Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Cseri Kálmán írásai

Mi történt nagypénteken?

Írta: Cseri Kálmán

Ugyanarról az eseményről többféleképpen lehet beszámolni, attól függően, hogy mennyit lát és ért belőle az ember. Lehet egészen felszínesen is, lehet élményszerűen, korrekt-objektív módon, vagy úgy, hogy a szemlélő érti az összefüggéseket is, ismeri a háttér-információkat, és nem csak jelenségeket észlel, hanem a lényeget látja.

A nagypénteki eseményekről is ugyanígy többféle beszámoló készült.

Jézus ellenségei nyugtázhatták az egészet így: sikerült keresztülhajtani még az ünnep előtt ezt a kellemetlen procedúrát. Évek óta készültek Jézus félretételére, majd „likvidálására", de végre most meg lehetetett valósítani. Sikerült őt egy félreeső helyen, éjjel, csendben letartóztatni, lezavarták a vallási pert még akkor éjszaka, a hamis tanúk egy kicsit belekavartak az ellentmondásaikkal, de Kajafás végül is ügyesen kivitte, hogy egyhangú határozat született: méltó a halálra. Pilátus kemény dió volt, mert okoskodott, hogy nem talál bűnt Jézusban, de a „császár barátja" kifejezés végül őt is megtörte. Külön csoda, hogy még aznap sor kerülhetett a keresztre feszítésre, s még a szombat bejötte előtt a temetésre is. Ott van most már Jézus jó helyen, a nagy kő lezárta a sírt, még őrséget is sikerült kirendelni a sírhoz – ezek után semmi baj nem történhet, megszabadultak Jézustól, lehet nyugodtan aludni és ünnepelni.

Pilátusnak lehet, hogy volt egy-két nyugtalan éjszakája, no de az ügyes ember előbb-utóbb megnyugtatja a lelkiismeretét, s az újabb események feledtetik majd ezt a kellemetlen napot. – Így is át lehet élni a nagypénteki történetet.

Meg úgy is, ahogyan az emmausi tanítványok, akik csodálkoztak, hogy ismeretlen útitársuk nem tudja, „mi történt Jeruzsálemben ezekben a napokban". „Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt; hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt" (Lk 24,19-21). – Valóban ez történt akkor? Csak ennyi?

S voltak, akik nem értették, ha valóban ő volt a Messiás, hogyan eshetett ez meg vele. Hogyan kerülhetett olyan helyzetbe, hogy az Isten is elhagyta? És Illés sem jött segítségére. János pedig, aki mindvégig ott volt Jézus keresztjénél, mindent pontosan megfigyelt és leírt, még azt is feljegyezte, hogy amikor a római katona beleszúrta lándzsáját Jézus oldalába, a sebből „vér és víz jött ki". A frissen beállt halál jele valóban az, hogy az alvadó vérből kicsapódik a vizenyő (Jn 19,34). Ez a megfigyelés azért is fontos, mert igazolja, hogy Jézus valóban meghalt a kereszten. Már a szúráskor halott volt, ilyen szúrás után pedig senki nem marad életben. Ez a tény fontos feltétele az ő valóságos testi feltámadásának.

Mind a négy evangélium részletesen leírja, mi történt nagypénteken. De vajon csakugyan ennyi történt, ami ehhez a négy helyszínhez köthető: Gecsemáne – Kajafás háza – Pilátus palotája – Golgota?

Nem. Nagyon jó, hogy a szemtanúk olyan pontosan beszámolnak Jézus megkínzásáról és megfeszítésének eseményéről. Ezek az ő kereszthalálának történetiségét bizonyítják, és ez fontos a hitünk szempontjából is. Ennél azonban sokkal több történt nagypénteken. Próbáljuk ezt számba venni a teljes Szentírás alapján!

1. Nagypénteken egy örök isteni terv valósult meg, prófétai ígéretek teljesedtek be. „Az Emberfia elment, amint elrendeltetett" (Lk 22,22). Az asszony utóda a kígyó fejére taposott (1Móz 3,15). Jézus kereszten kimondott utolsó szava, az „elvégeztetett", szó szerint ezt jelenti: céljához ért, beteljesedett – ti. Isten üdvözítő terve.

2. Nagypénteken az történt Jeruzsálemben, hogy Isten bűn nélküli Fia elszenvedte a mi Isten elleni lázadásunk igazságos ítéletét. Magára vállalta bűneinket (amiket nem ő követett el hanem mi), és azok büntetését, és helyettünk elszenvedte ezt; hogy így azt, aki hisz őbenne, már ne sújtsa Isten ítélete. Ez a helyettes elégtétel, ez a tökéletes engesztelés, és a bűnbocsánat-kiváltás-megváltás Jézus Krisztus halálának valódi oka és célja.

Az ember bűne, Isten elleni lázadása maga után vonja annak büntetését, az örök kárhozatot. Bűne, hogy elszakadt Istentől, büntetése, hogy így, Isten nélkül kell maradnia most és örökre. Ez a kárhozat. Ebben az állapotában csak bűnöket tud elkövetni, s ezek közül egy is elég ahhoz, hogy kizárja őt az üdvösségből. Pl. meg van írva, hogy hazugok, gyávák, paráznák nem örökölhetik Isten országát. Mi pedig sokat hazudunk, paráználkodunk, káromoljuk Istent. Ezzel szemben Jézus Krisztus soha nem hazudott, nem paráználkodott, nem szidta az Atyát. És ő, a bűn nélküli, magára vállalta a mi bűnünket és bűneinket, mintha ő követte volna el azokat, és elszenvedte a nekünk járó büntetést a kereszten. Isten pedig ezt a büntetést még egyszer már nem hajtja végre rajtunk. Úgy veszi, mintha mi szenvedtük volna el. Nem tulajdonítja nekünk a mi vétkeinket, hanem nekünk tulajdonítja Jézus Krisztus igazságát! „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (2Kor 5,21). Aki ezt a tényt önmagára nézve is érvényesnek tartja, vagyis hisz Jézusban, az van „őbenne". Azt viszont Isten olyan igaznak látja, mint egyszülött Fiát.

Ez a helyettes elégtétel, ez a tökéletes engesztelés, ez az Isten nélküli állapotból, az örök halálból való kiváltás történt meg nagypénteken. „Nem ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtlen Báránynak, Krisztusnak a vérén" (1Pt 1,18-19).

Ahogyan a Heidelbergi Káté írja: „Bár Isten minden parancsa ellen súlyosan vétkeztem..., sőt még mindig kész vagyok minden gonoszra, mindazáltal Isten, minden érdemem nélkül, ingyen kegyelemből nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztus tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét, mintha soha semmi bűnt nem cselekedtem volna és bűnös sem lettem volna, sőt mintha mindenben olyan engedelmes lettem volna, amilyen Krisztus volt – de csak úgy, ha e jótéteményeket hívő szívvel elfogadom." (60. kérdés-felelet) Ezért lehetek bizonyos ebben: „Véredbe rejtve én tiszta s igaz vagyok."

Jézus ígérte (Jn 5,24): „Bizony, bizony mondom néktek, aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." Pál apostol bizonyságtétele: „Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne (Jézusban) lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent..., úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által" (Kol 1,19-20). „Az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra." „Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket" (Zsid 10,10. 14). Mert Jézus „a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg"(Ézs 53,5).

Ez történt nagypénteken. S hogy közben mit tett Júdás, Péter, Kajafás, Pilátus, a főpapok és a katonák, egy-egy személy és sokaság – ez mind tanulságos, de csak a felszín. A lényeg, hogy „ezt kellett elszenvednie Krisztusnak, és így megdicsőülnie" (Lk 24,26). (A Mt 16,21- ben négyszeres „kell" olvasható.)

3. Az eddigiekben tulajdonképpen mindent elmondtunk Jézus halálának jelentőségéről, de ennek a kozmikus hatású szabadításnak néhány részletét még külön is megemlítjük.

Nagypénteken nyilvánvalóvá lett, hogy Isten, aki mint Teremtő is sokkal hatalmasabb a Sátánnál, megtörte az ő pusztító erejét Krisztus halála által. Krisztusba mintegy beleszakadt a Sátán fullánkja, s azóta már csak, mint legyőzött ellenség tud ártani az embereknek. És Krisztus győzelme hit által a benne hívőké is.

Ezért ujjong Pál apostol: „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? Hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!" (1Kor 15,55-57). Mert Isten „eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet..., odaszegezve azt a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk" (Kol 2,14-15).

4. Krisztus keresztje Isten irántunk való szeretetének objektív bizonyítéka is. Gyakori tévedés, hogy Isten szeretetének bizonyságait sorsunk alakulásában keressük: ha jól megy minden, szeret Isten, ha próbák jönnek – miért nem szeret? Holott nem ez mutatja Isten szeretetét. „Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk általa. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért" (1Jn 4,9- 10). „Isten abban mutatta meg rajtunk szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által (!), még inkább meg fog menteni minket a haragtól" (Rm 5,8-9).

5. Ugyanakkor Isten bűn feletti ítéletének is Krisztus keresztje a bizonysága. Mert Isten kegyelme nem abban áll, hogy elnézi a bűnt, hanem hogy nem azt bünteti meg, aki elkövette, hanem az ő Fiát, aki magára vállalta. Isten nem elnéző, ő bűnt gyűlölő, igazságos és szent. Nagypéntek azt is mutatja, milyen rettenetes következménye lett az ember Isten elleni lázadásának. Jézus ezt szenvedte el, ezért kellett a poklot is megjárnia, amikor felkiáltott: Istenem, miért hagytál el engem!

Nem véletlen, hogy pünkösd után az apostoli igehirdetés központi mondanivalója mindig a Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ténye és jelentősége volt. Krisztus feltámadása hitelesítette azt, hogy Isten elfogadta az ő helyettes elégtételét, tökéletes és érvényes(!) az a váltság, amit halálával szerzett. A feltámadás fényében vált mindenki számára érthetővé, hogy mi is történt valójában nagypénteken, hogy ennek csakugyan meg kellett és így kellett történnie. Ez legyen a mi üdvözítő hitünk szilárd alapja is!

Cseri Kálmán / Budapest

(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XXIII. évfolyam, 2011. április)

A találkozás öröme

Írta: Cseri Kálmán

A feltámadott Krisztussal való találkozás mindenkinek nagy örömöt jelentett. Az asszonyok „félelemmel és nagy örömmel" futottak, hogy megvigyék a feltámadás hírét a tanítványoknak. Amikor Jézus először megjelent az övéinek, „megörültek a tanítványok, hogy látják az Urat" (Jn 20,20). És azóta is minden Jézusban hívő embernek öröm, ha csendben őrá figyelhet, vele a hit által együtt lehet.

A Jézussal való találkozás kiváltképpen való alkalma az igeolvasás és az imádkozás. Ahogyan a zsoltáros vágyakozott már kora reggel az élő Istennel való találkozás és együtt lét után, úgy kívánkozik a hívő Jézus után, mert öröm együtt lenni Megváltójával.

De vajon csakugyan így van-e? Ezzel az örömmel, csodálkozó hálával, igére szomjas szívvel vesszük kezünkbe a Szentírást minden nap? Nem úgy van-e, hogy olykor csak kötelességből olvassuk el a soron következő részt, unottan, szétszórt figyelemmel lapozzuk, és nem is marad meg bennünk semmi. Nem történik-e meg, hogy a csendességünk elejéből is, végéből is lefaragunk, s alig marad belőle valami? Nem csak csendes óránk, de néha csendes perceink sincsenek, mert annyi idő alatt igazán elcsendesedni sem lehet.

Meg is látszik ez az ilyen hívő emberek életén is: hiányzik a szívükből, az arcukról az a csendes belső öröm, amit éppen az Úrral való együttlét, az Ige és az imádság táplálna. Ha így van, újuljunk meg ebben, és legyen az igeolvasásunk és imádkozásunk valóságos találkozás a mi Urunkkal, s így legyen az napi örömünk forrása! Mert amikor egyébként semmi külső okunk nincs az örömre, ez a benne megtalált csendes öröm akkor is megmarad bennünk, olyan gazdagon, hogy másoknak is jut belőle. Pál apostol éppen temérdek szenvedése idején írta ezt: „De tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel" (2Kor 7,4).

Figyeljük meg ezt néhány bibliai példán! Jeremiás próféta keserűen panaszolja: „Mindenki átkoz engem", de mégis így folytatja: „Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt" (Jer 15,16). Sok gondja, nyomorúsága közt is elég ok az örömre, hogy Isten szólt hozzá, hogy hallja és érti, befogadja Isten szavát. Mert az élveztem kifejezés az eredeti nyelven ezt jelenti: megettem. Aki „megeszi" Isten igéjét, fenntartás nélkül elfogadja, hittel azonosul vele, annak mindig örömöt jelent.

Gyakran éppen ez marad ki a csendességünkből, hogy gondolkozzunk az olvasott igén, kérdéseket tegyünk fel (miről szól tulajdonképpen, mit mond Istenről, az emberekről, mit jelent vajon most nekem...), „megrágjuk", vagyis igyekezzünk megérteni, megjegyezni, megemészteni. Talán egy kicsit több időt is kellene erre szánni, hogy ne futó találkozás legyen ez a mi Urunkkal, amikor közben már a következő feladaton jár az eszünk, hanem tekintsük nagy megtiszteltetésnek, hogy a világmindenség Ura szóba áll velünk, és legyen nagy ajándék minden perc, amit vele tölthetünk, minden ige, amit megérthetünk.

És az imádkozás? Sámuel édesanyját, Annát gúnyolták, megvetették, s ő visszament az üres templomba egyedül, és szívből imádkozott a hatalmas Istenhez. „Kiöntötte lelkét az Úr előtt." Istenre bízta súlyos terhét. És amikor kijött, „nem volt többé szomorú az arca" (1Sám 1,15.18).

Dávid kétségbeesésében már az ellenségénél keres menedéket az őt üldöző Saul elől. Fél, retteg, teljesen reménytelennek látja a helyzetét. De imádkozik. És hogyan éli át az Úr jelenlétét? „Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. Örömre derülnek, akik rátekintenek, nem pirul az arcuk. Kiáltott a nyomorult, az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította" (Zsolt 34,5-7).

Ugyanígy, akik ismerik az élő Krisztussal való együttlét áldását, azok „örömre derülnek" akkor is, ha látszólag erre semmi okuk nincs, sőt okuk lenne a szorongásra és csüggedésre. Így lesz a koncentrált imádkozásunk végső gyümölcse mindig az, amiről a börtönben sínylődő Pál apostol tesz bizonyságot: „... és Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban". Az ilyen hívő tud örülni mindenkor – az Úrban! (Fil 4,4-7)

Óriási kiváltság az, hogy élő Urunk van, aki szól hozzánk igéjében, akihez szólhatunk imádságban, aki nem hagyja a benne bízókat egyedül, segítség nélkül. A vele való hitbeli közösség olyan kincs, ami többet ér minden földi gazdagságnál. Ezért vallja Dávid: „Nagyobb örömöt adsz (így) szívembe, mint azoké, akiknek bőven van búzájuk és boruk" (Zsolt 4,8).

Keressük hát a mi Urunkat szüntelen! Legyen fontosabb a vele való találkozás, mint a reggeli feketekávé vagy a napilap átnézése! S ne csak néhány percre találkozzunk vele, hanem maradjunk vele egész nap, sőt egész életünkben, míg meglátjuk majd őt színről színre, s teljes öröm lesz őnála, és örökké tart a gyönyörűség az ő jobbján (Zsolt 16,11; Ézs 35,10).

Cseri Kálmán / Budapest

(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XXIV. évfolyam, 2012. április)

Cseri Kálmán szolgálata

Adás és vétel

 

"Adás mindig van, Isten mondja azt, amire szükségünk van,

de akiben nincs a Szentlélek, annak nincs vevőkészüléke.

És akinek nincs Jézusba vetett hite, annak nincs antennája.

Aki vevőkészülékkel és antennával fel van szerelve,

az előtt egyszerre megnyílik Isten gondolatainak mérhetetlen gazdagsága,

s annak a számára kincsesbánya lesz a Szentírás.

 

Ezért fontos tudnunk, hogy ez a bizonyos újjászületés

egészen más, mint a vallásosság, a keresés, az igényes gondolkozás.

Itt arról van szó, hogy Jézus él a hívőben.

Akiben Jézus él, az Ő Szentlelkét is kapta,

és a Szentlélek teszi képessé arra,

hogy Isten szavaként olvassa az igét,

s megértse, mit jelent az a számára.

 

Ettől kezdve érvényesek azok a képek,

amiket Jézus is, a Biblia más helyen is mond a Szentírásról.

Jézus azt mondja: olyan, mint a mindennapi kenyér,

ami erőt ad a mindennapi feladatokhoz és terhekhez.

Olyan, mint a világosság, aminél tájékozódni lehet,

hogy ne tévedjünk el az élet útvesztőjében.

Olyan, mint egy kard, amivel védekezhetünk

sokféle lelki-szellemi támadás ellen, és megvédhetünk másokat is."

 

Cseri Kálmán: MI AZ IHLETETTSÉG?

Pasarét, 2007. március 18.

 

****

 

Cseri Kálmán: Aggódás helyett imádság

 

Isten ezen a reggelen egy határozott nemet és egy bátorító igent állít elénk ebben az Igében. A nem így hangzik: "Semmiért ne aggódjatok" és az igen így: "kéréseiteket vigyétek Isten elé."Aggodalmaskodás helyett imádkozás - ez a program, amit Isten készített nekünk erre az évre.

 

Mit jelent az aggodalmaskodás és mit jelent az imádkozás a szó bibliai értelmében? Az aggodalmaskodás gyökere mindig az a félelem, hogy Isten holnap hátha már nem lesz Isten, vagy hátha elfeledkezik rólunk, vagy hátha adódik olyan helyzet, amelyikben Ő is tehetetlen.

 

Az aggodalmaskodó ember azt képzeli, hogy ő látja reálisan a helyzetet, holott az igazság az, hogy sok elképzelt baj aggasztja és sok lehetséges problémával foglalkozik. Valósággal igézet alá kerül. Az aggályai belerágják magukat egyre mélyebben a szívébe és egyre inkább abban a képzelt világban él, ami esetleg lehetséges, hogy eljön és azok a bajok bekövetkeznek és egyre jobban eltávolodik a valóság talajáról. Szinte megbűvölik az aggályai és mint ahogy a nyuszi, amikor az úton reflektorfénybe kerül, megdermed és nem tud mozdulni, így jár az aggodalmaskodó ember is saját aggályainak a bűvöletében. Képtelen emlékezni a múltnak az áldásaira és nem tud igazán bízni abban az Istenben, Aki egészen bizonyos, hogy holnap is ugyanolyan Isten lesz, mint tegnap volt és egészen bizonyos, hogy nem feledkezik el rólunk véletlenül sem és egészen bizonyos, hogy nem lesz olyan helyzet, amelyikben Ő tehetetlen.

 

Isten nagyon határozottan tiltja az aggodalmaskodást az övéinek. Miért? Mert az aggodalmaskodás gyökere mindig a hitetlenség. Az imádságnak a tápláló gyökere pedig az Istenbe vetett bizalom. Az aggodalmaskodás elszívja az energiánkat az imádkozás megsokszorozza és mozgósítja azokat. Az aggodalmaskodó ember csőlátásban szenved, csak az elképzelt bajokat és nehézségeket látja. Az imádkozónak tágas a horizontja: a láthatatlanokat is komolyan veszi. Az aggodalmaskodó csak a nehézségeire, az ellenségeire és többnyire csak önmagára néz. Az imádkozó ezeken túl Istenre néz és komolyan számol vele és számít rá.

 

Az aggodalmaskodó meg van győződve arról, hogy van oka félni. Az imádkozó meg van győződve arról, hogy van oka nem félni. Az aggodalmaskodó úgy érzi, összeroskad a teher alatt. Az imádkozó minden alkalommal megerősödik abban, hogy nem egyedül kell hordoznia a terheit és a nehezebb részét Jézus viszi. Az aggodalmaskodó ember sokszor eleve lemond a győzelemről, a megoldásról. Az imádkozó pedig szent kíváncsisággal várja: vajon most, ebben a helyzetben hogyan mutatja meg majd Isten az Ő hatalmát és szeretetét. Az aggodalmaskodó - ahogy Jézusnál olvastuk - a holnap gondját is hordozza már ma és persze, hogy nem bírja. Az imádkozó a ma terheit és feladatait hordozza csak.

 

Nem az aggodalmaskodó áll a valóság talaján, mert az képzelt világban él, az elképzelt bajok világában. Az imádkozó ember áll a valóság talaján, aki számol a tényekkel, a néha nagyon szomorú és szorongató tényekkel, de ugyanilyen valóságosan számol a legfőbb tényezővel: a világmindenség Urával, Akihez ő bizalommal fordulhat az imádságban.

 

Ne aggodalmaskodjatok, hanem imádkozzatok- ez Isten határozott parancsa ma hozzánk. Jó lenne, ha ezt minden részletében végiggondolnánk, s engednénk, hogy leszivárogjon a szívünk mélyére, hogy belevésődjön az emlékezetünkbe, elkíséreljen minket az egész esztendőre és adott esetben nagy segítség legyen a számunkra. Már ma kezdjük ezt el: "Semmiért ne aggódjatok, hanem kéréseiteket vigyétek Isten elé."

 

Erre annál nagyobb szükségünk van, mert nap, mint nap egyre ijesztőbb események történnek, amik azt sugallják, hogy okunk van az aggodalmaskodásra. Évek óta folyik egy szörnyű háború a közvetlen közelünkben, amit mi is, az egész világ is tétlenül és tehetetlenül néz. Amit valamikor csak krimikben láttunk, az ma már itt zajlik az utcáinkon világos nappal, este és éjjel egyaránt. Van, ami mától kezdve száz százalékkal lesz drágább és kedvesen mondta tegnap este itt valaki az ismerősének: ha holnaptól kezdve felhívlak és hosszan beszélsz, ne vedd rossz néven, ha közbeszólok: drágám rövidebbre fogjad. Van, ami csak hatvan százalékkal, van ami nem tudjuk, hogy mennyivel, majd csak akkor derül ki, amikor nem tudjuk kifizetni. Úgy tűnik, hogy gyermekeinket és az ifjúságunkat nem tudjuk megvédeni attól a sok lelket romboló, gondolkozást torzító szennytől, ami a filmeken, reklámokon, kialakuló szokásokon és egyéb csatornákon keresztül bejön hozzánk. A közélet felelőseiből sokszor éppen a felelősség hiányzik. És az egyházak sem állnak hivatásuk magaslatán. Ha csak azt nézi valaki, hogy a legtöbb gyülekezetben az elmúlt évben is több volt a temetés, mint a keresztelő, már oka van az aggodalomra. A tévtanítások pedig szaporodnak, mint a gomba.

 

Méltán kérdezheti az ember: hova fog ez vezetni? Mi lesz ennek a folytatása? Kiszámíthatatlan nyomorúságok következhetnek még ránk. És aki csak ezt látja, az meg van győződve: minden okunk megvan az aggodalmaskodásra. Aki azonban a teljes valóságot látja, mert ez annak csak egy töredéke és látja ennek a világnak az Urát is, aki nemcsak a láthatókra, hanem a láthatatlanokra is, az mégis reménységgel néz előre, mert nemcsak az esetleg bekövetkezhető bajokat, nyomorúságokat veszi számba, hanem nagyon komolyan számol Istennel is. S tudja azt, hogy Ő változatlanul Ura a világnak és a helyzetnek ebben az évben is, és miközben a maga világmindenségre is kiható nagy tervét meg fogja valósítani, aközben gondja van ránk, kicsi emberkékre, külön-külön személy szerint, mert mi nagyon fontosak vagyunk Neki.

 

Ezért bátorít arra, hogy menjünk Hozzá és Neki mondjuk el mindig a kéréseinket. Ő azokat hallja és azokra válaszolni fog. Ez az Isten mondja most nekünk 1995. első reggelén: "Semmiért ne aggódjatok, hanem kéréseiteket vigyétek Isten elé." Ennyit az aggodalmaskodásról.

 

Mit ért a Szentírás imádságon? Testvérek, olyan jó lenne, ha egyszer mindenféle képmutatást félretéve, meg látszatról lemondva, becsületesen szembenéznénk azzal a ténnyel, hogy nagyon sok embernek fogalma sincs arról: mi az imádság. Egy sor vallásos ember nem tudja, mit jelent imádkozni, mit tanít nekünk Jézus Krisztus az imádságról. A legtöbb embernek egyfajta elvi lehetőség az imádkozás, amivel végszükség esetén élhet, aki akar. Amikor már "csak az imádság segít:" Ez a mondás sok mindent elárul. De nem él vele a végszükség esetén sem, a bajban is legfeljebb emlegeti sok ember Isten nevét, de nem tud Vele beszélgetni, nem tanulta meg az imádságnak a nyelvét.

 

Sokan pedig összetévesztik az imádkozást az idézéssel. Idézeteket mondanak, felmondanak Istennek bizonyos szöveget. Valaki valamikor leírt valamit és azt ismételgetik, ha kell sokszor egymásután és azt gondolják: ez az imádság.

 

Amikor Jézus az imádságról beszél, mindig azt mondja, hogy leginkább ahhoz hasonlít, amikor egy kisgyerek kiönti szívét az apjának. Lehet, hogy lihegve mondja el, amit mond, mert éppen menekül, fél. De hozzá menekült és neki önti ki a félelmét. Lehet, hogy sírva mondja el és közben még hüppög, mint ahogy a kicsik szokták elmondani néha a panaszaikat. Összetört mondatokban, szaggatottan mondja el, vagy nagyon egyszerűen. De hitelesen, mert ezt mondja, ami éppen a szívében van. És ő mondja, nem másnak a szövegét idézi. És azzal a bizonyossággal mondja, hogy annak, akihez szól érdemes elmondani, mert ő figyel rá, ő szeret és intézkedni fog. Van értelme annak, hogy elmondja neki. Éppen ezért, mire elmondta, meg is nyugszik. Abbamarad a sírás, feloldódik a szorongás és várja az Atya válaszát.

 

Ezt jelenti imádkozni. Kiöntöm a szívemet, azt mondom el Neki, ami éppen bennem van és ezzel a bizalommal mondom.

 

Alapigénk szavaival: "Semmiért ne aggódjatok, hanem az imádság és könyörgés alkalmával..." Tehát annak alkalma van. Az imádság és könyörgés az imádkozó ember programjában benne van. Olyan, mint a reggeli mosakodás, borotválkozás, fogmosás, reggelizés, felöltözés. Enélkül nem lehet elindulni, legalábbis az utóbbi nélkül. Van aki kihagy bizonyos fokozatokat, meg néha szükséghelyzet van, de felöltözni muszáj, anélkül nem mehetek el a munkába. Ez benne van a programban. Meg valamit enni napközben, ha nem szoktunk is nyugodtan vagy rendszeresen, muszáj, mert másképp nem bírom.

 

Ugyanígy: imádkozni is muszáj, mert másképp nem bírom. Eltévedek, eltévesztem, tanácstalan maradok. Az Atyával a kapcsolatot tartani kell, ez létfeltétel, életszükséglet. És hozzátartozik a mindennapokhoz, úgy mint a légzés. Sokszor nem is számolom, hányszor imádkoztam ma. Azt sem tudom, hányat lélegeztem, de anélkül nem tudok élni. Az imádkozásról így beszél a Biblia. Lehet egyébként a vallásos embernek imaszövegeket mondania különböző előírt alkalmakkor, de ez a másik az igazi imádkozás.

 

Mikor van a te életedben az imádság és a könyörgés alkalma? Van-e olyan idő, amit erre biztosítunk, mert másképp nem lesz belőle soha semmi. Majd, ha lesz időm... Ilyen nem lesz. Tegnap este láttuk az idézett versből, hogy valami mindig közbejön. Ezt biztosra lehet venni. Éppen azért, mivel ennyire fontos, az Ördög gondoskodik arról, hogy valami mindig kiszorítsa, meghiúsítsa vagy legalább megkurtítsa az imádságainkat. Ez csak úgy megy, ha benne van a programban és nem szoríthatja ki semmi más.

 

Az imádság és könyörgés alkalma. Mikor lesz az nekünk mától kezdve? Boldog ember az, aki az Istennek való engedelmeskedést ezzel kezdi, hogy kijelöli az imádság és könyörgés alkalmát. A legbiztosabb kora reggel. Mert egyébként kiszorítják a napi teendők, este meg már belealszunk a harmadik mondatnál.

 

Annak tehát van alkalma. És mit mond el az Ige az igazi imádságról? Négy világos szakaszát különbözteti meg alapigénk az igazi imádságnak:

 

1., "Az imádság és könyörgés alkalmával." Miért mondja kétszer? Miért nem elég azt mondani: az imádság alkalmával? Azért mert két különböző dologról van szó. Az első: Isten imádása. Amikor Isten személye lesz nagyon fontos számomra. Még nem a kéréseimmel jövök, majd a végén... Ő maga a fontos, Akihez beszélek. És mivel kicsi a hitem és igyekszik sok mindent megingatni, szükségem van arra, hogy tudatosítsam magamban újra és újra, hogy kihez beszélek. Mondjam el: Te vagy az én szerető mennyei Atyám. Köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál. Én tudom a legjobban, hogy nem érdemlem meg. Az imádás ezt jelenti. Az imádás és a könyörgés az más, az majd utána jön.

 

Imádással kezdődik. Tudom-e: kihez beszélek? És mivel hajlandó vagyok elfelejteni, ezért újra és újra emlékeztessem magamat rá. Lehet, hogy ostobaságnak tűnik sokak számára, de akinek az imádság már harc is, aki komolyan veszi ezt, mint fegyvert is, az tudja milyen fontos, hogy ez friss legyen bennünk és minden imádkozásunk elején megerősítsük magunkat abban, hogy annak hisszük Istent, akinek Ő magát kijelenti. Az Ő nagy tetteit nem felejtettük el. Tudni akarjuk, hogy most kihez imádkozunk mielőtt a kéréseinkkel nekirontanánk.

 

Egy példát említek: Dávid sokszor volt nehéz, szorongatott helyzetben. Egy alkalommal megint Saul üldözte. Minden bokorból orgyilkosok leselkedtek rá. Bizonytalanná vált a jövője. Nem tudta hova tenni az egészet, hiszen Isten azt ígérte: te leszel Izrael királya, s mint egy kivert kutya bujdosik, menekül. Senki nincs mellette és éppen nagyon kritikussá vált a helyzet. Imádkozik. És mit mond az imádságában? Így kezdi: "Isten a mi oltalmunk és erősségünk. Igen bizonyos segítség a nyomorúságban." Nem azt mondja: Istenem, már megint nagy nyomorúságban vagyok, gyere gyorsan és segíts. Veszi a fáradságot és rászánja az időt, hogy tudatosítsa magában: kitől kér ő most segítséget. Attól, akitől már oly sokszor kapott. Attól, akinek a neve is az: Segítő. Szinte elég ezt mondani: te vagy a Segítő, s be is lehetne fejezni: ámen. Nem kell azt magyarázni, hogy bajban vagyok, hát tudja Ő azt. Nekem van szükségem arra, hogy tudjam, hogy Ő tudja mi van velem. És ha igazán hiszek Benne, ez elég. Nem sok szövegre van itt szükség, hanem hiteles, igazi bizalomra. Ezt kell megvallanom, hogy bízom Benned. Körülvesz a veszedelem, semerre nem látok kiutat, de hiszem azt, hogy Te onnan is tudsz kiutat mutatni, ahonnan én nem látok. Az, hogy nem látom, nem azt jelenti, hogy nincs. Már érzi az ember, hogy emeli fel az imádság Istenhez közelebb. Kiemeli abból a veremből, amiben éppen van.

 

Emelkedett szemléletre az ilyen igazi imádság segíti el az embert. Aztán folytatja: Azért nem félünk, ha bármi történne is velünk. Elsorolja Isten tetteit: "Lássátok meg az Úr tetteit, Aki hadakat némít el a föld széléig, ívet tör, kopját ront, hadiszekereket éget el tűzben. Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten." És a végén jön a hitvallás: a Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Zsolt. 46.)

 

Nem kell rimánkodni, nem kell Istent meggyőzni arról, hogy most jönnie kell. Meg kell vallanom, hogy kicsoda Ő. Az imádság imádással kezdődjék- ezt hangsúlyozza alapigénk.

 

Testvérek a világ nem tudja Istent imádni. Istent csak az övéi tudják, akikben az Ő Lelke lakozik. Ez a mi feladatunk ezen a világon és akkor ugyanakkor a mi kiváltságunk is. Ez előleg már a mennyből, mert a mennyben az üdvözültek csak ezt fogják csinálni. Örökkön örökké imádják, imádjuk a Mindenhatót. Milyen nagy dolog az, hogy ezt már itt elkezdheti valaki. Ezer gondja, sok nyomorúsága, megoldhatatlannak látszó problémái között. S aki megtanulja így Istent imádni, annak megnyílik a szíve Előtte.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 73, összesen: 193727

  • 2020. január 16., csütörtök

    Richard B. Hays könyve arra érzékenyít minket, hogy felfedezzük az Újszövetségben is az Ószövetséget, Jézus Krisztusban pedig az Ószövetség Istenét.
  • 2020. január 15., szerda

    Sinka István életműjében saját sorskérdéseink is visszaköszönnek. Önarcképet tart elénk, mert benne vagyunk minden versében. Szabó Szabolcs előadása a...
  • 2020. január 14., kedd

    Ezzel a felirattal, hatalmas táblán hirdette a hétéves kisfiú, mit gondol a vasárnapi istentiszteletről – csak így volt hajlandó elindulni ottho...
  • 2020. január 13., hétfő

    Utoljára találkozott ebben a formában a dunamelléki református egyházkerület vezetősége és lelkipásztori közössége.
  • 2020. január 12., vasárnap

    Tizenhárom lelkészhallgató kezdi meg gyakornoki évét februártól azokban a dunamelléki református gyülekezetekben, amelyek lelkészei segítenek felkészí...
  • 2020. január 09., csütörtök

    Dél-koreai küldöttséget fogadott a dunamelléki püspöki székházban Bogárdi Szabó István református püspök.
  • 2020. január 09., csütörtök

    Tomcsányi Domonkos előadása az online tér biztonsági kihívásairól, az adatainkért folytatott versenyről és az információs buborék csapdájáról a XV. Ha...
  • 2020. január 08., szerda

    Nem azonnali eredményekért dolgozik, komolyan hisz a szolgálatában. Csak hiteles keresztyének által válhat egy iskola nemcsak egyházivá, hanem kereszt...
  • 2020. január 08., szerda

    Idén is megérkeztek a koreai vendégeink a Lónyay Református Gimnáziumba.
  • 2020. január 07., kedd

    A Biblia 2020 kezdeményezés egyszerre épít nemzetközi közösséget és erősíti fel Isten Igéjének hangját a virtuális térben. Olvassuk fel együtt a Szent...