2011. december
42. szám
Csak a gyerek, a bolond és a költő privilégiuma a szerep?
Kisebbik fiam, Csanád alig volt három éves, de már kérdéseivel bombázott minket. Pontosabban kérdésével, ami így szólt: „Te ki vagy?” A kérdés elhangzott lépten-nyomon, otthon, a bölcsödében, az utcán, az ABC-ben, válogatás nélkül kérdezett meg ismerőst és ismeretlent, gyereket és felnőttet, s kérdései után gyakran megjegyezte, hogy ő kicsoda: „Te apa vagy? Igen. Én nem vagyok apa. Én kutya vagyok.” Vagy: „Én a postás bácsi vagyok.” Sőt: „Én vagyok a legszebb szamár.”
Azt lehetne gondolni, hogy Csanád fiunkat igen korán elérte az identitáskeresés korszaka, ami normálisan a kamaszkorral szokott bekövetkezni. Hogy tehát lázasan kereste magát a postás bácsiban, a kutyában és a csacsiban, vagy a katonában és versenymotorosban.
Pedig nem. Csak gond nélkül helyezkedett bele egyik vagy másik szerepébe, gond nélkül váltott belső attitűdöt, és nézett kutyaként vagy postás bácsiként a világba. S ha már ő megtette, ugyanilyen gond nélküli választ várt a körülötte élőktől. Kár, hogy a körülötte élők gyakran nem tudtak gond nélkül válaszolni, sőt, gyakran meglepte őket, hogy ne mondjam zavarba hozta, falhoz állította a kérdés. Pedig csak annyit kellett volna mondani: „Nagypapa vagyok, és Botit, az unokámat várom. Ismered?” Vagy: „Én a postás bácsi vagyok, és levelet hoztam neked, várj, mindjárt megkeresem.” Esetleg: „Kutya vagyok, de be vagyok rekedve, és már három napja nem tudom megugatni a holdat.”
Szóval, a „Te ki vagy?” könnyen hozott identitászavart a felnőttek számára. Vagy épp ellenkezőleg, túlidentitást, ami a hárító/kompenzáló gesztusok nyelvén lényegileg így hangzik, „Hagyj engem békén, tudom, ki vagyok!” Lényegében: „Vagyok, aki vagyok.” Ember szájából a túlnövekedett, stabilan beállott ÉN válasza ez, aki számára a kisgyerek kérdése mögött rejlő rugalmas szerep- és attitűdváltások már idejét múltak. Ő tudja. Ő aztán tudja, ne zavarják meg stabilitásában.
Visky András Reggeli csendesség című könyvében leír egy rövid Asztali beszélgetést:
„Apám: – Miért parancsolja Isten Mózesnek, hogy korán reggel álljon a Fáraó elé?
Csend.
Ő maga válaszol: – Mert akkor még a Fáraó kicsi.”
Talán még nem is Fáraó. Kiballag a folyópartra, várja a felkelő Napot. Vele ébred fel újra. Nyújtózkodik. Úgy nyújtja ki a karjait, mint a Nap a sugarait. Kézfejével megérinti a fák leveleit, a füveket. Ébredjetek ti is. Végigsimítja a víz színét, te is felkelhetsz, fodrozódj már egy kicsit. Maga is kicsi, nem vette még fel a kettős koronát, nem vette kezébe sem a korbácsot, sem a pásztorbotot, ami Fáraóvá teszi. Csak a Nap fia még, sugárnyi kézfeje érint és érez. Szóval, még nem a túlméretezett ÉN- és MI-tudat határozza meg feltétlenül a válaszát, hanem képes lehet meghallani a folyóparton közeledő Mózest, képes lehet
a MÁS attitűdjébe belehelyezkedni.
A költőszerep sem véd meg sajnos a Fáraó vétkétől, sőt, gyakran vezet szerepzavarhoz, túlidentitáshoz, „hagyjál engem békén, Én a Költő vagyok”. Lényegében: „Fontos ember vagyok. Nem látod? Éppen megváltom/változtatom a világot.” Holott csak szerepet, attitűdöt kellene váltani, változtatni, s lenni gond nélkül nagypapa, postás bácsi, kutya és szamár, napsugár kézfeje, vagy csak egy rongybaba, aki gombszemmel csodálkozik a világra, és lóg-móg egy szögön. Mint Bogyó Bandi Kovács András Ferenc versében: „Bogyó Bandi falon lógok / Vannak nekem nagyok orrok / Nadrágszárok konyult sipkám / Azzal szaglok sosem ritkán / Mosolyogok tarka móka / Arcképemre varrt szamóca / Piroslok mint egy szem eprek / Főleg bús szögön szereplek / Mert miólta fejem kinőtt / Véle tapintom az időt”.
Bogyó Bandi balladája – a vers címe ezzel a hármas alliterációval sem véletlenül játszik rá egy bugyuta rongynyelvre, rongyperspektívára.
Az ilyen kifejezések, mint a „vagynak …dógok”, „azzal szaglok”, „miólta”, „mosolyogok”, vagy az ilyen nyelvtanilag rosszul egyeztetett sorok, mint a „vannak nekem nagyok orrok”, „összes szemem kabátgombok”, mind egy fogyatékos létre emlékeztetnek, amikor az ember gyereke még beszélni sem tud rendesen, csak ógni-mógni meg ümmögni. A nyelvrontással „lefelé stilizál”, a periférián élők, elesettek, lecsúszottak, szögre akasztottak nyelvét játssza tovább és szűri létesszenciává: „Bogyó Bandi szögön lógok / Vagynak ég s föld közt több dógok / Örömben kell már itt lenned / Rongy a lelke tán mindennek”.
A rongyszerepben és -nyelvben tükröződő létszituáció egyrészt a „kicsi”, a gyermek, a periférián élő bábu valóságát hozza közel, másrészt az utolsó sorban felülírt szólással kimond egy általánosabb, kiterjedtebb jelentésű igazságot is, amit Bogyó Bandi nélkül, én-szerepben aligha tudott volna így megtenni a költő. No de hát ezért költő. Hogy tudjon nagypapa, postás bácsi, kutya és szamár, napsugár kézfeje, Bogyó Bandi és árnyéka is lenni: „Bogyó Bandi ógok-mógok / Fogyó fényben boldog lógok / Ámuldozok világ mint áll / Árnyékom csak engem himbál / Meg-meglóbál borzol talán / Lefityegek olykor alám / Csüng szívemből szép szál cérna / Kedvem viszont víg pecér na”.
Erről a csüngésről, aláfityegésről szeretnék még ógni-mógni kicsit.
Mikor leszáll az ember a magas Énről. Legkönnyebb ez a játékban, szerepjátékban talán. „Félek a játszani nem tudó emberektől” – írta József Attila az 1936-ban induló Szép Szó Szerkesztői üzenetében, miután egy moralizáló olvasó számon kérte a folyóirat címének a felnőtt komolyságához méltatlan játékosságát. (Ma Szép Szál Cérna lehetne a folyóirat neve.) A számonkérés nem veszítette el aktualitását. Ma is egy új moralizmus nevében kérdik, mit csináltál, te költő, az elmúlt évtizedekben, hogy idáig jutottunk? Hová rejtetted a felnőtt komolyságához illő Költő-szerepet? Hát játszottam. Voltam nagypapa, postás bácsi, kutya és szamár, napsugár kézfeje, voltam árnyékvető és szögre akasztott költő. Fontos, ha szerettem vón lenni, már elmúlt, ne aggódjatok. Vagy aggódjatok – (l)ógjatok-mógjatok csak velem – hisz az ÉN, a MI, a túlméretezett nem alszik.
Te tudod
El akarok bújni anyáék elől.
Nem úgy, mint kicsi koromban,
a széles és hosszú abrosszal letakart
asztal alá, de úgy, hogy sikerüljön.
A hajam mögé. A könyvem mögé.
A számítógép monitorja mögé.
Vagy csak úgy. Mit tudom én.
Hallgatásba. Röhögésbe. Mindegy.
A bújás számít. Ne vegyék észre,
hogy valaki más vagyok éppen.
Te tudod, mit jelent másnak lenni,
neked elmondhatom. Szilárd is érti.
De hiába van közös búvóhelyünk,
ott nem vagyok az, aki magamban.
Magamban egy másik magam van.
Ha ezt bárkinek elmondanám,
hívná a mentőket, vagy legalábbis
furcsa arccal meredne rám.
De melyik „rám”? Röhejes, nem?
Anya megijedne, nem röhögne.
Apának sincs elég humorérzéke
hozzám, vagyis hozzánk, ha már
az osztódás lett a természetem.
Osztani, osztódni, szétosztani,
ugyanaz vagy nem ugyanaz?
Ez itt a kérdés. Nem teszem fel,
csak neked. Te akkor is érted,
ha kérdés, akkor is, ha nem.
Te tudod, mit jelent másnak lenni.
Hiszen te ismersz engem.
Ha leülök vagy felállok, te tudod.
Ha járkálok, vagy csak fekszek és
bámulom a plafont, azt is tudod.
Mielőtt kimondom vagy elképzelem,
hogy egy arc miért változik hirtelen
sírósból nevetősre, vagy vissza,
te azt is. Ki sem kell mondanom.
Hova mennék előled? Hova bújnék?
Ha a laptopomba bújok, te ott vagy,
ha bringára ülök és hátszélbe öltözöm,
vagy a gödör mélyén avarba temetem
magam, te ott is ott, és azt is tudod,
hogy melyik magamat temettem el.
Jakus Ágnes
A karácsony közepe
A legjobban azt szerettem...
Géczy Katalin
Adventi hangoló
Felcsendül, árad és átjár
Bagdán Zsuzsanna
A Prédikátor és a kabát
Igemeditáció gyertyákkal
Bölcsföldi András
Adventi fényfüzér
Izzó szeretet
Pete Violetta
Koszorú-meditáció
Kifelé a körből
Szakács Gergely
Ami látszik és ami nem...
A sajtóhatalom diktál, vagy egyes kezdeményezések jobbak, mint mások?
Pete Violetta
A tökéletes nő egy férfi?!
Minden határon túlmennek a divatcégek
Erbach Viola
Külső és ami mögötte van
Mi van, ha a belsőből fakad a máz?
Hajduk Zsófia
What Would Jesus Wear
Amit a pólód mond rólad…
Juhász Ábel
Az egyházi „dísztárcsa”
Megújulás vagy cicomázás?
Tóth Sára
Szerepeink, és ami mögötte van
Mitől is vagyok keresztény?
Miklya Zsolt
Te ki vagy?
Csak a gyerek, a bolond és a költő privilégiuma a szerep?
Miklya Luzsányi Mónika
Békából királyfi
Egyszer volt, hol nem volt a felnőtté válás és a párkeresés
Miklya Luzsányi Mónika
On-line személyiség – ki vagy te?
kishercegnő86 hozzászólt a tevékenységedhez…
B. Tóth Klára
Sült krumpli gyertyafényben
Ünnep még a fogyasztói idők előtt…
Szűgyi Zoltán
A gondnok karácsonyáról
Áthatol a fenyő illata
Péter-Szarka Katalin
A mi márkánk
Miről árulkodik a címkéd?
Pete Violetta
Egy szép ünnepi napon Pilátus udvarában…
A felszínen túl
Bella Péter
Hogyan rontsuk el az ünnepeinket?
a visszájáról
Bagdán Zsuzsanna
Megorrolva a karácsonyillatra
Kiszagolható-e, hol van az igazi karácsony?
Koczor Tamás
Ruha teszi az embert
Fügefaleveleink
Dull Krisztina
János szomorú
Egy festmény üzenete a ma karácsonyának
Hancsók Barnabás
Tükör által homályosan?
Mit nem veszünk észre…
Szoták Orsolya
„Azt szeretem, ha jönnek!”
Különleges pillanatok egy lelkésznő életéből
Hajdú Éva
Október 31. Wittenbergben
Búcsúcédula, reformáció emlékfesztivál, kolostor, Halloween.
Látogatóink száma a mai napon: 7155
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57379365
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.