belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Hancsók Barnabás

Kábítószer a moziban

Hogyan és miért (ne) nézzünk drogfilmeket

Mire gondolunk, ha meghalljuk azt a szót, hogy drogfilm? Létezik egyáltalán ilyen kategória, vagy csak önkényesen nevezzük így azokat a filmeket, melyekben valamilyen kábítószer jelenik meg és kerül az események középpontjába? Szeretünk nézni ilyen filmeket, vagy az esetek többségében elrettent minket az ezekben látható küzdelem? És ami ezeknél is sokkal fontosabb: egyáltalán jó, ha nézünk ilyen filmeket? Rávilágítanak az ilyen alkotások eddig nem ismert problémákra, vagy csupán kielégítik az egzotikumok, szélsőséges esetek iránti kíváncsiságunkat, és a tétlenség kényelmesen mély mocsarába süllyesztenek?

Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni a drogot tematizáló filmekről, hogy érdemes őket megnézni, mert sokat tanulhatunk belőlük, és ami még fontosabb, végképp elrettenthetnek minket bármiféle szer kipróbálásától, használatától. Véleményem szerint azonban a dolog közel sem ennyire egyszerű. Sokszor hangoztatjuk, hogy a gyökerek, a származás sok mindenről árulkodnak akár egy ember, akár egy ideológia, de akár még egy jelenség kapcsán is. Ahhoz tehát, hogy tényleges valójukban tudjuk vizsgálni a drogfilmeket, sokat segíthet, ha egy rövid filmtörténeti visszatekintéssel próbáljuk felfejteni, hogy miért és hogyan alakultak ki és fejlődtek az elmúlt mintegy 80 év alatt. 

Az 1930-as évek Amerikájában a marihuána volt a legelterjedtebb tudatmódosító szer, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a filmekben is ezen drog fogyasztása kapott helyet. A szigorú, ám közel sem tökéletes Hays-kódex, vagyis az Amerikai Mozgóképgyártók és Forgalmazók Szövetségének filmgyártási szabályzata ugyan tabutémának minősítette a kábítószer-fogyasztást, de mint tudjuk, mindig az a legédesebb, ami tiltott. Így tulajdonképpen hiába szóltak az akkori drogfilmek a szer ártalmasságáról – ám különböző kiskapukat kihasználva ugyanakkor valamelyest lelkesítettek is annak fogyasztására –, a lényeg maga a tény volt, hogy a tiltás ellenére is megjelenhetett a drog a mozgóképekben, és előkészíthette a terepet későbbi, keményebb társainak.

Míg a ’30-as években a nagy gazdasági világválság hatására elegendőnek látszott
az úgynevezett könnyű drogok csoportjába tartozó marihuána fogyasztása azon cél érdekében, hogy az emberek kiszakadjanak kicsit a nagyon is elszomorító valóságból (az más kérdés, hogy ez maximum cél, de közel sem eredmény volt), az 1950-es években különféle ópiátszármazékok – főként a heroin és a morfium – kezdtek megjelenni a vásznakon és a mindennapokban egyaránt. Ennek oka, hogy ezek a szerek voltak a második világháborús katonák hivatalos fájdalomcsillapítói, így akik sikeresen túlélték a fronton történt megpróbáltatásokat, szinte egytől egyig drogfüggőként tértek haza szeretett családjukhoz.

Otthon azonban nem volt a közelükben felcser, akitől könnyedén beszerezhették volna a napi adagjukat, így nem meglepő, hogy az ekkor, főként a fősodron kívül készült filmek többsége a drogok hiányát és ennek következményeit mutatta be. Ezen filmek esetében már közel sem annyira egyértelmű, hogy amit látunk, az egyfajta elrettentő valóságkép egy pórul járt szenvedélybeteg történetéről, vagy valamiféle felhívás keringőre, vagyis implicit buzdítás a drogfogyasztásra. A többértelműség tehát tovább fokozódott az ’50-es évek drogfilmjeiben, és ezzel széles utat biztosított a ’60-as évek végén megjelenő újabb hullámnak, a filmes formákat is feszegető LSD-moziknak.

Timothy Leary amerikai pszichiáter a ’60-as évek elején páciensein kezdte alkalmazni és emellett széles körben propagálni a tudattágító hatású LSD-t, amelyet végül 1966-ban minősítettek drognak és tiltottak be világszerte. Az ekkor már tudatosan a tabutémákat kereső független filmkészítőknek nem is kellett több, azonnal lecsaptak a témára, és néhány év alatt több tucat hallucinogén, a filmek cselekményét is szétroncsoló alkotást készítettek és mutattak be Amerika-szerte. Ezekben a filmekben már szándékosan elmosták a határt az úgynevezett objektív képek (vagyis azon képsorok, amelyeken a kábítószer-fogyasztás tényleges szertartását látjuk) és a főhős(ök) szubjektív víziói között, ezzel lehetővé téve
a nézőknek , hogy azt lássák, amit a szer hatása alatt lévő szereplők átélnek. Ez a „nemes” gesztus azonban azt eredményezte, hogy a filmekben nem megélhető történetet, hanem csupán élmények válogatott sorozatát kapta a mozinéző.

Mi maradt mára mindebből? Milyen tendencia figyelhető meg a kortárs drogfilmekkel kapcsolatban? A Trainspotting, a Betépve, a Rekviem egy álomért, vagy akár a Félelem és reszketés Las Vegasban mind más és más szempontból mutatja be, hogy milyen negatív hatásai lehetnek a kábítószer-fogyasztásnak: a Trainspotting narkós fiataljai a nagybetűs életből történő menekülésre használják, ám a környezet és az életszínvonal, amelyben szenvedélyük miatt élni kényszerülnek, valószínűleg senki számára nem teszi szimpatikussá ezt az életformát; a Betépve dílere, majd később drogbárója csupán több évtizedes börtönbüntetése alatt ébred rá, hogy mennyire tönkretette saját és egyben több ezer másik ember életét; a Rekviem egy álomért szerelmespárja az anyuka tévéjének zaciba adásától vad szexorgiák bevállalásáig jut el, hogy legyen pénze az anyagra; a Félelem és reszketés Las Vegasban a kábítószerek okozta totális téboly állapotát tükrözi, eleinte meglehetősen szórakoztató, ám nagyon is mély háttértartalmú történetével. 

Elvileg tehát nem érhetné szó a ház elejét, hiszen ezek a filmek látszólag mindent megtesznek, hogy még véletlenül se népszerűsítsék a drogfogyasztást. Ez a dolog azonban két ponton is megbicsaklik! Ott vannak egyrészről az úgynevezett könnyű drogokkal dolgozó vígjátékok, amelyekben mindenki szív, jól érzi magát, és az esetek többségében egyáltalán szó sincs megbánásról vagy büntetésről, csupán felhőtlen szórakozásról. Talán mondanom sem kell, milyen kártékony üzenetet sugallnak ezek a „remekművek”. Az érem másik oldala pedig a fentebb említett, kemény drogos, drámai filmek, amelyeket „okulási célból” előszeretettel megnézünk, és… Nincs és! Megbeszéljük, hogy „hú, tényleg rossz lehet ezeknek a drogosoknak”, odaszólunk a gyerekünknek, unokaöcsénknek, hogy „na, látod, ezért ne drogozz”, és elmegyünk aludni. Ez a mentalitás vajon csak gyarló emberi mivoltunkból fakad, vagy valamelyest tehetnek róla a filmek is?

A válasz a fentebb leírtakban van elrejtve, így már csak összegeznünk kell. A mai drogfilmek abból az egyre erőteljesebb vizualitást és egyre kevesebb történetet felvonultató elődeikből táplálkoznak, melyek a ’70-es évekig tökélyre fejlesztették saját kifejezésmódjukat. Ezért van az, hogy sokan úgy vélik, hogy sok drogfilm hatalmas művészi értékkel bír, míg az esetek többségében csupán látványosságról, és roncsolt, olykor akár mindenféle kohéziótól mentes sztoriról van szó. Ez, vagyis a kerek történet hiánya azonban nem igazán teszi megélhetővé a látottakat, így azokat – mint már említettem – élmények sorozatára redukálva közvetíti a nézőknek. Egy ilyen film pedig nem hagy maradandó nyomot az emberben, és ami még fontosabb: nem motivál arra, hogy cselekedjünk!

Persze lehet, hogy ez túl nagy elvárás is lenne egy filmtől, szerintem azonban sokszor éppen meggátolnak ezek az alkotások abban, hogy a tettek mezejére lépjünk. Ha csak úgy ismerhetnénk meg egy drogos fiatal életét, ha nap mint nap találkoznánk vele például valamilyen rehabilitációs intézményben, akkor úgy tudnánk bővíteni ismereteinket, hogy ezzel egy időben segítünk is valakinek. Mindezek ellenére azonban nem akarom azt sugallni, hogy ne nézzünk drogfilmeket, csupán azt, hogy ne csak nézzünk…

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 23., szerda,
Gyöngyi napja van.
Tartalom
Vezércikk

Thoma László
Apa, megengeded, hogy szájon vágjam?
Gyereknevelési minidráma négy felvonásban

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
A lány pattant fel
Hol vagytok férfiak?

Felszín

Pete Violetta
A király megkísértése
Vívódás és megoldás a barlangban

Turcsik Ferenc
Értelmező szótár spirituális vezetőknek (szemelvények)
Szervizkönyv és használati útmutató

B. Tóth Klára
Szilvamagozás
Mese motiváció – munkához

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Megfékezett vágyak
Aszkézis, tisztaság

Mélység

Dobóczky László
Lélek-fék
Hány év kell, hogy feltegyük a megfelelő kérdést?

Thoma László
Liftben
Csapó… felvétel! – Drámafüggő hétköznapok

Szakács Gergely
Vágyak vonzásában
Így neveld a sárkányod!

Teljesség

Szűgyi Zoltán
A lélek elindul
Felhúzza az alázatot

Tóth Sára
Ki vagy mi fékezi meg Istent?
Semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz.” (1Móz 19,22)

Horváth Dániel
Mersz-e viaskodni az Úrral?
Túllépni a félelmen: hátha ez vezet az Úrhoz

Miklya Luzsányi Mónika
Teher alatt nő a pálma
Az isteni növekedésről és a szorgos kezű bennszülöttekről

Üzenet

Koczor Tamás
Gondolatok a lavór körül
A hatalom kísértése

Szabados Ádám
Hogyan kezeljük a sikert?
Akkora vitorlád legyen, amekkorát a tőkesúlyod enged!

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
A félelem fékei: Good Will Hunting
Min múlik, hogy bűnöző vagy matematikaprofesszor válik egy dél-bostoni srácból?

Hancsók Barnabás
Kábítószer a moziban
Hogyan és miért (ne) nézzünk drogfilmeket

Miklya Zsolt
Nyelvcsipesz, csipesznyelv
Lázár Ervin és Visky András titkos nyelvéről

Kitekintés

Bella Péter
Hogyan hallgassunk prédikációt – különkiadás
Lelkészeknek, hitoktatóknak és egyéb vallási virtuózoknak

Makay László
Paplak-dilemma
Szószék a nappaliban?

Dobóczky László
Templommérgezés
Meghozott és meg nem hozott döntés

Látogatóink száma a mai napon: 3879
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45569917

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat