belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Tóth Sára

Nevek és a lét hasadtsága

Irodalmi kalandozás

A név szorosan összefonódik a személyiséggel. Ezért jelentős mindig, minden körülmények között a névadás, a névvesztés, a névcsere – maga a név.
A nevem összefügg azzal, aki vagyok. És fordítva: a név és a személy feszültsége, távolsága valamilyen rendellenességre mutat rá, végső soron az emberi élet hasadtságára. Nem véletlen, hogy a Bibliában szereplő nagy alakok egy jó része új, más nevet kap (Ábrahám, Sára, Izráel, Pál, Péter).
A megváltástörténet lényege szerint helyreállítás, pont ezt a meghasonlást szünteti, gyógyítja.

A gyógyulást azonban úgy tudjuk igazán értékelni, ha mélységében éljük át a meghasonlottságot. Az identitás zűrzavarát a nevekkel való játék révén persze az irodalom mutatja fel a legárnyaltabban. A nevek felcserélhetősége, szüntelen összekeverése például a szereplők identitásvesztését, jelentéktelenségét mutatja. Ez történik Tom Stoppard Rosenkrantz és Guildenstern halott című színdarabjában, melyben a Hamlet két nem túl rokonszenves mellékszereplőjét teszi meg „főszereplőnek” a szerző. (Nagyszerű film is készült belőle.) Általában a komédia (vígjáték) játszik így a nevekkel, jelezve az emberlét komikumát, esendőségét és humorát.

E tekintetben alighanem a zseniális Oscar Wilde ment a legmesszebbre: híres szatirikus vígjátéka egy névvel kapcsolatos szóviccre alapul, amit a magyar műfordítók többféleképpen próbáltak visszaadni. Az a darab címe ugyanis, hogy The Importance of Being Earnest, vagyis: Fontos dolog őszintének, komolynak lenni. Viszont a komoly, őszinte jelentésű szó (earnest) egyben férfinév is (Earnest, mondjuk Ernő).
A főszereplő fiatalemberek egyike ugyanakkor arra használja az Earnest nevet, hogy kettős egyéniséget kreáljon magának, két nevet használ, így váltogatja „identitását”, hogy nemkívánatos társadalmi szerepekből kimenekülhessen.
A darabban szereplő két hölgy pedig ugyanazon egy dologra vágyik: hogy egy Earnest nevű férfi legyen a férje! A többi nem számít, de az nagyon imponáló, ha valakit Szilárdnak, Győzőnek, Viktornak hívnak (ezekkel a nevekkel próbálkoztak a fordítók). Az Earnest név által sugallt minőség (amit valamennyire a Szilárd is hoz) elvárt volt a viktoriánus társadalomban.
A darabban szereplő két fiatalember azonban annyira „szilárd”, hogy amikor a kitalált nevet leleplezik, és arról folyik a szó, hogy „átkeresztelkednek” az Earnest névre, aggodalmasan tárgyalják, hogy vajon a keresztelkedés során nem náthásodnak-e majd meg. Vagyis a név fetisizálása egyben a felsőbb osztályok képmutatására, felületességére is rámutat: a látszat, vagyis a név minden, ami mögötte rejlik, semmi.

A szatíra célja valójában az, hogy a bukott, bűnös világot a gúny, a nevetés révén kritizálja. A meghasonlott állapotot itt humorosan ugyan, de a név és a valóság hasadtsága, eltávolodása jelzi. Hasonlóan szatirikus lehet, amikor egyetlen szereplő egy sorozat nevet, álnevet használ. Egyedülálló esete ennek Martin Amis brit író Time’s Arrow (Idő nyila) című regénye. A könyv egy Amerikába kimenekült náci doktor élettörténetét mondja el fordított időrendben, azaz halálától a születéséig. A sok-sok álnév a „krimi” szintjén azért szükséges, hogy a „főhős” le ne lepleződhessen. Egy mélyebb szinten azonban többről van szó. A sok név itt is a meghasonlottságra utal. A mű megírásában döntő hatást gyakorolt Martin Amis-re Robert Jay Lifton Nazi doctors (Náci doktorok) című könyve, amelynek szerzője többek között kifejti, hogy a gyilkos orvosok kifejlesztettek egyfajta alter egót, megkettőzték a személyiségüket, és így a hippokratészi eskühöz hű, „gyógyító” énjüket képesek voltak elnyomni, és helyette hagyták eluralkodni a gyilkoló „Auscwhitz-ént”. A főszereplő utolsó amerikai álneve Tod Friendly (valódi nevével együttvéve összesen négy néven éli le életét), amelynek a jelentése barátságos halál (a Tod mint német szó halált jelent).

