belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

B. Tóth Klára

Tükörvallató

Festő-önarcképek

Mindenki szembesül magával időnként, belenéz a tükörbe, felteszi magának a kérdést: ki vagyok? Miért születtem erre a világra, mi a célja az életemnek? Leggyakrabban a kamaszkorban kerül előtérbe ez a kérdés, a gyerekkor lezárása és az útkeresés időszakában, de később is állandóan ezzel szembesülünk, valahányszor komoly akadály gördül elénk.

Paul Gauguin élete legkilátástalanabb helyzetében kerül szembe a kérdéssel, amikor megfesti durva zsákvászonra hatalmas testamentumát, a Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? című festményt. Ha időnként nem kerülnénk krízishelyzetbe, nem szembesülnénk ezekkel a kérdésekkel, pedig a magunkba nézés, életünk időnkénti átvilágítása, az életszakaszok meghatározása, lezárása elengedhetetlenül szükséges a továbblépéshez.


Ha a festők önarcképeit hasonlítjuk a róluk festett képekhez, érdekes, új jellemvonásokat fedezhetünk fel rajtuk. Hogyan látják magukat a festők és hogyan látják őket mások? A festőtárs, a grafikus vagy a fényképész? A festő jó megfigyelő, mélyen belelát másokba, de mennyire tudja objektíven megfigyelni saját magát? Hogy látja meg tükörképén keresztül a saját jellemvonásait? Segít-e az önismeretben egy képsorozat? Mit tud megmutatni a festmény vagy grafika egy fotóval szemben? Milyenek vagyunk egy beállított fényképen és egy spontán fotón, ahol nem vettük észre, hogy az objektív kilesi a legbelső énünket? Mert itt-ott mindig kilógunk magunkból...


Vajda Lajos Felmutató ikonos önarcképét 28 éves korában készítette, 1936-ban. Rövid élete alatt 54 önarcképet hagyott hátra. Mi lehetett a célja a folyamatos magába nézéssel, a saját mélységei felkutatásával? Nézem a róla készült fényképet, ugyanaz a magába forduló, kicsit szkeptikus tekintet. Az ikonra jellemző merev figura arcát a sötét árnyék kettéosztja, a belső meghasonlás és külső fenyegetettség jeleként. A halványszürke árnyékba behatol a sötét kéz, mint egy olló, elvágja az árnyékembert. A mozdulat a fenyegetettség érzése mellett iróniát is rejt. A statikus, ikonszerű kompozíción egyetlen cselekvésre utaló elem van: a sötét kéz az ollószerű ujjakkal. A háttér semleges, perspektívátlan. Gyerekkori súlyos betegsége, tüdőtuberkulózisa és a politikai helyzet kettős fenyegetettsége, a kezdődő üldöztetés nem nyújt sok távlatot.


Van Gogh önarcképe egy sokat szenvedett zsenit mutat, aki az egyre sűrűsödő idegrohamok és epilepsziás rohamok között próbálja megvalósítani expresszív, újszerű festészeti elképzeléseit. Önmagával folyamatosan küzdő arc, kissé szétesett tekintet.

 

 

 

 

 


Gauguin a közös festés időszakában lefestette, de ő nem sokkal utána idegrohamában borotvával megtámadta barátját, majd mikor az elmenekült, a saját fülcimpáját vágta le. Gauguin festményén érdemes megfigyelni a festő tekintetét, a mélyen ülő szemekben, szemöldökön a belső vívódás, a szorongás, a széteső személyiség jeleit.

  

Schiele: Önarckép lampionvirággal c. képén a festő kívülállóként, objektíven figyeli meg önmagát, felemelt szemöldöke, összehúzott szája is erre utal. A róla készült fotón hasonló, jó megfigyelő ember tekintetét látjuk, aki elemzi és értelmezi maga körül a világot és megfigyelendő tárgyként tud saját magára is tekinteni.

Kokoschka osztrák expresszionista festő önarcképe viszont a belső érzésvilágot fejezi ki. Mély tekintete a lélek rejtelmeibe vezet.Sokoldalú művészként több művészeti területen is ki tudott bontakozni a tehetsége: festő, grafikus, drámaíró és költő is volt.Látjuk, hogy a művészek állandóan keresik magukat. A kamaszkori keresgélés nem ér véget, belső labirintusukat járják, kergetik a megfoghatatlant.

Azt olvassuk a Bibliában, hogy Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. (1Mózes 1,26). Keressük-e magunkban Isten képmását? Aki minket kívülről lát, figyel, észreveszi-e bennünk az isteni magot, felfénylik-e a szemünkben az örökkévalóság? Mi meglátjuk-e a másik ember kínlódásában, szenvedésében a Krisztust? Pár napja kórházban látogattam, és láttam egy nőt, akinek nagy szenvedés ült az arcán. Nem is annyira testi, inkább lelki fájdalmak. Félig le volt bénulva, élettelenül feküdt egész nap, nem látott kiutat a helyzetéből. Egyszer csak elkezdett üvölteni. Az irgalmas nővérek annyi szeretettel, megértéssel gondozták, nyugtatták, amilyet még nem láttam. Nem nyugtató injekciót nyomtak bele, hanem rászánták az időt, valódi, odaadó szeretettel közelítettek a nyomorúságához. Krisztus szenvedését látták meg benne.
Nézzük a fotónkat, a tükörképünket, belebámulunk a tócsába, kirakatüvegbe, autó visszapillantójába, és a visszabámuló ismerős/ismeretlennek újra és újra nekiszegezzük a kérdést: ki vagyok? Miközben a válasz egyetlen betű különbségben rejlik: kié vagyok? 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Miklya Luzsányi Mónika
Istenképeink
Saját arcunkra faragott Isten

Gondolkorzó

Réz-Nagy Zoltán
Hitkérdések egy rendhagyó portré kapcsán
George Grosz: Hitler, vagy Káin a pokolban

Péter-Szarka László
Tükörbe nézve vagy a keretét vizsgálva?
Az önismeret felé Kierkegaard-ral

Felszín

Farkas Zsuzsanna
Nevemben a sorsom
Gondolatok egy keresztnévről

Luzsica Fanni
Tükörrel szemben
Kinek látom magam?

Magasság

Bölcsföldiné Türk Emese
Egy Bonhoeffer-vers margójára
Mások képei rólunk

Szabó Julcsi
Hang az Ő szájában
Babits Mihály

Mélység

Záborszky Zsófia
Pánikbetegség
Általunk teremtett démonok

Teljesség

Tóth-Simon Károly
Fény és árnyék
Sár és lélek

Üzenet

Herbert Dóra
Fehér kövecske
Az igazi nevem

Áthallások

Hancsók Barnabás
Az én képeim az énképeim?
Nagyítás

B. Tóth Klára
Tükörvallató
Festő-önarcképek

Kitekintés

Thoma László
Ki vagyok én és ki lehetnék?
Hogyan határozza meg az énképet a környezet?

Látogatóink száma a mai napon: 5991
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43899423

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat