belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Tóth Sára

Nem csak „fönt" és „kint", hanem „lent" is és „bent" is.

„... még messzebb tőled én?"

Ha egy hívő ember az „ég" szót meghallja, különösen ha az mondjuk egy csillagokkal teleszórt békés vidéki nyári éjjel kontextusában tűnik fel, azonmód igen kegyes hangulatba kerül: eszébe jut róla az Isten misztériuma, az Ő végtelensége és nagysága, szemben a saját végességével és kicsinységével.
Sőt, ehhez nem is kell a csillagos ég, elég mondjuk néhány közepes méretű hegy - ugye ismerjük József Attila szép sorait: Láttam, Uram, a hegyeidet, / S olyan kicsike vagyok én.

Igen, az ég is, a hegy is Isten transzcendenciájának jelképe.
Isten transzcendens: ez azt jelenti, túl van rajtam is, rajtad is, a világon is; meghalad minket. Ő más, egészen más, ember számára fel nem érhető.
Ennek ellentéte az, hogy Isten immanens, azaz velünk, bennünk lakozik, közel van hozzám, közelebb, mint a saját énem.

Mindkettő igaz: egy paradoxon két oldala. Hálát adok neked, mert egy lélek vagy velem, anélkül, hogy lényembe vegyülnél és elveszítenéd magad, s hogy mindenem lettél a mindenben úgy, hogy Isten maradsz, magasan mindenek felett - fohászkodik Új Teológus Szent Simeon. Isten tapasztalásának lehetőségeire is igaz ugyanez a paradoxon: ha Isten benne lakik valami módon mindenben, akkor megtapasztalom őt a földi szerelemben, egy jó ételben, egy gyönyörű tájban. De a legtöbben érezzük, hogy ez kevés. Csak ennyi lenne Isten? Így aztán Ő egyes kiváltságosoknak (például Jób, vagy a sötétzárkába zárt Richard Wumbrand) megadja azt a kegyelmet, hogy mindent elvesz tőlük, marad a vákuum, a semmi, a szenvedés. Hát ha valaki ebben is megtapasztalja Istent, akkor tud valamit nem csak az immanens, hanem a transzcendens Istenről is. Ha ebben a semmiben, ebben a megfosztatásban is találkozik vele, megtapasztalhatja, hogy Isten sem nem ez, sem nem amaz, mérhetetlenül más és több a szép tájnál, a szerelemnél stb.

Ez eddig szép. Ám az érme mindkét oldalának megvannak a szélsőségei. A közel lévő meg bennem élő Istennel például el lehet kezdeni bratyizni, haverkodni, a bennem élő Szentlélektől privát kijelentéseket bezsebelni, elvinni a hitet ellenőrizhetetlen szubjektív irányba.

De most inkább a másik szélsőséget boncolgatnám. Annál is inkább, mert a mi szeretett református hagyományunk inkább efelé hajlik. Az Isten nélküli, modern világ meg annál inkább (és hát a reformáció volt ennek az új világnak a bölcsője). Az Istentől elidegenedett világ számára az Ég éppen az Isten elérhetetlenségének, távoli voltának szimbólumává vált. A csillagvilágok mechanikus, szabályszerű forgása, hideg csillogása az istenség közömbösségét érzékelteti. „A végtelen tér örök hallgatása megrémít" - írja a hívő Pascal, akit sokan az egyik első modern életérzésű szerzőnek tartanak. És hát ha megnézzük az előbb idézett szép József Attila-verset, azért abban is ugyanez az alapérzés (bár némi gyermeki bizalommal, várakozással vegyítve), vagy alapkérdés: nincs-e túl messze az Isten tőlem? Nem vagyok-e túl kicsi, jelentéktelen ahhoz, hogy törődjön velem:

Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet, 
De apró szívem hogy tetszene néked? 
Roppant hegyeid dobogásában 
Elvész ő gyönge dadogása.

Vannak bizakodó sorai is, mégis így fejezi be:

Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.

Ha egy kicsit korábbra megyünk vissza, eszünkbe juthat egy másik gyönyörű vers, Kosztolányitól a Hajnali részegség, amelyben a csillagos éj kiváltotta lélegzetállító istenélményét írja le a költő, majd azzal fejezi be: egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam. Ismeretlen úrnak.

Nem üthetjük el mindezt azzal, hogy hát igen, ezek a „keresők". A minap elkaptam egy hitben élő, gyakorló református kivételesen nagyon őszinte pillanatát, amikor azt találta mondani: „Távol érzem magamtól Istent. De vajon mit is érdekelné az univerzum urát egy olyan porszem, mint én vagyok?"

Református kegyességünkben központi helyet foglal el ez a fajta önleértékelés. Én rajongok Lutherért, de az ő alapvető istenélménye, a megsemmisülés Isten előtt, annak átélése, hogy én semmi vagyok, és minden kegyelem - nagyon fontos, nagyon szükséges, de elfelejtjük, hogy csak az érem egyik oldala. Ha csak erre erősítünk rá, akkor Istent óhatatlanul valahol kívül, felül és végül nagyon messze fogjuk érezni magunktól. Én magatehetetlen béna vagyok, és mint marionettet, az Ő kegyelme csodaszerűen megmozgatja az én béna tagjaimat. Továbbá magam fölé fogok helyezni valamiféle külső autoritást, amely Istent képviseli számomra, az elöljárómat, vagy (fundamentalisták esetében) a mereven értett bibliai dogmát, amitől aztán még jobban elidegenedek Istentől is, saját magamtól is.

Az ilyen egyoldalú istentapasztalatnak nagyon elkelne egy közeli, egy belső Isten. Sokat lehet e téren tanulni a misztikusoktól, a korai szerzetesi hagyománytól, meg mai szerzőktől is, például a német bencés Anselm Grüntől. Átélik ők is Isten nagyságát, misztériumát, de hangsúlyozzák, hogy Isten nem csak „fönt" van és „kint" van, hanem „lent" is és „bent" is. A szívem mélyén szól, és ha nagyon mélyen, nagyon őszintén hallgatok vágyaimra, azokon keresztül is szólni fog. Megszólít a tudattalanomon, az álmaimon keresztül. Szentlelke által bennem él. Nem úgy hallom meg Istent, ha önmagamtól elidegenedem, ahogy egyes szélsőséges tanítások mondják (ha valamit nagyon szeretnél, az biztos nem az Isten akarata), hanem éppen ellenkezőleg, önmagamon keresztül, árnyékomon, küzdelmeimen, vágyaimon keresztül vezet Hozzá az út. Ha nincs merszem szembenézni saját sötétségeimmel, gyengeségemmel, mocskommal, akkor egy „fönti" Istennel, egy illedelmes Istennel (ahogy Pál Feri atya mondta egyszer) ugyan találkozhatok, de ez alighanem nem is Isten lesz, csak a felettes énem, egy mennyei hatóság.

Sőt, a túlságosan kívülre helyezett Isten végső soron a felelősségtől is megszabadít. Ha én úgyis béna vagyok, semmit sem tehetek, majd az Ő kegyelme, akkor nem is vagyok felelős Isten e földi munkájáért. Ezzel szemben a bennem élő Isten tapasztalata fel kell hogy ébressze felelősségemet, ahogy a zseniális Ávilai Szent Teréz mondotta: Krisztusnak ezen a földön nincs többé teste - de nektek van! Nincs többé keze - csak a tiétek, nincs többé lába - csak a tiétek!Ti vagytok a Szentlélek temploma".

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2018. október 24., szerda,
Salamon napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Felnézünk, de mire?
Véges a végtelenben: ember a világban

Gondolkorzó

Bella Péter
Földhözragadt és Égbeszakadt
A hívők örök konfliktusa: világ, kontra ég

Felszín

Makay László
Bőségzavar
Méghogy üres az ég...!

Luzsica Fanni
Égi élmények
Válaszok keresése és a szabadság megtalálása - a magasságban

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Lehetséges? Kinek?
A tér, idő és okság falán való átkukucskálásról

Tóth Sára
Nem csak „fönt" és „kint", hanem „lent" is és „bent" is.
„... még messzebb tőled én?"

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (2)
A vízcsepp elpárolog, semmivé válik... vajon én is...?

Kedvek Vera
Déjà vu-érzés
„Ezt én már valahol láttam..."

Teljesség

Szabó István
A mennyei istentisztelet
Ahova Jánossal együtt mi is bepillanthatunk

Rácz Róbert
Effata!
Aki megnyitotta az eget értünk

Horváth Dániel
Az utolsó nap
Amikor majd megnyílik az ég

Üzenet

Pete Violetta
A repülőn és valahol messze alatta
Szerencsével jártak és pórul maradtak libikókájában tanulni az életet

Dull Krisztina
Régi és égi
De ki dalol az itt és most-ról?

Áthallások

Czapp Enikő
Világközi utazás
Haladsz-e a Kisherceggel a megértés útján?

Miklya Zsolt
Amikor megérint az ég
Közel a szemünkhöz, szívünkhöz, lényünkhöz

Riport

Szakács Gergely
Fent és lent, és aki mindkettőt ismeri
Aki megszokja a magasat, már nem is kíván lejönni onnan

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Világok határain
Az ősmagyar hiedelem világ égi lakosai

Juhász Ábel
A kazettás MENNYezet
Képek, amelyekben nagyanyáink könnyebben olvastak, mint a Bibliában...

Miklya Luzsányi Mónika
Égbe vágyva
Repüléstörténet dióhéjban

Látogatóink száma a mai napon: 669
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 42454875

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat