2010. március
22. szám
A bánya törvényei és húsvét
A Miskolci Egyetem gyökerei a XVIII. századba nyúlnak vissza, el egészen Selmecbányáig. Az ős, azaz az akkor létrehozott egyetem bányászati akadémia volt. A miskolci diákok daloskönyvének ma is része a bányászhimnusz, amely mai formájában így hangzik:
Szerencse fel, szerencse le;
Ilyen a bányász élete.
Váratlan vész rohanja meg,
Mint bérctetőt a fergeteg.
Nem kincs után sóvárgok én,
Bányász kislányt óhajtok én.
Bányász kislányt óhajt szívem,
Ki szívében bányász legyen.
És hogyha majd a föld ölében végóránkat éljük,
Isten kezében életünk. Ő megsegít, reméljük!
Te kisleány, ne bánkódjál,
Bányászként halni szép halál!
Egekbe szállani fel, fel, Szerencse fel,
Szerencse fel, szerencse fel!
Amikor Miskolcra kerültem, annyira idegen volt a „Jó szerencsét!" köszönés, hogy elmondani sem tudom. A mi jó kis „Áldás,békesség!"-ünk után nem akarta bevenni a gyomrom, hiszen olyan istenkáromlásfélének tűnt nekem... aztán már nem is foglalkoztam vele, mígnem egyszer Németországban megnéztünk egy bányát, ahol ott volt a felirat „Auf Glück!", és rögtön más volt a viszonyulásom: büszke voltam. Valamit megértettem. Valamit megéreztem. Vannak olyan bölcsességek, amelyek nagyon is igazak, vannak mondatok, amelyeknek nagyon is helye van - csak meg kell találni.
Azért mondtam el mindezt - ugyanis nem csak az az oka, hogy sztorizgassak egy kicsit, bár azt is szeretem J -, hogy elmondhassam és érthetőbb legyen, hogy a bányászok két dolog tudatában mentek le a bányába:
1. Soha nem lehet tudni, hogy feljössz-e a bányából vagy sem, így mindent hagyj úgy a fenti világban, hogy az nélküled is működjön.
2. Amikor baj van a bányában, csak a társaidra számíthatsz.
Az első szabály nem azt jelenti, természetesen, hogy nem vagyunk fontosak, hanem sokkal inkább valami olyasmire mutat rá, hogy tegyem a dolgomat a legjobb tudásom szerint, mert lehet, hogy többet nem lesz rá lehetőségem. Ebben benne van az emberekkel való kapcsolatom, a barátaimmal, a szerelmemmel, a családommal való kapcsolatom. Nyitott lenni és rendezni a dolgaimat. Akárcsak húsvétkor Jézus: rendezte a dolgaimat. Nélküle semmik lennénk. Ahogyan a körülöttünk lévő világ is más volna nélkülünk. Azonban a megbékélés boldog lehetőségét vagy a rendezés sokszor gyötrelmes szenvedését sem hagyhatjuk másnapra, hiszen lehet, hogy nem lesz ilyen...
A második szabály arra mutat rá, hogy nincs más út, mint bízni. Merni bízni a másikban, merni bízni Istenben. Abban az Istenben, aki Fiát adta értünk, hogy valódi életünk legyen. Merni bízni azokban, akik körülöttünk állnak, hiszen nem véletlenül őket állította Isten mellénk. Velük kell együtt dolgoznunk és tennünk a helyzet megoldásáért.
Milyen sokan vannak, akik mást akarnak, közben pedig pusztán csak az időt húzzák: kifogásokat keresnek, hogy miért nem így vagy úgy kellene lennie, miközben pedig a veszedelem és a baj csak nő. Milyen jó lenne megérteni, hogy Krisztus váltsághalála az egyetlen lehetőségünk, ha szeretnénk valóban úgy élni ebben a világban, hogy a dolgaink rendben legyenek.
Nincs más út az élethez, csak a kettős-egy szabály: rendezni az életünket, és ezt azokkal és úgy tenni, ahogy azt a helyzet megkívánja. Ahogy a húsvétnak is az volt az útja, ami, és lehetett volna másra vágyakozni, de attól még ez volt az útja. A mi életünkben is így van ez: lehet könnyebb utak után kutakodni, de attól az utunk nem sokban változik meg... csak akkor lesz boldog az életünk, ha felvállaljuk ezt az utat.
Szerkesztő
A keresztút állomásai
Eredjünk Jézus nyomába!
Pete Violetta
Ébredések
Csak a múlt zenéje?
Kovách János
Így láttam az ébredést
Rendezzünk ébredést, jó?!
Hajdúné Tóth Lívia
Korán jött a tavasz
Tavasz: metszés, szerelem, orgona
Miklya Luzsányi Mónika
Színes világ
A színek is felébrednek téli álmukból, hogy új életre öltöztessenek bennünket
Bölcsföldi András
Az első húsvét
Szemeit a két fa metszéspontjára szegezte
Miklya Luzsányi Mónika
Bibliai kertek
Az Édent a teraszomon
Tóth Sára
„Én is láthattam itt, aki engem látott”
A látás bibliai titkai
Turcsik Ferenc
Kettős-egy
A bánya törvényei és húsvét
Nagy László
Gyógyuló szenvedély-betegek
Az odaadás a kulcsszó, hogy eljussunk a szabadsághoz, örömhöz, élethez
Turcsik Ferenc
A helyes kérdés
A feltámadás nagy üdvtörténeti rendrakás - rendrakás az életekben
Nagy László
Ébredés egykor és ma
„Ébredés akkor történik, amikor letesszük a múlt szemüvegét, s a jelen valóságában válunk áttetszővé a Lélek számára."
Tatai István
Jánosi látás
Más nézőpont
Illés Dávid
Személyes találkozás
Egy megkésett tanítvány ráébredése a húsvétra
Fodorné Ablonczy Margit
Növekszik-e az ember hite?
Megértések, emelkedők és lejtők közepette
Szűcs Balázs
Ahogyan az elmélet életre kel...
A feltámadás csodájának különös tanítói
Jéger-Pete Renáta
Reggelek
A reggel csodái
Rusznák Emese
Ne féljetek, inkább örüljetek velem!
Naplórészletei egy megértésemnek
Réz-Nagy Zoltán
Cranach utolsó vacsorája – intés az egység megtartására
Ecsetnyomok beszélnek az összetartásról
Szűcs Tamara
Egyházzenei út húsvétig
Ahogyan átvezet a liturgia böjtből nagypéntekbe, majd a feltámadás csodájába
Petri Nóra
Elég neked az én kegyelmem!
„A spiritusz helyét csak a Spiritus Sanctus töltheti be!”
Nagy Dávid
A piros és a kék pirula dilemmája
Kell a valóság? Akkor is ha az álom szebb?
Dobóczky László
Az eszmém élete apu testében
Esetenként az ember esze saját maga ellen dolgozik
Szerkesztő
Kiál(lí)tás az ébredésért
„Elődbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot, te azért válaszd az életet!"
Látogatóink száma a mai napon: 153
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59721654
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.