Apostoli hitvallás magyarázata 13.
ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2012/46.sz.
Lekció: Ézs. 38. válogatott versek
Textus: „Ekkor Ezékiás arcát a fal felé fordítva imádkozott az Úrhoz, és ezt mondta: Ó Uram, ne feledkezz meg arról, hogy én híven és tiszta szívvel éltem előtted, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt. (...) Bizony javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől és hátad mögé dobtad minden vétkemet. (...) Megszabadít engem az Úr, ezért pengessük a lantot életünk minden napján az Úr házában." (Ézs. 38, 2, 17, 20)
Apostoli hitvallás magyarázata 13 "Hiszem (...)a bűnök bocsánatát..."
Advent 2. vasárnapján e részhez érkezve látjuk a legfényesebben, hogy az apostoli hitvallás nem száraz hittételek gyűjteménye az Istenről, hanem valóságos, életszerű helyzetképet ad az emberről. A bűnös emberről. A megszabadított emberről. A hálás szívű, Istent dicsőítő emberről.
Evangélizációs hetünk Ézsaiás-sorozatához is kapcsolódva, azt befejezve, nézzük Ezékiás király konkrét példáját!
Hisszük-e nyomorúságos, bűnös voltunkat?
Ahogy betegségtudat nélkül nincs gyógyulás, bűntudat és bűnbánat nélkül sincs lelki gyógyulás, bűnbocsánat.
Ezékiásnál egyrészt azt látjuk, hogy nemcsak konkrét vétkeit (17.v.) viszi Isten elé, hanem tágabb értelemben -mondjuk így régies szóval- életének nyomorult voltát, beleértve testi betegségét, lelki megkeseredettségét, mulandóságát, mindent!
Másrészt láthatjuk -Isten is látta!- bűnbánatának őszinteségét. A könnyeit. Melyek nem hazudnak. Sírni nem lehet rutinból.
Hisszük-e bűneink bocsánatát?
A mai, Isten nélkül élő ember ahogy nem tud mit kezdeni a bűn valóságával, úgy a bűnbocsánattal, a bűntől való szabadítással, a kegyelemmel sem.
"Megszabadít engem az Úr..." -mondja Ezékiel. A mai emberrel az a baj -ahogy a héten hallottuk - hogy szabadság kell neki, de a Szabadító nem! Pedig: "Ha tehát a Fiú megszabadít benneteket, valóban szabadok lesztek!" (Jn.8, 36)
Ismerik már kedvenc történetemet a valóságos szabadításról: Egy amerikai prédikátor olyan hitelesen és meggyőzően prédikált a börtönben Jézus szabadító hatalmáról, hogy másnap a rabok megszöktek... Valóban szabadok lettek!
Hisszük-e, hogy Istentől Őt dicsőítő, meggyógyult, hálás szívet kapunk?
Ahogy Ezékiásnál is hallhattuk, hálaéneket mond az Úrnak, s másokat is Isten magasztalására bíztat: "...ezért pengessünk lantot életünk minden napján az Úr házában." S ahogy kórházban lévő édesapám is mesélte a héten: Látogatói voltak, olyan kékkeresztes, gyógyult alkoholisták, akikkel Dömösön sokat beszélgettek. Most ők mentek el hozzá, hálából, több mint 100 km-t autózva...
Evangélizációs hetünk végén így járuljunk az úrasztalához: őszinte bűnbánattal, bízva a bűnbocsánatban, s hálatelt szívvel!
Imádság: Kárpát-medencei imanap imádságai
Ének: 40. zsoltár, 305., 457., 460. dicséret
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 34, összesen: 542096