belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Nagy Zsuzsanna

A balkonláda

Olyan árva volt az a láda, olyan elveszett, hogy jobban sajnálta már a ládát, mint saját, nyomorult életét, elhagyott otthonát 

Éjszaka volt, odakint zúgott a tavaszi szél, vihar készült. Eszébe jutottak az otthoni zivatarok.

A vihar sokszor észrevétlen érkezett, az ég elsötétedett, mintha lebukott volna a nap. Csak az egyre sűrűbb villámlás fénylett fel időnként, bőgött a határ a mennydörgéstől, cibálta a szél a fák koronáját, és dagadt esőcseppek kínálgatták magukat a szomjas talajnak. Ő levegő után kapkodva rohant a földeken hazafelé. Mezítláb szaladt. Néha meg-megbicsaklott a göröngyökön, nem törődött vele, haza akart érni még a zivatar előtt, de a látóhatár egyre zavarosabb lett, mintha elfolyt volna a festék az égiháborút mázoló ecset nyomán, és egyre közelebb ért hozzá az elmaszatolódott világ.
Négy hónapja élt itt, magasan, a hatodik emeleten, a lánya lakásában, és amikor mindenki elcsöndesedett, ő mindig ablakot nyitott, nem tudott ebben az apró, zsúfolt szobácskában elaludni. Nehezen tápászkodott fel, minden tagja sajgott. Magához húzta a botját, üggyel-bajjal lábra állt, és bezárta az ablakot, majd visszahuppant az ágyra. Odakinn zuhogott. Nem gondolt semmire, csak bámulta a víz útját az üvegen. Aztán tekintete az üres balkonládára tévedt. Olyan árva volt az a láda, olyan elveszett, hogy jobban sajnálta már a ládát, mint saját, nyomorult életét, elhagyott otthonát.
Nem sokat aludt. Másnap szokás szerint nagy robajjal indult az élet körülötte, ajtók nyitódtak és záródtak, bögrék koccantak, hallatszott Évi hangja, ahogy a fiúkat fegyelmezi, Gábor a slusszkulcsot csörgetve állt a konyhaasztal mellett, a két gyerek pedig nagyobb zajt csapott, mint egy hadsereg. A lánya beszaladt a pici szobába, kérdőre vonta, miért nem jön reggelizni időben, lefőtt a kávé, kihűl, mindnyájuknál korábban ébred, miért kuksol mégis odabent, amíg ki nem ürül a lakás, és legyen szíves, zárja be az ablakot, nem az utcára fűtünk, különben mozogjon többet, sétáljon a lakásban, ha nehezére esik, akkor is, erősödnie kell! Erősödni, minek? Hisz nincs már semmije, se ház, se udvar, se kert, se állatok, semmi. Mindent eladtak, amikor beteg lett, és hónapokat töltött kórházban. Nincs már hova visszamenni, és ilyen állapotban nem tudná ellátni magát sem, nemhogy a ház körüli teendőket. 
- Könnyebb lesz így, apukám. - mondta Évi - Nálunk jó helyen leszel. Nem kell kerttel bajlódni, háztartással, boltba járással foglalkozni, értsd meg, nincs mit tenni. 
Talán itt sem tűrik sokáig a fiatalok, mehet otthonba. Kinek kell egy magát vonszolni is alig tudó öregember? Nem ment reggelizni, nem itta meg a kávét, nem vette be a gyógyszereket, csak feküdt az ágyban és bámult ki az ablakon. Az előre elkészített ebédet sem melegítette meg, mikor végre botjára támaszkodva kicsoszogott. Megállt az előszobafalnál, és elkezdte magára szedni ócska kabátját, kalapját. A bejárati ajtónál topogott egy darabig, aztán úgy, ahogy volt, visszament a szobájába, és leült. Egy hete pontosan így akart elindulni, és mi lett a vége, a szomszéd Géza szedte össze, és hozta vissza, összecsuklott a parkban. Az a csoda, hogy odáig eljutott.

Ült, és nézte az elhagyatott balkonládát, aztán belenyúlt a zsebébe. Évek óta lyukas volt már, a kabát csücskéből kellett előkotorni, ha beletett valamit.
Ujjai kitartóan kutattak néhány percig, aztán elégedetten húzta elő kezét a viharvert zsebből, markában szorongatva megtalált kincseit, amiket rögtön zsebkendőbe rejtett, majd kiballagott a konyhába. A hűtőből egy tejfölt vett elő, jóízűen kikanalazta, majd kimosta a dobozt, és útnak indult. Bejárta az összes helyiséget, lassan, de kitartóan dolgozott. Sorra megvizsgálta lánya virágait, és minden cserépből egy-egy csipet földet elcsenve megrakta a tejfölös dobozt. A zsebkendőből előszedte a megtalált magokat, a földbe rejtette őket, majd mindenestől együtt az ágya mögé dugta a veteményt. Azon az éjjelen nyugodtan aludt, hosszú idő óta először, és másnap reggel kicsoszogott reggelizni a családdal. 
Minden nap megvizsgálta a földet a dobozban. Dühös volt magára, mert a várakozás érzékennyé tette, és ezt észrevették a gyerekek is. Majdnem orvost hívtak hozzá, amikor megkönnyezte a fiúkat, mert olyan okosan ültek a számítógép előtt, és számára érthetetlen szavakat használva beszélgettek, miközben a billentyűkön zongoráztak, és elsősorban nem azt fogta fel a jelenetből, hogy a gyerekek játszanak, hanem a tudomány nagyszerűségét, amihez ő nem ért, és lám, ezek az apróságok igen. 
Aztán megmutatták magukat a palántakezdemények. Négy zöld pont bújt elő a földből, és attól kezdve csak akkor dugta az ágy mögé a növényeit, ha otthon volt a család, egyébként az ablakpárkányon tartotta őket, és azon törte a fejét, mit kezdjen most ezekkel, lassan nem férnek el az edényben. A kisebbik gyerek fedezte fel őket, amikor elgurult labdáját kereste az ágy alatt. Nem volt boldog, hogy kiderült, szégyellte a palántáit, a veje ki is nevette. Évi csak ült, tekintete oda-vissza vándorolt apja és a növények között, nem szólt, de másnap délután beállított két zsák virágfölddel. A gyerekeknek tetszett a dugványozás, és végre a balkonládák sem álltak üresen. Nagyapjukkal együtt figyelték a palánták fejlődését, várták az eredményt, mi lesz ebből? Csak Gábor háborgott, badarságnak gondolta a hatodik emeleti ültetvényt, többször vágta apósa fejéhez, hogy nevetséges, amit csinál, de titokban be-beosont az öreghez, hogy egy-egy satnya levelet megmorzsoljon, és a tv előtt ülve szagolgassa ujjait, amiken még hosszan érzett a növény friss illata. 
A négyből kettő elpusztult. A megmaradtak nyurgák és gyöngécskék lettek. Termést csak egy hozott. Azon a reggelen, amikor bevitte a konyhába az egyetlent, amit sikerült pirossá érlelni, már Gábor sem zsörtölődött. Úgy rakta veje elé a méreten aluli zöldséget, mint egy trófeát. Csöndben ették a reggeli mellé, tisztelettel, apránként, hogy minél tovább tartson a felnégyelt paradicsom. Az öreg diadalmasan ült az asztal mellett, arcán boldog megelégedéssel. Azon járt az esze, jövőre talán paprikát termeszt majd, balkonládában.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 23., szerda,
Gyöngyi napja van.
Tartalom
Felszín

Turcsik Ferenc
Remélni, de hogyan?

Nem csak az ember halott reménység nélkül, de a reménység is halott nélkülünk. 

Turcsik Ferenc
Reménység-szavak

Szemezgetés egy furcsa szótárból, ahol minden mindennel összefügg és minden mindennek szinonimája.

Magasság

Tóth Sára
"Csalfa, vak"?
Az ember csupán félig él, ha nem a jelenben él.

Mélység

Czapp Enikő
Remény és pszichológia
A remény nem pszichológiai fogalom.

Teljesség

Nagy László
A reménységtől a reményvesztettségen át a bizalomig
A fel nem vállalt élet, a meg nem élt élet azonban csak olyan mennyországképig vezethet el téged, mely maga a pokol...

Turcsikné Révész Judit
Élő reménységgé válni...
Akinek nincs embere, annak nincs reménye sem?

Szerkesztő
Öt betű
A föld csendes. Minden alszik. Kezdődik a feltámadás.

Üzenet

Fekete Ágnes
Ég és Föld

"Bűneinket maga vitte fel a fára!"

Miskolczy József
Párhuzamok

Jézusnak semmi szüksége elképzeléseink szépen felvirágozott temetőkertjére.

Szerkesztő
Remény a reménytelenségben
Mintha Noé bárkájának fekete doboza lenne itt előttünk megnyitva.

Áthallások

Nagy Zsuzsanna
A balkonláda
Olyan árva volt az a láda, olyan elveszett, hogy jobban sajnálta már a ládát, mint saját, nyomorult életét, elhagyott otthonát

Réz-Nagy Zoltán
A Boldog Szigetek frankomán zarándoka
- tűnődések Paul Gauguin-ről -

Pete Violetta
Azon a tárgyaláson
Borzasztó érzés megvádolva lenni...

Pete Violetta
Homokóra
Rá kellett jönnöm: lefolyok én is...

Farkas Zsófia
Most elképzelem
- Dsida Jenő: Templomablak -

Riport

Szerkesztő
Közhely
(és ami mögötte van/ lehet)

Kitekintés

Rácz Róbert
A reménység irányt mutat
Meghalni készül az utolsó is..(?)

Turcsik Ferenc
Fiatal reménység, reményteli fiatalság
A Fészek olyan hely, ami a miénk.

Miskolczy József
Reménység a nyitott koporsók mellett...
"Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él"

Látogatóink száma a mai napon: 4015
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45570053

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat