Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelki Oázis Csendesnapok

 

 

***

 

 

***

 

BEMUTATJUK A LELKI OÁZIS MISSZIÓNKAT

***

Az Úr Jézus Krisztus mondja:
"Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég."
(Máté 24,14)

***

Valljuk, hogy a Biblia, Istenünk Igéje: hibátlan, tökéletes, tévedhetetlen, igaz, élő, ható, áldott, szent és örök kijelentés. Valljuk, hogy Isten Igéjének páratlan, életmentő, lélekmentő hatása van és ezáltal formálja életünket. Az Úr Jézus Krisztus mondja: „A beszédek, amelyeket én szólok nektek: Lélek és Élet." János ev.6:63

A Bibliából felismert missziós elhívatásunk alapján valljuk, hogy küldetésünk van Isten gyermekei felé, akikkel szorosan összeköt az Úr Jézus Krisztustól kapott drága közös kincsünk, üdvözítő hitünk. Tudjuk, hogy aki Jézus Krisztus megváltott engedelmes gyermeke lett, az a Szentlélek által lelki gyümölcsöket terem, Isten országának előmenetelén munkálkodik, és hálából Istenünk dicsőségét és embertársaink javát munkálja. Lelki Oázis Missziónk sokrétű szolgálatával támogatni kívánjuk református gyülekezeteink lelki megerősödését. Ily módon is szeretnénk üdvözítő hitünkről bizonyságot tenni, lelkeket menteni és a lelki életet erősíteni. Célünk az, hogy a missziós szolgálatunkkal bármilyen formában kapcsolatba kerülő testvéreink felkészültebben tudjanak helytállni anyagyülekezeteikben.

***

Lelki Oázis Missziónk célkitűzései:

I.) Az Úr Jézus Krisztus örök evangéliumának befogadása és tiszta hirdetése.
III.) A keresztyén etikai normák maradéktalan képviselete.
IV.) Református hittestvéreink tanítása, lelki segítése, bátorítása, erősítése, vigasztalása.
V.) Református hittestvéreink támogatása, a biblikus életvitelre és a szolgálatra való felkészítése.
VI.) Gyülekezetünk megújulásának, épülésének lelki munkálása.

 

Lelki Oázis Missziónk szolgálatai:

1) A bibliai alapú munkatársképzés fölvállalása
2) Az evangéliumi lelkiség képviselete
3) Apologetika (Az evangélium tisztaságának védelmezése)
4) Lelki csendesnapok szervezése és rendezése
5) Evangéliumi iratmisszió végzése
6) Lelki irodalom szerkesztése
7) Lelki prezentációs (ppt, videó) anyagok szerkesztése
8) Hittestvéreink biblikus lelki gyámolítása, segítése
9) Internetes szolgálatok (YouTube, Facebook, Parókia.hu)


Lelki Oázis Missziónk tevékenységi köre:

Szolgálatunkkal támogatni kívánjuk református gyülekezeteink lelki megerősödését úgy, hogy a hozzánk érkező tagokat felkészültebben tudjuk visszaküldeni anyagyülekezeteikbe.
Tevékenységünk köréhez tartozik a tanítás, a bibliai ismeretterjesztés, családsegítés; a gyermek és az ifjúsági munka, a biblikus lelki gyámolítás (mentálhigiénés) segítés; valamint a diakóniai szolgálat.

Lelki Oázis Missziónk alapelvei:

· Valljuk, hogy a lelki szolgálatot minden hívő keresztyénnek végeznie kell Isten dicsőségére, ezért célunk a gyülekezeti szolgálatra való felkészítés.
· Elsősorban alapvető és általános bibliai-teológiai kérdésekre helyezzük a hangsúlyt.
· Tudatosítjuk a krisztocentrikus hitéletet bibliai alapelvek alapján (Igeélet, Imaélet, Közösségi élet, Szolgáló élet).
· Apologetikai tanítás (Kiemelt célünk, hogy felkészítsünk mindenkit a hitünk védelmére).
· Vallástétel üdvözítő hitünkről (Tudatosítjiuk, hogyan kell biblikusan bizonyságot tenni).

 

***
LELKI OÁZIS missziós területek az evangélium hirdetésében:

Az Úr Jézus Krisztus mondja: „Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon,bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég." (Máté 24,14)

I. Igehirdetés
(Prédikáció, bibliatanulmány)

II. Tanítás
(Előadások, különböző lelki alkalmak tartása, hittanoktatás, énektanítás.)

III. Személyes példaadás
(Szavak nélküli bizonyságtétel, a krisztusi életvitel szeretetben való gyakorlása.)

IV. Írott kiadványok
(Iratmissziónk keretében saját nyomdai termékek szerkesztése, terjesztése.)

V. Vetítettképes előadások
(Videó Missziónk keretében szerkesztett prezentációk készítése.)

VI. Hívogatás
(Programok hirdetése, figyelemfelkeltő tájékoztatók, meghívók szerkesztése.)

VII. Ajándékozás
(Biblia, imakönyv, lelki irodalom ajándékozása.)

VIII. Igés-Album Misszió ajánlása
(Lelki kiadványaink célirányos ajánlása, terjesztése.)

IX. Igés- Paraván Misszió
(Kiadványaink tematizált bemutatása, közkinccsé tétele.)

X. Interneten való megjelenés
(Biblikus honlapok indítása, gondozása.)

XI. Lelki pihenés, zavartalan Istenre-figyelés biztosítása
(A Filadelfia vendégház üzemeltetése.)

 

...


LELKI OÁZIS missziónk szolgálati területei:

Lelki Oázis csendesnapok
Évente kétszer hitünk és lelki közösségünk erősítése céljából csendesnapok tartása.

Lelki Oázis iratmisszió
Hitépítő nyomtatott kiadványok folyamatos megjelentetése, ingyenes terjesztése. (Jelenlegi nyomdai termékeink: Kétféle képeslap, tizenkét könyvjelző, több száz lelki irodalom.)

Missziónk az alábbi célcsoportok felé irányul:
I.) Református hittestvéreink
II.) Gyülekezeti tagságunk
III.) A hittanoktatásra beiratkozottak családjai
IV.) Akik gyülekezetünkkel kapcsolatba kerültek és rendelkezünk elérhetőségükkel
V.) Településünkön élők (kívülállók)


Lelki Oázis Videó Misszió
Saját szerkesztésű videó formátumú anyagaink feltöltése a YouTube csatornára (Lelki Oázis Videó Missziónk csatornáján jelenleg közel százötven saját szerkesztésű videót találnak az érdeklődők).

Lelki Oázis Igés-Album Missziónk speciális anyaga
Ebben a hitébresztő, hitépítő, hitmélyítő missziónkban saját kiadványaink mellett a legismertebb szerzőktől, négy albumba rendezve több száz lelki irodalmat kínálunk ingyenesen az érdeklődőknek.

Lelki Oázis Igés -Paraván Missziónk speciális anyaga
E missziónkban saját kiadványaink mellett a legismertebb szerzőktől kereken száz különböző ingyenesen elvihető lelki irodalmat helyeztünk el a Bp. Pestújhelyi Református Templomban két paravánon.

Lelki Oázis prezentációs előadások
Hitünk és Istenünk Igéjének minél jobb megismerése, megértése céljából, esetenként kivetítéses előadást tartunk. (Jelenleg közel száz prezentációs anyagunk van.)

Lelki Oázis honlap
Honlapunkat hetente gondozzuk és friss anyagokkal látjuk el.

Lelki Oázis YouTube csatorna
2016-óta saját videó formátumban szerkesztett anyagot töltünk fel a YouTube csatornánkra, ahol jelenleg közel százötven videót találnak az érdeklődők.

Ingyenes lelki hetek a Filadelfia Missziós Központunkban
A Bp. Pestújhelyi Református Parókián 2017-ben felépült Filadelfia vendégházunkba várjuk azokat a rászoruló református hittestvéreinket, akik lelki pihenésre, lelki vigasztalásra, lelki megerősödésre szorulnak.

***

LELKI OÁZIS

C S E N D E S N A P O K

***


 

 

***

LELKI OÁZIS CSENDESNAPOK Bp. Pestújhelyen (2007-


2007. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2007. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2008. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2008. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2009. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2009. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2010. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2010. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2011. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2011. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2012. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2012. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2013. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2013. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2014. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2014. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2015. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2015. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2016. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2017. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2017. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2018. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2018. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2019. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2019. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2022. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2022. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2023. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2024. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2024. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)
2025. Budapest, Pestújhely (tavaszi csendesnap)
2025. Budapest, Pestújhely (őszi csendesnap)

...

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 219, összesen: 672011

  • 2026. április 26., vasárnap

    Miként tud egy változó társadalmi közegben jelen lenni és megszólalni az egyház? Duráczky Bálinttal felgyorsuló folyamatokról, Budapest indikátorszere...
  • 2026. április 23., csütörtök

    Portré egy álom valóra válásáról és Isten hívó szaváról – interjú Miticzky Gábor hajóvezetővel.
  • 2026. április 22., szerda

    Az egyházért, az országért, a vezetőkért hirdetett imaalkalmat a Budapest-Baross téri Református Gyülekezet. Egy óra, ahol csak „mi” vagyu...
  • 2026. április 21., kedd

    Hetedik alkalommal szervezett találkozót református mérnökök számára a Mérnökmisszió április 18-án, a budapesti Ráday Házban.
  • 2026. április 20., hétfő

    Beiktatták lelkipásztori tisztségébe Molnár Zsoltot, aki hittanoktató feleségével együtt 2024 szeptembere óta végzi lelkipásztori szolgálatát a délegy...
  • 2026. április 20., hétfő

    Folyamatos teológiai feladat az itt és mostban megszólítani az embereket – akár a lakberendezés segítségével is. Megújult gyülekezeti terek a Gyulai P...
  • 2026. április 17., péntek

    Isten mindig a helyreállítás történetét szeretné újraírni a világban rajtunk keresztül is. Szelley-Bereczki Anna biomérnök fiatal kora dacára második ...
  • 2026. április 16., csütörtök

    Ma van a magyarországi holokauszt áldozatainak emléknapja, ennek apropóján azokat az írásainkat ajánljuk, melyekben magyar emberekre, mártírokra és hő...
  • 2026. április 14., kedd

    Az élő, lüktető közösség számtalan módon hathat a környezetére. Gárdonyban a reformátusok a Gondoskodás Házán keresztül is Istenre mutatnak. Evangéliu...
  • 2026. április 13., hétfő

    Dunamellék konferencia-központjai átalakuló működésükben eltérő hangsúlyok mentén szerveződnek, de egy közös cél felé mutatnak – tudtuk meg Kelemen Já...