Egyéb Mentség
A veszteségfolyamat öt fázisa – Stages of the Loss Process

Teljesség

Réz-Nagy Zoltán
Jézus nemet mondásai
Megállni a kísértésben

Koczor Tamás
Jónás: nem – Jézus: igen
Bibliai válaszok küldetésre és halálra

Üzenet

Bella Péter
Tagadásokra épített önkép
Mit is jelent reformátusnak lenni?

Áthallások

Nagy Zsuzsanna
Megalkuvás nélkül
Vaslady

Pete Violetta
Letagadhatjuk az életet?
Védeni a valóságtól – de meddig?

Miklya Luzsányi Mónika
Belső tenger
Film az eutanáziáról. Mellette vagy ellene érvel?

Riport

Hajduk Zsófia
A „boldogító nem”
Együttélés hűségeskü nélkül

Kitekintés

Szakács Gergely
Fegyvertelenül, de nem eszköztelenül
Katonáskodás és háborúság hívőként

Látogatóink száma a mai napon: 4579
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44211011

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat