belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

B. Tóth Klára

A mérleg nyelve

Ki mér és milyen mértékkel?

Kiegyenlítődnek-e a mínuszok a pluszokkal? Kidekázható-e a jó és a rossz, ha isteni mércével próbáljuk mérlegre tenni? Mennyit nyom a latban segítőkész igyekezünk a „bocsánatos bűnnel”, a túlzással, csínytevéssel vagy apró botlással szemben? Ami nekünk megbocsátható tévedés (és előszeretettel meg is bocsátjuk magunknak), az a másik szemében vajon minek látszik? Azt mondja az ausztrál bennszülött: lépjünk bele egymás cipőjébe. Képesek vagyunk rá, hogy időnként helyet cseréljünk? Hogy a szemben álló fél oldaláról ítéljük meg magunkat? Mekkorának látják ők a mi jelentéktelennek tartott mínuszainkat, és a diadalmas pluszaink az ő szemükben is annyi pontot érnek-e, amennyit mi adnánk magunknak...?

Gimnazista diákokkal szerepjátékot játszottunk, a lázadó kamaszokat ragyogóan alakították a konzervatív szülőkkel szemben, de amikor szerepet kellett cserélni, szülőként döbbentek rá, mit is okoznak szeretteiknek a makacs és átgondolatlan ellenállásukkal, ami mindenkinek árt, de legfőképp saját maguknak. Ugyanakkor a szülők a kamasz szemével újraélték a fiatalságukat, könnyebben elrugaszkodtak a röghöz kötöttség, konvencionális gondolkodás szempontjaitól.

Egyre több régi diákomtól hallom, akikből pedagógusok lettek, hogy most jönnek rá, tanítás közben, hogyan viselkedtek annak idején a tanórákon, persze nem akartak direkt kiszúrni a tanárral (már aki...), csak nem gondoltak bele, hogy a csínytevésük milyen következménnyel jár, vagy hogy milyen súlyosan rombolják vele a másikat. Ami az egyiknek csak jó poén – villogni akar vele a többiek előtt –, az a másiknak fájdalmas, és sokszor el nem felejthető késszúrás.

Ha utcán vagy utazás közben hirtelen segíteni kellene valakinek, aki rosszul van vagy megsérül, a váratlan sokkhatás lebénít. Segíteni szeretnénk, mégsem mozdulunk meg, az agyunk diktálná, de a lábunk nem mozdul. Ha sokan látnak egy balesetet, mindenki azt gondolja: miért pont én? Majd a többiek segítenek, én nem érek rá, én vagyok a legtávolabb, nekem van a legnehezebb táskám, ölemben van a gyerek, ennyi ember közül csak odamegy valaki. Kifogás mindig akad. Így aztán nem megy oda senki.

Harmadik gyermekemet vártam, már a szülés előtti napokban, hatalmas pocakkal siettem a buszhoz, amikor az úttest szélén megbotlottam a felgyűrődött aszfaltban, nem vettem észre a göröngyöket, és két hatalmas szatyorral a kezemben hasra estem. Szanaszét gurult a sok krumpli, alma, kifolyt a tejföl és eltört a tojás, kerülgettek az autók, a nagy pocakkal nem sikerült rögtön feltápászkodni, de senki nem jött segíteni, pedig sokan álltak a megállóban. Láttam az arcukon a dermedtséget, akartak volna segíteni, de nem mozdult meg a lábuk. Talán elképzelték, hogy mindjárt elüt egy autó, vagy beindul a szülés, és inkább megállították a pillanatot... Így félbemaradt a cselekvés, mint a Csipkerózsikában a szakács lendülő keze, amivel pofon akarta vágni az ügyetlen kuktát, csak közben az átok miatt mindenki százéves álomba merült...

Szeretjük azt gondolni a kihagyott lehetőségekről, hogy sebaj, majd legközelebb. Csakhogy sokszor nincs legközelebb. Elszáll az alkalmas pillanat, ahogy az ókori görögök tartották, a múló idő, a kairosz elrohan az események mellett, túlfut rajtuk, ha nem kapunk az alkalmon, sose érjük utol, örökre elvész. Poszeidipposz ókori görög költő (Kr. e. 310-240 ) szavai érzékletesen magyarázzák Lüszipposz trogiri Kairosz-reliefjén a múló idő természetét:  „...senki, akit egyszer lehagytam, nem foghat meg hátulról, akármilyen fájdalmasan szeretne is.Ugyanis a kairoszt, a múló időt megkülönböztették a kronosztól, az örök időtől. Más megfogalmazásban a földi és az égi időt jelentik. 

Az Újszövetség szerint a kairosz „az Isten céljára kijelölt időpont” (Márk 1:15) annyi lehetőséget nyújt, hogy bizonyságot tegyünk hitünkről az embereknek, nem csak szóval, inkább tettel, életünk példájával, ami persze sokkal nehezebb, mert ekkor nem mi ítéljük meg magunkat, hanem mi ítéltetünk meg.

Isten csodálatos módon, antropomorfizált megfogalmazásban leleményesen használja a negatív tulajdonságainkat is. Ezt számtalanszor tapasztalom a saját életemben és másokéban is. Valaki mesélte, hogy várta a férjét a buszmegállóban, de nem volt türelme ott üldögélni a padon, kicsit odébbment elszívni egy cigit. Mire visszatért, hatalmas kőtömb volt rázuhanva a padra, egy teherautóról esett le. Ha ottmarad, agyonüti. Ebből persze nem azt a tanulságot érdemes levonni, hogy a cigizés életet ment, hanem azt, hogy Isten a hibáinkat, gyengeségeinket is fel tudja használni.

A jó és a rossz megméretése már az ókori Egyiptomban is szerves része volt a halotti kultusznak. Minden lelket megmértek.  A Két igazság termében Maat, az igazság istennője előtt Horus és Anubis mérlegre tették a halott szívét, a másik serpenyőben egy toll szimbolizálta Maatot, vagyis az igazságot. Ha a szív magasra lendült a serpenyőben, akkor könnyűnek találtatott és fölfalta a krokodil-oroszlánfejű szörnyeteg. Thot írta fel a mérési eredményt és továbbította Osirisznek.

A görögöknél Diké vagy Themis az igazság és törvény megtestesítője, és Héphaisztosznak, az isteni kovácsnak tulajdonítják a mérleg feltalálását. Az Iliászban Zeusz méri meg a mérlegén a görögök és a trójaiak végzetét (Jelképtár).  A rómaiaknál Justitia az, aki az igazság mérlegét tartja.

Később, a 15. század óta Justitiát bekötött szemmel ábrázolják, ami a pártatlanságot fejezi ki. Gyakran látható törvényszéki, bírósági épületekben. A mérleg az isteni igazságszolgáltatás szimbóluma, megtalálható a perzsa, tibeti, kínai mitológiában is. A keresztyén ábrázolásokon Szent Mihály arkangyal méregeti a lelkeket.

A reneszánsz korban is előszeretettel ábrázolták a lélek mérlegét, mint allegorikus eszközt. Dürer Melankólia c. rézmetszete (1514) a négy emberi vérmérséklet egyike, a képen látható tárgyak mind szimbolikus jelentésűek. Pl. a homokóra az élet mulandóságának szimbóluma, a mérleg a megméretést, a szivárvány a reményt jelentette. A kis puttó a gyakorlatiságot, a gömb a teljességet, a létra a föld és ég kapcsolatát fejezte ki. Semmi sem volt öncélú. A bontakozó reformáció szellemi hatása alatt alakult ki ez az ábrázolástípus, amikor az alkotó embert a lét nagy kérdései foglalkoztatták.

A szívről azt írja Bod Péter, a 18. századi lelkész, irodalmár : ”Mitsoda hibát talált Mómus  az ember teste állásában? Azt, hogy az ember mellyén nintsen ablak, amelyen bénézvén szívének minden gondolatait általláthatná.” (Momus görög szó, a gúny megszemélyesítője, innen ered a gyerekek ijesztgetésére használt Mumus kifejezés.)

A Biblia sok helyen említi a mérleget, átvitt értelemben, mint az isteni megméretésre, a belső értékek mérésére alkalmas eszközt. Pl. amikor Belsacár király fényűző lakomáján egy kéz a falra írta a három titokzatos szót, Dániel megfejti, pusztulást hirdetve a királynak (mene = vége lesz a királyságoknak, tekel = megmérettél és könnyűnek találtattál, ufarszin = birodalmadat felosztják").

Vagy amikor Jób kéri, hogy Isten mérje le őt az igazság mérlegén. (Jób 6, 2; 31,6.) 

Mi vajon hányszor kértük ezt őszintén Istentől? Nem inkább alkudozni szoktunk, hogy na, azért ma sok jót is tettem, nézd el nekem ezt a néhány hibát...?  Ha majd mi méretünk meg, merre billen a mérleg nyelve?

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 17., csütörtök,
Hedvig napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Az Úr humora és mértéke
Sok és kevés Isten kezében

Gondolkorzó

Szakács Gergely
Hová tűntek a férfiak a gyülekezetekből?
Hiányosságok és lehetőségek a gyülekezeteinkben

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Majális
Régi ismerős, régi kísértés

Szoták Orsolya
Mesterségünk címere
Honnan tudom, jó székben ülök-e?

Géczy Ráhel
Szeretetre teremtve
Utcai áldozatok és a tettestársak

Magasság

B. Tóth Klára
A mérleg nyelve
Ki mér és milyen mértékkel?

Mélység

Szakács Gergely
Napos oldal – hiányból erősség
Őszintén sérült

Teljesség

Réz-Nagy Zoltán
Hogyan lesz a mínuszból plusz?
Ha meginganak az alapok

Bella Péter, Adamek Norbert, Némethné Sz. Tóth Ildikó
Pünkösd és az elemek
Őserő

Üzenet

Pete Violetta
„Eljött érted!”
Nem lenyel, hanem megajándékoz?

Tóth Sára
Fiamnak konfirmációjára
Miért legyél keresztény? Miért legyél református?

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Hogyan lesz a kicsiből nagy?
Hobbitból hőssé

Hancsók Barnabás
Szuperhősök a vásznon és az életben
Benned is lapul egy!

Bradák Soma
Talán a gyepet
Nézőpontváltás

Riport

Miklya Luzsányi Mónika
„Cselekedetből vált teljessé a hit”
…fogalmam sem volt, hogy lehet így élni egy percet is

Kitekintés

Bölcsföldi András
A megköszönés kultúrája
Nagyon szépen köszönöm! Köszönöm! Kösz! Köszi! Köszike!

Látogatóink száma a mai napon: 1024
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45524497

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat