belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Miklya Luzsányi Mónika

Ügynökök, akták, emberek

Besúgók, besúgottak és Barbara

A nyolcvanas éveket mi már puha diktatúrának, gulyáskommunizmusnak nevezzük, amikor is mienk volt a legvidámabb barakk Európa keleti felén. Ám ekkoriban az NDK-ban még ugyanolyan erővel dolgozott az ottani ÁVÓ, a Stasi, nem lehetett tudni, ki az ügynök, ki nem, mikor építenek be „poloskát” a falba és hallgatják le a leghétköznapibb beszélgetéseket is. A nyolcvanas években itt, Magyarországon néhány év várakozás után megkaphattuk a hőn áhított kék útlevelet, amellyel háromévenként „Nyugatra” is ki lehetett jutni, s az állam nagylelkűsége jóvoltából – ha kimerítettük a teljes devizakeretünket – fejenként ötven dollárnyi valutával bele is kóstolhattunk a jólétbe. Nem csoda hát, hogy mi már ekkor egy másik világról álmodoztunk, s el sem tudtuk képzelni, hogy az NDK-ban még mindig fekete autók tűnnek fel éjszakánként, s hogy bűnnek számít nyugati vízumot kérni.

Kelet-Németországban még a nyolcvanas években is akták alapján kategorizálták az embereket, s aki nem számított jó „kádernek”, netán rendszerellenesnek minősítették, gyakorlatilag megszűnt állampolgári jogokkal rendelkezni. Nem kellett ahhoz nagy tett, elég volt egy szó, egy gondolat, már rá is nyomták az emberre a bélyeget, s megkezdődött a le- és kihallgatásokkal tarkított szocialista játék.

Erről az időszakról szól Christian Petzold filmje, a Barbara, amely idén már elnyerte a Berlini filmbiennálé Arany Medve-díját, s erősen esélyes egy Arany Pálmára, talán még egy Oscarra is. Az Új Berlini Iskola névvel fémjelzett alkotói csoport egyik meghatározó tagja a film forgatókönyvírója és rendezője, aki maga is a honeckeri Kelet-Németországban nőtt fel, így nem csoda, hogy részletekbe menő pontossággal, finom effektusokkal képes jellemezni ezt a kőkemény világot. Az egész filmre ez az érzékeny, visszafogott minimalizmus a jellemző. Egy kompozíció az egész film, ahol valójában nincsenek nagy jelenetek, mégis a tekintetváltások, vagy éppen a csendek katarzishatárig vezetik el a nézőt. Pedig valójában történet sincs, pontosabban elég banális a történet: ezrek átéltek hasonlót a szocialista barakk bármely országában.

Barbara, a tehetséges gyermekorvos Nyugat-Németországba szeretne utazni, hogy meglátogassa szerelmét, ezért beadja vízumkérvényét az illetékes hatóságoknak, s ezzel nyíltan vállalja a társadalmon kívüliség stigmáját. Egy ilyen beadvány a szocialista Németországban ugyanis egyet jelentett a disszidálási szándék kinyilvánításával. Ma, a nyitott európai határok idején talán már a disszidálás fogalmát sem ismerik sokan, de akkoriban az egyik legnagyobb bűnnek számított, ha valaki Nyugat-Európában akart letelepedni. Hivatalosan nem is lehetett, csak úgy, hogyha egy nyugati út során „kint maradt” az ember, s ezzel vállalta, hogy évekre elszakad az otthon maradtaktól – családjától, barátaitól –, mert bűnözőnek tekintik, s ha hazalátogat, börtönbe zárják. Ilyen körülmények között adta be vízumkérelmét Barbara, és az illetékes hatóságok azonnal intézkedtek: a neves fővárosi gyermekklinikáról egy balti kisváros kórházába helyezik át, azonnal ráállítják a Stasi ügynökeit, s nem lehet egyetlen olyan pillanata sem, amikor ne követnék, ne figyelnék meg. S ha mégis sikerül meglógnia az ügynökei elől, akkor biztos lehet benne, hogy pár órán belül házkutatást tartanak nála, s egy nő számára a lehető legmegalázóbb módon hallgatják ki és vizsgálják át minden testrészét. Barbarának mindezek ellenére sikerül többször is találkoznia nyugati szerelmével, aki megszervezi a szökését, s a fiatal orvosnőnek döntenie kell, hogy megy vagy marad.

A film ennek a döntésnek a drámája, amit mély empátiával mutat be a rendező/forgatókönyvíró, s hiteles játékkal elevenítenek meg a főszereplők (Barbara szerepében Petzold kedvenc színésznőjét, Nina Hosst láthatjuk), mindezek ellenére sem nyílnak ki azok a bizonyos akták. Nincs mindentudó elbeszélő, nincs olyan pillanat, amikor kiderülne az igazság, hogy legalább rálátásunk lehetne a főszereplők teljes életére. Petzold azt a pillanatot, illetve azt a rövid néhány hetet tárja elénk, amíg Barbara eljut a döntésig. Úgy ismerjük meg őt mi is, ahogy új munkatársai: egy idegen, zárkózott nőként, aki hihetetlen szakértelemmel végzi munkáját, de valójában bárki lehet. S úgy látjuk a munkatársakat is – elsősorban Barbara főnökét, Andrét –, ahogy a vidéki klinika kisközösségébe belekényszerülő Barbara láthatja: távolságtartással vegyes félelemmel, hiszen bárki lehet besúgó, s valójában nem is derül ki, hogy ki az, és ki nem. Mert ebben a filmben nem ez a fontos, hanem az emberi döntések.

Úgy gondolom, nemcsak a honeckeri Kelet-Németországban, hanem a magyar Kádár-korszakban is mindenkinek meg kellett hozni a maga kompromisszumait, ha életben akart maradni, ha előbbre akart jutni, netán ha elkövetett valami „hibát”. Halljuk nemegyszer, hogy „besúgó volt itt a fél ország”, hogy „több volt a falban a tégla, mint a beton”, de nem kellett feltétlenül III/III-as vagy akárhányas ügynöknek lenni ahhoz, hogy megtörjék az ember gerincét, hogy besúgónak érezze magát akkor is, ha senkiről sem jelentett.

Mi, magyarok nem szeretünk ezekről a dolgokról beszélni. Kiteregetjük ugyan az ügynökaktákat, vagy ha éppen úgy fordul a politika szele, akkor nagy csinnadrattával lerántunk néhány leplet, és ujjal mutogatunk, hogy besúgó volt ez is, meg az is, bizony. Megvan a médiabotrány, a felhajtás, és ezzel már el is távolítottuk magunktól a problémát. Mert abba már kényelmetlenebb belegondolni, hogy igen, mi is a Kádár-korszakban nőttünk fel, s hogyha besúgó volt mindenki, akkor nyilván az anyám, apám, szomszédom, a barátaim szülei, tanáraim is besúgók vagy besúgottak voltak.

Természetesen voltak nagy kataklizmák és történelemformáló sorstragédiák a szocialista érában is, de jobbára a Barbarák idejét éltük, akik úgy tudtak hősök lenni, hogy ismeretlenek maradtak. Akiknek bár teleírták az aktáikat az ügynökök, mégsem ismerték meg őket soha. Mert lehallgathatták a telefonjukat, feltúrhatták a lakásukat, belenyúlhattak az összes létező testnyílásukba, de amit a szívükben megőriztek, azt nem vehették el tőlük. Ezért tudtak dönteni, emberi ésszel talán logikátlanul, mégis a legnagyobb emberséggel.

 

http://port.hu/barbara/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=127920&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_topic_id=2

 

Miklya Luzsányi Mónika

Hozzászólások

1. Jack Ward - 2012-11-11 10:22:22

Idehaza is elkelne egy átvilágítás a történelmi egyházakban. Miért nem merjük felvállalni?


2. Pém Mihályné - 2013-01-16 16:36:26

7 gyereket szültem,4 et a Kádár korszakban egyházi alkalmazottként,Idegbetegeket,skizofréniásokat,alkoholistákat,megkínzott áldozatokat termelt az a rendszer a besúgóival. a valóság sokkal rosszabb volt,,mint ahogy azt elgondolhatnánk.20 évig nem tudtam elmenni még a környékére se annak a templomnak ahol dolgoztam....Kisfalussy János bácsi megjelentette Északi János néven könyvét. Benne volt a besúgó görkat püspök aki megtiltotta jános bácsinak a hitoktatást.Keresztes szilárd azonnal felvásároltatta.Én elolvastam mert János bácsi ismerősöknek adott egy egy példányt.Múlt szerdán voltam az uránia moziban a máriapócsi búcsú dokufilmjén a filmklubban.ott volt Fülöp atya a mostani püspök,meg vagy 4-5 pap,vallási néprajzosok Szegedről.A beszálgetésen megemlítettem a könyvet...SEMMI DESEMMI reakció....hát majd úgy 60 év múlva...akkor talán lesz a leszármazottakban...


3. Pém Mihályné - 2013-01-16 16:41:28

Itt volt nálunk ügynök ipoly utry attila,kiírom a nevét,mert az újság is kiírta,papírom van róla h,engem

is megfigyelt,könyvet adott ki,meg az ökumenikus napokon előimádkozott az emelvényen....


4. Pém Mihályné - 2013-01-16 16:45:51

Utry Attila (alias Ipoly)  7-én az író-olvasó találkozón bemutatta a könyvét, ha közszereplést vállal ügynökmúlttal, bocsánatot kellene kérnie azoktól az emberektől, akiknek megkeserítette az életét, pl. akiket megvertek a rendőrök.


5. Pém Mihályné - 2013-01-16 16:53:50

Gerhát pali sírva mesélte hogy káldy zoltán fenékbe rúgta papjait így alázta meg őket...A Luther kiadóval volt egyszer egy vitám....ők még fiatalok nem voltak felnőttek a régi rendszerben..ezt írtam nekik:A jelküldő, (önök) küld egy jelet, hogy megjelent az ügynökökről szóló könyv. A jelvevő, (én) veszi a jelet, és minden esetben új minőség keletkezik, ennek oka pedig a más és más személyes megélt történelem ami a jelküldő és a jelvevő mögött van. A jelküldő esetleg nem is élt a régi rendszerben, a jelvevő viszont éppen ma, amikor magkapta az önök üzenetét. Látta a város óriás kivetítőjén a város legnagyobb ügynökének, aki egyházi ember, igaz görögkeleti vallású boldogan mosolygó arcát, amint éppen díjat vesz át. Eszébe jut az ismerőse, aki a rendőri verés következtében agyepilepsziát kapott, elmebeteg lett, majd öngyilkos lett. Eszébe jut a barátnője, akit a rendőrkocsiban a két kezét kifeszítve kibilincseltek, kitépték a keresztet a nyakából és azt mondták neki - Na most imádkozz! Kinyitja az aznapi újságot, melyben a város másik hírhedt ügynöke mosolyog boldogan, mint a híres fesztivál egyik főszervezője.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Székely Tamás
Hit és ismeret
Mennyiben tanulható a hit?

Gondolkorzó

Horváth Zsuzsanna
Emerencek az ajtók mögött
Kiben lakik valóban az Isten?

Felszín

Szoták Orsolya
Egyetemen innen s túl
Munkanélküli képzés – van-e értelme a felsőoktatásnak?

Dobóczky László
Tudom
Felvértezve önismerettel

Magasság

Bölcsföldi András
Tudós tiszteletes
Könyv, ami nélkül kevesebb lennék

Miklya Luzsányi Mónika
Ügynökök, akták, emberek
Besúgók, besúgottak és Barbara

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Haj, haj
Mutasd a hajfestéked, megmondom ki vagy!

Teljesség

Koczor Tamás
Jó az, ami elválaszt
Teológia az egység útjában?

Péter-Szarka László
Szavak bontogatott szőttesén keresztül
Az istenismeret felé Pilinszky Jánossal

Tóth Sára
Kívülről és belülről
Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent

Üzenet

Réz-Nagy Zoltán
A kapucnis rejtőzködőktől a legnagyobb rejtőzködőig
Robin Hood, a street art, és Jhwh

Pete Violetta
Hullámok és szembeúszók
A diktatúra jegyei filmen és gyülekezetben

Áthallások

Tóth Sára
„Felfelé szállnak a parázs szikrái”
Marilynne Robinson Gilead című regényéről

Dull Krisztina
Megéri nekünk Cézanne közelében lennünk
Rövid kalauz és pár apró gondolat a nagy kiállításról

Szakács Gergely
Knowing
A tudás hatalom?!

Hancsók Barnabás
A nyughatatlan
Építő lázadás a hírnév útvesztőiben

Riport

Kojsza Péter
Pszichotükör
Az önismeret lelki folyamat

Kitekintés

Szakács Gergely
Isten az iskolában
Ateista- és valláskárosult-képzés a felekezeti intézményekben?

Látogatóink száma a mai napon: 6221
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57378431

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat