belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Tóth Sára

Egy doboz bonbon és a hálaáldozat

Pszichológiai elfojtás? Vagy egyszerűen csak közöny?

„Még meghálálom", szoktuk időnként hallani, ha valakinek szívességet teszünk. Ezek szerint a hála a viszonzás fogalomkörébe tartozik, annak egy megnyilvánulása. A viszonzás szóról azonban már a tartozás jut az eszünkbe, és máris az adok-veszek kimért és haszonelvű világában találjuk magunkat. Vagyis a mi világunkban: a földi világban, ezen az óriási és lelketlen piacon, melyet a halhatatlan John Bunyan a „hiúság vásárának" (Vanity Fair) keresztelt el. „Jótett helyébe jót várj": ez lenne a népi verziója, hétköznapi fordítása a bibliai hálaáldozat jelentésének?

A bibliai szavak, eredeti kontextusukból kiszakítva, az „isteni többletjelentés" híján lassan megkopnak és kiüresednek.
A hála, a hálás szív, a hálaadás az Isten országának az egyik törvényszerűsége.
Világpiacunkon, ahol e törvényszerűségek nem érvényesülnek, a hála vagy egyszerűen eltűnik, megszűnik, vagy, mint láttuk, a jelentése átalakul.
Egy piacon nem vagyunk hálásak a kofának azért, mert valaminek sikerült lealkudni az árát. Nem vagyunk hálásak a Tesco áruháznak nagyszerű akcióiért. Amit megfizettünk, azért abszurd volna hálálkodni, vagy másként közelítve, „hálánkat" már kinyilvánítottuk magával a fizetéssel.

Ugyanígy nincs a hálának semmiféle szerepe, ha világunkat egy másik irodalmi kép segítségével egy óriási bíróságnak képzeljük, ahol szüntelen folyik a pereskedés, az ügyfelek éjt nappá téve veszekednek, gyűlölködnek, huzakodnak és egyezkednek. Dickens Örökösök című regényében a már-már szürrealisztikus pereskedés a világ baljós szimbólumává emelkedik, és aki abba belekeveredik, annak óhatatlanul tönkremennek emberi kapcsolatai és ő maga is. A „hála" éppúgy eltűnik az érdekek és a számítás vezérelte kapcsolatokból, mint a jogok, a kötelességek, az elvárások, az „enyém-tiéd" rideg, törvényszéki világából. A riasztó azonban az, hogy ugyanígy eltűnik sok más, eredetileg bensőségesebb emberi kapcsolatból is. Világszeméletünkben egyre inkább eluralkodik ez a két metafora, és már mindent, minden kapcsolatot így és csak így lát sok ember, jogviszonyként vagy üzleti viszonyként, és a többi embert potenciális ellenségként vagy érdekszövetségesként szemléli.
„Ez nekem jár", gondolja a gyerek a szülővel szemben, a diák a tanárral szemben. Felnő egy olyan nemzedék, amely szó szerint értve nem köszön meg soha semmit, vagy azért, mert joga van hozzá (hát igen, ki kérte, hogy a világra hozzák, de ha már megtörtént, a szülő kötelessége őt kiszolgálni), vagy azért, mert valaki fizetett érte (ha nem is ő, például az iskola vagy más állami szolgáltatás esetében).

Ha pedig mégis előkerül a hála, akkor leginkább a kínos igyekezet formájában, hogy én lehetőleg ne tartozzak senkinek semmivel, minden apró gesztust valahol, valamilyen formában viszonoznom kell. Az ilyen embereknek nem lehet ajándékot adni, mert attól fogva kötelességének fogja érezni, hogy ő is adjon neked, lehetőleg hasonló árban. Az ilyen hálálkodás, mondanunk sem kell, köszönő viszonyban sincs azzal, amit a Biblia nevez hálának.

Hatvanlakásos öreg budapesti bérházunkba (ma „társasház") új szomszéd költözött mellénk. Huszonéves, a legújabb divat szerint öltözködő fiatal lány jött fel vidékről, apró yorkshire terrierrel. Azóta nagy a jövés-menés, mások is laknak a lakásban, fiatalemberek, no meg hozzá a megtévesztésig hasonlóan öltözködő barátnők. Jönnek-mennek, buliznak: még egyetlenegyszer nem kopogott be előtte vagy utána, elnézést kérni a hajnali háromig tartó ricsajért. Kényszeredetten köszön, ha ráköszönünk. No de aztán néhányszor mégis bekopogott. Egyszer hajszárítót kért kölcsön, másodszor pedig éppenséggel a biciklimet, amit az ajtónk előtt tartok leláncolva. A kerékpárt egy doboz bonbon kíséretében kaptuk vissza. Lerótta háláját, s maradt a kényszeredett köszönés. Azután, történt egyszer, hogy szilveszter délután érkezett vissza a szüleitől és jéghideg lakás fogadta: elromlott a gázkazánja. Kétségbeesve csöngetett be, hogy tudunk-e segíteni. Szerelőt nem sikerült hívni, senki sem volt hajlandó kijönni. A férjem, aki édesapjától örökölte zseniális műszaki érzékét, végül az internetről kinyomtatta az illető gázkazán műszaki leírását, és addig töprengett és bütykölt, míg megjavította, és sikerült befűteni. Én pedig örültem, hogy végre sikerült személyes kapcsolatot létesíteni a szomszéddal. Naiv voltam. Két hónap múlva, amikor a férjem ráköszönt, nem ismerte meg. Pszichológiai elfojtás? Hogy ne kelljen hálásnak lennie? És ezt már bonbonnal nem lehetett megoldani? Vagy egyszerűen csak közöny? Nem tudom.

A hálának valójában csak a szeretet önkéntességen alapuló világában van értelme. Tudjuk, hogy a római katonának joga volt a leigázott terület bármely lakóját arra kötelezni, hogy egy mérfölden át cipelje a felszerelését. Amikor tehát Jézus arra szólít fel, hogy ha egy mérföldre kényszerítenek, menj el kettőre, valójában arra szólít fel, hogy a jogok és kötelességek, vagyis a kényszer világából lépjünk át a szeretet és az önkéntesség, vagyis a szabadság világába. Egy olyan világban, ahol az emberek leginkább kényszerből vagy kötelességből cselekszenek, a hálának helye nincs. És még egy további oknál fogva sincs: az ember megfeszítetten igyekszik őrizni önnön függetlenségének, önmagában elégséges voltának mítoszát. Jacques Derrida, a híres francia filozófus azt írja, hogy az ajándék definíció szerint csak akkor ajándék, ha nem kíséri semmilyen elvárás, ha a viszonzás gondolata még csak fel sem merül sem az adó, sem az elfogadó személy agyában. Ez elsőre összecseng a bibliai gondolattal. Csakhogy Derrida odáig megy az ajándék „tisztaságának" védelmében, hogy szerinte az adás pillanatásban mind az ajándékozónak, mind az elfogadónak azonmód el kell felejteni, mindenestől ki kell törölni az emlékezetéből az ajándékozás aktusát. Végkövetkeztetésében nem tesz különbséget a viszonzás és a kölcsönösség fogalmai között. Szemlélete mintha megint csak arra az előfeltételezésre alapulna, miszerint a legnagyobb erény a függetlenség, és megint csak nincs benne helye a hálának. Nem szeretünk másoktól függeni, ajándékot kapni. A világot nem a kölcsönösségek „hálózatának" szeretnénk látni, ahol mindenki mindenki mástól függ, ahol folytonosan életadó szeretetenergiák áramolnak az egyik embertől a másikig, ahol a szeretet árad az egyik irányba, majd a hála a másik irányba, hanem görcsös és méricskélő egók egymástól független, felparcellázott területének.

Az evangélium ezt a látásmódot zúzza szét. Jézus a szőlőművesek meghökkentő példázatával (ahol a nap utolsó órájában felbérelt munkások a többiek felháborodására ugyanannyi bért kapnak, mint az egész nap dolgozók) mutatja meg, hogy az Isten országa nem elvárás és megegyezés, nem jogi igazságosság alapján működik. Igazából mindannyian elkésett munkások vagyunk, akik ajándékba kapják a „bérüket", nem érdem szerint. Ha a méricskélő kicsinyesség tönkreteszi az emberi kapcsolatokat, istenkapcsolatunkra nézve egyenesen halálos. Az Isten iránti túláradó hála nem csak a számítgatással nem fér össze. Bizonyos értelemben túllép az igazságosság és az ésszerűség körén is, és csakis a szeretet és a bizalom, illetve a hit világában jelenhet meg egyáltalán. Hiszen körülnézhetünk a világban és a saját életünkben, és mondhatjuk, hogy mindkettő egy óriási káosz, tele kegyetlenséggel és értelmetlen szenvedésekkel. Hogyan is lehetnénk hálásak egy olyan Istennek, akitől „elvárható volna", hogy rendet tegyen, és mintha mégsem tenné?

Ha megrekedünk ezen a ponton, szívünk megkeseredik, és előbb-utóbb kővé válik. Az éltető áramlás, a szeretet, a bizalom és a hála áramlása leáll, nem csak Isten, hanem a többi ember irányában is. A hit ezzel szemben nem más, mint egy magasabb szempont, egy új látásmód érvényesülése az életünkben, amely a kegyetlen, szenvedésekkel teli világban mégis meglátja és tapasztalja Isten megváltó működését, túláradó szeretetét. A bizalmatlan ember megfosztottnak, a bizakodó ember megajándékozottnak látja magát. Ezért hálás, és ez a hála megnyitja szíve zsilipjeit és minduntalan megújítja, felfrissíti életét. Tudja, hogy nevetséges dolog „viszonzással" próbálkozni: a hála a megajándékozottság tudatának spontán kiáradása és kifejeződése: a szó, a tett, az egész élet által.

Hozzászólások

1. Csalók Emília - 2010-10-12 00:55:42

Nagyon hálás vagyok neked,hogy ilyen szépen megfogalmaztad amit érzek.Köszönöm



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Felszín

Pete Violetta
Álmomban már láttalak
Rémlik valami hihetetlen nagy embertömeg...

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A hála a hit ritka gyümölcse
A „puha" diktatúra többet ártott, mint a kemény...

Gueth Péter
Gondolatok a hálátlanság koráról
A gépek nem mondanak köszönetet...

Turcsik Ferenc
Társadalmi interakció
Lehetünk még hálásak?

Mélység

Tóth Sára
Egy doboz bonbon és a hálaáldozat
Pszichológiai elfojtás? Vagy egyszerűen csak közöny?

Teljesség

Nagy László
A színlelt hála
Mondhatok hálát, ha nem érzem?

Turcsik Ferenc
Levélkék... Hozzá
Ezek nélkül szegényebb lennék!

Üzenet

Dietrich Bonhoeffer
A Te jóságod jobb, mint az élet
Mi az életünk? Mi Isten jósága?

Áthallások

Czapp Enikő
Az én nekrológom
„És minden hálám csak az övé, aki ezt így rendelé."

Kovács Szilvia
Kagylók a parton
Ott voltak tegnap és ott lesznek holnap is...

Hajdúné Tóth Lívia
Mint egy friss fuvallat
Nem hívtam és nem vártam.

Riport

Szerkesztő
A rám bízott feladat
Megtalált élet...

Kitekintés

Pete Violetta
... szeressétek egymást!"
„Senki sincs itt véletlenül"

Bölcsföldi András
Vízország
A hegyek és vizek világából most az utóbbit választottam...

Segítünk!

Szerkesztő
Lelkigondozás e-mailben
Tisztelj meg bennünket a bizalmaddal...

Látogatóink száma a mai napon: 1772
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57373986

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat