Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Igés ALBUM: A házasságról

***

A HÁZASSÁG ISTEN DRÁGA AJÁNDÉKA

A  h á z a s s á g  Isten drága ajándéka az övéinek, mely számukra igazi életteret, biztonságos otthont, meghitt testi-lelki egységet biztosít.

Akik Isten akaratából, hitben kötnek házasságot, nagyon szeretik Istent, ezért nagyon szeretik egymást és igyekeznek példamutató a családi életet élni.

Mivel ismerik az Igét, ezért nemcsak értékelik egymást, hanem becsülik szerelmüket is, mivel tudják, hogy azt Isten a házasságukba tervezte.

„Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy." (Zsidók 13,4)

Az ilyen házasságban meghatározó a Megváltó iránti élő szeretet. Mindent meghatároz a krisztusi gondoskodó, egymásra figyelő, egymást segítő, egymást becsülő, erősítő, vígasztaló, szeretet közösség.

Természetesen naponta együtt tanulmányozzák az Igét és együtt imádkoznak.

Együtt tanulják a Krisztust és egymás hite által épülnek.

Együtt tudnak Isten előtt sírni és örülni.

Együtt növekednek a kegyelemben, az ismeretben és szentséges hitükben.

Egymást segítve, támogatva, bátorítva, vigasztalva élnek és természetesen így nevelik gyermekeiket is.

Az ilyen házasság ezért lehet egészséges, szép, tiszta és áldott, mivel a legnagyobbra értékelik Krisztus szeretetét, örök Igéjét: „Mindegyiktek szentül és tisztességesen éljen feleségével". (1Thesszalonika 4,4)

Trencsényi László

református lelkipásztor

***

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 44, összesen: 691684

  • 2026. november 08., vasárnap

    Életútinterjú Csuprik Lászlóval, aki tizennyolc évnyi szolgálat után köszön el a főgondnoki tisztségtől a Tolnai Református Egyházmegyében.
  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.