Az elnyomott „ártatlan” én a történetben úgy jelenik meg, mint a doktor lényének mélyén megbúvó megfigyelő. Ő beszéli el a visszafelé forgó történetet, és mély megdöbbenéssel szembesül a sok-sok abszurditással. A visszájára fordított idő olyan világot eredményez ugyanis, amelyben a sürgősségi osztályon összetörik az emberek kezét-lábát az orvosok, és visszaküldik az utcára, ahol egy karambol következtében a csontjai összeforrnak. A bántalmazott nők rögtön helyrejönnek az erőszakos szexuális aktustól, a vécé tartalma pedig visszaugrik a belekbe. Az értelmetlen és kegyetlen világ végül aztán Auschwitzban nyeri el értelmét. Az ártatlan elbeszélő csodálkozva meséli, hogy a táborban halott zsidókat támasztanak fel, és utána még aranyfogakat is tesznek a szájukba: az arany nagy része a Reichsbank-ból érkezik, de az orvosok is bőkezűen beleadják a magukét. Ruhákat a Reich Ifjúsági Szervezet küld. A szinte elviselhetetlen szatíra arra mutat rá, hogy ha egy fordított világban egyedül Auschwitznak van értelme, akkor valójában a mi „normális” világunk a fordított és torz világ, ahol Auschwitz megtörténhetett.

A cselekmény második felében (amely a normál időrend szerint első rész) megtudjuk a doktor eredeti nevét. Úgy hívták, hogy Odilo Unverdorben. Még a hangzása is ijesztő. Ékesen beszélő névről van szó: a német verdorben szó jelentése: szennyezett, rohadt, korrupt. Az unverdorben szó mindezek ellentétét jelenti (ártatlan, keresetlen). Így hát tartalmazza a gyilkost is, és annak elnyomott alter egóját. A keresztnévről akár a latin odium (gyűlölet, irtózat) is eszünkbe juthat, de ez csak asszociáció, egyébként ógermán eredetű név, amelynek jelentése „győztes a csatában” (vagyis aki az ölésben jeleskedik, mondanám, aki a kegyetlen agresszivitásnak tered engedve szintén elnyomja érző énjét).

A szatíra a gúny, az abszurditás eszközével él, és nem kell igazodnia realista elvárásokhoz. Ám a realista irodalomban is lehet a neveknek jelentősége. Virginia Woolf első világháború után játszódó híres regényében (Mrs. Dalloway) a késő viktoriánus idősödő arisztokrata háziasszony, Clarissa Dalloway szűkös életteréről és az ebből adódó frusztáltságról értesülhetünk. Nem véletlenül lett a regény címe Dallowayné. Miután egyetlen lánya immár tizennyolc éves, mivel hivatása, munkája nincsen, és a férjétől elhidegült, az ötvenhárom éves nő számára már szinte semmit nem tartogat az élet. Egyetlen foglalatossága az, hogy estélyeket ad és elnököl a személyzet felett. Így tűnődik az asszony az életéről, amelynek lényegét a név pontosan kifejezi: „Úgy érezte, láthatatlan, ismeretlen, nincs több házasodás, nincs több gyerek, csak ez a komor vonulás, együtt a többiekkel, fel a Bond Streeten, igen, ez a Mrs. Dalloway-érzés, még csak nem is Clarissa már, hanem csak Mrs. Richard Dalloway.”

Utolsó irodalmi példám egy másik női szereplő, egy magyar, aki bizonyos értelemben akár ellentéte is lehet Clarissa Dallowaynek. Ő is címszereplő, de a címben eredeti lánykori neve jelenik meg. Németh László Égető Eszteréről van szó. A cím kifejezi Eszter jellemének integritását, lenyűgőző belső erejét, mozdíthatatlan hűségét. Olyan mély belső harmóniát tükröz, hogy ebben a tekintetben már túlmutat a realizmuson a mese, a mítosz világába (ahol a beszélő szimbolikus nevek harmóniában állnak a személyiséggel, és legalábbis valami erősen hozzátartozót fejeznek ki, pl. Fanyűvő stb.). És valóban, Németh László szinte női szentet csinál Eszterből, úgy jelenik meg, mint az Éden megteremtője és őrzője, az egyetlen biztos pont egy őrült világban. Ám érdekes módon a realizmus szintjén Eszter is „csak” egy „névtelen” nő, a férfivilág csatározásának, őrültségének áldozata, aki a történet végére magára marad. Erre utal, hogy a regényen belül a többi szereplő sosem használja az Égető Eszter nevet. A főszereplő mindig csak „Esztike”, „Eszterke”, majd pedig „Máténé” (a legjobb esetben „tekintetes” vagy „nagyságos asszony”). Ami azt mutatja, hogy a társadalom nem ismeri fel az Égető Eszter-i minőséget, a rejtett, csöndes női erőt.

Visszatérve oda, ahonnan elindultunk: lényünket és nevünket egyedül a megváltó tudja harmóniába hozni. Ő az, aki nem a torzulást, a meghasonlást látja bennünk, hanem az ígéretet, azt, amivé lehetünk. A meghasonlott világ neveinek zűrzavara után zárjuk le a kalandozást egy kevésbé ismert újszövetségi átnevezéssel, szintén egy asszony átnevezésével. A Lukács 13-ban olvasunk a meggörbedett vagy meggörnyedett asszonyról. Mennyire szimbolikus már ez is, mennyi mindent elárul ennek az asszonynak az önmagáról alkotott képéről, kisebbségi érzéséről! Így hivatkoznak rá: akiben „betegség lelke lakik”, „a meggörbedett”. És alighanem önmagát is így definiálja. Nagyon is lehet, hogy pszichoszomatikus tünetről van szó, és a nő depressziós. Jézus teremtő szavával átnevezi ezt az asszonyt. Mostantól nem a beteg asszony, nem a görnyedt asszony, nem ez az ő identitásának forrása. Hanem ő „Ábrahám leánya”. Ő is beletartozik a választott nép közösségébe, értékhordozó, örökli az ígéreteket. És az asszony azonnal felegyenesedik. Mert ő Ábrahám leánya. Íme, a név, az átnevezés ereje.

Hozzászólások

1. Detzky Panni - 2012-06-21 16:35:08

Ha már Shakespeare, akkor ez jutott eszembe:

"Ó Romeo, mért vagy vagy te Romeo?
Tagadd meg atyád és dobd el neved!
S ha nem teszed: csak esküdj kedvesemmé -
S majd én nem leszek Capulet tovább!

Csak neved ellenségem, nem magad.
S te önmagad vagy és nem Montague.
Mi Montague? Se kéz, se láb, se kar,
Se arc, se test... Ó, válassz más nevet!
Eh, mi a név? Mit rózsának hivunk,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Ha Romeót nem hívják Romeónak,
Szakasztott oly tökéletes marad
Akármi néven... Dobd el hát neved!
És egy élettelen szóért cserébe -
Tiéd az életem!"



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Székely Tamás
A nevünk rejt el, vagy mi rejtjük el a nevünket?
Isten és az anonimitás

Gondolkorzó

Pete Violetta
Nevesített erőtlenség
Titokzatosság és spontaneitás versus megaszervezések

Felszín

Géczy Ráhel
Árul(kod)ó családneveink
Lehúz vagy felemel?

B. Tóth Klára
Felmutatás
Milyen képtelen vállalkozás...

Magasság

Dull Krisztina
Más felségterületén
Néhány gondolat a Kilimanjaróhoz

Tóth Sára
Nevek és a lét hasadtsága
Irodalmi kalandozás

Mélység

Réz-Nagy Zoltán
Egy gyakori nevű ember tűnődései
Nem ér a nevem!

Miklya Luzsányi Mónika
X-manek és szuperhősök
Identitásfejlődés képességek és frusztrációk árnyékában

Bella Péter
Kis keresztyén trollhatározó
Netes kellemetlenkedők tipológiája

Teljesség

Koczor Tamás
Ki kicsoda?
Aki megverekedett Istennel…

Üzenet

Miklya Luzsányi Mónika
Névstigma
Jólesz tiszteletes botrányos házassága

Adamek Norbert
Nomen est omen
Tudósító elnevezések

B. Tóth Klára
Hogy nevez minket Isten?
„Nem lehet egy gyereket csak úgy elcserélni!”

Áthallások

Szakács Gergely
Halállista
Listák, melyek az életre, vagy a halálra visznek

Hancsók Barnabás
Nem ér a nevem
Vadidegen nicknevek

Bradák Soma
Név nélkül
Szembetalálkozások

Miklya Zsolt
Táncoló nevek, dúdolt jelentések
A közelmúlt, jelenkor irodalmából

Riport

Kojsza Péter
Meghatároz egy életen át
A névadás lehetőség

Kitekintés

Dull Krisztina
Ezt a buzogányos bronz köcsögöt!
Az egyházi szóhasználat hátulütői

Látogatóink száma a mai napon: 3085
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44209517

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat