Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti arcképcsarnok: PÓK KATALIN

Pók Katalin

a bp. pestújhelyi református egyházközség TAGJA

 

 

Megvakult, mégsem sírja vissza régi életét

De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. 2Kor 12,9

 

Beszélgetés Pók Katalinnal

Pók Katalin bizonyságot tett a hitéről a gyülekezet előtt. Elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt megvakult, mégis úgy érzi, hogy akkor kapott egy igazán új, értékesebb életet.

„Korábban boldognak gondoltam magam, közgazdászként dolgoztam, mindenem megvolt, legalábbis azt hittem. Egy műtét után megvakultam, öngyilkossági kísérletet követtem el, a párom pedig huszonöt év után elhagyott.

Tudom, hogy nehéz vakon élni, de nem cserélném föl az előző életem a mostanival.

Látom a célt, meg tudom tartani a hitemet.

Nem számít, hogy vak vagyok, hogy megsebeznek, vagy elhúzódnak tőlem, mert az Úrtól megkaptam a legtöbbet, amit lehet, a kegyelmet, és ez elég nekem.

Itt, a verőcei gyülekezetben tiszta szeretettel fogadnak, az Istentől kapott szeretet sójával ízesítik a vendégek életét. Amikor először voltam itt, odajöttek hozzám a templomban, kíváncsiak voltak, hogy ki vagyok és honnan jöttem. Verőce kedves hely számomra, mert korábban itt születtem újjá egy gyógyító héten, és kaptam új életet."

2012. március 26

Fekete Zsuzsa riportja

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 161, összesen: 711010

  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...
  • 2026. október 22., csütörtök

    Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján ismerjék meg az egyik református áldozat történetét: az alig 18 évesen elhunyt Ravasz István k...