belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Zsolt

Tekintet zöld profilban

Gondolatok három Chagall-litográfia nyomán

Marc Chagall ábrázolásai a gyermekrajzok és az álmok világát idézik, képalkotó logikája is innen ered. Mindhárom most bemutatott litográfiája 1960-ban készült, amikor a művész már 73 éves. Ám mintha megállna vele az idő, számára a bölcsesség kora is megmarad gyermekinek, álmodónak.
A gyerek világképe mindig egész, a töredékeket is egésszé rendezi. Gyermekrajzokra jellemző az is, hogy az egyformán fontos elemek egyléptékűek, nem a valódi arányoknak megfelelőek. Térbeli viszonyaik sem a távlat törvényei szerint rendeződnek. Az egymás mellé, fölé vagy egymásba helyezéssel jeleznek viszonyulásokat. Így gyakran különös képi kapcsolatok keletkeznek, amit az álomlogika tovább fokoz, váratlan asszociációival, vízióival. Térben és időben is egymástól külön álló elemek íródnak egy képpé, sűrített jelen(t)éssé.

A Profil vörös gyermekkel (1960) c. litográfián zöld férfiarc tölti be a kép bal oldalát, fél profil, amit a kép széle vág félbe.

A férfiarc magába foglalja az asszonyét is: a férfi zöld orrába íródik bele, már a helyzet is groteszk hatást kelt, a sárga nő ráadásul perlekedő gesztusokkal fordul szembe a férfival, mintha épp azt mondaná, „mit ütöd bele az orrod már megint”. A nő fél alakját fehér holdsarló íve zárja az orrba. A zöld férfiarc alól szintén zöld kéz nyúl ki, s tartja a kép jobb oldalát. Egy fát pontosabban, hisz a kézből fa nő, fel, az ég felé. Éggel való kapcsolatát a kék szín is jelzi, ami a fa koronája körül sűrűbb és sötétebb, együtt az ágak vaskos feketéivel. Mintha tragédiát sejtetne, jelezne kék és fekete ilyen erős kontrasztú találkozása. Az élet fáját tartja tán kezében a férfi, amelyről a Paradicsomból kiűzetett ember már nem szakíthatott. Így lett élete részévé a halál, annak szüntelen fenyegető jelenlétével. Mégis, az életfának, az életfolyamatnak terem gyümölcse a halállal terhelt létben is. Ott a gyümölcs a fa alatt: a karjait kitáró vörös gyermekalak. Kissé esetlen forma, bohócfigurára emlékeztet, arra a karjait-lábait mozgató bohócra, amit kartonpapírból készítettünk gyermekkorunkban, és egy spárgát húzogatva mozgattuk a tagjait. Ha így nézünk a képre, szinte már látjuk is a madzagot, amelynél fogva a gyermek/bohóc a fán lóg. És nem kell túlságosan megerőltetni a képzelőerőt, hogy a szinte kereszt formájú kitárt kezű vörös alakban felfedezzük a Fiút.
Jobbról a vörös fiútest, balról a sárga asszonytest, egyléptékűen, egymás mellé helyezve az életfa két oldalán (Nap és Hold). Ám az asszony elfordul a fiútól és a fától, elszakadását (elfordulását) a férfi kontúros orrvonala jelzi, amelyből ugyanúgy nő ki a félalak, mint a zöld félprofil a kép széléből. A képet, a kép két felét az apai, mégis kamaszos zöld minőség tartja össze, ez közvetít a konfliktusban álló sárga és kék között, nyúl a komplementer vörös felé, ujjain tartva azt, vagy csak érintve (érintve-teremtve), mint egy játékot, gyümölcsöt, drága rubint. Az apa békéje, shalomja kiárad, szemében, ajkán elnéző, egyben pajkos, majdhogynem huncut mosoly.

Chagall Isten és Éva (máshol: Éva teremtése, 1960) c. litográfiáján az Isten/Atya-alak mint a kép jobb fölső sarkából lehajló, lenyúló szakállas férfi jelenik meg. Kézmozdulata határozott átlós irányban majdnem a kép középpontjáig vezet, Évára mutatva, aki magát odaadó mozdulattal, félkörívben, mint egy kitárt öl (öböl) a kép alsó felében helyezkedik el.

A teremtő atyai férfi-minőség, és a befogadó női-minőség találkozása ez, összetartozásukat a komplementer színek feszültségkeltő, egyben összetartó ereje teremti meg: Éva teste lazúros vörös, Isten arca (szakálla) és karjának jó része zöld. Isten jobb karja egyszerre teremtő és figyelmeztető, benne a zöld a fehéren át mutat Éva felé. (Óhatatlanul eszembe jut erről Michelangelo: Ádám teremtése c. freskója, az érintéssel való teremtés képe. Éva a litográfián nem nyújtja ki a kezét, megadóan a mellkasára hajtja.) Az Istenalak bal karja szürke, áttetszik rajta a háttér, ahogy kis híján Éva hajához ér, és szinte felkínálja a fán vércseppként ható gyümölcsöket (mintegy megelőlegezve az áldozatot). Ádám a képen nincs jelen. (Talán az ő álma maga a kép, az Isten-alak?) Csak egy állat jele, mint egy sziklarajz, a szürke falon.

A Paradicsom - A zöld szamár (1960) című litográfián az állatjel – egy szamár zöld feje – a kép nagyobbik felét betölti, szinte magába foglalja a képet, hiszen a mellékalaknak tűnő Ádám és Éva is mintha a szamárból nőne ki, tőle függne. Éva alakja félig takarva, Ádámé teljesen, neki csak a fejét látjuk Éva fölött, s egy kinyúló kart, amely lehet az Ádámé, de lehet az Éváé is akár, vagy lehet közös kar (közös akarat), vagy a csábító kígyó jele, hisz maga a kar kígyó alakját idézi, ahogy a szamárfej mögül kinyúl, egy kárminvörös gyümölcsöt tartva. (A kármin, mint pír, Éva és Ádám arcán is tükröződik.) A kígyó-kar a szamár fején látható zöld ívek vonalát folytatja, mégis idegen, imitált a mozdulat, a szamár fejétől éles kontúr választja el. (Sokkal inkább a szamár sörényét jelző, mélyebben található kígyózó fordított S-vonalhoz tartozik.) A fejtetőn az ívek zöld lángok, növényi lángkoronát alkotnak, a termő gazdagság ígéretes kincseivel, s valóban, a zöldek sárga lángnyelvekben folytatódnak, mintegy égi tüzek gyanánt (hasonló sárga lobogást látunk a szamár arcában/arcából röppenő madár – lélekmadár? – testén, szárnyain). A szamárarcon egy óriási szem, maga a szemgolyó is zöld, kis fehér fénnyel. A szem, tudjuk, Istent magát jelenti a keresztény ikonográfiában, a zöld pedig a termékenység, nyugalom, remény színe. Itt sem kerülhetjük ki a feltételezést, hogy a kép szinte mértani középpontjában álló óriás szemből maga Isten néz a teremtményeire.

A Biblia leírásában olvashatjuk, hogy Isten ott „járt-kelt a kertben” (Genezis 3,8), azt azonban nem tudjuk meg, milyen alakban. Mindenki emberalakra gondol, hisz emberek vagyunk, antropomorf a gondolkodásunk. De ki látta Istent? Ki találkozott vele? Ki ábrázolhatná egyetlen biztos alakban őt? Minden ábrázolás csak jel, jelzés lehet. A zöld szamár épp úgy jelölheti a kertben élőkkel lévő, köztük (bennük) élő Istent, mint a fa koronájából lehajló szakállas férfialak. Egy-egy tulajdonságot, jellemző vonást emel ki ezekkel a festő: Isten a teremtett lényeiben is közel jött, lehajolt az emberhez. S ha egy boldog állat, a szamár arcából Isten szeme tekint ránk, vajon meg tudunk-e állni e tekintet előtt, vagy mint Éva teszi, hátat fordítunk neki?

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 12., kedd,
Jónás , Renátó napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szabados Tamás
Szeretem az álmot
A legérthetőbben versben tudnánk előadni, hiszen ő maga is inkább költészet, mint bármi más

Gondolkorzó

Tóth Sára
Miért álmodnak szebbeket a katolikusok?
C. G. Jung protestantizmus-kritikájának továbbgondolása

Felszín

Szakács Gergely
Jézus álmodni tanít
És majd egyszer felébreszt

Gueth Péter
A macskakövek elmélete
Mi a közös a macskában, a vajas kenyérben és a szikladarabokban?

Kedvek Vera
Az Álmoskönyv
A legtöbb háztartásban megtalálható, de mennyire adhatunk a szavára?

Magasság

Novotny Dániel
Artificial reality
- hazatérünk a virtuális valóságba?

Turcsik Ferenc
Álmodtam egy világot magamnak
Az álmok és utópiák mindig a jelenben gyökereznek

Dobóczky László
Valóság vagy sem?
Égető kérdés: élek-e, vagy csak gondolom?

Mélység

Pete Violetta
Szárnyalók és szárnyaszegettek
Belénk fojtott álmok

Nagy László
„Ha nem jön álom a szememre…”
Túlhajszolt önmegváltás – vesszőfutás álmatlanul álmok nyomában

Bella Péter
Kezdő álombúvárok kézikönyve
Jártál már vendégségben a saját tudattalanodban?

Teljesség

Hantos Péter
Olyanok voltunk, mint az álmodók
Amikor az élet felülmúlja az álmot

Dull Krisztina
Van egy álmom! Kell az egy magyarnak?
Késő őszi körút a déli államokban Martin Luther King nyomán

Réz-Nagy Zoltán
Vallást álmodni, álmot vallani
„Az emberek ma azért ateisták, mert nincsenek látomásaik.” Gerd Gerken

Üzenet

Horváth Dániel
Megtelni Isten-szerelemmel
Ady Endre versének megzenésítése – először nálunk

Miklya Luzsányi Mónika
Párhuzamos valóságok
Belenőni a valóságba, vagy a meséket valóra váltani?

Bölcsföldi András
Nincs egy álmom
Fejre húzott pokróc alatt

Áthallások

Géczy Katalin
Álomfüggők
Nem akarok Isten szeretete nélkül álmodni

Tóth Sára
Álom, kóma és valóság?
Viskó, düledező viskó a világ a hit perspektívája nélkül

Farkas István
Miről álmodnak a zenekari árkon túl?
Opera jelenetek – távol a valóságtól?

Miklya Luzsányi Mónika
Nem mese ez, gyermek
Doktor Parnassus és a képzelet birodalma

Miklya Zsolt
Tekintet zöld profilban
Gondolatok három Chagall-litográfia nyomán

Riport

Pete Violetta
Az álomfejtő
Egy blog, egy admin, sok ezer álom

Hegedűs Márk
Hogy ne legyen rémálom a munka
Milyen munkahely az, ahol jól érzed majd magad?

Kitekintés

Kádár József
Betemetve
Devecser, ahol álmatlanok az éjszakák

Látogatóink száma a mai napon: 3308
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45728317

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat