belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Miklya Zsolt

„Ó, irgalmatlan Bárd!”

A megbocsátásról – Jorge Luis Borges, Gergely Ágnes és Arany János nyomán

„Ábel halálát követően találkozott egyszer Ábel és Káin. A pusztaságban gyalogoltak, s messziről felismerték egymást, mert mind a ketten roppant magas termetűek voltak. A testvérpár leült a földre, tüzet rakott és evett. Hallgattak, ahogy a nap vége felé hallgatni szokott a fáradt ember. Előbújt az égen egy csillag, még nem volt neve. A lángok fényénél Káin észrevette Ábel homlokán a kő nyomát, leejtette a kenyeret, amelyet épp a szájába készült venni, és bocsánatot kért a bűnéért.

Ábel ezt felelte:
– Te öltél meg engem, vagy én öltelek meg téged? Már nem emlékszem; együtt vagyunk, mint hajdan.
– Most már tudom, hogy valóban megbocsátottál – mondta Káin –, mert a felejtés megbocsátás. Én is megpróbálok majd felejteni.
Ábel lassan felelte:
– Így igaz. Míg tart a lelkiismeret-furdalás, tart a bűn is.”

Jorge Luis Borges: LEGENDA  Scholz László fordítása

 

Mottónak hosszú, elbeszélésnek tömör, életbölcsességnek egy életre elég Borges Legendája, talán ezért is került a költeményei közé. Gergely Ágnes lírai Borges-olvasata – Borges olvasása közben (1975) – mintha a Legenda életbölcsességét gondolná, írná tovább. „A nyájasság túlélhető. / Akit megütnek, elfelejti.” És aki üt, azzal mi van? Egy olyan korban, amikor „a szivárgó idő alatt, / hol mindenfélét elkövetnek, / arca vetésforgóiban / helye készül a gyűlöletnek,” amikor „életben lenni annyi, mint / feliratkozni kannibálnak”, akkor mi van? Az olvasat jelez. Jelzi, hogy a felejtés nem azonos az elhallgatással. A hallgatás, ami a fájdalmat maga elől is elrejti, magába zsugorítja, csak félmegoldás, mint a féltüdő, bár kétségtelen, lehet így is élni. De mivel „szétrobban a hallgatás / a vészjelzőn: a hátgerincen”, maga a test ad választ, ha a nyelv képtelen.

A 20. század borzalmait átélő ember mintha kiiktatta volna életéből a fájdalom kimondásának, a panasznak (és nem panaszkodásnak) az erejét. Nincsenek siratói, gyászénekei és balladái, ahogy zsoltárai és bűnbánata sincs igazán. Mert a fájdalom, a kín üvöltésig fokozható, ha formát nem talál, a befelé üvöltés pedig nem ismer határt, sőt szétzilálja a belső határokat. Hiába teszünk úgy, mintha nem történt volna semmi. Hiába próbálunk lazítani. Hiába hallgatjuk el – a hallgatást is.

„A bazalt szétreped, a szirom megpattan, / a fogoly beleőrül a kínba, a jellem árulásba hajlik” – sorolja Gergely Ágnes a lehetséges változatokat a megfigyelő józanságával Az Ágnes asszony költőjéhez (1982) című versében. Ám rögtön bevallja, hogy „nem sikerül, / vélhetően nincs is abszolút / jelenbelátás.” Maradnak a következmények és „a tudomásulvétel”. Ám aki beéri ennyivel, az még az okszerű megértésig sem jut, az „körbejár, mint / a nyomtató ló, mint az útra-térni / csökönyös szamár, mint Sámson, / mielőtt megrázta volna az oszlopot”. De Gergely Ágnes Sámsona sem éri be ennyivel. A megnevezés bátorsága annál nagyobb, minél inkább a pusztulás időtlenségére kárhoztatott csak az ember. A(z újra)teremtés kockázatával ki kell mondani: „Megnevezem. Megalkotom. Vagyok. / Oszlopot döntök. Belevakulok. / Mindegy, hogy szerettek-e. Én szerettem.” És nem szokom meg. Nem szokom meg a kétségbeesést. „Oh! Irgalom atyja, ne hagyj el.”

A Sámson-szerepből ezen a ponton lép ki Gergely Ágnes. Az Ágnes asszony visszatérő fohászával. Ő nem teszi idézőjelbe. Nem szedi dőlt betűvel. Sajátjaként mondja. S utána megszólítja a költőt: „Költő, ki egykor nevemet az örökké tartó / bűntudattal megkötötted” – hogyan is lehet így, Ágnesként élni? – „mutasd meg végre az igazi bűnöst, / mutass rá ujjaddal az okra, míg felnyílik a magasság”. Ahol már nincs is magasság többé, sem mélység, sem veszteség, sem gyöngeség, csak erő. És: „Vonul a hatalmas menet. / Vonulok én is, valahol messze mögötted, / veled. Hiszem, hogy eszméletemből addigra már eloszlott / az a másik, az a régi menetoszlop.”

Ki kell mondani. Nem lehet róla hallgatni. Nem lehet csak úgy elfelejteni. De elmesélni kevés. Dokumentálni a történetet. Mert „nagyon fáj”. A vérjel átüt a hallgatáson. Átüt az időn, az emlékezettel együtt él, „éppen úgy, mint akkor”. S akkor mi van? A fájdalmat dalolni kell. A levegővétel ritmusával, ahogy sírás után hüppög az ember, rekeszizomból mondani el. Hogy „nagyon fáj”. És az Ágnes asszony költője, akit csak attribútumaival nevez meg Gergely Ágnes – ahogy „az a régi menetoszlop” is csak attribútuma a néven nem nevezett borzalomnak –: „Szép szőlősgazda, nagybajszú magyar…”, „ó, irgalmatlan Bárd!”, a kegyelem közvetítőjévé válik: „elrajzolt babylón arcom / meghajtom feléd, legyen tiéd / a megbocsátás.”

Kié lehetne másé? A Bárd – egyszerre dalnok és pallos, emlékezet és ítélet képe, a zsarnok Eduárd felett is ott lebeg, nem hagyja nyugodni (A walesi bárdok). Nem tud szabadulni a vértanúk dalától, ahogy Ágnes asszony sem a vérjel már csak fejében élő képétől. A Bárd ott lebeg az emlékezet vérpadja felett. Mi lehetne hát más a kegyelem, mint: elfelejtem, amit tettél. „Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.” (Zsoltárok 32,1–2) „Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!” (Mikeás 7,19)

Az emlékezet őre tud megbocsátani. De nem úgy, hogy kitöröl mindent. Hanem úgy, hogy felragyognak a szemeid, mert látod, amit el nem felejthetsz. És megpendülnek a húrjaid, hiába akasztod a hárfádat fűzfára, szegre. Tudja ezt Gergely Ágnes is, amikor megszólaltatja a babiloni foglyok panaszdalát (A 137. zsoltár, 1992): 

Ültünk Babylon folyópartjain.
Sírtunk. Babylon tenger nélkül él.
Hárfánk a fűzfán. Másképp szól a kín.
Tőlünk verejték kell, nem szenvedély.
S nem érv, erünkből mért dőlt itt a vér.
Hát kihűlt jobbom legyen rá az ámen,
ha elfeledlek egyszer, Jeruzsálem.

 Az első versszak szinte a zsoltár szavait szedi drámai jambusokba. A Bárd hangja megszólal és emlékezik. „Tengertelen” – lefolyás nélküli – folyóparton a forrásvidékre. Amit még nem rontott el vétek. Hiszen a fogság nem véletlen. Ahogy az ámen, a hűség válasza sem. De Gergely Ágnes válasza nem áll meg itt, és nem a zsoltár eredeti indulatával folytatódik. Népének babiloni gyalázóira nem átkot kér, hanem megbocsátást, a – most már néven nevezett – Bárd gyógyító emlékezetét: 

Jelünk itt falba karmolja a nép.
Kik biztatják, sem tudják, mért teszik.
Királyi jel, sok más jelet tulélt.
Ne ródd fel, Uram, vétekül nekik!
Ne vágasd falhoz szép kisdedeik…!
És fájó orcám rángjon majd a számhoz,
ha elfeledlek egyszer, Arany János.

Mert a megbocsátás nem pusztán feledés. Nem csak a vétek eltöröltetése. Hanem az emlékezet Aranya. S itt megint hadd fedjék egymást a jelentések: a dalnok neve és értékállománya, amit tűz próbált meg, ami a vértanúk képe mellé eleven emlékezetként égett. És hadd csengjenek össze a jelentések: Jeruzsálem és Arany János – a városban és a lélekben élő arany templom.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bölcsföldi András
Szörnyű fegyver
„Mindennapi vétkeinket bocsásd meg nekünk…”

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Gyónás nélküli egyház?
Közösségi vagy egyéni, kabinos vagy szabad…

Felszín

Dobóczky László
Fekete nap
Szembesülés önmagammal

Horváth Zsuzsanna
Pár-beszéd
Végigjárni a történetet

Magasság

Miklya Zsolt
„Ó, irgalmatlan Bárd!”
A megbocsátásról – Jorge Luis Borges, Gergely Ágnes és Arany János nyomán

Mélység

Pete Violetta
Egek ura, a föld száműzöttje
„Szeretném, ha szeretnének…

Nagy Zsuzsanna
Egy tömeggyilkos egyedfejlődése
Beszélnünk kell Kevinről

Szakács Gergely
Merülés
Mersz-e a mélységeidbe nézni?

Teljesség

Tóth Sára
Jóvá lehet-e tenni a jóvátehetetlent?
Feltétel nélkül?

Üzenet

Székely Tamás
Valóban van bocsánat?
Adós rabszolga és úr egy személyben

Áthallások

B. Tóth Klára
Bocsánat vagy bocsika?
Biblia, művészettörténet és a medvebocs

Bradák Soma
Szabadon bocsát
Az emberi tragikum zenébe öntve

Miklya Luzsányi Mónika
Ébredj már fel!
Egy sorozat a megbomló elme határán, harcban a feloldozásért

Riport

Kojsza Péter
Kegyelem, amely kiemel a mélységből
Az alvilágtól Istenig

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Munka nélkül
Létszám- és önbecsülés-leépítés

Látogatóink száma a mai napon: 6733
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57378943

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat