belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Pete Violetta

Lelkipásztor és egyéb (mi)csodák

A birka nép meg a juhásza?

A hittanos gyerekek csapata nagyon jó tükör, hogy az ember kívülről lássa magát és egyházát. Amikor például bevittem nekik érdekességképpen a lelkészi süvegemet, jót nevettek, hogy micsoda kalózsapkám van. Legutóbb pedig azon nevettek, amikor az a szót használtam, hogy lelkipásztor. „Pásztor? Olyan juhokat terelős?”

Akkor juhász?
Szóval mitől pásztor a lelkipásztor? A magyar ember számára megtévesztő ez a kép. Nálunk a juhász terelgeti nyáját, fújja furulyáját, ha aludni támad kedve, kifordítja a szűrét, ráheveredik és bóbiskol. A puli addig is posztol és elvégzi, amit el kell, de legalábbis riaszt, ha valamit észlel. A pásztorkodás a mi kulturális hátterünkben és asszociációnkban a János vitéz, a Háry János és a népmesék óta romantikus kép. Egy olyan hippi figurája, aki azért nagyjából független a társadalmi berendezkedéstől, és a természet közelében él. Mennyire csábító kép ez egy multi alkalmazásában irodai munkát végző ember számára!  Pedig már a magyar pásztorkodás realitása sem egészen egyezik ezzel a meséken alapuló képpel.

Elsősorban mégsem magyar, hanem bibliai kontextusban szeretnék bővebben írni erről a bizonyos pásztor-képről. Az ószövetségben a pásztoroknak komoly kihívásokkal kellett szembenézniük. Egyrészt vadállatok formájában. Abban az időben Jeruzsálem környékén farkasfalkák, medvék és oroszlánok is tanyáztak, és bár az elefánt bárányokra nem vadászik, ha valamiért felbőszül, szintén elég komoly ellenfél. Palesztina területén krokodilok is éltek, például a Jordánban, így az itatás is veszélyes mozzanat volt.

Az állatokon túl a nomád rablóhordáktól is meg kellett védeni a nyájat, akik maguk élelemmel vagy egyéb javakkal nem rendelkezvén másokéból igyekeztek élni. Akkoriban az illegális javak beszerzése még nem bankszámlák meghekkeléséből vagy automaták kifosztásából állt, hanem az olyan értéket képező jószág eltulajdonításából, mint amilyen a bárány is. Könnyű is hozzáférni, mert a háztól, lakott településtől távol, sokszor éjszaka is csak ad hoc összetákolt karámokban lelt szállásra a nyáj. Az ilyen időszakos akolszerűségeknek többek között ajtaja sem volt, azért is említi Jézus egy helyen a jó pásztor képét az ajtóéval együtt, mindkettőt magára vonatkoztatva, mert a kapu vagy ajtó helyére a pásztor feküdt le, hogy csak az ő testén keresztül lehessen hozzáférni a nyájhoz.

Aki ezekkel a kihívásokkal fel tudta venni a harcot, az már nem lehetett nyámnyila ember. Nem véletlenül lett tehát a pásztor képe a Közel-Keleten a jó vezető, a jó király metaforájává. Mózes, a zsidó származású, mégis egyiptomi uralkodóházban felcseperedő vezető az apósa juhait legelteti, mielőtt a nép élére állva kivezetné őket az egyiptomi rabszolgaságból. Dávid király pedig egyenesen a mezőről, az állatok közül érkezik Saul udvarába neki hárfán játszani, illetve majd később leteríteni Góliátot.

„…Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egy bárányt a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem, és megöltem. Leterítette a te szolgád az oroszlánt is, a medvét is: így jár majd ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok közül bármelyik, mivel csúfolta az élő Isten seregét… Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.”
(Sámuel első könyve 17, 34-37. Dávid pásztorkodásával majd uralkodásával kapcsolatban Kőszeghy Miklós a 2009-es Csillagponton elhangzott előadása itt meghallgatható: Dávid a bátor (?) király )

Végül pedig nem kisebb hasonlítja magát egy jó pásztorhoz, mint Jézus Krisztus.

„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor…” (János evangéliuma 10, 11-14)

 

… és a lelkész?

A lelkipásztor nem vadállatokkal vív, de feladata megvédeni a hívőket a mindenkori korszellem káros hatásaitól. Mert jöhet bár liberális, bár konzervatív, paleolit, politically correct, bármilyen berendezkedés, divat vagy hóbort, a Krisztusi értékrend és az örökélet kulcsa ugyanaz. Akkor is, ha ez ósdinak hangzik. A mi farkasfalkáink, medvéink és krokodiljaink: az elidegenedés, a társadalmi közönyösség, az ezoterikus divathullámok és a többi.Valaha mintha olvastam-hallottam volna olyat, hogy ha a bárányok túl vizes növényt legelnek, a bendőjük felpuffadhat és súlyos  esetben a pásztornak elsősegélyt kell nyújtani, tűt kell az állatba szúrni, lecsapolni, ami túlteng a szervezetben. A lelki pásztorkodással együtt jár, hogy a gyülekezeti tagok elolvasnak, megnéznek bármit óvatlanul, vagy hallanak ezt-azt, és a sok feléjük áradó ingerből lesz, ami megfekszi a gyomrukat, elbátortalanítja a hitüket, kételyeket ébreszt. Mindig vannak ilyen hullámok Dan Browntól a különböző egyházak által elhallgatott bibliai tényeken át (Ádám első felesége - reposzt.hu) az újonnan feltalált evangéliumokig, amelyeket persze nem a helyén, hanem szenzációként kezelnek. Az előre tiltás nem sokat segít, de fontos ott lenni az ilyenek kiheverésénél, segíteni átvészelni a megrázkódtatást, és segíteni a helyén kezelni a túllihegett féligazságot vagy hitelt nem érdemlő forrásokat.

Azonban utópia lenne azt állítani, hogy a keresztényekre és gyülekezeteikre csak kívülről támadnak, sajnos nálunk egy-egy bárány is támadja, esetleg lassanként csócsálja a másikat vagy akár az egész közösséget ítélkezéssel, el nem fogadással, szeretetlenséggel. Így nem csak a külső veszélyekkel van dolga a lelkipásztornak, de a közösségen belül is rengeteg teendője akad, legyen az békítés, bátorítás, vigasztalás vagy intés.

A pásztor képe még egy jelentéstartalmat magában hordoz és ez a lelkigondozás, amit úgy is hívunk tudományterülete szerint, hogy pásztorálpszichológia. Az éppen elfáradt vagy kétségekkel küzdő, vagy valamiért felbolydult lelkek ápolása, a velük és értük való imádság, beszélgetés, támogatás.

Megbízott mindenes
Mivel a pásztor általában nem a saját nyáját, hanem nálánál idősebb, gazdagabb megbízójának a birkáit legeltette, a felelőssége is nagy volt, mert időről időre számon kérték, megvan-e mindaz, amit rábíztak. Így egy huszárvágással az újszövetségi tálentumok példázatához jutunk: a jó vezető egyúttal jó sáfár (intéző) is, aki akkor is a sajátjaként bánik az értékekkel, ha nem az övéi. (De sok munkavállaló el szokott vérezni hasonló helyzetben.)

A lelkész sem a sajátjait terelgeti. Nem a családját, szeretteit, baráti körét pátyolgatja, hanem mindazokat, akiket Isten rábízott és épp az ő gyülekezetébe keveredtek valahonnan. Az is az ő népe és rá van bízva, aki esetleg neki teljességgel antipatikus. Éppen azért, mert tudja: nem az övé a gyülekezet, hanem Istené. A Heidelbergi káté olyan szépen leírja, hogy Jézus az, aki egybegyűjt magának egy sereget sokféle népből. Hogyan lehetne kifogásom bárki ellen, akit Jézus ott akar látni?
A lelkipásztor próbál hű bérese lenni a jó pásztornak, aki Krisztus.

 

Ha a vezető a pásztor, a gyülekezet a birka nép?

Nos, talán a régi világban még lehetett ezzel vádolni a gyülekezeteket. Amikor a lelkész az orvossal és a tanítóval a falu három értelmiségije közül volt az egyik. Akkor valóban sok mindent ráhagytak, a presbitereknek (a gyülekezet vezető döntéshozóinak) gyűlése is csak annyiban merült ki, hogy bólintottak arra, amit a lelkész mondott. Azért ez ma már nem realitás. A tekintély minden területen, így a lelkészek esetében is egyre inkább csökken. A gyülekezeteinkben pedig ott vannak a hasonlóan magasan képzett mérnökök, orvosok, építészek, gazdasági szakemberek. Szükséges is, hogy a lelkipásztor minimum kikérje a gyülekezetében egy-egy témához tartozó szakemberek véleményét, a legjobb persze az, ha olyan felelősségteljes és hűséges szolgái Istennek, hogy egy az egyben rájuk is lehet bízni feladatokat vagy részfeladatokat. Így szükségszerűen egyre demokratikusabbak a gyülekezeteink és vezetésük. Szerencsétlen esetben ez konfliktusokat, pártoskodást is szül, áldásos esetben viszont jó munkaközösséget.

Református alapelveinkkel ellentétes is volna, ha a lelkészt emelnénk ki, mert az egyház legfontosabb egysége a gyülekezet. Ezt igyekszünk építeni, támogatni, plántálni, ebben csak eszköz, csak egy szakember a lelkipásztor. Viszont ahogy az elnevezés is rejti: ő elsősorban a lelki stratégiáért, a lelki irányultságért felelős. Ezzel a gyülekezeti lét mégis funkcióját tekintve legfontosabb pontja van rábízva. Elvégre mit érne a sakk-kör ha csak olyan résztvevői lennének, akik szeretnek táblákat festeni vagy bábukat rajzolni, megadni a kereteket, de senki nem lenne, aki játszik. A gyülekezeti lét alapja a bibliai idézetekben való elmélyülés, és az, hogy azokból magunknak a mára üzenetet, értéket, követendő példát találjunk. Na, ez az elsődleges képzettsége és feladata a lelkipásztornak. Onnantól kezdve, hogy megvizsgálja értő módon a szöveget annak kontextusával együtt, odáig, hogy a saját személyiségét és véleményét félrerakva megpróbálja kitudakolni Isten akaratát egy-egy ilyen több ezer éves szövegrészlet fölött. A gyülekezetből ehhez csak neki van meg a szükséges előképzettsége, könyvtára, módszertana. Ez őt csak funkcionálisan helyezi a hívek fölé, nem rangban, tisztben vagy javakban.

Aki pedig lelkipásztor, az pontosan tudja, milyen jó néha „csak” beülni a padba, milyen kincs az, amikor nem az ige hirdetője, hanem hallgatója lehet, amikor része lehet a nyájnak. A lelkészeknek általában kevés közösségélménye van. A lelkipásztor időnként nagyon is szeretne nyáj lenni.

Még jó, hogy Jézus szem számára láthatatlan nyájához hozzátartozik ő is. Ő is Isten állatkája.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Lovas Anett Csilla
Híd vagy határ?
Fordítás egyháziról magyarra

Gondolkorzó

Szikszai Szabolcs
Nyelvjáték
Valóságteremtő erő

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Jézushoz evezek
Félre hallás – félre vallás?

Fekete Zsuzsanna
Örökös pénzkérdés
Hinni nem pénzkérdés – vagy mégis?

Magasság

Bölcsföldi András
A Mózes-szék titkai
Egy belsős perspektíva

Pete Violetta
Lelkipásztor és egyéb (mi)csodák
A birka nép meg a juhásza?

Székely Tamás
Önkorlátozás, böjt, aszkézis
Vár-e Isten önsanyargatást?

Mélység

Fekete Zsuzsanna
„Ki tudja, merre, merre visz a végzet?”
… és sors fogja tán a volánt

Némethné Sz. Tóth Ildikó
Jelenlét a veszteségben
Isten a temetésen

Teljesség

Czapp Enikő
„Hiszek, Uram, légy segítségül az én hitetlenségemben”
Bennszülöttjei és bevándorlói Isten országának

Réz-Nagy Zoltán
Dicsőségmondás
Kicsiség és nagyság dialektikájában

Üzenet

Szerkesztő
Kétkedők szótára II.
Karácsony, húsvét

Frederick Buechner
Kétkedők szótára
Igazságosság, hitetlenség, áhítat, menny

Bella Péter
Megtanulni reformátusul
Idegennyelv és kurzusai

Bagdán Zsuzsanna
Spirituális piramisjáték
A lelki emberek meg a kegyelem

Kitekintés

Gueth Péter
A Virágok Szigete
Idegen – amíg be nem csöngetünk hozzá

B. Tóth Klára
Mindennapi kenyerünk
Az étkezés előtti és utáni ima szerepe, eredete

Szabó Viktor
Vízre, magyar!
Tengerjáró missziós könyvesbolt

Látogatóink száma a mai napon: 3057
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44209489

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat