belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Réz-Nagy Zoltán

A kapucnis rejtőzködőktől a legnagyobb rejtőzködőig

Robin Hood, a street art, és Jhwh

Nemrég megnéztük nagyfiammal a legutóbbi Robin Hood filmet. Nekem eddig nem esett le a tantusz, hogy a Hood név a rejtőzködésre utal. A „hood” ugyanis a középkorban elterjedt viselet volt, amelyet mi csuklyaként ismerünk (régiesen kuklya a latin cuculla-ból). 

A legendákban létező ellenálló, törvényen kívüli betyár a csuklyát használta rejtőzködéséhez, tehát ez a „hood” rokona a bankrablók harisnyájának vagy símaszkjának: a lényeg a felismerhetetlenség és a rejtőzködés. 

Robin Hood, az igazságtalanság ellen fellépő közember alakja olyan erőteljes, meghatározó, hogy túlélt minden korszakot és rendszert: a közelmúltban is számos filmfeldolgozása született. Gyerekkorunkban megismerjük a történeteit és beépül a társadalmi igazságossággal kapcsolatos fogalmaink közé a figurája. 

Aztán ez némelyeket arra sarkall, hogy példáját követendőnek tartsák, és maguk is – akár törvényen kívüliként is, de – tegyenek valami a társadalmi igazságosságért. 

Korunk is kitermeli a maga Robin Hoodjait. Ők is rejtőzködnek, csuklyát, kapucnit hordanak és illegálisan működnek: amit tesznek, az büntethető, kívül áll a törvényen. 

Banksy neve angol nyelvterületen jól ismert, évek óta készít graffitiket főleg Londonban, de máshol is. Vele kapcsolatban használták ezt a kifejezést: „the Robin Hood of art” – a művészet Robin Hood-ja. 

Aki nem hallotta még Banksy nevét, azoknak hadd mondjam: ébresztő! Új paradigma született.
Mi, negyven felettiek többnyire átaludtuk a pillanatot. Képletesen szólva is, no meg azért is, mert az új paradigma születése az éjszaka legcsendesebb óráiban történt, titokban.  

Nagyfiam a Modembe jár „firka-körre”, és még a tavasszal történt, hogy felvillanyozva mesélt a „street art”-ról, mesélt az albumokról, amelyeket együtt a csoportban átnéztek, és nyáron külföldön járva egy-egy ötletes falfirkát le is fényképezett magának. 

A Street Art létezik, itt van, sőt a hivatalos kiállítóhelyeken is helyet vívott ki magának. A Műcsarnok alagsorában, a „Mélycsarnokban” Banksy-nek kiállítása nyílik novemberben, ingyenesen bárki megnézheti majd. A Facebookon eddig több mint ezer ember visszaigazolta, hogy érdekli az esemény és el fog menni a kiállításra. 

Banksy maga persze nem lesz ott hivatalosan a kiállítása megnyitóján, vagy legalábbis nem fogunk tudni róla, ha elmegy is. Hiszen eddig csak kapucniban láttatta magát és ez ezután sem lesz és ne is legyen másként. 

A paradigma – ismétlem – merőben új: az alkotások nem megrendelésre készülnek és persze nem is lehet őket megvenni. Random jelleggel tűnnek fel London különböző pontjain, és lehet, hogy a tulaj egyáltalán nem örül annak, ha éppen az ő kerítésén vagy tűzfalán tűnik fel.  

A képek változatosak, de a legtöbb kritikus hozzáállást mutat a társadalom jelenségeivel szemben: 

Különböző divatot követő fiatalok állnak sorban az egyik képen, hogy vásárolhassanak egy-egy „destroy capitalism” – pusztítsd a kapitalizmust – feliratú pólót; A molotov-koktélt dobó kezébe virágcsokor kerül; az egyik nemzeti ünnepről ottmaradt, angol lobogós sorzászló mögött a falon gyermekmunkás rajza, aki egy varrógép felé görnyedve dolgozik; a tradicionálisan öltözött szobalány a szőnyeg alá söpri a koszt; falhoz állított, lefegyverzett katonát éppen megmotoz egy rózsaszín ruhás kislány; a „kövesd az álmaidat” feliratra éppen egy plakátragasztó munkás ragasztja rá a „cancelled” /törölve/ feliratú plakátot; egy szomorú arcú 3-4 évesnek kinéző kislány ül a földön, kezében gázos lufi zsinegét tartja, a zsineg vége – lufi helyett – a „NO FUTURE” /nincs jövő/ felirat o-betűjéhez kapcsolódik. 

Néha humoros, néha szívbe markoló, alkalmasint groteszk és nem utolsósorban ikonoklaszta művész Banksy, aki minden további nélkül odarajzolja a megfeszített Jézus kezeibe az árucikkekkel teli zacskókat. 

A rejtőzködés és titkolózás nála a művészet elválaszthatatlan eleme – az én érdeklődésemet ez keltette fel. A XX. században élve elhittük, hogy a művész exhibicionista kell hogy legyen: olyan, mint például Hundertwasser, aki még meztelenül is fotóztatta magát egy performance alkalmával. 

De az új század megváltozott paradigmát hozott, a művész a háttérben akar maradni, csak egy névjegy árulkodik kilétéről. Arcát nem láthatjuk, hiszen a rejtőzködés indokolt, művészete illegális, törvénysértő, magánéletéről semmit sem tudhatunk meg. Motivációira csak a képek alapján következtethetünk. 

Ez pedig részben a régész munkájához hasonlít, aki ugyanígy semmit sem tud az alkotóról, csak a műalkotáson keresztül kell megértenie az azt létrehozó embert. Persze van némi különbség: az ismeretlenség a mi esetünkben aktív és nem passzív, és a művész kortárs. 

Végül itt a teológiai esztétika szempontja: analógiákon keresztül tudjuk csak kifejezni magunkat, antropomorf, szociomorf istenképeket tudunk csak a kommunikációban használni, úgyhogy ilyen szempont szerint értelmezendő a következő, záró gondolat:

Isten, amellett, hogy ítélőbírónak, királynak, seregek Urának mutatják be őt a bibliai könyvek, alkotó is, vagyis művész. De nem az exhibicionista fajtából való, hanem afféle kapucnis művész, aki elrejti arcát /5 Móz 31,18; 5 Móz 32,20/ aki rejtőzködik, aki rejtőzködő. /Ézs 45,15/. 

De amikor végül megnyilatkozik, mint ahogy Jób könyve elbeszéli, akkor némi büszkeséggel mutogatja műalkotásait: a hó- és jégeső raktárait, az ég tömlőit, a csillagokat összekötő köteleket, a lovas gyorsaságán csak nevető struccot, végül a vízilovat és krokodilt, és mintha ezekre lenne a legbüszkébb, főleg azért, mert mi, emberek semmilyen hasznot nem tudunk belőlük húzni.
Ez az igazi l’art pour l’art. 

Lehetne egy Facebook-oldala ennek a Művésznek, ennek a Legnagyobb Rejtőzködőnek, hogy amikor rácsodálkozunk valamelyik műremekére, akkor küldhessünk egy-egy „like”-ot; nem mintha szüksége lenne rá, mert inkább nekünk van szükségünk arra, hogy a minket körülvevő műalkotásai között járva ráébredjünk arra, hogy az Ő galériájában vagyunk, és a műalkotások nemcsak körülvesznek bennünket, de mi magunk is azok vagyunk.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Székely Tamás
Hit és ismeret
Mennyiben tanulható a hit?

Gondolkorzó

Horváth Zsuzsanna
Emerencek az ajtók mögött
Kiben lakik valóban az Isten?

Felszín

Szoták Orsolya
Egyetemen innen s túl
Munkanélküli képzés – van-e értelme a felsőoktatásnak?

Dobóczky László
Tudom
Felvértezve önismerettel

Magasság

Bölcsföldi András
Tudós tiszteletes
Könyv, ami nélkül kevesebb lennék

Miklya Luzsányi Mónika
Ügynökök, akták, emberek
Besúgók, besúgottak és Barbara

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Haj, haj
Mutasd a hajfestéked, megmondom ki vagy!

Teljesség

Koczor Tamás
Jó az, ami elválaszt
Teológia az egység útjában?

Péter-Szarka László
Szavak bontogatott szőttesén keresztül
Az istenismeret felé Pilinszky Jánossal

Tóth Sára
Kívülről és belülről
Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent

Üzenet

Réz-Nagy Zoltán
A kapucnis rejtőzködőktől a legnagyobb rejtőzködőig
Robin Hood, a street art, és Jhwh

Pete Violetta
Hullámok és szembeúszók
A diktatúra jegyei filmen és gyülekezetben

Áthallások

Tóth Sára
„Felfelé szállnak a parázs szikrái”
Marilynne Robinson Gilead című regényéről

Dull Krisztina
Megéri nekünk Cézanne közelében lennünk
Rövid kalauz és pár apró gondolat a nagy kiállításról

Szakács Gergely
Knowing
A tudás hatalom?!

Hancsók Barnabás
A nyughatatlan
Építő lázadás a hírnév útvesztőiben

Riport

Kojsza Péter
Pszichotükör
Az önismeret lelki folyamat

Kitekintés

Szakács Gergely
Isten az iskolában
Ateista- és valláskárosult-képzés a felekezeti intézményekben?

Látogatóink száma a mai napon: 3266
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57375479

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat