belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Réz-Nagy Zoltán

A Boldog Szigetek frankomán zarándoka

Számos illúziónkat kell magunk mögött hagynunk: de én azt remélem, hogy ez a megtisztulás hozzásegít majd, hogy világosabban lássuk a velünk maradó reményt és sorsunk értelmét.
Jean Delumeau 

Ha az embernek van egy - majd' egy évtizeddel idősebb - bátyja, aki élénk érdeklődést mutat a századforduló művészete iránt, akkor korán megismeri V. van Gogh, vagy Paul Gauguin képeit. Jól emlékszem a reprodukciókra, nagy precizitással készített nagyításokra, melyek ott száradtak az asztalon, mialatt én a szőnyegen játszottam. Gauguin művészetét egyébként kifejezetten gyerekbarátnak nevezném, hiszen egy-két képének színei, formái szinte beleégtek az emlékezetembe. Sokáig úgy élt Gauguin képe lelkemben, mint egy művész-hős, akiben volt elég bátorság elmenni a világ legtávolabbi szigetére, hogy ott csak a művészetnek éljen. 

Soha még egy embernek és egy szigetnek a neve nem kapcsolódott olyan szorosan össze, mint Paul Gauguinnek a festőnek és Tahitinek, ennek a déltengeri polinéziai szigetnek. A festőnek a szigettel, az ottani vidékkel, emberekkel, lehetőségekkel való találkozása és az, ahogyan Gauguin ezen a szigeten ténylegesen élt, különös erővel világítanak rá mindarra az örök emberire, ahogyan reményeinket valóra szoktuk váltani: felemásan és ellentmondásosan.

Gauguin úgy döntött, hátrahagyja Európát, Párizst, és elutazik, hogy egy olyan helyen éljen, ahol nem számít a pénz, ahol a földi paradicsom viszonyai várják, és ahol végre gondok nélkül élhet művészetének. Ebben a döntésében részben olyan útleírások befolyásolták, melyek Óceániát olyan helynek mutatták be, ahol a munka ismeretlen fogalom, az őslakosok napjai az örökös henyélés és álmodozás közepette telnek, ahol a lopás és gyilkosság ismeretlen fogalmak, és ahol csak ragyogó oldaláról ismerik az életet, "mert élni számukra nem más, mint énekelni és szeretni". 
Így vallott szándékáról egyik dán művésznek írt levelében: "Hamarosan elutazom Tahitira, ahol pénz nélkül meg lehet élni. Eltökélt szándékom, hogy elfelejtem nyomorúságos múltamat, kedvemre festegetek, ahogy nekem tetszik, nem is gondolva a hírnévre, és végül odakint halok meg, Európában mindenkitől elfeledve."

Ebből az elgondolásból nem sok vált valóra. A hírnévről való lemondás nem volt egészen őszinte, mert egész életén át a francia főváros művészet-értő kritikus közönségének meghódítása volt számára a cél. Hogy pénz nélkül is meg tud élni Tahitin, ez csak akkor sikerülhetett volna, ha teljességgel szakít táplálkozási és fogyasztási szokásaival, amire pedig egyáltalán nem mutatott hajlandóságot. Miután megkereste a szigetnek fehérek által kevésbé civilizáltnak tűnő részét, ott kibérelt egy bambuszkunyhót, és minden adott lehetett volna ahhoz, hogy álmait valóra váltsa. De mivel az volt a téveszméje, hogy a polinéz ételek egészségtelenek, és azt tapasztalta, hogy nem rendelkezik sem kellő ismeretekkel, sem kellő ügyességgel ahhoz, hogy kövesse a bennszülöttek példáját, az tűnt számára a legegyszerűbb megoldásnak, ha az élelmet a település közelében, az út mellett áruló, éjjel nappal nyitva tartó kínai kereskedőnél szerzi be. Konzerveket, babot, kétszersültet, makarónit vásárolt tőle, és francia vörösbort, meg abszintot - az volt a kedvence. Mikor már fogytán volt a pénze, akkor meg maradt az olcsó rum. Ennyit arról, hogy "ott pénz nélkül meg lehet élni." Ez igaz volt azok számára, akik vették a fáradságot, hogy megtanulják a módját annak, hogyan lehet a természet adta kincsekhez, tápanyagforrásokhoz hozzájutni. A polinézek ezt művelték is, magas színvonalon, meg is lehetett volna ezt tanulni tőlük, de Gauguin meg volt győződve a francia gasztronómia fölényéről, és arról, hogy egyedül a francia kosztnak köszönheti, hogy nem rosszabbodott egészségi állapota. 
Meglehetősen groteszk jelenség lehetett, amint a kenyér- és banánfák árnyékában a kifőtt makarónihoz húskonzervet bont és bordeaux-ival öblíti le. 
Tahiti szigetének egyik mai turisztikai vonzereje éppen Paul Gauguin. Pedig Koke - ahogy a polinézek Gauguint nevezték - mindvégig menthetetlenül megmaradt franciának. Számos példa van arra, hogy valaki egy távoli földrész idegen kultúrájába gyökeret ereszt, és olyan szervesen betagolódik az ottani közösségbe, hogy mindenki úgy emlegeti, mint a közösség egy tiszteletbeli tagját. De Gauguin nem ez az ember volt. Aki a világ szemében polinéz szépségeket festett, és ínycsiklandó erotikus élményekre talált a "földi paradicsomban", a "Boldogok Szigetén", a valóságban nagyon prózai ügyekbe bonyolódott, melyekből egy brutális, szadista jellemű férfi képe bontakozik ki, ahogy Nancy Mowll Matthews nemrég megjelent, Gauguin erotikus életéről szóló tanulmányában állítja.

Az európai ember illúzió-vesztésének folyamatában fontos állomás volt Gauguin Tahitin való tartózkodása, és az, ahogy ez a történet mára már teljesen - minden összefüggésében - leleplezést nyert.


Jean Delumeau a "paradicsom történetében" írja: "számos illúziónkat kell magunk mögött hagynunk: ahogy a reneszánsz emberének ki kellett törölnie a térképéről a Boldog Szigeteket, és a János Pap Országát, melyek létéről addig mindenki meg volt győződve; én azonban azt remélem, hogy ez a megtisztulás hozzásegít majd, hogy világosabban lássuk a velünk maradó reményt és sorsunk értelmét."

Réz-Nagy Zoltán
evangélikus lelkész

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 19., kedd,
Erzsébet , Zsóka napja van.
Tartalom
Felszín

Turcsik Ferenc
Remélni, de hogyan?

Nem csak az ember halott reménység nélkül, de a reménység is halott nélkülünk. 

Turcsik Ferenc
Reménység-szavak

Szemezgetés egy furcsa szótárból, ahol minden mindennel összefügg és minden mindennek szinonimája.

Magasság

Tóth Sára
"Csalfa, vak"?
Az ember csupán félig él, ha nem a jelenben él.

Mélység

Czapp Enikő
Remény és pszichológia
A remény nem pszichológiai fogalom.

Teljesség

Nagy László
A reménységtől a reményvesztettségen át a bizalomig
A fel nem vállalt élet, a meg nem élt élet azonban csak olyan mennyországképig vezethet el téged, mely maga a pokol...

Turcsikné Révész Judit
Élő reménységgé válni...
Akinek nincs embere, annak nincs reménye sem?

Szerkesztő
Öt betű
A föld csendes. Minden alszik. Kezdődik a feltámadás.

Üzenet

Fekete Ágnes
Ég és Föld

"Bűneinket maga vitte fel a fára!"

Miskolczy József
Párhuzamok

Jézusnak semmi szüksége elképzeléseink szépen felvirágozott temetőkertjére.

Szerkesztő
Remény a reménytelenségben
Mintha Noé bárkájának fekete doboza lenne itt előttünk megnyitva.

Áthallások

Nagy Zsuzsanna
A balkonláda
Olyan árva volt az a láda, olyan elveszett, hogy jobban sajnálta már a ládát, mint saját, nyomorult életét, elhagyott otthonát

Réz-Nagy Zoltán
A Boldog Szigetek frankomán zarándoka
- tűnődések Paul Gauguin-ről -

Pete Violetta
Azon a tárgyaláson
Borzasztó érzés megvádolva lenni...

Pete Violetta
Homokóra
Rá kellett jönnöm: lefolyok én is...

Farkas Zsófia
Most elképzelem
- Dsida Jenő: Templomablak -

Riport

Szerkesztő
Közhely
(és ami mögötte van/ lehet)

Kitekintés

Rácz Róbert
A reménység irányt mutat
Meghalni készül az utolsó is..(?)

Turcsik Ferenc
Fiatal reménység, reményteli fiatalság
A Fészek olyan hely, ami a miénk.

Miskolczy József
Reménység a nyitott koporsók mellett...
"Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él"

Látogatóink száma a mai napon: 4019
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45780807

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat