2011. május 29.
ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2011/ 22.sz.
Lekció: Zsolt. 55
Textus: „Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem." (Zsolt. 55, 17)
Ha valakinek valami panasza van, elmegy az orvoshoz, az megvizsgálja, felállít egy diagnózist, javasol vagy előír egy terápiát, végül, ha az beválik, a beteg boldogan konstatálja magában gyógyulását, ill. örömmel újságolja másoknak.
A zsoltáros Isten házában, Istennél járt „rendelésen", ma, lélekben, mi is kísérjük el...!
Két panasza is van. Az egyik általános rosszul lét. Harag, félelem, erőszak, viszály - ilyenekről olvashatunk. Ma így mondanánk csúnya, rövid idegen szóval: stressz... Amikor az ember állandó nyomás alatt van, családban, munkahelyen különböző elvárásoknak kell megfelelni, s az embert folyamatos támadások érik. Az ember legszívesebben kiszállna ebből a taposómalomból, de nem lehet... Olyan szépen, költőien írja a zsoltáros: „Miért nincs is szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék és nyugton lehetnék?" (7.v.) A másik már egy konkrét probléma. Egy jó barátban való csalódás.(15.v.) Ami sokkal jobban fáj. Akitől nem azt várjuk. Ráadásul ez az ember a zsoltáros egy hívő társa, akivel együtt mentek Isten házába, talán sok és hosszú zarándok út közös emléke kötötte őket össze... Aztán történt valami, félreértés, hírtelen felindulás, sértődés, s maradt az örök harag... Hol vannak régi barátaink, hívő társaink? Próbáltuk-e rendezni konfliktusunkat? Vagy azt gondoljuk, hogy az idő majd begyógyítja a sebeket...?
A diagnózisra a terápiából következtethetünk: Túl sok felesleges terhet veszünk magunkra! (23.v.) Hankiss Elemér írja egy könyvében, hogy amikor sok mai ember felkel, s rögtön bekapcsolja a rádiót, tv-t, tulajdonképpen nyakába veszi az ország, világ minden baját, gondját, terhét... Mondhatnánk, meg van írva, hogy „Egymás terhét hordozzátok, s így töltsétek be Krisztus törvényét...!" (Gal. 6, 2) Ez rendben is van, csak az a baj, hogy rengeteg olyan ügyes-bajos dologgal is terheljük magunkat, ami nem szeretetből történik, nem a másik hitét erősíti, s nem Krisztus ügyét szolgálja... Mi a gyógymód túlterheltségünkre?
„Vesd az Úrra terhedet...!" (25.v.) Ne magad roskadozz alatta, ne fojtsd magadba problémáidat...! De az se megoldás, ha mindig áldozatokat keresel, akikre rázúdíthatod életed nehézségeit...! Vagy arra várni, hogy mindig lesz valaki, aki majd segít... Vesd az Úrra terhedet! Valaki azt mondta: A mai ember egyik nagy nyomorúsága az a luxus, az a pazarlás, hogy nem használja ki az Istenben rejlő hatalmas erőforrást... Isten hatalmát, erejét, szeretetét... Mindannyian tapasztaltuk már: azzal, hogy elmondtuk valakinek régóta szívünket - lelkünket emésztő bajainkat, már azzal megkönnyebbül az ember... Akkor mennyivel inkább gyógyító erővel bír, ha életünk Urának és Megváltójának mondjuk azt el, ami szívünket nyomja, s Neki, az Ő erős kezébe tesszük le terheinket...?
„Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem" Ez pedig már a gyógyulást közlő örömhír, hogy meggyógyultam, megtaláltam a helyes terápiát, megtaláltam életem Orvosát! Tudom, hogy Rá számíthatok, mindig jöhetek Hozzá! Fontos, hogy a gyógyulás, Isten segítségének a jó hírét másoknak is továbbadjuk. Egy rákból meggyógyult ismerősöm mesélte, hogy milyen sokat jelentett neki az, hogy barátok időnként küldtek olyan cikkeket, amelyek gyógyulásokról szóltak...
Egy kérdés maradt már csak: Járunk-e Isten rendelésére...?
Ének: 68. zsoltár, 274., 345., 478. dicséret
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 11, összesen: 542073