belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

B. Tóth Klára

Fényjelek

A világosság a sötétségben fénylik

Advent időszaka van, a karácsony eljövetelére várunk. Az Adventus latin szó, jelentése: megérkezés, eljövetel. Adventus Domini: Úrjövet.

Az adventi koszorú elődjét a Keleti-tenger környékén használták először: ez fűzfakoszorú volt, örökzöldekkel megtűzdelve. Ezt a hagyományt elevenítette fel egy hamburgi lelkész a XIX. században, amikor hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre 24 gyertyával, és minden nap meggyújtott egyet. A vörös és az arany szalagok az életet és a fényt szimbolizálták.

A dél-dunántúli falvakban ma is a mennyezetre, a mestergerendára erősítik a kis fenyőfát és erről lógatják le a díszeket, régebben csak almát, diót, szalagokat kötöztek rá.
Az adventi koszorún elhelyezett négy gyertya a sötétség időszaka után a fényt jelenti. Minél többet gyújtunk meg, annál világosabb lesz.
A néphit szerint mindenkinek van egy gyertyája az égben. Ha valaki meghal, azt mondják: kihunyt élete gyertyája.
Az élet legfontosabb állomásai: keresztelő, születésnap, temetés. Ekkor is használtak gyertyát, a születésnapi tortán még ma is megmaradt a hagyomány. A halottasháznál is gyertyafénynél virrasztanak.
A gyertya Krisztus-szimbólum is, mert ahogy a gyertya elég, miközben fényt ad, úgy áldozta fel magát Krisztus is értünk.
Sok keresztyén énekünk kapcsolja össze Jézust a fénnyel: pl.: Református énekeskönyv 301. dicsérete (Batthyány kódex, XIV. sz.,szöveg: 1744)

„Új világosság jelenék,
ó tévelygés csendesedék
Isten igéje jelenék
újonnan nékünk adaték”

302. ének: Ambrosius himnusza a IV.sz.-ból,1612-ben írta a szöveget Oppenheim:

Ó népek megváltója... 4.versszaka:
„A Te jászlad immár fénylik,
az ég megvilágosodik
homály, setétség távozzék
a hitnek világa fényljék”

312-es: „Várj ember szíve készen” kezdetű karácsonyi ének 1572-ből:

„Fényt,éltet hozva jő
megtört az ősi átok
Kit vágyakozva vártok
betér hozzátok ő”

A karácsony a téli napforduló ünnepe, amikor a sötétségből átlépünk a fénybe. Keresztyén értelemben Krisztus születésével és kereszthalálával az emberiség új korszakba lépett. Jézus azt mondja: „Én vagyok a világ világossága”.

Az előbb említett Új világosság jelenék c. énekünk is erről szól. A néphagyományban december 13-a Luca napja. Lucia: fényt hozó. Lucát mindig fehér ruhában ábrázolják, fejére harisnyát húznak.

A Mithrasz-kultuszt a perzsa zsoldosok hozták be a római hadseregbe. Gyorsan elterjedt ez a misztériumvallás az egész Római Birodalomban, a Földközi-tenger mentén és Pannoniában is.
Mithrasz barlangban született, és a kőszikla repedéseiből bújt elő. Legyőzi a bikát, a sötétség fejedelmét, fölkapaszkodik Sol napisten kétkerekű, négyfogatú kocsijára, a quadrigára, amely végighajt az égbolton, végül azonosul vele, istenné válik. Ő a Legyőzhetetlen Nap, a szabadító, megváltó isten.

A keresztyénekre hatottak a misztériumvallások. Ilyen volt az egyiptomi Ozirisz-Ízisz-kultusz, a görög eleusziszi és a Dionüszosz-vallás. A hun ősvallás Ata Ízisznek nevezte az Atyaistent. A hun nyelv sok szava, kifejezése fönnmaradt a nemrég előkerült perzsa Iszfaháni kódexben.
A keresztyénségre a perzsa Mithrasz-kultusz gyakorolta a legnagyobb hatást.
Minden misztériumvallásnak fontos része a beavatás, titoktartás, szent lakoma, áldozatok, szent nász, körmenet.
Fő ünnepeiken előadták a meghaló és feltámadó isteneikről szóló mítoszaikat. Mithraszt mindig a télen meghaló és december 25-én feltámadó Napistennel azonosították. Mindig zöld ruhában, lobogó köpenyben és piros frígiai sapkában ábrázolták. Mithrasz barlangban született, meghalt és feltámadt. Fény áradt belőle, feje körül sugárkoszorú. 
Krisztussal is ez történt: a hasonlóság megkönnyítette a keresztyén tanok és ünnepek elfogadtatását.
Az ő feje fölött is nap ragyog: a glória. Keleti felfogás szerint a fejtetőn van az energiaközpont, a koronacsakra, amely nyitott az Isten felé, akik olyan érzékenyek, hogy látják az aurát, érzékelik, hogy aranyszínű. A pap, amikor meghajol a hívek felé, ezt az Istentől kapott energiát adja tovább. A szerzetesek ezért borotválták kopaszra a fejtetőt és hagyták meg körülötte a hajkoszorút.

Bod Péter 1746-ban kiadott Leksikonában így ír:
„ A nap...ábrázolója az eklesiában Krisztusnak, aki fel-támadásával szerzi a hívekben az isteni esméretnek világosságát és az abból folyó örömet, el-űzi pedig a bűnnek setétségét.”

A középkori misztériumjátékok kapcsán gyakran játszották el a bűnbeesés jelenetét.
A tudás fájára rátekeredett a kígyó. Ez alakult át a karácsonyfán szalaggá, az alma pedig üveggömbbé.
Ennek a motívumnak azonban más jelentése is van.
Forray Zoltán Tamás Árpád, a papkirály című könyve szerint: 
„Az indiai jógik és tibeti lámák jelképei: az ég felé törő kopja, rátekeredve két kígyó, a tetején a turulmadár nyitott szárnyai közt koponya. Ez a jelkép a legenda szerint az elsüllyedt földrész, Ataisz papjainak, a magasoknak, vagy mágusoknak a titkos tudását szimbolizálta.
A gerincoszlopban lévő idegek és a koponyában lévő agy a tudás és a megvilágosodás útja. Az isteni tudást, a magasok tanítását kígyóként ábrázolták. A nemiség két útját jelképező kígyók a hím-és nőnemű anyagot jelentik, a földi életet legyőző jelképek, melyek a győzelem által kapott kehelyből isznak. A szárnyak a beteljesedést jelentik. Mivel az Isten kettéosztotta önmagát, vagyis a mindenséget, létrejött a negatív és pozitív, sötétség és világosság. Az élethez e két alaperő mozgása, harca adja meg az egyedüli állandóságot, a változást. Mindennek ez a mozgatóereje és alkotója.”
Ez a botra tekeredett két kígyó a turullal leegyszerűsített változatban ma is a patikák általánosan használt cégére.

A karácsonyfa-állítás előtt szokás volt termőágat vagy életfát állítani az ünnepen. A legtöbb családban a mai napig is tesznek örökzöldekből álló karácsonyi csokrot az asztalra. A dunántúli falvakban, Tata környékén, pl. Bajon még a hatvanas években is szokásban volt.
A középkori liturgikus paradicsomjáték Jézus születését a világ teremtésével kapcsolja össze.
Egyik szép erdélyi népdalunk ezt a hagyományt örökítette meg:

Paradicsom közepibe
aranyszőnyeg leterítve
rengő bölcső reátéve
abban nyugszik az Úr Jézus.

Az Úr Jézus Isten fia
jobb kezibe aranyalma
bal kezibe aranyvessző
föl-fölkapja, meglódítja.

Zúg az erdő, zeng a mező
a madarak csicseregnek
az angyalok pityeregnek
a magyarok ünnepelnek.

A Biblia szerint Isten életfát ültetett a Paradicsomkert közepébe, a jó és gonosz tudásának fája mellé.(1 Mózes 2:8-9.)
Ennek több szimbolikus jelentése is van:
Az évenként megújuló levelek az újjászületést, a földben lévő gyökerek és az ég felé néző lombkorona a föld és ég kapcsolatát szimbolizálja.

Az életfa mint Krisztus jelenik meg a református énekeskönyvünk 337. dicséretében:
„Paradicsomnak te szép élő fája”
Ez az ősi életfa-motívum találkozott a népi ábrázolások szintjén az ókorig visszanyúló Világfa-ábrázolással.

A 13. században épült zsigrai (Felvidék) Szentlélek templom keresztre feszítés ábrázolásánál Krisztus keresztfája élőfa, kihajtott, fölül pálmalevelek nőnek rajta, a kereszt mint Életfa, mert Krisztus a keresztáldozattal összeköti az eget és a földet, ugyanakkor a kereszt a bűnbeesést is magába foglalja, alul rátekeredő kígyóval, mellette Ádám és Éva. Ez az ábrázolás rendkívül ritka, bár a maga idejében általánosabb lehetett, a hívők le tudták olvasni a többrétegű jelentését.

Végül egy népi ráolvasó ima (Erdélyi Zsuzsanna gyűjtésében) szépen rávilágít az Életfa és Krisztus kapcsolatára:

Ég szülte földet
Föld szülte fát
fa szülte ágát
Ág szülte bimbaját
Bimbaja szülte virágját

Virágja szülte Szent Annát
Szent Anna szülte Máriát

Mária szülte Krisztus Urunkat

A világ megváltóját.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. szeptember 20., péntek,
Friderika napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bella Péter
Megelégszem?
Ez van, ezt kell szeretni!

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Mezsgye
Két világ határán

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Elég a pillangókból!
Nincs aranyszárny

Gangel Noémi
Két számmal kisebb hazugságok
Az igazság megszabadít titeket

Magasság

Székely Tamás
Almák a kosárban
A tér, és amivel kitöltjük

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Mi elég az élethez?
Életet tanulni

Körösvölgyi Zoltán
Most jó
Az a bizonyos pillanat

Teljesség

Réz-Nagy Zoltán
Az elégséges áldozat tana
Mint rejtett dicsőség-teológia

Üzenet

Bagdán Zsuzsanna
Csak egy szót szólj
Megrekesztő és újraindító varázsszavaink

Miklya Luzsányi Mónika
Legyen elég!
A ránk bízott föld és a fogyasztás

Áthallások

B. Tóth Klára
Fényjelek
A világosság a sötétségben fénylik

Kitekintés

Hancsók Barnabás
Elég messze önmagunktól
Menjek/maradjak

Gueth Péter
Kőbefaragott filozófia
Indonézia – Jézus lótuszülésben

Pete Violetta
Nekem elég
Friss történetek a hitoktatásból

Látogatóink száma a mai napon: 1003
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45331734

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat