belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Farkas Zsuzsanna

Nevemben a sorsom

Gondolatok egy keresztnévről 

Kamasz éveim alatt sokszor tettem fel magamnak a szokásos kérdéseket, hogy „Milyen céllal születtem?", „Mi a feladatom?" de főleg, hogy „Ki vagyok én?". Vártam a válaszokat az ismerőseimtől vagy a családtagjaimtól és néha várom még ma is. Mindenesetre az első dolog, amiről azt hittem, hogy a segítségemre lehet, a nevem volt. Hiszen, ha valami végigkíséri az életünket, az a nevünk. Ennek segítségével azonosítanak, és ez különböztet meg másoktól.

Segítségemre volt egy utónévszótár, ami természetesen a nevek jelentését is tartalmazta. Lelkesen lapoztam fel nevemnél, ahol azonnal kiderült, hogy a Zsuzsanna jelentése liliom. Így egyszerűen. Liliom. Mondanom sem kell, nem éreztem magam okosabbnak. Főleg akkor nem, mikor körülbelül minden ismerősöm nevét kikerestem és rájöttem, hogy az ő nevük komolyabb jelentéstartalommal bír. Ma már nem kell könyveket lapozgatnom, ha információra van szükségem, elég az interneten keresgélnem, de még mindig ezeket az eredményeket kapom:
Anna: Isten kegyelme, báj
Erzsébet: Isten az én esküvésem
Éva: élet, életet adó
Attila: szeretett apánk
Dániel: Isten a bírám
Miklós: győzelem

Én pedig még mindig növény vagyok. Pontosabban virág. Viszont hála az interneten fellelhető információknak, megtudtam, hogy nevem igazából egyiptomi eredetű és lótuszvirágot (is) jelent. Valahogy azonban ezt sem találtam elég közelinek magamhoz.

Megkérdeztem szüleimet, miért így neveztek el, de a válaszuk nem volt meglepetés: keresztnevemet édesanyám után kaptam, ő is Zsuzsanna. Ezt a fantázia teljes hiányának tudtam be. Megismertem aztán a történetet a bibliai Zsuzsannáról és a vénekről, ami némi megnyugvást adott, hiszen ebben Zsuzsanna követendő példa. Ugyan ez apokrif történet, ezért csak a katolikus Biblia tartalmazza, az üzenete pozitív. Mégsem éreztem igazán magaménak.
Régen a nevek komoly üzeneteket hordoztak megtörtént, átélt eseményekről, vagy magáról a hitről. Erről tanúskodnak a bibliai nevek. Mára ez megváltozott, van egy vezetéknevünk és egy-két keresztnevünk, ami egyedivé tesz. A vezetéknevek foglalkozásokból, nemzetiséget jelölő szavakból, keresztnevekből, helységnevekből vagy valamilyen tulajdonságra utalva alakultak ki. Megvizsgáltam magam ebből a nézőpontból is, de ez érdekesnek bizonyult, hiszen leánykori nevem Fekete. Könnyű rájönni, hogy ez jó néhány gyerekkori csúfnévhez adott alapot. Viszont ezeken túl csak feltételezem, hogy ez tulajdonságot jelentett régen, de nem sikerült rájönnöm, hogy pontosan mit. Remélem, hajszínt.


Az igazság az, hogy mindig is szerettem a nevem. Különlegesnek nem éreztem magam tőle, de szerettem. Aztán eljött az idő, hogy megváltoztassam. Felvettem a férjem nevét. Nem mintha elvárás lett volna, én akartam így. Kamaszként még úgy terveztem, hogy, amikor férjhez megyek, mindenképp megtartom a vezetéknevem és mellé veszem fel férjem nevét. Az élet persze közbeszólt, mert a Fekete-Farkas nem az a kombináció, amivel leegyszerűsíteném a dolgom. Így lettem végül Farkas Zsuzsanna, amit lassan már fél éve ízlelgetek, barátkoznom mégsem kellett vele: olyan természetesen kezdtem használni bemutatkozások alkalmával, mintha mindig így hívtak volna. Természetes volt ezt a nevet olvasnom az új irataimon és természetes ezzel a névvel aláírnom dokumentumokat. Természetes a férjem nevét viselnem.


Az évek során módosítanom kellett nézetemen, mely szerint a nevünk végigkísér életünkön. Nem biztos, hogy így van, példa vagyok erre én magam is. A mai eszemmel már tudom, hogy nem a nevem szigorú értelemben vett jelentése fontos. Mondhatnám, hogy nincs értelme, de valójában jelentősége nincs. Legalábbis számomra. Azt, hogy ugyanaz a nevem, mint anyukámnak, már nem a fantázia hiányának tartom, hanem ajándéknak. A leánykori vezetéknevemet édesapámtól kaptam, a keresztnevemet pedig édesanyámtól, ahogy az életemet is. Ez meghatározza a mindennapjaimat.


Ami viszont még ennél is jobban meghatároz, az az, hogy nem csak kaptam egy nevet, hanem erre a névre kereszteltek. Amit meglelhetek magamban a nevemen keresztül, az nem más, mint a múltam és a jelenem, ami utat mutat. De egy név, legyen az bármilyen, valójában arra való, hogy ezen szólítsanak. Hiszen így szól az Úr: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" A sorsom nem a nevemtől függ, hanem attól, hogy figyelek-e azokra, akik a nevemen szólítanak. 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Miklya Luzsányi Mónika
Istenképeink
Saját arcunkra faragott Isten

Gondolkorzó

Réz-Nagy Zoltán
Hitkérdések egy rendhagyó portré kapcsán
George Grosz: Hitler, vagy Káin a pokolban

Péter-Szarka László
Tükörbe nézve vagy a keretét vizsgálva?
Az önismeret felé Kierkegaard-ral

Felszín

Farkas Zsuzsanna
Nevemben a sorsom
Gondolatok egy keresztnévről

Luzsica Fanni
Tükörrel szemben
Kinek látom magam?

Magasság

Bölcsföldiné Türk Emese
Egy Bonhoeffer-vers margójára
Mások képei rólunk

Szabó Julcsi
Hang az Ő szájában
Babits Mihály

Mélység

Záborszky Zsófia
Pánikbetegség
Általunk teremtett démonok

Teljesség

Tóth-Simon Károly
Fény és árnyék
Sár és lélek

Üzenet

Herbert Dóra
Fehér kövecske
Az igazi nevem

Áthallások

Hancsók Barnabás
Az én képeim az énképeim?
Nagyítás

B. Tóth Klára
Tükörvallató
Festő-önarcképek

Kitekintés

Thoma László
Ki vagyok én és ki lehetnék?
Hogyan határozza meg az énképet a környezet?

Látogatóink száma a mai napon: 3016
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57375230

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat