Gyülekezeti arcképcsarnok: Nagy Sándor gondnok

Nagy Sándor

a bp. pestújhelyi református egyházközség gondnoka

B I Z O N Y S Á G T É T E L

"Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené" Róm 9.16

Fohász:
Mennyei Édesatyám! Alázattal és mély hódolattal dicsőítem a Te Szent neved. Felfoghatatlan számomra a Te irgalmasságod és szereteted. Köszönöm, hogy a Te Egyszülött Fiad vérén megváltottál bűneimből. Kérlek segíts, hogy teremjek a megtéréshez illő gyümölcsöket és tudjak megmaradni kegyelmedben mindvégig. Kérlek légy most velem, hogy bizonyságot tehessek a Te véghetetlen szeretetedről, amellyel Szent Fiad érdeméért engem, nyomorultat is megmentettél. Add, hogy azt és úgy tudjam elmondani, ahogy kedves Te előtted. Ámen!



Nagy Sándor vagyok immár 16 éve a Pestújhelyi gyülekezet gondnoka. Méltatlanul és szégyenkezve vallom meg, mert rám sajnos igaz, amit Pál apostol mondott, hogy bűnösök között első vagyok én. Az elmúlt négy évben Piliscsabán megismert kedves testvérek bizonyságtételeit hallva én meg se mertem volna szólalni, ha nem kapok erre felkérést.

Én több mint ötven éven át képmutató módon, a sátán hatalmában, a világ fiainak életét éltem. Pici gyermekkorom óta szinte minden vasárnap ott rendetlenkedtem a prügyi református templom karzatán.

Nagyapám kurátora, édesapám presbitere, majd később gondnoka volt a Tisza parti kis falunk gyülekezetének. Raktam az énekszámokat, fujtattam az orgonát, segédkeztem az éppen aktuális munkákban. Látszólag minden rendben volt velem. Csak a főiskolai és katona éveim alatt vált ritkábbá szolgálatom, templomba járásom.

Sorkatonaként Budapestre kerültem, ahol 1975-ben leszerelve munkát vállaltam egy Budapesti Számítóközpontban. Itt ismerkedtem meg jövendőbelimmel, akit rávettem, hogy mivel ő hitét nem gyakorló, de római katolikus vallású volt, térjen át a református hitre. Sajátítsa el hitünk alapjait, konfirmáljon meg és úgy házasodjunk össze. Így is történt. Házasságunkból két kislányunk született, akiket rendszeresen hordtunk Zuglóba hittanórákra, és a vasárnapi iskolába. Mi pedig feleségemmel hallgattuk Szemenyei Sándor lelkész úr mély, többrétegű igehirdetéseit. Kislányaink konfirmációi vizsgát, már Pestújhelyen tettek.

Az akkori Pestújhely-Újpaloti lelkész házról-házra járva református hitűek felkutatása közben csengetett be hozzánk. Nagyon megörültünk egymásnak. Megkért, hogy járjunk inkább a közeli Pestújhelyi templomba, (amelynek létezéséről addig nem is tudtunk) ahol én később méltatlanul és alkalmatlanul először presbiter, majd 1994 őszén gondnok lettem. Az ördög elhitette velem, hogy jó úton járok, nem vettem észre, hogy szépen menetelek a széles úton a kárhozat felé. Zimányi József lelkész úr szavaival: "Az Isten elől legjobban az Ő házában, sokszor az Ő szolgálatában lehet elbújni." Jaj de sokan teszik ezt ma is, de sok templomba járó testvérünket tart így hatalmában az ördög, és vezeti őket a kárhozat felé.

Mint a sziklák közé esett mag egy-egy igehirdetés fellobbantotta hitemet, de a vasárnap elmúltával éltem a világ fiainak életét.

Dicsőítem és áldom az Urat, mert képmutató életem ellenére, nagy szeretetével gondomat viselte és nem szűnt meg szólongatni közel ötven éven át. Kegyelméből úgy tíz évvel ezelőtt, egy evangelizáció alkalmával, Végh Tamás lelkész úr szavai döbbentettek rá elveszett voltomra. Ő saját életéről beszélt, de nekem csontjaimig, szívemig hatoltak szavai. Nem volt nyugodalmam ettől kezdve. Nekem a megtérés se sikerült egyik percről a másikra. Sokat imádkoztam, elmélkedtem, saját erőmből próbáltam megjobbulni. Minél görcsösebben próbáltam elhagyni bűneimet, annál nagyobbakat, fájdalmasabbakat buktam. Egyre jobban fájt az elkövetett bűn, de nem volt szabadulás. Már-már kezdtem késégbe esni, hogy alkalmatlan vagyok az üdvösségre és el kell vesznem.

Sok-sok sírva térdre hullott bűnvallás után újra és újra elbukva végre eljutottam egy LELKI OÁZIS csendes hétre. Ott egy vak Testvérünk bizonyságtétele által kaptam a felismerést az Úrtól, hogy meg kell vakulnom a világ számára, ahhoz hogy isteni látást nyerjek. Tudom, hogy ez az ÚR kegyelméből az Ő szeretete által történt.

Megértettem, hogy előbb alázattal, az ÚR elé borulva meg kell vallanom, és le kell raknom minden bűnömet, (még a régen elfelejtett, legrejtettebbeket is), aztán esedezve kérni az Ő Szent Fiának érdeméért bűneim bocsánatát, és a Szentlélek által az újjászületést.

Azóta a Jézus keresztje alá lerakva bűneimet, belsőmben más emberré lettem. Kemény leckéket, próbatételeket kaptam, amelyeket Jézus nélkül bizonyosan nem tudtam volna elhordozni, de tudom, hogy mindez előző, bűnös életem következménye. Hiszem, hogy az alázattal lábaihoz borulóknak, akik a Megváltó Krisztus érdeméért esedezve kérik, megbocsát a ÚR, de az elkövetett bűneink következményeit viselnünk kell. Boldog szenvedés ez. Olyan csoda, amit csak azok értenek meg, akik maguk is átélték.

Gyülekezetünkben, (ezt azelőtt fel se fogtam) megtért, újjászületett Testvérekre találtam. Azóta együtt imádkozunk, munkálkodunk és örvendezünk az ÚR áldásokkal teli szeretetében. Hatalmas csodákat élünk meg Urunk kegyelméből. Szeretnék most megosztani kettőt a számos megélt csoda közül.

Nem tudom, mi indította a lelkészünket a LELKI OÁZIS csendeshetek szervezésére. Azt viszont, hogy az ÚR megáldotta, most már biztosan tudom. Hála legyen érte Istennek és köszönjük az Ő önzetlen és alázatos szolgájának. Azt sem tudom, hány testvérünk lett ott LELKI TESTVÉRÉ a Jézus Krisztusban, de azt érzem, hogy engem Ő indított, hogy elmenjek és Ő világosította meg szívemet Szentlelke által, hogy megtérjek, és BÉKESSÉGET nyerjek a Jézus Krisztusban. Ez számomra a legnagyobb csoda. "Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen." Jn 14,27

Sok éve nyomasztó gondja volt gyülekezetünknek a második világháborúban szétlőtt és csonkán helyreállított templomtorony bomladozó tetőszerkezete. Emberi számítás szerint gyülekezetünknek, saját erejéből, még a csonka torony tatarozásához se lett volna ereje. Két évvel ezelőtt egy újjászületett presbiter Testvérünk jelentős felajánlással gyűjtést kezdeményezett a torony helyreállítására. Mi többiek, kicsit szkeptikusan, de az Úrban bízva mellé álltuk. Elkészíttettük a terveket és meghirdettük a gyűjtést a gyülekezetünkben. Emberileg hihetetlen, de a választói névjegyzék szerint az alig több mint kétszáz lelkes gyülekezetünkben, egy év elteltével közel három millió forint gyűlt össze az újraépítendő toronyra. Ez azonban csak a csoda kezdete volt. Ismerve helyzetünket pályázatot adtunk be az Egyházmegyéhez a tatarozásra. Így kaptunk a Bp.Északi Ref. Egyházmegye építési segélyalapjából komoly támogatást a toronyépítésre.

Az ÚR hatalmas csodája ez, hogy az első felajánlástól alig két év elteltével eredeti formájában elkészült Istenünk dicsőségére templomuk új tornya.

SOLI DEO GLORIA! Egyedül Istené a dicsőség!

Ez a hitvallást írtuk ki templomunk bejáratára. Ezt hirdeti mindazoknak, akik hisszük és valljuk ezt, és gyönyörködünk benne.

Nagy Sándor
Budapest,2012.07.21