Hitvallás a Bibliában 2.
ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/22.sz.
Lekció: I.Móz. 22, 1-19
Textus: „A fiú megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam."(I.Móz.22,7-8)
Máj.11-én, a hittanverseny áhítatán itt a templomban az esperes Úr mutatott a gyermekeknek egy képet, Erőss Zsolt hegymászó fényképét. Akkor még nem tudtunk a 10 nap múlva bekövetkező tragédiáról, hogy ez a kitűnő sportember a hegymászás áldozata lesz, s talán teste is örökre a hegyek ölelő karjaiban marad...
Ezen a hittanversenyen a gyermekeknek ismerniük kellett a Mórijjá hegyi eseményeket is, melyeknek Izsák is csaknem áldozatává vált.
Ezt a történetet olvashatjuk vallástörténeti dokumentumként: hogy a kánaáni népek között gyakori emberáldozatot Isten népénél hogyan váltja fel az állatáldozat, melyet az ezen a helyen épült templomban századokon keresztül bemutattak, hogy majd annak is véget vessen Valaki helyettes áldozatával - egy másik hegyen...
Értelmezhetjük filozófiai műként, ahogyan tette azt Kirkegaard Félelem és reszketés c. művében, ahol a hit és az erkölcs konfliktusáról, a hit paradoxonáról, a lét 3 stádiumáról (esztétikai=magamnak élek, etikai=általános közösségi normának vetem alá magam, vallási=abszolút engedelmesség Istennek) is beszél.
Irodalmi alkotásként is csodálatos a történet: tökéletes megszerkesztettsége, a fokozások, a drámai csúcspont, majd a katarzis...
De számunkra akkor nyílik meg legjobban, ha Isten személyes megszólításaként engedjük szívünkhöz, ahogy Ábrahámmal is tette: „Ábrahám!(...) Fogad a fiadat, a te egyetlenedet..."
S ezzel kezdetét veszi egy kegyetlen próbatétel, megválaszolhat-
lan kérdések sora (Mi lesz velem, fiammal, Isten ígéretével, miért tőlem, miért őt kéri...? stb.), egy végtelen út a hegyre fel, a gyermek logikusan kérdez („Hol van az áldozatra való bárány?"), s az apának felelni kell... Így születik Ábrahám hitvallása:
„Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam."
Isten látja -a gondviselés héber szava eredetileg ezt jelenti- hitemet! Amely még egyenlőre egy parancs vak teljesítése, mindenre elszánt és könyörtelen. Amely túlmegy minden ráción, s tudja, hogy Istennél nincs lehetetlen helyzet, mert Ő éppen abban mutatja meg szabadító hatalmát!
1902-ben a Kis Antillák egyik szigetén kitört a Mont Pelée vulkán, s pillanatok alatt végigsöpört a gázlavina az alatta lévő 32 ezer lakosú városon. Egy Ciparis nevű fogoly maradt csak életben, mert cellája a föld alatt volt... Ő is hány miért-kérdést feltehetett, s ő nem is tudhatta, hogy éppen reménytelen, kilátástalan helyzete menti meg, s hogy csak ő menekül meg!
Isten látja fiam tehetetlenségét, kiszolgáltatottságát! Hogy egy felfoghatatlan kísérlet holt tárgyává degradálódik... Áldozat lesz...
Isten tudja, hogy az emberben benne van a hajlam, hogy magára vegye az áldozati bárány szerepét. Tehetetlenségünkből próbálunk erényt faragni: Ha már győztesek nem lehetünk, akkor feláldozzuk magunkat - ha a valóságban nem is, de szóban igen...- a család (mindent megtettem értük, s ez a hála...?), a haza, vagy éppen az Isten oltárán... Pedig -jegyezzük meg!- Isten nem akarja, hogy áldozatok, vesztesek legyünk!
És Isten látja a lehetetlen helyzet megoldását! Ő majd gondoskodik az áldozatra való bárányról! Gondoskodik arról, hogy sem hitemben ne valljak kudarcot, se olyan áldozatot ne kelljen hoznom, ami meghaladja erőmet!
Ez volt Ábrahám hitvallása hitének nagy próbájában. Mi meg tudjuk-e vallani, hogy Isten Krisztust adta nekünk, hogy ártatlan bárányként meghaljon értünk, hogy többé ne magunknak, ne is másokért, hanem Őnéki éljünk!
Imádság: „Lelki próbáimban Jézus légy velem!"
Ének: 68. zsoltár, 380., 425. dicséret
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 145, összesen: 541460