belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Péter-Szarka Katalin

Dackorszak

Határfeszegetés és idegtépés – ahogy arra csak egy gyerek képes

Az újdonsült szülők rémálmává válhat a köznyelv által dackorszaknak bélyegzett időszak valamikor két-hároméves kor táján, de lehetőséget is adhat arra, hogy megértsük gyermekünk működését, amely ezenfelül önmagunk jobb megértéséhez is elvezethet.

Az elég jó szülő szinte már a bölcsőben elkezdi az „igen” és „nem”, „szabad” és „nem szabad” kifejezések értelmét elmélyíteni gyermekében. Itt jegyzem meg, hogy nem állja meg a helyét az az állítás, miszerint a korlátok, azaz a határok kijelölése negatívan hatna gyermekünk személyiségének fejlődésére. Éppen ellenkezőleg! Ha azok világosak, a biztonság érzetét adják gyermekünknek. „Bármit megtehetek, mert az én világomban vagyok, ahol engedélyem van erre.” A korlátok hiánya azonban szorongáshoz vezet: „Tényleg elmehetek addig?” „Hozzányúlhatok?” A probléma a tiltott dolgok feszegetésével kezdődik. Ez körülbelül kétéves korra tehető. Mi váltja ki a gyermekből ezt a viselkedést?

Kezdjük az elején. A csecsemő születése pillanatától, sőt már az azt megelőző hónapokban is tanul. A Gopnik-Meltzoff-Kuhl szerzők szerint három területen: a más elmék, a külvilág és a nyelv területein szerez ismereteket. Elindul azon az úton, hogy megértse a vele kapcsolatba kerülő másikat, az őt körülvevő tárgyi világot s a nyelvet. Bámulatos, milyen módon és milyen gyorsan képesek tudásuk birtokába jutni a kisgyerekek. A más elmék megismerésének folyamatába illeszkedik bele a dackorszak, hiszen a kétéves gyermek már tisztában van vele, hogy az emberek szándékai különböznek egymástól. Sőt, felfedezve saját énjét, arra is ráeszmél, hogy neki is vannak saját céljai, vágyai, s ezek olykor bizony nem egyeznek a szülőkével. A tiltott dolgok kipróbálása az énhatárok feszegetéséről szól. Arról, hogy gyermekünk felmérje a terepet: hol van a határom, meddig mehetek el? Ezekben a kísérletekben maga az akció másodlagos. A kísérlet arra irányul, hogy mi a szülő reakciója. Gyermekünk énhatárának feszegetése nyilván olykor játék a szülő idegeivel, mégis megnyugtató érzés, hogy ezek az akciók nem személyünk ellen irányulnak, hanem valami új: gyermekünk öntudata megszületésének szükségszerű velejárói. Ezekben az egyébként konfliktusokra kihegyezett helyzetekben legtöbbször nyomásgyakorlással vetünk véget a harcnak, amivel azt érjük el, hogy gyermekünk végül kényszerűségből engedelmeskedjen.

Japán és amerikai fiatalok iskolai teljesítményének vizsgálata kapcsán fény derült arra, hogy a szülői irányítás tekintetében más utat követnek a japán szülők, mint az amerikaiak (Bettelheim). Míg az amerikaiak utasításokkal érik el, mit tegyen és mit ne tegyen gyermekük, a japán gyerekeket arra ösztökélik, hogy a mások érzelmeit figyelembe véve, önállóan gondolkodva cselekedjenek. Példával illusztrálva: egy japán édesanya az áruházban rohangáló gyermekét azzal buzdítja helyes viselkedésre, hogy azt kérdezi: „Mit gondolsz, hogy érezhet a boltos?”, illetve „Mit gondolsz, hogy érzem én magam ettől?” Az anya azt várja gyermekétől, hogy ne hozzon rá szégyent, ami a tradicionális emberek számára a legrosszabb, s jól viselkedjen.

Fontos tehát, hogy szülőként céljaink eléréséhez ne a parancsolgatáson, utasítgatáson, ne gyermekünk önbecsülésének lerombolásán keresztül vezessen az út, hanem ellenkezőleg. Tiszteljük meg azzal gyermekünket, hogy szívesség formájában kérjünk tőle valamit, szabadságot hagyva neki a döntésre. Mindehhez sok türelemre van szükségünk, hiszen idő kell ahhoz, hogy gyermekünk döntést hozzon arról, mit akar tenni, illetve adott esetben belássa, hogy a kijelölt keretek között érzi magát biztonságban.

Gondoljunk bele: az úgynevezett dackorszak talán nem is ér véget valamikor hároméves korunkban, hanem végigkíséri életünket. Hiszen nap mint nap feszegetjük énhatárainkat a családunkban, a munkahelyen, a gyülekezetben, s ezt nem azért tesszük, hogy kiszúrjunk a másikkal, hanem egyszerűen azért, mert így működünk, ilyennek teremtett minket Isten.

Ha ezt az utolsó gondolatmenetet igaznak találjuk és megszívleljük, akkor talán közelebb kerülhetünk apróságainkhoz is, s talán kevesebb bosszúságot okoz ez a korszak.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Tóth Sára
A modern irodalom „NEM”-je
Rituális bűnbak szerep

Felszín

Erbach Viola
Falak, omoljatok!
Csipkerózsika-szindrómás világot építünk

B. Tóth Klára
Nem, ami néha igen
Töredékek a válaszaink mentén

Ligetkuti Amanda
A tékozlóját!
Kudarckerülés

Magasság

Miklya Zsolt
„Eddig jöhetsz, tovább nem!”
Jób és az Iskola netovábbjáról

Mélység

Péter-Szarka Katalin
Dackorszak
Határfeszegetés és idegtépés – ahogy arra csak egy gyerek képes

Adamek Norbert
Ha te balra mész, én jobbra megyek
Amilyen NEM akarok lenni…

Miklya Luzsányi Mónika
Kamaszkor
Lázadnak. De miért?

Szakács Gergely
Elengedés
Kísértő ex-ek és a „mi lett volna, ha…”

Bölcsföldi András
Nincs Egyéb Mentség
A veszteségfolyamat öt fázisa – Stages of the Loss Process

Teljesség

Réz-Nagy Zoltán
Jézus nemet mondásai
Megállni a kísértésben

Koczor Tamás
Jónás: nem – Jézus: igen
Bibliai válaszok küldetésre és halálra

Üzenet

Bella Péter
Tagadásokra épített önkép
Mit is jelent reformátusnak lenni?

Áthallások

Nagy Zsuzsanna
Megalkuvás nélkül
Vaslady

Pete Violetta
Letagadhatjuk az életet?
Védeni a valóságtól – de meddig?

Miklya Luzsányi Mónika
Belső tenger
Film az eutanáziáról. Mellette vagy ellene érvel?

Riport

Hajduk Zsófia
A „boldogító nem”
Együttélés hűségeskü nélkül

Kitekintés

Szakács Gergely
Fegyvertelenül, de nem eszköztelenül
Katonáskodás és háborúság hívőként

Látogatóink száma a mai napon: 7196
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57379406

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat