belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Kovács Szilvia

Kagylók a parton

Ott voltak tegnap és ott lesznek holnap is...

Ott hevertek a tenger partján. Képtelenség lett volna megszámolni őket. Először csak annyit lehetett látni, hogy az egybefüggő és végtelennek látszó homoksivatag fehér színét valami sötétség töri meg. Azután, ahogyan egyre közelebb értem, már azt is láttam, hogy ez a valami kiemelkedik a felszínből. Még közelebb lépve ámulva fedeztem fel, hogy hihetetlen mennyiségű, változatos színű és formájú, partra sodort kagylók alkotják a sötétséget. Amely ráadásul nem is egyformán sötét volt. Egymás után emeltem fel a kisebb-nagyobb darabokat és azonosítottam magamban: ez egészen apró, a másik olyan, mintha apró vésővel mintázták volna meg, a harmadikon mintha csigavonalak lennének, a következő pedig mintha nem tudna még most sem elszakadni másik felétől.

Ott dúskálhattam ezekben a kincsekben, hiszen a kagylószedegetés közben ötletek születtek meg bennem, mi mindenre tudom majd őket használni. Otthon, a falon már díszeleg egy kagylókoszorú. Amikor rá nézek, mindig eszembe jut az a vakító fény, a nem kiépített tengerpart vadsága és fensége, amit az Északi-tenger partjánál tapasztaltam. A most gyűjtött kagylókból majd valami más készül: jó néhány egyszerűen csak a kosárban pihen majd a konyha pultján. Egyet-kettőt pedig majd magammal vihetek az első hittanórákra, amikor a nyári élményekről beszélgetünk.

Milyen különös, ahogyan szinte a semmiből a lábam előtt termett ez a megmagyarázhatatlan gazdagság. Nem kellett érte mást tennem, csak odasétálnom, lehajolnom és a kezembe vennem őket és máris az enyémek lettek. Ami a legfurcsább: sokkal több volt belőlük, mint amennyire igazán szükségem lett volna. Valamennyit össze se tudtam volna gyűjteni. Megtehettem, hogy szabadon válogatok közöttük, az egyikre igent mondtam, a másikat pedig egyszerűen ott hagytam.

A legmegdöbbentőbb felfedezést pedig akkor tettem, amikor odáig jutottam a gondolkodásban, hogy mindezért én magam semmit sem tettem. Nem rajtam múlt. Igazi ajándékként voltak előttem a tenger kincsei. Nem kellett értük veszélyes vizekre merészkednem, megfeszítenem az erőmet, a levegővel jól gazdálkodva a mélybe merülnöm. Csak úgy ott voltak. Számomra és mások számára is. Ott voltak tegnap és ott lesznek holnap is. Minden nap egyformán ott van a lehetőség, hogy valaki észrevegye, felfedezze őket és örüljön nekik.

Milyen ritkán van részem ilyesmiben! - sóhajtottam magamban. Hiszen a legtöbb dologért keményen meg kell dolgozni. Adni az erőmet, az időmet, az energiámat és még így sem biztos, hogy megtérül a befektetés. Milyen sokszor elmarad a munka jutalma, milyen sokszor mást kapok, mint amit reméltem.

De tényleg ritkán kapok valamit „csak úgy"?  Nincsenek az életemben ajándékok, amelyekért nem dolgoztam meg, szinte nem is érdemelném meg őket és mégis az enyémek? Nem lehet, hogy sokszor rajtam múlik, észreveszem-e őket? A kagylókat egyre csak gyűjtve ezek a kérdések kerültek közel hozzám. Majd hamarosan megérkeztek a válaszok is.

Igen, sok mindent már olyan természetesnek gondolok. Mintha minden járna nekem. Magától értetődő módon. Igen, sokszor csak úgy tovább rohanok, ahelyett, hogy megállnék. Legalább egy-egy pillanatra. Ha így teszek, még a legkülönlegesebb kagylót is a homokba taposom egy másodperc alatt. Pedig fel is vehetném. Igen, sok minden van az életemben, amit úgy kaptam. Mindenféle ellenszolgáltatás nélkül.

Így születhet meg bennem a hála érzése. Amikor tudatosul bennem, hogy köszönetet mondhatok emberekért, élményekért, pillanatokért. Amikor a kezemet a magasba tartom, és azt kiáltom: mindez az enyém, csak az enyém!

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 18., hétfő,
Sándor , Ede napja van.
Tartalom
Felszín

Pete Violetta
Álmomban már láttalak
Rémlik valami hihetetlen nagy embertömeg...

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A hála a hit ritka gyümölcse
A „puha" diktatúra többet ártott, mint a kemény...

Gueth Péter
Gondolatok a hálátlanság koráról
A gépek nem mondanak köszönetet...

Turcsik Ferenc
Társadalmi interakció
Lehetünk még hálásak?

Mélység

Tóth Sára
Egy doboz bonbon és a hálaáldozat
Pszichológiai elfojtás? Vagy egyszerűen csak közöny?

Teljesség

Nagy László
A színlelt hála
Mondhatok hálát, ha nem érzem?

Turcsik Ferenc
Levélkék... Hozzá
Ezek nélkül szegényebb lennék!

Üzenet

Dietrich Bonhoeffer
A Te jóságod jobb, mint az élet
Mi az életünk? Mi Isten jósága?

Áthallások

Czapp Enikő
Az én nekrológom
„És minden hálám csak az övé, aki ezt így rendelé."

Kovács Szilvia
Kagylók a parton
Ott voltak tegnap és ott lesznek holnap is...

Hajdúné Tóth Lívia
Mint egy friss fuvallat
Nem hívtam és nem vártam.

Riport

Szerkesztő
A rám bízott feladat
Megtalált élet...

Kitekintés

Pete Violetta
... szeressétek egymást!"
„Senki sincs itt véletlenül"

Bölcsföldi András
Vízország
A hegyek és vizek világából most az utóbbit választottam...

Segítünk!

Szerkesztő
Lelkigondozás e-mailben
Tisztelj meg bennünket a bizalmaddal...

Látogatóink száma a mai napon: 6641
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43891630

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat