belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Turcsik Ferenc

A feneketlen mélység

A vég nélküli idő vakító ámulatában

Már az ókori nagy bölcselők is tudták, hogy nem az számít elsősorban, hogy milyen hosszú életet élünk, hanem, hogy mennyire tartalmasat. Mégis megjelenik az istenek világában Aión, aki a görögöknél a vég nélküli idő megszemélyesítése, Chronos fia.  Ábrázolták oroszlánfejjel, de emberi törzzsel és végtagokkal, mellén villámmal, kezében fáklyával és kulccsal. Persze a kettő nem zárja ki egymást, tudniillik a tartalmas élet és a vég nélküli idő, mégis, ha nem érti meg az ember, hogy hihet bármilyen végtelen időben, akkor sem végtelen az ő maga ideje, akkor nehezen fog tudni tartalmas életet élni.

És ennek igazságát, sajnos, csak akkor látja be igazán az ember, ha saját tapasztalatai is igazolják. Ekkor azonban már lehet, hogy késő van. Az örökkévaló idő feneketlen mélysége magával ragadta azzal a hittel, hogy ebben a végtelenségben mindig minden véghezvihető és mindig minden kijavítható, és minden lehetőség bármikor adott. Persze ez lehet, hogy nem jellemezte a görögöket, de minket, XXI. századi embereket viszont annál inkább. Hihetünk a végtelen idő és a végtelen lehetőségek meglétében, de ennek valósága egy-egy olyan megrázó esemény következtében, amely felforgatja az egész életünket, szertefoszlik.

A vég nélküli idő, melynek ámulata megvakítani látszik az emberek legújabb nemzedékeit, nem mindig segít hozzá a tartalmas élethez. A vég nélküli idő, az az idő, amikor nem azt láttatják velünk, hogy az ember véges, hanem végtelen - és ez lassan már nem csak isteni attribútum, nem tesz jót nekünk itt, az új évezred elején élőknek, hiszen elhomályosítja a mindennapok időtől kötött voltát. Persze, ha odafigyelnénk, akkor a számunkra vég nélkülinek tapasztalt idő nem ölné meg az életünk tartalmasságát. Ha odafigyelnénk, akkor a vég nélküliség nem arra ösztökélne, hogy „ej, ráérünk arra még", hanem arra, hogy „vegyem már észre, hogy nem számít, hogy az idő milyen hosszúnak tűnik, attól még nekem csak egy véges szakasz határain belül van lehetőségem arra, hogy megtegyem azt, amit akarok".

Sokszor érzem, hogy a véges végtelennek tűnik, és szintén sokszor remélem, hogy a végtelennek tűnő véges. Melyiket éppen mikor, és milyen okból, de valósként élem meg. A véges és végtelen nem egymást kizáró tényezők, hanem nagyon is összetartoznak. És nem fekete lyukként kell, hogy magával ragadjon a megsemmisülésbe az örök megtapasztalása, hanem reménységet is adhat, hogy van, ami az emberi felett áll. A véges pedig figyelmeztethet arra, hogy vigyázz, ember, mert nagyon sok minden nincs a hatalmadban...

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. szeptember 17., kedd,
Zsófia napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Világít-e a lelked ilyenkor?
Milyen szerencse, hogy karácsony nem tör csak úgy ránk, hanem megelőzi advent.

Felszín

Jéger-Pete Renáta
Fontossági sorrend
Mivel töltöm ki a sosem-elég időt?

Jeney Edit
Boldog decembert!
Amit a csillag jelöl: magányügy!

Jeney Edit
A Barbie-baba
Ken és az álomház mellől a jászol mellé

Magasság

Tóth Sára
„Megszárad a fű, elhull a virág" - az idő és a bibliai hagyomány
Isten, aki bejelenti: újat cselekszem!

Turcsik Ferenc
„Kör közepén állok..."
...és forgok újra, meg újra, míg advent lesz újra

Turcsik Ferenc
A feneketlen mélység
A vég nélküli idő vakító ámulatában

Mélység

Nagy László
ALKALMAS a MOST éppen számodra?
Hamis elvárás, amikor a jelen minden áldásos ALKALMÁT megtagadjuk egy lehetséges jövőbeli miatt.

Nagy László
Alkalom a változásra
Különleges idők különleges helyzeteket szülnek, és néha új, különleges embert.

Turcsik Ferenc
Durci-murci
Daccal az alkalmaknak: „Csak azért sem akarok még egyszer belelépni ugyanabba a folyóba"

Teljesség

Kiss Gergely István
Istennek emberré
Mi mindennek kellett történni ahhoz, hogy az Istennel találkozni lehessen?

Géczy Katalin
A lehetetlen
Látnom kell Téged!

Fodorné Ablonczy Margit
Megvan az ideje...
„csak" be kell tölteni, amire való

Rácz Róbert
Az ünnepi alkalom gazdagsága
Áron is megvegyétek az alkalmatosságot!

Üzenet

Bölcsföldi András
Az Adventnek rendelt ideje van
A Prédikátor szava ma

Kovács Szilvia
A „most nem" és a „túl késő" után
Kifogásainkon fog az idő vas foga

Kovách János
Hogyan fordulhat jóra egy elrontott születésnap?
Kifejezni valamit abból a szeretetből, amit Isten akar ajándékozni

Áthallások

Békési Sándor
József álma
„...angyal mutatóujja forrasztja a magába zuhant emberhez az Isten üzenetét..."

Tóth Sára
Akkor a sötétség lesz a fény s lesz majd a csönd a tánc
Holtpontján a forgó világnak Isten belép az időbe

Gueth Péter
Kulcs a Mindenség kicsiny boltjához
Régi TITOK új csomagolásban

Réz-Nagy Zoltán
Leleplező karácsony - Bruegel Betleheme
Újra jön, hogy hatalmába kerítsen, megigézzen, vagy kifosszon és összetörjön. Szembesít minket boldogságunkkal, vagy boldogtalanságunkkal.

Miklya Luzsányi Mónika
A szólista - Film és valóság
Barátra van szüksége

Riport

Szerkesztő
Hogyan lesz alkalommá az ünnep?
Kerül-e püspökkenyér az ünnepi asztalra?

Szerkesztő
Készülődés egy kicsit máshogy
- egy vak családanya adventje

Kitekintés

Fekete Zsuzsa
Várakozás
Zöld füvön, nem várt ajkakon hangzik a dal

Miklya Luzsányi Mónika
Ajándék - kicsit másként
Dani az ajándék, akit nem cserélnének be.

Látogatóink száma a mai napon: 5403
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45315294

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat