belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Nagy László

A színlelt hála

Mondhatok hálát, ha nem érzem?

Az ember természetes egysége, melyben a szív és a fej összhangban mozog, már réges-régen megromlott. A diszharmónia érzékelhető az élet legkülönbözőbb területein. A világ óriási színpadán az emberi elme megtévesztő színjátéka folyik. Annak eljátszása, ami egészen máshogyan van belül, mint kívül, annak mutatása, ami nincs, csak jó, vagy kívánatos lenne.

A hála a testileg, lelkileg, szellemileg jól működő ember természetes létállapota, mely a létezés öröméből fakad. Amikor jó élni, akkor az ember szívében egyszerűen feltör a hála. A fej, az elme erre reflektálhat, s szavakba öntheti, hogy örülök az életnek, s hálás vagyok Annak, aki engem ezzel megajándékozott. A hála tehát az ember egész lényét átjárja, s megnyitja az utat a nagyobb egység, Isten Lelke által való betöltekezés megélése előtt. A hála éppen ezért kikerülhetetlen a lelki úton. Nem véletlenül található oly sok hálaadó zsoltár, s háláról szóló leírás a bibliai történetekben. A hála érzése puhává, élettel telivé változtatja az emberi szívet. A kőszív nem más, mint a fej, az elme jelentős túlsúlya által való működés következménye. Amikor a szív, az érzelmek nem működhetnek szabadon, akkor a fej, a reflektálás lép sokszor a valódi érzelmek helyébe. Így van ez a hála esetében is. Sokszor jönnek az Elengedés Házába emberek, akik elmesélik, hogy imádságukban hálát adnak Istennek ezért, vagy azért... Mégis szavaikból a panaszkodás, a letörtség, a harag, s az ítélet érezhető ki. Ők többnyire megtanulták azt, hogy múltbeli érzelmi fájdalmaikat az elméjükön keresztül kontrollálják.
Mivel a modern ember elméje „iskolázott", s ez persze a vallásos emberekre nézve is igaz (vallásosan képzett), ezért van „tudása" arról, hogy mi lenne a jó. Témánkat tekintve minden vallásos ember tudja, hogy a hála fontos, jó, szükséges a keresztyén életben. Ha az ember valóban megtapasztalta az élet örömét, akkor ez a tudás egyszerűen szinkronban van azzal, amit száján keresztül hálának nevez. Ha azonban életének alaptónusa a bánat, a harag, a félelem, a reménytelenség, stb., akkor tudása kimondottan veszélyes, mivel elkezdhet „azzá válni kívül", ami az ellentéte annak, ami belül valójában van. Ilyenkor kívülről (szavakban, vagy cselekedetekben) a hála látszata jelenik meg, azonban ezzel az a baj, hogy konzerválja a belső tartalmat, a haragot, a félelmet, vagy egyéb más negativitást. Egy nő mesélte nekem egyszer, hogy az egyházi kórusban (ahol énekel) már régóta énekelnek egy örömteli hallelujás éneket. A kórusvezető egyszer megkérdezte tőle, hogy miért szomorú mindig, amikor ezt a hála- s örömteli dalt éneklik. Nem válaszolt semmit erre. Nekem viszont elmesélte egész életének nyomorúságát, kilátástalanságát, reménytelenségét. Már sok éve jár az imakörbe, s a kórusba is. Depressziója egyre előrehaladottabbá vált, minél többet adott hálát. Még sosem örült szívből az életnek, de tudta, hogy „hálát adni az Istennek jó". Ez pedig egy ilyen háttértapasztalattal életveszélyes tudás. Hiszen a fej „hálája" nem hála. Ha pedig azt nevezzük hálának, akkor összekapcsolódik azzal az ellentétes érzelemmel, ami a bensőből átsüt, s ráadásul konzerváljuk is azt.

A keresztyénség mai erőtlenségének, kettősségének valahol itt van a gyökere. Túl sok tudás van a „jóról", de túl sok az ezzel ellentétes tapasztalat is. Ennek a nőnek azt mondtam: „számodra az Isten szerinti kedves istentisztelet egy heavy metal koncert lenne, ahol kiüvölthetnéd a haragodat, a reménytelenségedet s a gyűlöletedet minden s mindenki iránt (beleértve azt az istenképet is, amit ő Istennek nevezett)". Számára most ez lenne a jó. De elméjének tudása, hogy „hálásnak lenni jó" annak színlelésére késztette őt, hogy szavaiban (éneklésében is) azt fejezze ki, ami nincs (még nincs) benne. Így konzerválódik hát mindaz a romboló érzés, ami eltömi a feltörekvő hála útját. Mindezt pedig az elme teszi az emberrel. Szükséges, hogy újra kialakuljon egy régi-új kultúra a keresztyén közösségekben, hogy a bennünk levő „rossz",  negativitás kifejeződése az Isten színe előtt, az igenis jó. Lehet imádság a hörgés, az üvöltés, az agresszió sok kifejeződési formája, ha az ember ezt kész Isten s ember előtt láthatóvá tenni, s felvállalni azt. Akkor ez kiürülhet a szívből, s az elmének immár nem kell hihetetlen hiperaktivitásával kontroll alatt tartani azt. Az életerő felszabadul, s örömmé alakul át. A hála pedig abban a pillanatban betölti az ember szívét, mivel ez az ember alapvető állapota (a megváltott elméjű emberé).

A színlelt hála mindaddig megmarad, míg azt hisszük, hogy a „jó" mutatása elvezet a jó állapothoz. Az elme mindig céllal tesz valamit, a szív pedig sosem. Érdemes felismerni, hogy nem jó üzlet (az Istennel való kapcsolatban pedig különösen) hálát mutatni valamiért, ami nincs. Mert akkor Istentől ugyanazt fogjuk kapni, amit eddig. Ő „vakon" adja nekünk azt, amit kérünk. Mint az apa a tékozló fiúk történetében az idősebb fiúnak. Ő „hálásan" húzta az igát otthon, s mindig megkapta az apjától az újabb munkát. Szórakozni vágyott, de mivel mást nyilvánított ki, mást is kapott. Vigyázzunk azzal a hálával, ami a fejből jön: mert akkor azt kapjuk, ami eddig is volt.

Egészen más a helyzet akkor, ha az ember életében legalább egyszer már átélte a mély hála állapotát. Akkor az már fogva tartja őt. Akkor imádságunkban már van mihez visszanyúlni. Akkor felidézhetjük bensőnk egykori állapotát, mely a jelenben is érezhető lesz. Akkor hálánk már valódi lesz, s elkezdhet mindenre kiterjedni. Akkor szívünk megnyílik, s észre fogjuk venni, hogy az életben nem elsősorban a „jó dolgok" az ajándékok, hanem maga a hálás szív, mint létállapot. Ezért mondja Pál, hogy „mindenekért hálát adjatok". Ő nem mazochista, hanem ismerője a nyitott szív titkának. Isten Lelke áradása a hála hullámhosszán történik.

A színlelt hála tehát ettől zár el. Ez igaz az emberi kapcsolatokra nézve is. A színlelt hála olyan kontrolleszköz a megromlott emberi elme számára, amely megérett a megváltásra.

Öröm számomra, hogy ezt saját életemben is tapasztalhatom, s hogy együtt örülhetek sok olyan emberrel, akik úgy fedezték fel a mély szívbéli hálát, hogy először lemondtak a színlelt háláról, s vállalták a hálátlanság kiszolgáltatottságát, ítéletét, megbélyegzettségét.

Isten s emberek előtt azt, ami odabenn bennük láthatatlanul rejtőzött.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Felszín

Pete Violetta
Álmomban már láttalak
Rémlik valami hihetetlen nagy embertömeg...

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A hála a hit ritka gyümölcse
A „puha" diktatúra többet ártott, mint a kemény...

Gueth Péter
Gondolatok a hálátlanság koráról
A gépek nem mondanak köszönetet...

Turcsik Ferenc
Társadalmi interakció
Lehetünk még hálásak?

Mélység

Tóth Sára
Egy doboz bonbon és a hálaáldozat
Pszichológiai elfojtás? Vagy egyszerűen csak közöny?

Teljesség

Nagy László
A színlelt hála
Mondhatok hálát, ha nem érzem?

Turcsik Ferenc
Levélkék... Hozzá
Ezek nélkül szegényebb lennék!

Üzenet

Dietrich Bonhoeffer
A Te jóságod jobb, mint az élet
Mi az életünk? Mi Isten jósága?

Áthallások

Czapp Enikő
Az én nekrológom
„És minden hálám csak az övé, aki ezt így rendelé."

Kovács Szilvia
Kagylók a parton
Ott voltak tegnap és ott lesznek holnap is...

Hajdúné Tóth Lívia
Mint egy friss fuvallat
Nem hívtam és nem vártam.

Riport

Szerkesztő
A rám bízott feladat
Megtalált élet...

Kitekintés

Pete Violetta
... szeressétek egymást!"
„Senki sincs itt véletlenül"

Bölcsföldi András
Vízország
A hegyek és vizek világából most az utóbbit választottam...

Segítünk!

Szerkesztő
Lelkigondozás e-mailben
Tisztelj meg bennünket a bizalmaddal...

Látogatóink száma a mai napon: 3569
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57375781

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat