belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Dull Krisztina

„Sajnos, a teológiát is!" Sajnos?!

„Ment-e a világ a könyvek által elébb?" - érdemes-e egyáltalán belefognunk a tanulásba?

„Ó, jaj, a filozófiát,
Jogot és orvostudományt
- sajnos, a teológiát
Is! buzgón búvároltam át."

- kezdi nagy monológját Goethe Faustja. A fordítás során kissé esetlenre sikeredett első sorok mindjárt életközelibbnek tűnnek, ha elővesszük az eredetit. Ott ugyanis Faust nem búvárolta mindezeket a tudományokat, hanem egyszerűen „studieren-elte", vagyis tanulta ugyanazzal a szóval, amivel a mai németek is végzik tanulmányaikat. E szövegnek egy fél sora végigkísérte utolsó két egyetemi évem: „...und leider auch Theologie!" Vagyis: sajnos a teológiát is nagy fáradsággal tanultam. De lássuk, mire jutott vele Faust?

„S most mégis így állok, tudatlan,
Mint amikor munkámba fogtam.
Címem magiszter, sőt több: doktor úr,
S tíz éve már hogy álnokul,
Orránál fogva vezetgetem
Egész tanítvány-seregem –
S látom, semmit se tudhatunk mi!”

 

 

A történet folytatását talán ismerjük: a tudományokba belefáradt professzor, aki rádöbben, hogy egész életét tanulással töltötte, ám az örömöt nem ad, paktumot köt Mefisztóval. Keserű vélemény ez a tudományokról!

Goethe csupán egy kései, bár legmeghatározóbb feldolgozását adta a Faust-történetnek, amely egész toposszá nőtte ki magát elsősorban az irodalomban, de a képzőművészetekben is. A legenda valószínűleg a 16. században keletkezett, legalábbis e század végén írta Christopher Marlowe az első ránk maradt Doctor Faustust. A Fauston eltöprengve bizony egyáltalán nem támad az az érzésünk, hogy a humanista tudós olyan magabiztos könnyedséggel művelte tudományát, mint ahogy azt hinni szoktuk. Sőt, mintha Faust már egy optimista közegből származna, ahhoz képest legalábbis, ahogyan 1514-ben Dürer ábrázolta.

A Melancholia c. metszet éppen azt a pillanatot karcolja rézbe, ahonnan Faust továbblép az első sorokban: a teljes levertséget, amelyet a tudós él át, amikor rádöbben fáradozásainak értelmetlenségére. A kép bonyolult szimbolikájában bizony ott van minden tudomány, még a számunkra már száműzött alkímia is: minden tudás végeredménye nem más, mint a depresszió, a melankólia. Jó mély, amelyre ma már gyógyszert írnának a pszichiáterek.
Leider auch Theologie - sajnos a teológia sem kivétel ez alól.

Az Újszövetséget nézve sincs az az érzésünk, hogy a tanulás kifejezetten hangsúlyos lenne. Sőt, inkább az tűnik fontosnak, hogy Jézus nem írástudókat és képzett farizeusokat hívott el, hanem egyszerű halászokat. Teológiai képesítés nélkül. De az Ószövetség vizein evezve a Prédikátor könyvét sem érezhetjük kifejezett buzdításnak a tanulásra...

Kérdésünk tehát így hangzik: szükséges-e tanulnunk?
Vezet-e bárhova is?
Ahogy Vörösmarty kérdezte:
„Ment-e a világ a könyvek által elébb?" (Gondolatok a könyvtárban)
Saját korunkra vetve egy pillantást még inkább elbizonytalanodunk. Olyan közegben élünk, amelyben terjedelmes tanulmányok és disszertációk születnek arról, hogy a túltanult (overeducated) vén Európában ez milyen problémákat okoz, mi magyarok pedig különösen jól ismerjük a diplomás munkanélküli fogalmát és az ebből fakadó társadalmi feszültségeket. És most már tegyük fel még konkrétabban a kérdést: keresztyénként számít-e a tanulás? Van-e bármi kapcsolat aközött, hogy keresztyén vagyok, és aközött, hogy akár egyénileg képzem magam, akár intézményes keretek között tanulok? És legfőképp: vajon a teológiai tudományok művelése, szakkönyvek olvasása hozzátartozik-e egy keresztyén ember életéhez?

A válasz egyetlen, határozott igen. Még akkor is igen, ha nem kerülhető el, hogy az ember néha melankóliával küzdjön emiatt. Talán az sem, hogy olykor úgy érezze, nincs benne semmi öröme, sőt talán az Ördöggel való alkudozás is megkísérti. A keresztyén ember életének mégis része, hogy foglalkozik teológiával.

Ez a kijelentés első pillantásra radikálisnak tűnhet, talán az is. Mindenképpen szubjektív vélemény. A félreértés elkerülése érdekében azt fontos hangsúlyozni, hogy a tanulásnak nincs köze üdvösséghez, megváltáshoz. Annál több köze van viszont ahhoz, amit a megváltott ember él át. Lehetetlen ugyanis, hogy az az ember, aki egyszer már igazán rádöbbent arra, hogy kicsoda Isten és mit tett ő Fiában az emberért, ne akarja jobban megismerni Őt. Ez a keresztyénség legintimebb jellemzője: az Isten személyes kapcsolatra hívja el az embert, amely során az ember fokozatosan és egyre mélyebben megismeri Istent. Ez azonban nem úgy történik, legalábbis igen ritka, hogy megnyílik az ég és a felhőkből ránk mennydörög a Mindenható. Ő úgy látta jónak, hogy egy könyvön, a Szentíráson keresztül ismerjük meg, azt tanulmányozzuk, olvassuk, forgassuk, elmélkedjünk, gondolkodjunk róla, imádkozzunk azért, hogy megértsük, és állandóan foglalkozzunk vele. Az első zsoltárt tudatos megfontolással az egész gyűjtemény elé bevezetésként szánta a szerkesztője. Ebben ezt olvassuk: „Boldog ember az, ... (aki) az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal." A törvény a mózesi törvény, vagyis az akkori Szentírás volt, amelyből meg lehetett ismerni Istent, és az ő akaratát az emberrel. A hívő ember nem azért kutatja állandóan, éjjel-nappal az Írásokat, mert az üdvösségének előfeltétele. Annál inkább egyfajta gyümölcs ez, hiszen amint rádöbben arra, hogy kicsoda is Isten, mindent megtesz azért, hogy minél jobban megismerje. A Bibliát olvasni és megpróbálni megérteni (ami végsősoron a teológiai tudományok célja) így válik kötelességből, száraz tanulásból szenvedéllyé, amely az Isten iránti szeretetből fakad. Nem véletlenül lett egyik legfőbb céljává a reformátoroknak a bibliafordítás, hiszen megértették, hogy azt mindenkinek olvasnia kell. Sokáig kérdésem volt, hogy nem túl nagy elvárás-e az, hogy mindenki teológiai könyveket olvasson? És nem erre fizetjük a teológusainkat? De bizony erre! Irigylem is őket érte! És egyúttal el is várom, hogy képzettek legyenek, és amikor vasárnap elmegyek az igehirdetésre, világos, tiszta tanítást kapjak csakúgy, mint a hétközi alkalmakon, vagy amikor éppen belefutok egy számomra megválaszolhatatlannak tűnő kérdésbe, és segítséget kérek. Személyes igeolvasásunknak, Istenre szánt időnknek viszont része kell legyen az is, hogy olyan irodalmat olvasunk, amely segít egyre mélyebben érteni az Igét. Meg vagyok győződve arról, hogy ezt megspórolni az egyik legnagyobb hiba, amelyet hívő életünkben elkövethetünk.

Mondom ezt most, itt, a vén Európában. Lehet, hogy ötszáz évvel ezelőtt egy humanista közösségnek éppen arról beszéltem volna, hogy nem munkánk és érdemeink alapján szeret bennünket az Isten, legfőképpen nem szellemi erőfeszítéseink alapján. Az sem lett volna kevésbé igaz. Talán Dürernek vagy Doktor Faustusnak erre lett volna szüksége. Érdemes azonban egy tágabb kontextusban is elhelyeznünk az előző felszólítást.

Bizony az öreg, túltanult Európa hátán mintha csupán teher lenne a keresztyénség. Az elmúlt kétezer évben alkatrészeire szedtük, milliószor átvizsgáltuk, összefilozofáltuk, szétbizonyítottuk, túlracionalizáltuk, addig rágtuk, hogy a hitünkből már nem sok maradt, csupán a sok ezer polcot kitöltő teológiai szakirodalom, amely a könyvtárainkban porosodik. S eközben a keresztyénség soha nem látott sebességgel terjed, ha van sikertörténete egy vallásnak, akkor a huszadik század igazán az volt. Míg mi Európában stagnálunk, vagy egyre inkább halványodunk, addig Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában milliók döntenek a keresztyénség mellett. Efölötti örömünk zavartalan, ám emellett egy nagyon fontos feladatunkkal jó tisztában lennünk. Ugyanis az evangélium mindenütt ugyanaz, a kultúra azonban nem: ez is a Teremtő Isten csodálatos gazdagságának része. Már jelen idő az, hogy misszionáriusok jönnek Koreából, Ugandából, Brazíliából, hogy nekünk, melankóliába süppedt európaiaknak elhozzák az evangélium örömüzenetét. S ahogyan a mi misszionáriusaink vitték egykor saját kultúrájukat más földrészekre, szükségszerűen mi is más kultúrákkal átitatott keresztyénséget fogunk kapni. Elsősorban a protestánsokra nézve ez egy alapvetően más szellemiséget is jelent: az ún. pünkösdi vagy karizmatikus egyházak azok, amelyek vissza fogják hozni nekünk az evangéliumot. Egy kis élet, egy „kis" Lélek bizony - mai állapotunkat elnézve - nagyon is ránk fér! Jó azonban tudnunk, ha van olyan értékünk, amely Isten dicsőségét szolgálhatja, de ha nem vigyázunk rá, ki fog veszni. Nálam sokkal okosabb professzorok jósolják Európa-szerte: az a protestantizmus, amely a tanulásra és a tudományokra ekkora hangsúlyt helyez, bizony pár évtized alatt teljesen el fog tűnni, átalakul majd valami gyökeresen mássá. Jó lenne nem elengedni azt, amivel ennyire jellegzetesen mi színesítettük évszázadokon át a keresztyénséget. Ez pedig az elmélyült tanulás, vagy Ige-tanulmányozás, amely ebben a formában egyáltalán nincs a ma karizmatikusnak nevezett egyházak teológiájának középpontjában. És egyre kevésbé lesz helye egész keresztyénségünkről alkotott képünkben.

Szeptember hónapban nem tudunk nem gondolni a tanulásra. Van-e értelme visszamenni az iskolába és nekigyürkőzni egy újabb tanévnek? Van-e értelme ennyit küzdeni, hogy a gyermekeink visszaülhessenek tanulni a padokba? Az iskolai év kezdete azonban jó apropó lehet a keresztyén ember számára is, hogy feltegye magának a kérdést: vajon hozzátartozik-e az ember hívő életéhez a tanulás? A személyes kegyességnek fontos része-e ez, vagy csupán a teológusok dolga? Vajon mit nyerhetek vagy mit veszíthetek én, a gyülekezeti tag, a hitéletemben? Az érvek természetesen pro és kontra hosszan sorolhatók. S ha már ezen töprengünk, érdemes mindezt is végiggondolnunk keresztyén közösségünkre nézve is. Milyen pozitív és milyen negatív következményei lesznek annak, ha a tudományos munka egyre jelentéktelenebb lesz egyházainkban? Vajon ugyanoda jutunk-e majd, mint Faust: leider auch Theologie? Isten áldja meg az elébe vitt őszinte gondolkodást!

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 26., kedd,
Emánuel napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Lépni egy merészet
Előrehaladni az ismeretlenbe - tudatlanság, vagy hit?

Gondolkorzó

Kádár József
Volt jegy, nincs jegy - melyik értékelési formától tanul jobban a gyerek?
Az új közoktatási törvény búcsút mond a szöveges értékelésnek

Felszín

Kókai Géza
Áldás és átok, avagy hittant tanítok
Félelmek és örömök - a tanári asztal másik oldaláról

Bölcsföldi András
Circus Hungaricus
Előtted a porond, éld át az előadást!

Szakolczainé Gál Éva
Élethosszig való tanulás
Tréningek, képzések tanfolyamok korhatár nélkül, előfeltétel: motiváció

Kádár József
Apáról fiúra - Példakép vagy átok?
Generációk kölcsönhatása: a formálás felelőssége

Magasság

Nagy Dávid
A tudás hatalma
Fára mászva hódítsuk meg a Holdat?

Nagy Dávid
Bicikli, puding, vallás
Mi lehet a közös a Kalasnyikovban és a logikában?

Gueth Péter
Mikor kötöznek le?
Sötéten tartva vagy fájdalommal megvilágítva értékesebb az elme? – Szókratész és Platón a tanulásról

Tóth Sára
Mire épül a tanári tekintély?
A mai órán elsajátítandó anyag: felnézni valakire valamiért

Pete Violetta
A kételkedés mesterei
Van-e előre haladás visszaesések, kételyek, gyötrődés nélkül?

Mélység

Nagy László
A tanár, aki igazán szeret
Ami átadható: odaadás, lelkesedés, szenvedély

Kedvek Vera
Tanulási nehézségek - diszlexia, diszgráfia
„Vedd és olvasd!" - De hogyan, ha nem megy ilyen egyszerűen?

Ferenczi Zoltán
Szenvedélybetegséget támogató iskolák
Az egészségtelen iskola ismertetőjegyei

Teljesség

Kósa Balázs
Pár szó a misztikáról
Amit állíthatok Istenről és amit nem - apropó meddig is ér a Szentlelked?

Bella Péter
Tiszteld apádat és anyádat!
„Majd pont a fatert meg a mutert?!"

Pete Violetta
Tanítványképző - nyári tábor a Szilágyi Dezső téri gyülekezettel
Amit a Mestert követőnek tudni kell

Üzenet

Kutasy Zsolt
Ál-liberál és a szabadság valósága
Bibliai alapok és emberi törekvések az oktatásban

Rácz Róbert
Példaadással a tanításban
Tanulj, hogy taníthass, légy hiteles, hogy hitelessé tehess, légy nyitott felfelé, hogy másokat is megnyiss!

Kedvek Vera
Az olvasás védelmében
Betűkkel nevetni és sírni - életre nevelnek a könyvek, csak kézbe kell venni

Áthallások

Dull Krisztina
„Sajnos, a teológiát is!" Sajnos?!
„Ment-e a világ a könyvek által elébb?" - érdemes-e egyáltalán belefognunk a tanulásba?

Miklya Luzsányi Mónika
Hitlovagok, tanítók, mesterek
Akik nyomot hagytak bennünk

Géczy Ráhel
The End... véget ér a film?
Tanárfigurák a vászonról, akiket a saját katedránkon is szívesen látnánk

Horváth Dániel
Életet tanulni Tréfából, szelídséget a gyűlöletből
Ahogyan Milan Kundera főhőse érzelmekre lel

Riport

Géczy Katalin
Gondot viselj magadról és a tudományról!
Évkezdés egy igazgató szemszögéből: milyen törekvései vannak egy ifjú református iskolának?

Nagy Tamara
Hittan(ulás), Istenkép(zés)
Honnan veheted a vallásod?

Dobóczky László
Tanítani régen és ma
Elhivatottság a tanári asztalon innen és túl

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Játék és tanulás
Legyen Ön is hittan ötös!

Gaszner Veronika
Búzamagból kenyeret
Különbségek és egyezések: Waldorf, vagy klasszikus oktatás?

Látogatóink száma a mai napon: 963
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43958465

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat