belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Zsolt

Aranyfüst, kékfüst

Benkő Viktor alak- és színváltó képei előtt füstölögve

Akárha Barbapapát látnám a Napfivér, Holdnővér ferences-benkős kozmikus metamorfózisában. A középen álló, amőbára, halra egyaránt emlékeztető groteszk emberalak a világtengelyt jelképező világfa szerepében sem jön szerepzavarba. A kozmikus egység nem rajta áll vagy bukik – „nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet”, jelzi a méla félmosoly – hanem vele és benne él: tessék csak megnézni a mellbimbók világító holdszínű, napszínű gombjait. Vagy a röntgenképként átsejlő belső tengelyt, amiről korántsem a felnőtt test anatómiai megfelelője, a gerincoszlop jut az eszembe, sokkal inkább az embrionális állapotra jellemző gerinchúr. Vagy József Attila verssorai megint: „Légy egy fűszálon a pici él, és nagyobb leszel a világ tengelyénél.” Benkő Viktor világtengelyében egy alakváltó művész áll, embrionális állapotban, ferencesbőrbe bújva, csupasz lényével érintve, labdaként tartva az emberlétünket meghatározó kozmikus rend és ritmus attribútumait, a két különféleképpen fénylő égitestet, éjkék és naparany személyiséget alkotó/alakító komplementer ellentéteit.

És mintha füst – tessék jól megnézni –, mintha nagyon finom füst lengené be
a képet: aranyfüst, kékfüst, mintha a festő csak rálehelt volna, és máris a színek gomolygó pamacsai lepték volna el a képet. Alakváltó füst – ahogy a felhők is szüntelen alakot váltanak –, mintha a kék és arany füst sűrűsödéséből állna össze maga az alak is.

 

Kövessük ezt az alakváltó füstöt tovább a Benkő-képeken. (Hogy miért a füst? Hát, mert pöfékeléseink, füstölgéseink nemcsak környezetkárosító melléktermékek lehetnek, hanem világalakító-formáló, a képzelet, látomás világát kitágító, a teret illatokkal átható „füstölögtetések” is – ahogy a Biblia nevezi a „kedves illatú tűzáldozat”-ot vagy az illatáldozatot. Vö. 3Mózes 2,2 és 2Mózes 40,27 Károlinál. S mert a pára, a lehelet az a minőségi többlet, amely az életté szerveződést kifejezi, és az élet lehelete bizony illatokkal és színekkel van tele, nem olyan steril, mint a dogmatikákban. A füst az égés mellékterméke, a pára az élet, s így a belső égés létfeltétele, valójában mindkettő lét-attribútum, ezért száll füst az oltárról a háromszor Szent elé, ezért jelenik meg felhő alakjában az Úr.)

Szent Antal a halaknak prédikál – ez a címe a ferences-sorozat egyik képének –, ahol a kékfüst veszi át az élet lehelete szerepét. Mondhatni, Szent Antal az élet leheletét, ezt a holdfény minőségű kéket mondja ki, ami persze, hogy víz, hiszen alakváltozó, a közeg is épp olyan alakot ölt, ami létfeltételévé válhat a benne nyüzsgő lényeknek. S lám, Szent Antal sem jön szerepzavarba, oda tekint, ahonnan a holdkéket kapja, a világosság forrására. És milyen különös, egy csillagszemű hal éppen holdívet kerít a Szent glóriás feje köré. Hiszen Rónay György szavaival tudjuk – amit feltehetőleg Páduai Szent Antal is tudott  –, hogy „Mikor hold süti a tavat, / táncolnak néha a halak. / Karcsú testtel a víz alatt / cikázva föl-le siklanak. / …Villannak itt, villannak ott. / gyors, víz alatti csillagok.” S tudnunk kéne, hogy „Hallgatnak bölcsen a halak / a víz alatt, a víz alatt. / A víz fölött ül a halász, / és ő is csupa hallgatás. / …És lassan nem is tudni már, / kit várnak, s ki az, aki vár: / halászt hal, vagy halász halat / a víz fölött, vagy víz alatt.” (Rónay György: Halak) A Szent tudja, a halak fogják közre (fogják meg) őt, s maga is halformát öltve, piros vonalak véráramával és szemének csillámaival színezi tovább a „víz alatti csillagok” világát. A hal, a világtengelyre keresztben úszó hal ott van a Napfivér, Holdnővér c. ferences-képen is, nemcsak mint keresztény jelkép, hanem mint lét-attribútum, az alsó és felső vizek határán, a kozmikus békesség jelölőjeként (vö. Kolossé 1,15–20).

De hol van ez a békesség az embervilágban? Létezik-e egyáltalán? Aranyfüst című képén valamiféle édeni aranykort idéz meg Benkő. A színes virágos-madaras, egzotikus környezet a népköltészet képi erejével szólal meg (de felidézi bennem a „vámos” Rousseau paradicsomi képeit is), a fűben heverő meztelen férfialak pipafüstfelhőt ereget az aranyló égbolt felé. A meztelenség itt az eredendő állapotra utal, legalábbis nekem ez jut róla eszembe, hiszen megint inkább embrionális formával, mint kifejlett férfitesttel találkozunk. Pontosabban, a férfiben rejlő embrió/eredet képi kivetülése lehet ez a sorvadt lábú, járásra szemmel láthatóan képtelen, de pipázásra, a létbe merülésre képes alak. Akinek párja nincs, legalábbis első látásra, pedig a kígyóformára emlékeztető, a kép jobb oldalán látható függőleges tengely az asszony jelenlétére is utal. De hisz a virágba boruló bokor a népdalok képi logikájával mégiscsak jelzi őt, a kedvest. Vagy mint József Attila Kertész leszek című, szintén népdal-erejű verse: „Minden beojtott virágom / kedvesem lesz virágáron, / ha csalán lesz, azt se bánom, / igaz lesz majd a virágom. // Tejet iszok és pipázok, / jóhíremre jól vigyázok, / nem ér engem veszedelem, / magamat is elültetem.” Itt is a pipa jelzi egy eredendően tiszta, szelíd állapot megteremtését. A létnek/kertnek (a kedves is kert, művelni kell) való önátadás képességét. Hiszen a pipa füstje mindazt a csodát emeli magasba, az ég dimenziói felé, ami a földi létben, létbe merülésben megképzett, és túlcsordul, átleng a testhatáron, aranyba öltözik, színt és alakot vált, hogy majd esőként, páraként, az élet termékenyítő leheleteként térjen egyszer vissza.

Van még egy pipás képe Benkőnek, a Nagypapaság, ahol az alakváltozó papa sötét zakóban, állig gombolt vörös ingben, nyakkendővel jelenik meg, nyakában, ölében az unokáival, ám a derűs arc ugyanaz, mint az előbb, csak itt kékebb, és egy kicsit följebb emeli dagadó holdformát mutató fejét. Szemmel láthatólag dagad a büszkeségtől – már csak ilyen ez a nagypapaság –, s a pipafüst kékesfehéren száll a magosba, jelezve az élet illatát, leheletét. Egyik szeme fekete gomb közepén sugárzó kék pont, másik szeme rózsaszín pírban úszó szilvamag/naphal. A boldog/szomorú öreg bohóc és a serdülő akrobaták. Nem véletlenül írom ezt, Benkő a cirkusznak egész sorozatot szentel – Medvetánc, Bohóctréfa, Labdazsonglőr, A nagy produkció, A pillanat varázsa, A Laricsev trió, A Hellász duó, A Davidoff fivérek, Freddy és Anasztázia, s még özv. Dr. Nagybaczoni Veress Gyuláné, jegyszedő is belefér a sorozatba, mint Örkény világvégi egypercesében doktor Varsányiné –, de nekem mind között legkedvesebb mégis Judy és André. S igen, talán egy valamikori Judy és André ül a telőholdfejű nagypapa ölében és vállán.

André holdlakó volt, aki egy különös fényű éjjel, mikor az árnyak egészen megnyúlnak a hold kékes fényében itt a földön, az egyik árnyékból lépett elő. Árnyékból lett és holdsugárból, amiről annyit azért tudni kell, hogy eredetileg napfény, aranyfüst, izzó fonál. André is ilyen volt, árnyéktestében ott izzott a nap kitéphetetlen szála, ennek köszönhette rugalmasságát és hajlékonyságát, egyszersmind légies erejét. Mintha a levegő és a tűz találkozási pontján született volna, talán ezért is kellett elrejtőznie az árnyékvilágba árnyék módján, bár ezt maga sem gondolta végig, csak utólag. Árnyak közt élt, sötét és szürke árnyak vették körül, akik holdtalan éjszakán léphettek elő, ki tudja, honnan, André viszont színes volt, csupa-szín árnyék, mert az árnyékok színesek, ha nem feledkeznek meg az eredetükről. André sohasem feledte el, honnan jött, s amikor fellépett a kötélre – mert ugye mondanom sem kell, hogy légtáncosként kereste a kenyerét –, és ott egyensúlyozott ég és föld porond fölé feszülő koordinátatengelyén, arany és kék labdái helyett, amiket máskor csak úgy fél kézzel hajigált, egy hajszálat vett a kezébe, ami a reflektorok fényében hullt alá. Aranyhaj aranyszála, illesztőnek a kupolából, gondolta André, hogy le ne billenjen véletlenül. Tudta, hogy a kupolán túl kedvese, Aranyhaj figyeli őt, szemmel tartja minden lépését, és nem engedi leesni, még akkor sem, amikor a labdáival azokat a szemfényvesztő hajigálásokat végzi. Tudta, hogy amíg Aranyhaj szeme vigyáz, addig ő kedvére lépegethet a piros szegélyű zöld porond fölött, a szájtáti árnyak szentjános-szeme előtt. Ám ahogy az illesztő-szálat egyenessé feszítette a kezében André, azon vette észre magát, hogy kedvesét, Aranyhaj fénytáncosnőt tartja a karjaiban, mozdulatlanul, élettelenül, kékülő illesztő-egyenesként, hogy le ne billenjen, meg ne botoljon ég és föld porond fölé feszülő koordináta-tengelyén, s ahogy vitte a kedvest, arany és kék labdákat ismerő karjaiban, soha nem érzett szikrázó öröm futott végig hajlékony teste izzószálán, soha nem érzett zöld öröm ült meg rugalmas vállain, mert tudta, biztos volt benne, hogy mit kell tennie.

A folytatást nem ismerem. Aranyfüst, kékfüst takarta el. S mintha valami zöld öröm is csillogott volna a helyén.

 

A képek forrása: http://www.benkoviktor.hu 
Köszönjük Benkő Viktor engedélyét a képek bemutatásához.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Zsuzsanna
Az egyház kritikája, a kritika egyháza
Átmenni a záróvonalon, vagy megölni a biciklistát?

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Kárt okozó iskolák?
A kötelezőnek nincs varázsa…

Felszín

Gueth Péter
Hajtógáz
az ötödik sípszó tizenkilenc órát jelent

B. Tóth Klára
Mr. Bean
Hétköznapi csetlés-botlásunk

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A holnap egyháza
tantételek és szabályok nélkül?

Tóth Sára
Ürítés
Szabadulás a halott anyagtól

Mélység

Szoták Orsolya
Egy tál leves
Önvizsgálat egy tányérnyi tükörképből

Nagy László
Lelki környezetszennyezés
Környezetbarát nap és panaszböjt

Szakács Gergely
Ópium, apafigura vagy erőforrás?
Hogy a vallás gyógyítson, és ne megbetegítsen

Teljesség

Bölcsföldi András
Hatba rát
Veled ki utazik?

Péter-Szarka Katalin
Közös felelősség a köztünk járókért
A hívő sincs mindig topon lelkileg

Üzenet

Pete Violetta
El ne jussunk a választalanságig…
Elhatárolódási kényszer

Turcsik Ferenc
Elégjó
Interdiszciplináris realista metafizika kezdőknek és haladóknak – frusztráció ellen

Miklya Luzsányi Mónika
Gyülekezeti gáder
Gázok és gőzök az Egyszeri gyülekezetben

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Amerikai história X
Gyilkos kipárolgásaink

Miklya Zsolt
Aranyfüst, kékfüst
Benkő Viktor alak- és színváltó képei előtt füstölögve

Hancsók Barnabás
Lélektelen korszellem – Gondolatok a Zeitgeistról
Filmesített terrorista-támadás az egyházak ellen

Hancsók Barnabás
Szellemtelen jövőkép – Gondolatok a Zeitgeistról 2.
a jövőnk még 2012 előtt

Pete Violetta
Vizet az elefántnak, esélyt az újoncnak
Rendszerek és zöldfülűek szembenállása

Riport

Detzky Panni
„Soha nem voltam szabad”
Diagnózis: vallási neurózis

Kitekintés

Juhász Ábel
„Ahol a ti kincsetek...”
Aranyláz és etikai aspektusa Verespatakon

Horváth Dániel
KözösPont
Az emberekhez kell vinni az evangéliumot – akkor is ha fesztiváloznak éppen…

Látogatóink száma a mai napon: 4556
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44210988

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat